Hirdetés

2021. április 13., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Fücsök007


Fücsök007
senior tag

Első. ;]

(#2) paprobert


paprobert
senior tag

"Úgy nagyjából 2016-ig többnyire elindultak a játékok. Viszont valahol 2017 környéke után történhetett valami hirtelen ugrás a gépigény terén, mert 2017-től alig-alig találtam játékot, ami elindult."

Szerintem két dolog miatt történt ez az éles váltás. Eltelt az a ~2 éves periódus, mire átálltak a játékfejlesztő stúdiók az akkor új generációs konzolok nyújtotta funkciókra, amelyek között szerepel a Jaguar-ban megtalálható AVX is. A másik pedig a Windows10 megjelenése, és a hozzá kapcsolódó modern library-kre váltottak az új motorok.

Ennek az Opteron-nak az okozta a vesztét, hogy még akkor jelent meg, amikor a fejlődést nem évtizedes mértékben kellett keresni, hanem éves-féléves ciklusokban. Rá nem igaz, hogy a megjelenése után megállt az idő.

[ Szerkesztve ]

640 KB mindenre elég. - Steve Jobs

(#3) Vesa


Vesa
addikt

Jó cikk!
sok sok éve használok dual CPU-s rendszert, elsősorban munkára, de játékra is ilyeneket pakoltam össze, jellemzően azok váltak játékgéppé, amiket a munkából már kivettem.
Volt tehát 1366, 2011v1/v2, és 2011v3/v4 is.

A cikkben szereplőhöz a 1366 platform áll legközelebb, bár annál a megfelelő Xeonokkal lénygesen erősebb.
Legjobb ár/érték arányt 2db X5675-el értem el, ez 6/12 mag/CPU (12/24 dualban), alap órajele 3GHz, 3,45GHz turbo-val, mindezt 95W mellett tudja és igazából emiatt jó az ár/érték aránya is. A kicsivel gyorsabb X5680/X5690 már 130W-ot kér, de teljesítményben nem adott annyi pluszt, hogy megérje (azok is 6/12-esek).

Hátrányuk:
- csak PCI 2.0 támogatott
- nincs AVX, tehát az ezt igénylő játékok nem futnak
- nincs UEFI
- csak SATA2/USB2 (ez mondjuk orvosolható egy külön kártyával v3-ra)

Ezzel együtt, egy GTX 1070 Ti-vel FHD-ben gyakorlatilag mindent elvisz, egyik srácomnak mai napig ez a játékgépe (HP Z600), 48GB rammal. (még a Cyberpunk is elgurult rajta miután kiszedték belőle az AVX-et, persze nem full grafikán, de teljesen élvezhető módon). Azért már látszik, hogy kezd eljárni felette az idő.
A 2011 viszont még jódarabig elég lesz.

(#4) Duracellm...


Duracellm...
veterán

Volt ilyen összeállítás aprón, nem kevés ideig hirdették, amin a dupla mezítlábas pci-port miatt akadt meg a szemem. De sajnos ezekről a cpu-król a fel lelhető információ 0-hoz konvergál. Ezért is jó hogy letesztelted ezeket, nem csak játékokkal.

Nekem olyan praktikus kérdésem lenne - amire azóta sem kaptam, eddig sehol választ-, hogy SSD-ről bootol-e ez a lap? Illetve a processzorok órajele állítható-e visszafelé?

Szorosabban a cikkhez: itt a két processzor és a chipset (pci-ex vezérlő) közti kapcsolatnak a sávszélessége lesz a limitáló tényező, azok a programok/tesztek amik láthatóan visszafelé skálázódnak 4-8 mag között azok ebbe akadtak bele.
Szerencse hogy találtál olyan játékot ami jól futott 8 magos kiépítéssel is, de ezeknél is lehetnek olyan helyszínek/pályaszakaszok, ahol limitál a CPU-k közötti kapcsolat késleltetése/sávszélessége. Kérdés hogy mekkorát lassul ekkor a játék ettől, 0-50% vagy még többet? :))

szerk.: az idle/load fogyasztást nem láttam a cikkben, az is tanulságos.

[ Szerkesztve ]

(#5) Fücsök007 válasza Duracellm... (#4) üzenetére


Fücsök007
senior tag

Nem jó a skálázódás, Intelnél a Skulltrail (dual S775) idején volt először komoly kísérlet erre, de ott a gyatra memóriakésleltetés mellett még az elavult Front Side Bus is túlterhelt volt 8 maggal. Sokkal jobb egy Ivy Bridge-E xeon 8 maggal, quad chanel ddr3-mal, már amikor nem kellenek az AVX-es utasításkészletek, a PCI-E 3.0 pedig elég ma még minden átlag felhasználónak. Pont ezért van az, hogy a Haswell széria a minimális IPC előnye ellenére sokkal jobban "öregszik", mivel már támogatja az AVX-es utasításkészleteket is.

(#6) Rozisoft_Bp


Rozisoft_Bp
csendes tag

Emlékszem, valaki 2016-ban több ilyen alaplapot árult, különböző kiszerelésben használtan. Vettem tőle 2x6 magos 32Giga Rammal ellátott verziót. A 4GB után végtelen ramom lett. A virtuális gépek imádták! :)
Teszem hozzá a PCMark akkor a Q9300-as procimmal szerelt gépemet kicsit több ponttal jutalmazta...

[ Szerkesztve ]

(#7) hcl


hcl
félisten
LOGOUT blog

Fasza lett :R

Mondjuk a játékokon kívül mindenre is elég egy ilyen szörnyeteg - nekem a 4 magos Phenom II-n is vígan fut a Vmware (a HDD-k jelentik a limitet igazán), s olyan dolgokban, ahol kifejezetten jól jön a sok szál, ez még bőven frankó gép lenne. Tetszik ez a valódi duál procis cumó, na! :)

Amúgy az Opteronok abban a 2000-es évek végi - 2010-es évek eleji időszakban elég nagyot mentek szerverfronton is.

