Hirdetés

2024. június 20., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#519) LOTR


LOTR
addikt

beszélgettem néhány kivitelezővel (tehát, az itt leírtak, csak kötetlen beszélgetések összefoglalója lesz, reprezentatív vagy biztos információként semmiképpen sem szabad venni)

- a legtöbben már annyira tele vannak jelentkezőkkel, hogy az első körre nem tudnak új ügyfeleket regisztrálni, tehát konkrétan már a második ütemre keresik az embereket (néhány hete még úgy kellett a kivitelezőknek vadászni a pályázókra, de aztán ahogy egyre biztosabb lett a kiírás, úgy -vagy még jobban- az érdeklődés is megnőtt)
- 5 pont alatt sok esélyét nem látják, hogy meg lehet nyerni, 4 pontra még itt-ott láttak esélyt, 3-ra már szinte semmit (persze előre senki nem tudja mi lesz)
- az volt a tipp, hogy az azonos pontállások között pl olyanok dönthetnek, hogy mennyit javít az energetikai besoroláson a fejlesztés (végülis aki csak napelemre pályázik co2 kibocsátás csökkenést ott is lehet számolni), a fizetés pedig csak arra kell, hogy eldöntsék megfelel e a pályázó a feltételeknek, sorrendet nem ez alapján állítanak - feltehetőleg
- többségében csak a napelemre, tehát az 1-es típusra voltak beadva az anyagok (de 2-esből is sok volt)
- a pályázati pénz jó eséllyel nem lesz elegendő, a kis rendszereknél meg főleg, tehát várható, hogy kell majd zsebből is ráfizetni
- sok volt a pályázni akarók között a nyugdíjas is (közöttük azért már jóval kevesebb a 18 év alatti gyermekkel rendelkező), de akiknek 2 pontjuk volt, azokra volt aki árajánlatot sem adott, mondván az úgysem lesz elég, volt, hogy 3 pontosnak sem

kérdeztem még, hogy mi van akkor, ha valaki megnyeri, viszont az akkori, frissített (és valószínűleg magasabb) árajánlat miatt azt mondja, hogy nem tudja kifizetni a pluszköltségeket, és nem kéri, elállhat e a dologtól? igenlő volt a válasz, de természetesen erősen csak elviekben létező esetnek állítottuk be, a gyakorlatban valószínűleg nem lesz, aki esetlegesen ne egészítené ki saját forrásból

mod
sok volt a találgatás és feltételezés, tehát emiatt -ha véletlenül mégis elgondolkozott volna rajta- senki ne tegyen le arról, hogy beadja az anyagot és jelentkezik a pályázatra
meg kell próbálni, egész sok kivitelező van, akik semmilyen pénzt nem kérnek az árajánlatért

[ Szerkesztve ]

One Ring to rule them all

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.