gubro, bocha, (an)dante meg én. hírszerkesztőnk hazatolta az arcát dajcslandból, úgyhogy ilyenkor kicsit összegyűlünk, eddig jobbára a szlovák sörözőben toltunk be egy tatárt, de miután én úgyis ott ebédeltem szombaton mással, ezért most rendhagyó módon elmentünk bowlingozni.

muhaha.

kinéztem az interneten, hogy viszonylag jól megközelíthető, de olcsó helynek számít a lurdy-ház, úgyhogy ott nyomtunk le két órát. hát olyan is volt. az egy dolog, hogy mindannyian totál fakezűek vagyunk (elsőt én nyertem, másodikat bocha, harmadikat gubro), de andante kicsit később befutott, aztán második gurításnál nyomott egy strike-ot. ez volt az utolsó értékelhető dobása. ám azért ilyen olcsó a lurdy, mert a pálya egy rakás szar, ha nullát dobtál, akkor is számolt egyet, a golyók rendre nem jöttek vissza, a bábukat nem bírta felállítani a gép, a szerencsétlen staffot öt percenként küldtük be hátra, pedig bocha beajánlotta, hogy majd ő hátramegy és felrak egy új ROM-ot.

kölyökkorom óta rajongok az autókért. apám még az nszk-ból hozta a 88-as ADAC katalógust, rongyosra olvastam úgy, hogy 8 éves koromban a német nyelvtudásom odáig sem terjedt ki, hogy megértsem, hogy a hülye németek miért írják a saját országukra azt, hogy bundesrepublik deutschland.

aztán teltek-múltak az évek, fejből vágtam az évjáratokat meg a teljesítményeket, közelgett a jogsi lehetősége, de a szüleim azt mondták, hogy keresd meg rá a pénzt. aztán kiegyeztünk egy fifty-fifty megosztásban, nekem meg elsőre minden sikerült, bár az eü vizsgán a doktornő hozzámkúrta a gézt, aztán átengedett, mert legalább a stabil oldalfekvést meg tudtam csinálni. előtte az volt a task, hogy tegyek fel egy artériás nyomókötést, én meg kérdeztem, hogy hova, ő meg mondta, hogy a oda, ahol van artéria, ott van a felszerelés a sarokban az asztalon. tényleg volt ott egy rakás fehér izé, úgyhogy becsavartam gézbe a bal felkarom és mondtam, hogy kész, mire nem kicsit lett ideges, de aztán mégis átengedett.

a pedagógusok egy részénél komoly zsarnoki véna fejődik ki az évek során nagy dózisokban szerzett frusztráció következtében. a tornatanár erre mindig igen jó példa, különösen a gimnáziumi oktatók jeleskednek, mivel oda általában több nyápic, gizda és vézna szar kerül be, mivel alapvetően az agyukkal próbálnak sikereket elérni.

van ez a fejen átfordulás nevű gyakorlat. aki kitalálta, az valószínűleg sült barom, mert soha a büdös életben nem fogod az itt szerzett tapasztalataidat hasznosítani, nem tudom, hogy ki hogy van vele, de nekem még sosem kellett fejen átfordulnom sehol, pedig isten bizony keresem a lehetőségeket.

arnold viszont mindig is egy ilyen kacskalábú, göthös, magas és rokkerhajú gyerek volt, jókora szemüveggel, ő tényleg nem akart átfordulni a fején, amit én már akkor is megértettem, de béla, a tornatanár nem.

már mindenki nekifutott, dobbantott és több-kevesebb sikerrel átfordult a szekrény tetején fején, csak arnold nem. ARNOLDKÁÁÁÁM. FUSSÁL NEKI, JÓ? jött a bömbölés, MAJD ÉN SEGÍTEK, mondta (mondta? artikulálatlanul üvöltötte) béla, és tüntetőleg a szekrény mellé állt készségesen, és arnoldkám mondta, hogy tanárúr én nem, de FEJEN ÁTFORDULNI MINDENKINEK TUDNIA KELL, ez olyan, bazmeg, mint petőfi, ha nem ismered, nem vagy magyar ember.

vagyok én. ti jellemzően úgy ismertek, hogy egy arc, aki telefonteszteket ír, néha gügyög a videóban, olykor pedig - ha rájön a szófosás - akkor blogol. eleinte winstonról és a többiekről, mostanában meg csak úgy, mintha söröznénk, és én rövid és hülye történeteket mesélnék.