[ Szerkesztve ]

Veszek _hibás_ LCD monitort,fényképezőgépet, objektívet, routert ---- Mutogatni való hater díszpinty

(#8) kurta9999


kurta9999
tag

Nagyon érdekes teszt lett, öröm volt olvasni. :) Köszönöm.

Sajnos kijelenthetjük, ezt akár pár perc kereséssel is meg lehet erősíteni, hogy átlagban (hálistennek már vannak kivételek) a játékoknak még mindig sok a 4 feletti szál. Pedig ha már ittvannak ezek a bivaly erős sokszálú processzorok, legalább tehetnének bele CPU intenzív feladatokat, amikre régen nem volt lehetőség. Pl. fa lombjának mozgása szél hatására, ugyanez a fűre, élethűbb fizikai hatások és stb. Tudom, hogy vannak ilyenekre példák, de ezt attól még lehetne fokozni.

(#9) Urby66 válasza kurta9999 (#8) üzenetére


Urby66
aktív tag

Nagyon jó cikk lett! :R
És végre egy olyan cím amit elolvasva nem tudom azonnal, hogy ki írta. :U
Nekem régi álmom volt kölyökként egy dupla processzoros gép, de sosem jött össze. Az eredményeket látva ez talán nem is olyan nagy baj...

Ugye a teszt alatt a vinyó nem a takarta el úgy a táp ventilátorát mint a képen? :O

(#10) Victoryus


Victoryus
addikt
LOGOUT blog

Jó volt olvasni! Köszi a bemutatót!

(#11) Tüzi


Tüzi
addikt

Megnéznék egy 3.5ghz-s dual q6600-as tesztet :)
Kár, hogy nincs hozzá deszka :(

Köszi a tesztet!

What is the cost of lies? It's not that we'll mistake them for the truth. The real danger is that if we hear enough lies, then we no longer recognize the truth at all.

(#12) jbush


jbush
tag

Xeon E5340 a Q6600 LGA771-es megfelelője, dual 771-es lappal megoldható a dolog, csak elég ritka ez a proci.

(#13) domos


domos
senior tag

A teszt jó, viszont inkább a halál mint hogy egy ilyennel kelljen együttélnem :DDD

There is no replacement for displacement.

(#14) Vesa válasza Urby66 (#9) üzenetére


Vesa
addikt

Dupla CPU-s gének nmagyon is van értelme, de nem feltétlen játékra. Egy video vagy 3D rebnder úgy szalad, hogy össze sem vethető a single CPU-val. Más kértdés, hogy azért ehhez is már érdemesebb egy modernebb platformot választani, ezek az Opteronok már túlságosan elvaultak.

(#15) hcl válasza Vesa (#14) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

Azaz! :K

Veszek _hibás_ LCD monitort,fényképezőgépet, objektívet, routert ---- Mutogatni való hater díszpinty

(#16) Urby66 válasza Vesa (#14) üzenetére


Urby66
aktív tag

Én régen már 486-ból is akartam duplát. Persze olyan dolgok mint a skálazódás, szoftvertámogatás akkoriban ismeretlenek voltak. :DDD
Azután majdnem lett egy Z440-em, de végül "csak"Z420-at sikerült venni.

(#17) domos válasza Vesa (#14) üzenetére


domos
senior tag

De jó amikor így általánosítanak az emberek :D Össze lehet rakni persze jó dupla procis gépeket, de ezeket a többéves Xeon cuccokat az 5950X-em körberöhögi.

There is no replacement for displacement.

(#18) KROK640


KROK640
senior tag

Hasonló tesztenm én ios gondolkodtam,, de leginkább a 10400F-emengondoltam lekapcsolni a HT-t meg esetleg magokat és úgy összehasonítani. Ez nyilván komoylabb.
I3 4330-on csináltam ilyet.
Phenom 1-esem volt (2200MHZ) sokáig, de én már 2014ben úgy éreztem, hogy ideje cserélnem ...

Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

(#19) Vesa válasza Urby66 (#16) üzenetére


Vesa
addikt

Abból is volt? Arra nem emlékszem. Életem első Dual CPU-s gépe 2db 200MHz-s Pentium Pro volt, Supermicro alaplappal. Valamikor a 90-es évek közepén. Jelentős szívás volt, alig támogatta valami, de ami igen, az -akkori mércével-, elképzelhetetlen sebességgel ment. :D

(#20) Vesa válasza domos (#17) üzenetére


Vesa
addikt

Ha almát hasonlítasz körtével (10éves CPU vs. mai), akkor nyilván. Ha azonban az 5950X-el egyidős Dual Xeonos rendszereket nézed, akkor már nem lenne ilyen szép a kép!

(#21) domos válasza Vesa (#20) üzenetére


domos
senior tag

Szimplán az általánosítást nem tartom jónak, persze hogy két csúcs Xeon erősebb mint egy sima desktop proci. :U

There is no replacement for displacement.

(#22) Vesa válasza domos (#21) üzenetére


Vesa
addikt

Az "általánosítás" azonos generációs CPU-kra értendő természetesen. (megjegyzem, sok esetben még 2-3 generációval odébb is megáll, de ez sokmindentől függhet)

(#23) hcl válasza domos (#21) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

Attól is függ, mit csináltatsz velük...

Veszek _hibás_ LCD monitort,fényképezőgépet, objektívet, routert ---- Mutogatni való hater díszpinty

(#24) domos válasza hcl (#23) üzenetére


domos
senior tag

Hát feltételeztem hogy valami minden magot kihasználni képest workloadról van szó, egy szálon jelenleg tudtommal nincs erősebb proci mint az 5950X.

There is no replacement for displacement.

