Régebben tökre szerettük bevonni az olvasóközönséget a szerkesztőség életébe. Tök sokat írogattunk a szerkesztőségi blogba, offtopic dolgokat Facebookra, vagy éppen a logoutra, sokkal személyesebbek voltunk a saját oldalunkon, meg videóztunk is felvállalva a bakikat és a bizonytalanságokat, de ez - egyébként minden különösebb elhatározás nélkül - elmúlt. És igazából ennek az az oka, amiért magánemberként sem szólunk hozzá közösségi oldalak bejegyzéseihez, meg nem írjuk meg, amikor lemegyünk Tapolca mellé a csapattal és még a Legenddnek is szólunk, aztán pár sör mellett megvitatjuk nem csak az élet, hanem a szakma dolgait is. És amúgy ezekből tök sok dolgot meg lehetne osztani.

De valami megváltozott.

Elromlott.

Mondhatjuk, hogy nincs ma már egy cikkünk se, ahol ne jelenne meg néhány igazi türhő. Aki csak fikkant egyet, beszól, irigykedik, alázni próbál. Csak úgy a semmiből, igazából minden alap nélkül rugdalózik, levezeti a feszkót, frusztrált, vagy csak simán gonosz. Hogy már mintha azt is szégyellni kéne, hogy egy Tapolca melletti kis faluban van egy elég leszottyadt házikónk, ami amúgy a nejem családjáé, ér összesen 4 gurigát (pont fel lett becsültetve nemrég egyéb okok miatt), ebből a nejem szülei birtokolják a felét, amiből a nejem a tesójával majd egyszer (minél később, lehetőleg) örökli a negyedét, na annak a fele meg majd officially is az enyém lesz. De hogy vannak, akiknek ebből is az jön le, hogy "de jól megy". Mert hogy már ciki leírni, hogy oda a csapat nyaranta egyszer le tud menni kettő darab éjszakára, tényleg.

Előzetes…

Grúzia roppant jó helynek bizonyult tavaly, izgalmas, érdekes, szerethető, olcsó és barátságos ország, írtam (és videóztam) arról is, itt találod. De éppen ezért kábé alighogy hazajöttünk a grúzoktól, máris körvonalazódott, hogy egy év múlva tekintsük meg a történet másik aspektusát, a muszlim vallású, olajpénzekkel (elvileg) kitömött Azerbajdzsánt. Nyilván tök evidens, hogy ez így is történt, különben nem írnám ezt az anyagot…

Előzetesen persze tájékozódtunk a legfontosabb tudnivalók kapcsán. Egyrészt már Grúziában is azt lehetett érezni, hogy az ország erősen vízfejű és minden zseton a fővárosban van, de az azerieknél ez hatványozottan igaz. A 2,4 millió lakosú Bakuról a neten olyan képek voltak, mintha Dubai lenne az úticélunk, miközben a második legnépszerűbb turistacélpont, Sheki, az elmúlt évben 13 ezer látogatót fogadott. Az nagyon kevés.

A legeurópaibb kaukázusi ország

Grúzia azóta van rajta a magyarok potenciális nyaralási opcióinak térképén, amióta a Wizz közvetlen járatot indított Kutaisi városának nemzetközi repülőterére. Aminek az a neve, hogy David the Builder. Ezen persze mi is röhögtünk egy sort, mert lelki szemeink előtt egy kigyúrt testépítő alakja sejlett fel, pedig Dávid Grúzia legjobban tisztelt uralkodója volt, kábé a helyi Szent István. Kutaisi viszont nem egy túl vonzó város, irgalmatlan módon lepattant, de Tbilisibe (a fővárosba) nincs közvetlen járat, úgyhogy ez marad és elhamarkodott lenne elsőre ítélni a lenti városkép-részlet megpillantását követően.

