Az eredeti írásom 2006-ban jelent meg. Azóta eltelt pár év és úgy gondoltam megérne a cikk egy kis ráncfelvarrást. Maga a téma több kötetnyi könyv megírásához adna biztos alapokat. Én az írásomban inkább a kulcs pontokkal kívántam foglalkozni.
Véleményem szerint az ember életében a legfontosabb az, hogy megbékéljen önmagával.
Ez valakinek könnyen megy de nagyon sokaknak ez komoly problémát okoz és szenvednek tőle.
Mi okozza ezt a szenvedést?
Szerintem az, hogy sokan rossz példaképet választanak és ehhez kapcsolódóan irracionális álmokat szövögetnek és ezt kivetítik a környezetükre is.
A baj leginkább ott kezdődik amikor ezek az emberek meg akarnak felelni ezeknek a helytelen példaképeknek, irracionális álmoknak, illetve embertársaikra is rá akarják húzni ezeket a téves képzeteket.
Rossz példaképekből van bőven mert a média állandó jelleggel termeli ki magából azokat az embereket akik mögött semmiféle érték nincs. A helytelen álmok nagy része is ebből indul ki. Önmagában a médiát okolni azonban komoly balgaság lenne, hiszen a rossz példaképek sorozata sokszor családi gyökerekhez vezethető vissza. Persze az oktatásnak is fontos szerepe lenne a helyes minták felmutatásában, de mint ahogy a tapasztalat mutatja ez a dolog nem funkciónál megfelelően.
Minden embernek szüksége, igénye van helyes mintákra és példaképekre, de amint fentebb írtam a forrás megválasztása sajnos az esetek többségében téves. A legszomorúbb az, hogy az egyén nem is tudná megfelelő irány mellett letenni a voksát, mert ezeknek a pozitív mintáknak a forrása döntően el van nyomva.
A másik hatalmas probléma, hogy a belső értékék és a külső értékek között a mai világban nagy az eltolódás és így a mérleg egyik oldala a külsőségek javára billent. Az ember spirituálisan könnyen alakítható egyáltalán nem statikus. Ezzel szemben fizikai megjelenésünk adott, természetes úton csekély mértékben formálható. Sajnos erről a tényről sokan elfeledkeznek és nem értik meg hogy sose fognak tudni megfelelni, vagy csak kis mértékben azoknak a helytelen külső értékeknek amelyeket követni akarnak. Sokan persze elhitetik magukkal, hogy például egy szépészeti beavatkozás megoldhatja a vélt hibáikat, de sok esetben ez a probléma átmeneti megoldás, mert a gyökereknél önmaga el nem fogadása áll.
Mi lehet a megoldás?
Szükséges szerintem, hogy az embernek legyenek olyan mesterei tehát példaképei akik valamilyen helyes/mértékadó értéket emberileg vagy szakmailag képviselnek és már bizonyítottak az életbe. Minél több mestertől tanulunk annál szelesebb lesz az ismeretünk így bölcsességünk is fejlődni fog. (Itt mester/példakép alatt ne nagy szakállú távol-keleti bölcsekre tessék gondolni. Ilyen személy lehet például egy kőműves tanonc számára egy szorgalmas kőműves mester stb...)
Ehhez azonban az kell, hogy nyitottak legyünk a világra, és ne fogadjuk el feltétlen azt ami tálcán kínálnak fel nekünk, legyen bennünk egy kis egészséges szkepticizmus, kételkedés, hiszen az éremnek mindig két oldala van.
A legfontosabb feladat, hogy tanuljunk, tájékozódjunk. Ahhoz hogy jó és racionális célokat válasszunk, meg kell ismerni önmagunkat: értékeinket és hibáinkat és a környezetünket. Az értékek és a hibák feltérképezése nagyon nehéz és összetett folyamat, amit az embernek részben magának kell megtennie részben pedig külső segítségre is támaszkodnia kell. A legnagyobb kihívása ennek a folyamatnak, hogy szembenézzünk önmagunkkal. Ehhez azonban az kell, hogy magunkkal szemben őszintének kell lennünk és be kell ismernünk kíméletlenül és lehetőség szerint objektíven a hibáinkat. Ez a folyamat egyik része. A másik része pedig, hogy hallgassuk meg barátaink, tanáraink, kollégáink, rokonaink kritikai észrevételeit. Nem kell feltétlenül ezeket elfogadni, de átgondolni mindenképpen. Persze a mai világban őszintének lenni nem igazán kifizetődő mert, társadalom a gyengeség jelének tartja. Pedig őszinteség nélkül sem magunk sem környezetünk sem képes fejlődést mutatni. A jó mesterek/példaképek azért fontosak mert objektíven megtudják ítélni a pozitív, negatív tulajdonságainkat és javaslatot tudnak adni hogy értékeinket hogyan kamatoztassuk, hibáinkat pedig miként korrigáljuk.
Végezetül fontos leszögezni, hogy a magunkkal való megbékélés nem azt jelenti, hogy teljesen magalkuvók leszünk!!!! Önmagunkkal való megbékélés az jelenti, hogy a megváltoztathatatlan dolgokat elfogadjuk olyannak, amilyenek és életünk végig törekszünk arra, hogy a megváltoztatható dolgok tekintetében folyamatosan fejlődjünk.
Ez egy nehéz, de járható út, amit sose késő elkezdeni.
Jó utat kívánok!
Z.L.