(#25) Vesa válasza hcl (#23) üzenetére


Vesa
addikt

Ő valószínűleg arra gondol, hogy az említett single Ryzen is sok szálon tud nagyteljesítményt, tehát ne jelentsük ki, hogy a multi CPU-s rendszer erősebb. Ami így nézve igaz is lehetne, de ugye hasonlítani generáción belül szokás, nyilván nem vethető össze egy 10éves dual rendszer, egy mai sokmagos TOP single CPU-val. De még csak ez sem igaz, mert az általa említett CPU kvázi Top kategória, de ha azt nézem, hogy mit tudnak az átlag i5-i7 és átlag Ryzenek (azokban aligha van 16 mag), akkor még így is bőven összerakható olyan 5-6 éves 2011v3/v4 dual rendszer, ami megveri ezeket minden szinten. Főleg ár/érték/teljesítmény arányban.

Pl. a Xeon E5-2699v4 Dual tud 47600 Passmark-ot, a Ryzen 5950X pedig 46045-öt. Viszont a Ryzen kevesebbet fogyaszt, és 16/32 szálon tudja ezt, míg az említett Xeon 22/44 szálon, és ebből ugye kettő kell (emiatt viszont esélyes, hogy pl. 3D rendernél sokkal gyorsabb lesz a Xeon a 44mag/88 szál miatt). Megnéznék egy ilyen tesztet, kíváncsivá tett.

[ Szerkesztve ]

(#26) domos válasza Vesa (#25) üzenetére


domos
senior tag

Van itthon kettő darab E5-2698v4, ha minden jól megy lesz belőle egy jó kis masina :)) amint találok vállalható áron egy Z840-et meg 256GB RAM-ot.

There is no replacement for displacement.

(#27) Vesa válasza domos (#26) üzenetére


Vesa
addikt

Az szép darab! :Y
Nekem csak Z640 van, most 2db E5-2660v3-al és 96GB Ram-al, de a lap megeszi a V4-et is, úgyhogy ha találok majd valami jó vételt, akkor upgrade. Ez messze nem a top már, de még így is veri pl. az i7 9800X-et. És occsó volt... :D

(#28) hcl válasza domos (#24) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

Sok I/O műveletnél nem lehet előny, hogy a két procinak külön interfészei vannak? Csak kérdezem.

@Vesa : Ennyi :)
Meg aztán, ha nem is 10, de egy régebbi szerver is tud érdekeset mutatni a csúcs desktopnak, nyilván olyan területeken, amire egy szerver való.

[ Szerkesztve ]

Veszek _hibás_ LCD monitort,fényképezőgépet, objektívet, routert ---- Mutogatni való hater díszpinty

(#29) domos válasza hcl (#28) üzenetére


domos
senior tag

Nem tudom előny-e, az viszont mindenképp hogy van elég pcie lane. A másik gépemben i9-9980XE van, és abba kb. mindent is bele tudtam rakni, a Ryzennek van 24 lane össz-vissz, 2xpcie nvme + 1 grafikus kártya és ennyi, pedig egy 10G NIC talán még nem ártott volna... persze ez a gép játékra lett összerakva, szóval kalkuláltam ezzel előtte.

There is no replacement for displacement.

(#30) hcl válasza domos (#29) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

És akkor gondolj bele, hogy egy brutálabb alkalmazásban ki is lehet használni azokat a sávokat. Hiába öregebb a gép, ha nem a proci a limit, akkor gyorsabb lehet.
Persze ez nem játékok alatt szokott előfordulni, de azért megeshetik.

Veszek _hibás_ LCD monitort,fényképezőgépet, objektívet, routert ---- Mutogatni való hater díszpinty

(#31) MasterDeeJay válasza domos (#29) üzenetére

Ryzen (AM4)-be fizikailag nem fér több sáv és asztali socket, a 9980XE az HEDT és az ellenfele a TR4 socket amiben van bőven sáv.
Btw én most kezdek s3647-el kísérletezni, ES procik olcsóak de lapok horror áron vannak még.

The Glorious Xeon Gaming Master Race :) Master of chinese x79/x99

(#32) domos


domos
senior tag

Én is tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal, amit írtok, nem kell külön elmagyarázni :)) TR4-en gondolkoztam, 3970X érdekelt volna, de mint írtam ez a gép játékra épült, szóval elvetettem az ötletet.

There is no replacement for displacement.

(#33) sanzi89


sanzi89
addikt

Annó kezdő koromban nekem is volt két ilyen szerverem otthonra, hobbinak, életem első HyperV Cluster-jét két ilyen masinán raktam össze, bagóért lehetett 32GB-os szerverem, sok szállal, normális SSD-vel egy rakat VM elfutott rajta. Szép emlékek kötnek hozzájuk, sok évig mentek 0-24-ben hiba nélkül, aztán kb. ugyanannyiért eladtam, mint amennyiért vettem.

Köszi a tesztet! :R

"Mindent azért kell tudni mert kérdezik, nem azért mert hasznos."

(#34) Dr.Momo


Dr.Momo
tag

A hőskorban ez volt a menő cucc, persze értelme semmi nem volt:
https://en.m.wikipedia.org/wiki/ABIT_BP6

De jól mutatott benne a 2db 366-os cerka 550-re tuningolva. :D

[ Szerkesztve ]

(#35) hcl válasza Dr.Momo (#34) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

[link] Miért ne lett volna értelme?
Win NT és x86 *nix variánsok szépen ki tudták használni.

[ Szerkesztve ]

Veszek _hibás_ LCD monitort,fényképezőgépet, objektívet, routert ---- Mutogatni való hater díszpinty

(#36) DarthSun


DarthSun
veterán
LOGOUT blog

Szép teszt ! :R Grat ! A játéklista is jó, legalább látom miket érdemes kipróbálnom, el vagyok maradva, folyton csak retrozok :B :DDD

Régebben sok helyen felbukkant ez a lap, sőt még erősebb procikkal is kínálták, gondolkodtam is rajta, de aztán más gépek lettek...
A teszteddel azonban betekintést nyerhettem hogy mit tud egy ilyen formáció.

(#37) Vesa válasza hcl (#35) üzenetére


Vesa
addikt

Bezony, a jó öreg Win NT, 4.0-tól álltam át rá 3DS Max-al (meg akkoriban volt a Softimage, az el sem indult máson). Játszani nem lehetett rajta, mert nem volt directX, de munkára atom stabil volt már akkor.