tudok róla, hogy ez utóbbi kissé vulgáris is, de a személyes blogomban pont úgy szeretnék írni, ahogyan mondanám is Neked, aki most ott ülsz a monitor mögött. máshol is blogoltam már, sokat, és meg is nevezem a helyet: lovebox.

fú, ez égő, mi?

pedig nem is. de hogy értsed, ezért pár dolgot tudnod kell. 29 éves vagyok (idősebb mint Bocha, ez most egy hint a nyereményjátékkal játszók felé), nem mondom, hogy kapuzárási pánikom van, meg a környezetem sem nyaggat (család, haverok), hogy ideje lenne fix nőt találnom, de azért bennem volt a para, hogy mi van, ha nincs ilyen. pláne azok után, hogy egyszer már, 2004-2005 táján úgy hittem, hogy megvan, minden fasza, minden király. másfél év után egy éjszaka egyszer csak felkelt mellőlem, azt mondta, hogy elmúlt, hívott egy taxit és hazament.

érdekes, hogy az ember kézügyessége mennyire, hmm, szelektív. egy mobiltelefont bármikor szétkapok és összerakok, de nekem néha még az is kihívást okoz, ha egy szöget kell beverni a falba.

fater pont fordítva, imád barkácsolni, és kiskoromban mindig az volt, hogy gyere segíteni egy öt percre, amiből állandóan az lett, hogy a komplett délutánt végigcsicskáztam, tartottam a pudvás fúrót, hoztam a tiplit, meg a csavarokat, és kurvára nem kötött le semennyire.

én kihívom az embert. az ember azért van, mert ő ért hozzá, ötvenmillió konyhabútort rakott már össze, én meg addig csinálok mást. nincs idegeskedés, nem vágom el nyolc ujjamat, a maradék kettőt pedig nem zúzom porrá a kalapáccsal, mindenki jól jár, elégedett és boldog.

de hát ha be akarsz vágódni egy lánynál (márpedig én 5-6 éve hittem, hogy ilyesmivel be lehet), akkor nem mondod azt, hogy majd kihívjuk az embert, ha csaj megkér, hogy tegyél már fel egy képet, hanem szépen mész, keresel szöget, meg kalapácsot, és emlékszel arra, hogy faterod is bejelölte kis ceruzával, hogy hová kell beverni a szöget.

a maláj kurva szóösszetétel a köznyelv része. valami misztikus, megfoghatatlan, de valahogy tudod róla, hogy valami kibaszott jó dolgot takar, két maláj kurva egyenesen a mennyország, hármat egyszerre pedig csak önkormányzati engedéllyel tekinthetsz meg, mert az már annyira jó, hogy ahhoz csókosnak kell lenni.

jelzem, hogy a legenda igaz, sőt, fokozható. mert ha a kurvát kicseréljük csak simán arra, hogy lány, akkor megkapjuk azt a kombinációt, aminél nehezen találni brutálisabban ütős verziót.

tavaly, életemben először meglátogatta a kiscsaládomat a másod unokatestvérem, aki ausztrál, s egy mukkot sem tud magyarul, viszont egy évvel fiatalabb éntőlem, hogy klasszikustól idézzek. hozta a nőjét, aki maláj.

az, hogy beszartam, az nem tudja elég pontosan visszaadni a pillanatot, amikor ez a légies, egyáltalán nem emberi teremtménynek látszó tündér kezet fogott velem, és csicsergett valami nevet, de a faszom sem emlékszik rá, viszont mindenki meglepve nézett körül hirtelen, hogy mi volt ez a robajszerű dörrenés, pedig csak leesett az állam.

bakker, elrángattak egy ilyenre. hogy figyu, ez a tuti üzleti lehetőség, itt leszel milliomos, és nem, ez nem MLM, hidd el. én közgazdász vagyok, mondta a csaj, nem hittem benne, de mit veszíthetek, most ebből élek.

elmentem, hiba volt. mondjuk már előtte tudtam, hogy baj lesz, de úgysem voltam még ilyesmin, mit veszthetek, lehet, hogy tényleg jó.