Az egyetlen szívás (de ez jó nagy) a Wizz járatainak időzítése. Éjfélkor száll fel a gép Liszt Ferihegyről (nagyjából az utolsó gép hétfőn és szombaton), grúz idő szerint reggel 5-kor száll le, de két órás az időeltolódás, szóval igazából három órácskát repül csupán, ami még Kispolák-lábtérrel is kibírható. Viszont odaérsz ötre, átesel a némiképp körülményes beléptetésen, megkapod a kis csomagodat és kint állsz a pusztában a sötétben, mert Kutaisi reptere 30 kilométerre van a várostól. Mi kocsit béreltünk, ami külön szórakoztató, mert a nemzetközi cégek közül csak a Sixt van jelen, ők viszont nemzetközi árakkal is dolgoznak, ami nagyon masszívan eltér az ország alapvető árszintjétől felfelé, de a neten lehet találni helyi vállalkozásokat, akikkel még előzetesen, emailben is lehet alkudozni. George cége, a Tbiliso Car Rental is ilyen, kaptunk egy Mitsubishi Pajero IO-t (meg ne próbáljatok sima kocsit kérni, kell a 4x4), ami 2003-as évjáratú volt, jobbkormányosról átépítve, ami miatt relatív gyakran az ablaktörlővel indexeltünk, tele sérülésekkel és oltári ronda gletteléssel, de legalább nem kellett rá vigyázni (nem is lehet errefelé), azért böcsülettel körbefotóztam, amit kábé kiröhögött az arc, aki odaadta, mert minek. 90 ezer HUF-nak megfelelő összegért hoztuk el egy hétre, depozit nincs, hitelkártyát nem kérnek, egy oldalas PDF-et írtam alá, hogy George odaadja a kocsit, mint magánszemély, a biztosítás annyi volt, hogy ha baj van, akkor hívjuk fel és segít. Nem volt baj, fogalmam sincs, hogy mi lett volna, ha mégis. És alapból úgy kalkulálta az első árat George, hogy ad mellé sofőrt is (ez duplázta volna a költséget), később nyilvánvaló volt, hogy miért volt ez a default hozzáállás.

Most lesz egy éves a kutyánk. Ez azt jelenti, hogy 7 hónapja vagyunk gazdák, mert még sosem voltunk azok előtte, mindkettőnknek Csutka az első kutyája, annyi különbséggel, hogy én már kölyökkoromban is vágytam erre, Zita viszont sosem gondolta volna, hogy lesz kutyája. És mégis lett, mert olyan helyre költöztünk, ahol erre volt lehetőség. És igazából meggyőztem, méghozzá elég egyszerűen, tavaly januárban nekiültem az internetnek és addig keresgéltem, amíg találtam egy tőlünk nem túl távoli mudi kennelt. A Barátpatakit.

Csutka fut

Felhívtam őket, hogy lehet-e mudit nézni, mert esetleg, talán, hovatovább, nincs kizárva, hogy szeretnénk egyet. És szerintem minden kennelnél biztos ugyanazt mondták volna, hogy ha mudit akarsz, akkor várunk szeretettel, mert büszkék vagyunk a fajtára és biztosak vagyunk benne, hogy nem akarsz majd mást. Én is így állnék hozzá, ha lenne egy tenyészetem.

Négy éve már jártam Tajvanon, akkor is, most is a Computex volt az ürügy, de ahogyan a kötelező köröknek vége lett, máris csak az érdekelt, hogy minél többet lássak, lássunk a sziget fantasztikus világából. Noha valami 1500 fotót csináltam, most mégis inkább videóban próbálom átadni a lényeget, az alant látható, 15 perces kisfilm megpróbál a lényegre szorítkozni, bár Tajvanról még rengeteg mesélni valója lehetne az embernek, kezdve az időjárástól (dög, meleg, párás, szauna) a nyelvi nehézségeken át a köztisztaságig (a városokban nincs az utcán szemetes, mert rontja a városképet, ezért mindenki cuccolja magával kis zacskóban a hulladékot).

15 percbe ennyi fért bele, ráadásul még most sem láttunk mindent, kimaradt a Sun Moon Lake, nem voltunk Kentingben, nem búvárkodtunk és ezúttal Tainant sem kerestük fel. De így is egy tartalmas és élménygazdag hetet töltöttünk el ebben az országban. Mert ez egy ország, akkor is , ha nem ismeri el annak a világ a Kínával történő jó viszony megtartása érdekében. Köszönöm, ha megnézted a videót, remélem tetszett. Bátran írjatok a fórumba kritikát és természetesen igyekszem a felmerülő kérdésekre is válaszolni, sőt egy picit elébe is mennék ezeknek, általában az ilyen utazós témáknál mindig előjönnek a költségek.