Lassan átmegyünk nosztalgia topikba. :D

(#38) kenand


kenand
veterán

Dual 771-el én is játszadoztam (már mint az összerakással, fiam meg a játékokkal :) ) , de túl sok alkatrész kell bele (2 hűtő stb) és a FBDIMM egy zsákutca, piszkos meleg és lassú.

1366-os X58-as 1 CPU-s desktop lap és egy 5000FT-os 5 magos X5670-es jóval jobb (ott sincs még SATA 3 , a PCIe 2.0 szintén, de nem nagy probléma). BCLK a 771/775 FSB-hez hasonlóan emelhető, jól tuningolható

Kínai hackelt X99-es lappal lehet szórakozni, moddolva mehet az allcore turbo, és egy 8 magos prici sem drága már, de igazán olcsó bele a szerver DDR3-as RAM.......
De van több x58-as lapunk, egyelőre maradunk azon...

[ Szerkesztve ]

(#39) hcl válasza kenand (#38) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

SATA3 bármiben van, amibe teszel egy SATA3 kártyát :)

Veszek _hibás_ LCD monitort,fényképezőgépet, objektívet, routert ---- Mutogatni való hater díszpinty

(#40) kenand válasza hcl (#39) üzenetére


kenand
veterán

X58-as lapban sem gyorsabb a PCIe SATA 3-as vezérlő mint az alaplapi SATA 2.0.... PCIe 2.0-ás szabványú. Korábban SATA-s SSD-vel megméregettem, felesleges pénzkidobás. Egy NVME SSD-t bele lehet tenni, az jobb egy kicsit. (bootolni nem célszerű róla, még ha mókolva menne is)
De egy SATA2-es SSD is sokkal gyorsabb, mint egy HDD.....

[ Szerkesztve ]

(#41) Plazmacucci


Plazmacucci
nagyúr

Az a baj, a címben lévő kérdésre egy szóval lehet válaszolni :D

Vissza kell vinnem pár kazettát.

(#42) Zoz válasza Dr.Momo (#34) üzenetére


Zoz
őstag

Volt BP6-om, nagyon állat masina volt. Win2000-el használtam, és nagyon jó volt, hogy olyan dolgoknál, aminél egy egy procis rendszer totál beállt, ez még simán használható volt. Pl videó digitalizálás, vagy párhuzamos portos szkenner használata közben mást is csinálni a gépen.

(#43) kenand válasza Tüzi (#11) üzenetére


kenand
veterán

775-ös desktop procik nem támogatják a több CPU-s működést, a 771-es 53xx és 54xx-es Xeonok igen, de kevés kivételtől eltekintve FBDIMM DDR2-es RAM-mal mennek, amik 100 fokosak, külön hűtést igényelnek és lassúak.

[ Szerkesztve ]

(#44) hcl válasza Zoz (#42) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

Korai Core2-es gépemen szépen látszott, hogy pl. egy egy szálon futó mencoder szépen vieót kódolt, az OS többi folyamata a másik magot használta :)

Veszek _hibás_ LCD monitort,fényképezőgépet, objektívet, routert ---- Mutogatni való hater díszpinty

(#45) Ipse89


Ipse89
tag

Megláttam a címet, egyből gondoltam, hogy Te írtad :DDD :C

(#46) Lord Myn


Lord Myn
senior tag

Érdekes látni, hogy VMware alatt magasabb 3DM pontszámokat kapok, pedig a virt. Win7 gép 2 mag/4GB memóriára és 60 fps-re van korlátozva:

(Na jó, Vantage-ban csak az 1 procisnál... :B )

"War does not determine who is right - only who is left."

(#47) Robitrix


Robitrix
aktív tag

Na jó azért ezeket az ösi matuzsálemeket már a ryzen r5 3600-os procim is körbe röhögi egy GTX 1660-nal. Ilyen öreg csatalovakat nem kell 5950X-el rugdosni. :) Például az egyik tesztben Unigine valley tesztben Nagyobb felbontásban és ultra minőségben is vagy 3-szor annyi pontot kap. Bár eme teszt évekkel ezelőtt készült és tényleg csak 4 magot használ a prociból. Vagyis nem is használja ki igazán a CPU lehetőségeit. Ennek ellenére érdemes lefuttatni mind az elődjét a Havent, mind a Valleyt.(van egy harmadik újabb rész is, de az már unalmasabb és szárazabb) Nagyon kis hangulatos tesztek. Ha valaki rászánja a kb 500-500 MB letöltést és a 8-10 percet, ahogy végig futtassa őket. :)

(#48) Vesa válasza Robitrix (#47) üzenetére


Vesa
addikt

Feladat függő, hogy mire jó még egy ilyen. Mondjuk én a határt a 1366 platformnál húznám meg, és már ott is rezeg a léc. Ár/érték arányt kell itt nézni, nem a nyers erőt. Játékra ezek nem igazán jók, munkára még sok helyen beválnak, főleg a sok magot kezelni képes alkalmazásokban. Itt azt érdemes megnézni, hogy ezekhez fillérekért hozzá lehet jutni, tehát akinek mondjuk kell egy render gép, de nem akar milliókat költeni, azok számára ideális.

[ Szerkesztve ]

(#49) mmdms


mmdms
őstag

Metro-nál a mérés saját grafikonjait is beilleszthetted volna, azon elég jól látszik amit írtál, hogy "kisimul" a játék.
Amúgy tök jó cikk lett, érdekes volt olvasni.

[ Szerkesztve ]

ElGuRuLt a GyoGySzErEm...VaGy CsAk FoRDíTvA VeTtEm Be?

(#50) Alpi. válasza Duracellm... (#4) üzenetére


Alpi.
addikt

Bootol. :) Régebbi rendszerek is gond nélkül mennek ssd-vel. Már ha sata ssd-re gondolsz. :)

"a két processzor és a chipset (pci-ex vezérlő) közti kapcsolatnak a sávszélessége lesz a limitáló tényező, azok a programok/tesztek amik láthatóan visszafelé skálázódnak 4-8 mag között azok ebbe akadtak bele."

A 2 cpu közti Hyperlink (és a chipsest fele is) elég komoly cucc. Sávszélre legalábbis, de mint minden bus rendszernek, a sávszél mellett van egy latency-je is. (mekkora info :DDD ) Itt a gond inkább az szokott lenni, (több cpus rendszereknél) hogy a jelen esetben 16 GB ram, az 2x8 -ként áll össze. 2 külön imc, egyenként 2x4 GB rammal. (dual channel / imc) Ezért ha az egyik mag épp egy olyan adatra lenne kíváncsi, ami a másik socket-ben lévő cpu imc-jére bízott ramokban figyel, akkor azt át kell "húzni" a 2 cpu közti Hyperlinken, ami nem tesz jót a sebességnek.

https://www.legitreviews.com/amd-quad-fx-system-review-with-fx-74-processors_425/2


https://www.youtube.com/channel/UCbJjHfBdTsUw3UJAFr-5Gsg

(#51) Alpi. válasza Alpi. (#50) üzenetére


Alpi.
addikt

Kicsit hasonló a dolog a Zen2-esek CCD/CCX -enkénti felépítéséhez. Amíg egy 3-4 magos darabkán belül dolgoztatunk, addig nagyon jó minden mutatónk, viszont ha nekiállunk egymás közt ide-oda adatot dobálni adatokat az látványosan agyon tudja verni a mutatványt.
(akár cache to cache adatcseréhez is igénybe kell venni az inf. fabric-ot)
Zen3 egyik legnagyobb újítása az volt, hogy egybe nyitották az L3-at, azaz egy sor adatcsere immár "házon belül" az inf. fabric kihagyásával lebonyolítható. Nem kicsit javult itt-ott. :)

[ Szerkesztve ]

https://www.youtube.com/channel/UCbJjHfBdTsUw3UJAFr-5Gsg

(#52) Bolobi


Bolobi
tag

Jó kis irás :)
Pont elgondolkodtam hogy gamingre egy dell t5600 dual E5-2643 xeon-nal, jobb lenne-e mint a mostani 3570k 4.5-tel :D valakinek tapasztalat?

i5 3570k@4,5Ghz 1,08v, Noctua D14, AsRock Fatal1ty z77, MSI R9 280x @1120/1600 1100mv, G.Skill Ares 2x4Gb CL9 2133, Corsair CX500, Corsair 550D, Razer Deathadder 2013

(#53) MasterDeeJay válasza Bolobi (#52) üzenetére

Hát a 2643v1 az kb egy i7 2600 szint plusz persze ott van a 2x4 csatorna ram. (8db 4gb-os ecc reg ddr3 ramot fillérekért is megkapod). Ahol kihasználják a játékok, és már egész jól kihasználják ott gyorsabb mint a 4 magos i5)
Ha sok ramot szeretnél akkor ajánlott a dual platform, vagy ha sok magot használó progi kell de akkor valami nagyobb procit néznék.
Szerintem inkább egy procis kínai x99 platformot nézz, 2620v3 all core hackel is erős és olcsó de ddr4 (ecc reg) kell hozzá. Vagy drágábban 2678v3 12 magos aliról (kb Ryzen2700 szint) és ahhoz jó a ddr3-as kínai lap filléres ramokkal.
Ha mindenképpen dualt akarsz akkor jó a Dell T5400-as de optimálisabb lenne egy eleve 6 magos pl 2667 vagy ha találsz még olcsón akkor 8 magos 4640-4650-es.

[ Szerkesztve ]

The Glorious Xeon Gaming Master Race :) Master of chinese x79/x99

(#54) kenand válasza MasterDeeJay (#53) üzenetére


kenand
veterán

Volt nekem Dell T5400, 2 54xx-es , 1366-ra váltottunk nem bántuk meg.
Olvastam a Kínai lap írásodat én is kacsingattam, de az all core hack nem olyan egyszerű...
Azért 30 000-40 000Ft a Kínai lap, egyelőre jól meg vagyunk a 6db 1366-os lapunkkal
Ha nem lenne 1366-s egy sem lehet a kínai x99-et venném ECC reg RAM-okkal

(#55) Vesa válasza kenand (#54) üzenetére


Vesa
addikt

Én nem bízom a kínai lapokban, de ez egyéni szoc.prob. Az all core hack pedig jópofa, de gondolom fogyaszt is rendesen, annyit meg nem hiszem, hogy érne. Főleg hosszabb távon.
1366 még nekem is van egy, bár már erősen gondolkodom a cserén. Fiam játszik vele, de már kezdi az utolsókat rúgni...2011-ből a V1/V2 szerintem nem igazán éri meg, V3/V4-re érdemes ugrani, már azok sem drágák. Kivéve a lapokat, de néha ki lehet kapni egy jobb vételt. Vagy eleve egy WS-t kell venni és kész. A világból kimennek.

(#56) kenand válasza Vesa (#55) üzenetére


kenand
veterán

Sajna az x79 és x99 es lapok még a x58-nál is ritkábbak és drágábbak, ezt az űrt tölti ki a kínai lap...de persze szerintem sem említhető egy lapon egy Gigabyte vagy ASUS x79/x99-es lappal.
X58 az utolsó szabadon tuningolható Intel platform, csak már 10 éves...
Most jóval nagyobb probléma a criptovaluta őrület és az agyatlan VGA ár....még karácsony óta is jelentősen nőtt..

(#57) arty válasza Vesa (#20) üzenetére


arty
addikt

tetszik, hogy csak 20x drágább a xeon és majdnem 50%-al erősebb is :D
ez ám az ár-teljesítmény :D

stadion, kisvasút, freemail, digi

(#58) MasterDeeJay válasza Vesa (#55) üzenetére

All core hack nem dobja meg a fogyasztást szinte semmivel mert nem befolyásolja a TDP-t, pontosabban a proci nem lépheti túl a limitjét. Illetve a hackhez társul szinte kötelezően alulfeszelés is, pont az miatt hogy ne throtlingoljon le. Így előállhat az hogy összességében kevesebbet fogyaszt hackelve kicsi-közepes terhelésen, de valamivel pedig többet teljes minden magot kihasználva.

arty
s3647 procikat lehet kapni 5-10-20eft-os kategóriában is tizenx-huszonx számú maggal amik sok szálon bizony árukhoz képest igencsak erősek. [best buy 6130 és 6138] Ramból is olcsó ecc reg-et megesznek. (elég hozzá 2133-as is, 6 csatornával sávszélben így is bőven a dual 3000-4000-es ddr4 kategóriát verik de sajnos 6 modul kell nekik.
A legnagyobb gond mégis igazán az hogy alaplapot szinte nem lehet hozzájuk kapni. (néha van 70-80eft körül aprón)

kenand
Kínai lappal egyszerű (már biosba is integrálható az EFI driver) de van hogy gyártó eleve azzal adja ki, ha kell segítek benne. Brand gépeknél bonyolultabb.

[ Szerkesztve ]

The Glorious Xeon Gaming Master Race :) Master of chinese x79/x99

(#59) kenand válasza MasterDeeJay (#58) üzenetére


kenand
veterán

Köszönöm. Leírásodat láttam, ott még bonyolultabb volt...
Ha rá veszem magam majd kérdezek :)

(#60) Vesa válasza arty (#57) üzenetére


Vesa
addikt

Ok, de Dual Xeon rendszereket mezei user szinten csak használtan érdemes venni. ott viszont döbbenetesen esnek az árak, mivel a cégek 3-4 év után selejtezik őket tonnaszámra és ellepik a piacot. Szemben a desktop procikkal, főleg a HEDT platformoknál.

(#61) domos válasza Vesa (#60) üzenetére


domos
senior tag

Mezei usernek szerintem nem kell ilyen cucc :DDD

There is no replacement for displacement.

(#62) Vesa válasza domos (#61) üzenetére


Vesa
addikt

Úgy értettem, hogy akik mondjuk otthon is dolgozni akarnak, de nincs többmillió forintjuk 2db CPU-ra. Creatív iparban sokan dolgoznak otthon is, mondjuk mellékes melókon, vagy kisebb cégekben. A nagyobb cégek úgyis megveszik a legújabb, legjobb hardvert és addig ok, hogy azon a melóban dolgozik az ember, de otthonra már ez elég húzós lenne. Számos videós, fotós, 3D grafikus pályázik az ilyen levedlett 2 CPU-s rendszerekre, mert 4 évesen már negyedáron-féláron hozzájuthat, annyit meg nem avulnak, hogy az problémát okozzon, sőt, általában még 5-7 éves távlatból is többet tudnak, mint egy újabb single rendszer.

(#63) kenand


kenand
veterán

7-8 éve csak xeonnal tuningolt asztali vagy szerver lapokat használunk, elégedettek vagyunk velük.
Most 5000Ft ért vettem x5670-es 6 magos CPU-t hozzá, fesz emelés nélküli tuninggal (BCLK 133->150) megy 3600mhz-n a 6 mag.

(#64) arty válasza Vesa (#60) üzenetére


arty
addikt

én ebbe már nem merek beleugrani :D
havernak anno vettünk ilyen lábforrasztott xeont, hogy elinduljon otthoni lapban, de ezek a mostaniak ehez túl drágák... :) de most minden is drága.

stadion, kisvasút, freemail, digi

(#65) kenand válasza arty (#64) üzenetére


kenand
veterán

1366-os xeonok bagó kategoria, de már a 2011-esek is 20E alatt vannak, dektop procihoz képest nagyon olcsók, sajna lap drága hozzájuk...
Most inkább a VGA a megfizethetetlen kategória...

[ Szerkesztve ]

(#66) Vesa válasza arty (#64) üzenetére


Vesa
addikt

Az már régen nincs, hogy a Xeon-t mókolni kell. 1366 óta ez nem játszik, csak simán beteszed a lapba és megy. x5675-öt favorizálom 1366-on, mert annak van a legjobb ár/érték aránya (6mag/12szál, 3GHz alap+3,45GHz turbo, és ezt 95W-on tudja ami ezen a platformon nagy szó). És persze mivel Xeon, húzható az egekbe, 4GHz-en stabilan megy, de van akinek 4,5-re is sikerült meghúzni. Egy ilyen CPU ára ma kb. 8k, dual rendszerben használva lesz 12/24 magod bagóért, ráadásul gyors magokkal. Más kérdés, hogy lassan felejtős a platform, már érdmesebb 2011-be invesztálni, azok sem drágák, főleg a v1/v2 már olcsó, de a v3/v4 is jó áron megy már. Csak lapot kell találni hozzájuk, mert azok kissé drágák még hasnzáltan is.

[ Szerkesztve ]

(#67) kenand válasza Vesa (#66) üzenetére


kenand
veterán

A 771-hez hasonlóan a BIOS-t kellhet mókolni 1366 esetén is, tény hogy foglalatot/CPU-t nem kell moddolni. Mikrokód ugyan benn van általában (206C2), de sokszor régi a revízió, így kellhet bele egy legalább Rev 13, a 6 magos X56xx-es Xeonokhoz.

[ Szerkesztve ]

(#68) Vesa válasza kenand (#67) üzenetére


Vesa
addikt

Fizikai mókolásra értettem. Bios-t nem követtem mert nekem a Z-k vittek mindent, igaz, ott is figyelni kellett a Bios Boot Block Date-re, mert csak a V2 verziók tudták. De általában a Bios update nem egy bonyolult dolog.
Sajnos a 2011-et követő érában már megszűnik majd a jóság, mert külön platformra kerültek teljesen, csak spec. lapokba tehetők bele, teljesen más tokozással mint a desktop szegmens.

(#69) DraXoN

Tavaly június óta használok egy Huananzhi X99- alaplapot egy E5-2678v3 társaságában all-core turbóval.

Eleinte az all-core turbó azt okozta, hogy a hibernálás és (talán sleep is) gondot okozott és nem működött stabilan. És kicsit megnövelte az IDLE fogyasztást, de úgy ősz közepe óta van egy "újabb módszer" amit úgy pár napja szántam el magam, hogy "felrakom". Jelenleg ezzel kb. 20W-ot esett az IDLE fogyasztás. A teljes terhelés maximum 56másodpercre lépi túl a 120W-ot (ott kb. 2900Mhz "fér bele" minden mag terhelésekor szintetikus terheléskor... játéknál ismán megvan az all-core 3300Mhz.. az nem terhel olyan "intenzíven").

The human head cannot turn 360 degrees... || Xeon 2678v3; Rx470; 32GB; 240GB; 2Tb + 3x1TB || Huawei Mate 20 X 5G

(#70) DraXoN

A fogyasztás:
IDLE: 70-80W (HWInfo64 szerint úgy 20W körül eszik a CPU ilyenkor)
AIDA64 (CPU, FPU, Cache, Ram) terhelés: 230-235W
AIDA64 (előző + GPU) terhelés: 410-415W

A "körítés":
VGA RX470
Ram: 4db 8GB DDR3 ECC (ezek darabonként úgy 5-6W IDLE terhelés alatt úgy majd nem 20W per darab... 2őt kiszedve kb 10W-al csökken a fogyasztás IDLE, terhelve majdnem 40W-al... durván fűtenek.. DDR4 elvileg itt kicsit jobb, az kb. fele értékekben .. 1600Mhz-en használom a ramot, 1866-on is megy, de ott már 8-10W körül is bekajálna IDLE ... nagyot ugrik (teljesítményben meg kb. nincs különbség, inkább az időzítéssel lehet "nyerni" valamit).. mondjuk igaz, "pechesen" kaptam a ramot mert 3db 1.35V-os és 1db 1.5V-os változatot kaptam a "kitt"-ben amivel rendeltem kínából kompletten, így mind 1.5V-on megy.. próbáltam kényszeríteni 1.35V-ra de az 1.5V-os darab nem szereti még 1333esetén is az ECC javítja ki a hibáit.. ki nemfagy a gép, de a sebességre nincs jótékony hatással, olyankor IDLE nem látok nagy változást fogyasztásban te összerheléskor úgy 20W-al kevesebb és beérik a ramok "csak" 60W körül.. 1866-on egyébként 1.5V-al úgy 100W-ot esznek a ramok.. minden infó HWInfo64-ből van kiolvasva)
Háttértár: 2TB NVME SSD + 240 GB SATA SSD + 500GB 2.5HDD (ha kell kikeresem a pontos típusokat, de ezek annyira nem számítanak szerintem.. talán úgy +10W idleben az NVME, a többi úgy 2-5W ha lehet per db)

The human head cannot turn 360 degrees... || Xeon 2678v3; Rx470; 32GB; 240GB; 2Tb + 3x1TB || Huawei Mate 20 X 5G

(#71) KROK640 válasza domos (#61) üzenetére


KROK640
senior tag

Pont azért esnek az árak. Plusz később gyakorlatilag eladhatatlanok.

Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

(#72) KROK640 válasza Vesa (#62) üzenetére


KROK640
senior tag

Havernak van ilyesmi :
HP Z800; 2× Xeon 5675 3.06GHZ (6C, 12T); 48GB DDR3 RAM; Geforce GTX 1060 6GB; Samsung 860Pro 256GB; 2×2TB Western Digital Green (5400; 64MB cache); LG GH22NS70RB DVD író

Leselejtezett gép részben, 200K-ból megállt VGA-val együtt. Igaz még tavaly, de akkor is. A 2 CPU együtt 12C, 24T ... 48GB RAM se piskóta

Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

(#73) DraXoN

kicsit állítgattam a biosban
a fogyasztást sikerült IDLE kicsit lejjebb vinnem úgy 65W-környérére (a ram továbbra is "zabál" többet mint a CPU idle (az 17W).. igaz, kicsit csalok, mert -0.05V offset van beállítva cpunak

részemről ennyi volt ide az OFF-topic.. csak, mennyire "éri meg" a kínai alaplapos "x99" 2011-v3 platform egy xeon cpuval. (szerintem megérte tavaly tavasszal a kb. 85eFt-ot az alaplap+cpu+ram (32GB).. most az azóta még gyengébb forint miatt kb. ez is 100eFt körül van.. DDR4rammal úgy 120eFt (ezt a kicsit jobb fogyasztás és későbbi esetleges "könnyebb" cpu csere miatt érheti meg csak, persze nem minden v3 cpu eszik DDR3 ramot, és alaplapból se mind fogadja be, csak pár specifikus modell)

The human head cannot turn 360 degrees... || Xeon 2678v3; Rx470; 32GB; 240GB; 2Tb + 3x1TB || Huawei Mate 20 X 5G

(#74) Vesa válasza KROK640 (#72) üzenetére


Vesa
addikt

Így van. HA-n volt nemrég egy Z620, amiben eleve volt 64GB Ram, de ami a vicc, hogy 128GB-ra 30k-ért felbővítette. :D És ezek ECC ramok! Próálja meg ezt bárki sima desktop ramnál ennyiből kihozni.
Nekem is 96GB van most, de a lap amúgy valami 512GB-ot tud.

(#75) KROK640 válasza Vesa (#74) üzenetére


KROK640
senior tag

Az más dolog, hogy ma se a 48GB se a 96GB RAMnak nem sok értelme van, Vagy tévedek? neki még a 48 csak, csak mert kép és videó szerkesztés, de amúgy?
(nálam sincs értelme a 32GB RAMnak)

Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

(#76) Vesa válasza KROK640 (#75) üzenetére


Vesa
addikt

Igen, ennyi memóriának csak munka esetén van értelme. Én grafikázom, ide kell, és videó vágás + 3D grafika is eszi rendesen, de normál felhasználáshoz semmi értelme. Vagy mondjuk szerverbe a világ összes memóriája sem elég. :D

(#77) DraXoN válasza Vesa (#76) üzenetére

Munkához van, hogy 2-3 virtualbox szerver fut nálam egyszerre (az alap rendszer mellett).. a 16GB már szűkössé vált nekem, 32GB-on jelenleg "elvagyok". bár gondolkodtam anno, hogy nem-e kell 64GB (128GB a maximum amit ebbe az alaplapba be tudok rakni). de úgy gondoltam "egyenlőre még nem kell", csak poénból meg nem akartam több ramot venni, ha már az egyik ok a "spórolás" volt ezen gép megvétele mellett (a másik a kíváncsiság, a harmadik meg, hogy amikor megrendeltem pont semmi se volt kb. készleten sehol itthon az "első felvásárlási lázban" tavaly tavasszal).

The human head cannot turn 360 degrees... || Xeon 2678v3; Rx470; 32GB; 240GB; 2Tb + 3x1TB || Huawei Mate 20 X 5G

(#78) DarthSun válasza DraXoN (#73) üzenetére


DarthSun
veterán
LOGOUT blog

Jók ezek a Kínai cuccok, gondolkodom hogy beszerzek én is ilyesfélét.

(#79) KROK640 válasza DarthSun (#78) üzenetére


KROK640
senior tag

ne is mondd, én is szemezek velük ...

Inkább azt kérdezzék miért nincs szobrom, mint azt, hogy miért van...

(#80) kenand


kenand
veterán

SSD bootolással csak a NVME SSD-kel (PCIe bővítőkártyában) van gond régi nem UFI-s lapok esetén. De második SSD-nek még egy kicsit gyorsabb is mint a SATA2-es vezérlőn a SATA SSD.
Meg NVME SSD "fájdalmatlan" használatához Win 8.1 vagy 10 kell (Win 7-en macerás a beüzemelés)


"bagó árú" 240GBs NVMe SSD x58-as lapban, PCIe 2.0-as az X58-ban így többet nem lehet várni tőle

(#81) Ygg


Ygg
senior tag

Érdekes cikk, jó ez a "választóvonal" kifejtés :R .

(#82) envagyok válasza Vesa (#66) üzenetére


envagyok
addikt

Nálam több 1366 lap megfordult, ami nem ment xeonokkal, és még a legutolsó Bios-al sem, kézi mikrokód Bios frissítéssel sem.
Az EVGA lapnál egy smd kondi átforrasztással sikerült megoldani, a DFI lapnál meg konkrétan sehogy i7-970-t kellett vennem.
A 1366 2011 rendszerek felett sajnos eljárt az idő, 1366 hátránya az avx hiánya és a tuning nélküli gyenge teljesítmény, tuning esetén a nagy fogyasztás, a 2011dettó kivéve AVX.
A 9.-10. Intel generációval érkező magszám növekedés elavultá és gazdaságtalanná tette a régi nagyokat.
Most egy újan 30k 4/8c i3 leveri az összes i7-est a 7. Generációig bezárólag, egy 45-70k közötti 6/12c i5 pedig a 1366 és 2011 6 hengereseinek adja fel a leckét. A 10600k nálam 30%-ot vert a 4.2GHz-re tuningolt 6/12c régi rendszeremre alap beállításokkal.
A fogyasztáskülönbség is nagy, pár év alatt visszahozza az új rendszer árát.
Írom ezt úgy, hogy az lga775 mellett a 1366 és a 2011 a kedvencem, és több retró csúcs gépem van a 2011-et leszámítva a 2 másik platformra összerakva. 2011 is lesz pár éven belül.

Keresek 3dfx és régi ATI, Nvidia videókártyákat, Gravis, Creative hangkártyákat!

(#83) Vesa válasza envagyok (#82) üzenetére


Vesa
addikt

Igen, de ez lap függő, és nem platform függő probléma a 1366-nál! 2011-ből is van olyan lap, ami nem kezel minden Xeont, sőt olyan is létezik, ami kizárólag 2db CPU típust képes kezelni. 771/775 érában viszont semmilyen módon nem tudtál Xeon-t tenni 775-ös lapba, átalakító nélkül.

A 2011-et sem az teszi vonzóvá, hogy egy CPU esetén mit tud, hanem az, hogy abból van dual rendszer is, és olcsók a Xeonok bele. Illetve, olcsók az ECC memóriák is. Akinek sok RAM kell, és rengeteg szál mert mondjuk renderel, annak még mindig kifizetődőbb egy ilyen, mint egy i5, mert körökkel hamarabb végez a render egy dual Xeonon. Gamingre persze nem biztos, hogy ezt a platformot választanám.

[ Szerkesztve ]

(#84) DraXoN válasza Vesa (#83) üzenetére

"koca" gamingre jó.. 60fps-t "kiköhögi" az olcsó 6magos is 2011v3-ból legalábbis.
A végösszegből meg hasonló teljesítményű modern platform nem jönne ki... úgy 40-50%-al több kell hozzá (más kérdés, hogy akkor "jobb" alaplapot kaphat az ember ... már ami a kezelését illeti (biosban), plusz mostanság eléggé sok a hibás usb3 vezérlő a 2011v3 lapoknál (amik valami mókolt asztali chipsetet használnak)

The human head cannot turn 360 degrees... || Xeon 2678v3; Rx470; 32GB; 240GB; 2Tb + 3x1TB || Huawei Mate 20 X 5G

(#85) kenand válasza envagyok (#82) üzenetére


kenand
veterán

Szerencsére csak a korai EVGA-knál volt gond, ez enyém mók nélkül is viszi az összes 6 magos xeont.
DFI tényleg szívás én is próbáltam segíteni benne korábban, nem jött össze....ASUS és Gigabyte lapoknál sincs gond.
Szauna kályhánkhoz képest bakfitty amit a 1366-os 6 magos megeszik :)

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.