b+, b+, b+, b+, aztak****!, és megint csak b+

kicseszett sokan voltak, szerintem olyan 1500-an. ki volt bérelve valami rohadt nagy csarnok, parkolóhely zéró, három kivetítő, rengeteg szék, fullos volt a terem. jött az ember mikrofonnal, hogy ő gyémántfokozatú executive értékesítő f***om, és az arcok állva tapsolták. bekonferálta az első előadót, ottó, aki már öt éve csinálja, és zafírüvegkristály fokozatú senior vice sales executive manager director. jött az arc, és arról pofázott, hogy megváltozott az élete, mennyit utazik, és szűnni nem akaró ováció, vastaps, és aztán meg kellett nézni egy tíz perces slideshow-t, hogy az utóbbi két évben merrefelé utazgatott.

samsung s5050 - broáf

tököm sem tudja követni a samsung telefonokat, láttam, hogy van valami női cuccuk, szóltam a kontaktnak, hogy pattintsa le, majd betesztelem hétvégén, amikor kurvára pihenni akartam monostorapátiban, de ez van, megint beszoptam.

meg is jött a pakk, egész pofás fekete cuccot vettem belőle elő, aztán rögtön anyáztam, hogy tekerhetem megint ki a töltőt, mert a gép mellé rendszeresített miniUSB és microUSB töltők közül egy sem megy bele. aztán beletoltam a SIM kártyát, bekapcsoltam, és majdnem elhajítottam az egészet a picsába, pedig csak szétcsúsztattam, és a retkes érintőgombok miatt már hetvenkét menüpontba mentem be, miközben felhívtam véletlenül tizennyolc embert. ki tervezte ezt ilyennek? aztán kiderült, hogy valami ótvar chipset lehet belül, mert olyan rohadt lassú az egész, hogy még az abszolút nem telefonorientált csajom is megnyúlt arccal adta vissza, hogy ezt ő nem tudja kezelni rendesen.

pedig az s5050 egész pofás, van valami meghatározhatatlan színe a fekete mellett, ami olyan, mint egy két hete megposhadt eperfagyi, de isten bizony nem néz ki rosszul. a menürendszeren persze megint nem sikerült egy kicsit sem alakítani, kábé azt a fenomenális innovációt bírták beletenni, hogy a normális karakterek helyett vannak ilyen kis picsás, girbe-gurba betűk is, aztán olvasson ki rendesen egy sms-t az, akinek hét anyja van.

simán bekerülhetne a világtörténelem legrövidebb könyvei közé ennek a bejegyzésnek a címe. én a következő dolgokat tudom főzni:
a. tea
b. smack leves

a kávé is instant nescafé (én élből nem iszom, de mindig van itthon, ha valakinek kellene esetleg reggel), a smack levesem pedig messze földön híres, világszerte próbálják utánozni, s gyakorlatilag mindenkinek sikerül is.

amikor kissrác voltam, akkor imádtam panírozni. valószínűleg pont ezért imádtam később a fotolaborban nagyítani is. de ennyi. vége. amikor életemben először lettem szerelmes, akkor a lány kitalálta, hogy süssünk együtt kuglófot. én pedig szépen kussoltam róla, hogy utoljára akkor volt fakanál a kezemben, amikor aranyrúd. hősiesen elmentem és konkrétan a keverés nemes feladatát láttam el mintegy két órán keresztül, amíg a lány megsütötte a kuglófot.

a főzésben engem leginkább az taszít, hogy minden mocskos lesz. és ha - tegyük fel - mindenféle szakácskönyvekből, internetről letöltött receptek segítségét felhasználva, ujjperceim jelentős részét a vöröshagymába keverve elkészül életem első pikáns és véres pörköltje, akkor is az van, hogy telezabálom magam, kipukkadok, és akkor még el kéne pakolni és mosogatni.

engem akkor csípett meg először darázs, amikor a telken épp néztem, hogy mennyi gecisok málna termett idén, voltam már négy éves, szóval volt összehasonlítási alapom a tavalyival, érted. jött a darázs, beszállt a pólóm ujjába, ott csípett egyet, majd átkommandózott hátra, és oda is elhelyezett két eksönt, szóval volt bömbölés ezerrel.

az akkor másfél éves hugim szerintem örökre bevéste ezt az emlékébe, mert ő azóta is betegesen fél mindentől, ami repül és zümmög, a szúnyog még csak-csak, de egy légy is beteszi nála a kaput, aztán jön a család és kikergeti a ragadozót a szobából, mert megölni szintén tilos, ugyanis "szegény".

amikor még evezni jártam nyaranta, túra formájában, akkor sikerült klaudiának azt a szerencsétlenséget megélnie, hogy megcsípte egy darázs a felső ajkát. a darázscsípés mindennapos volt, de nem volt para, jött bori néni, oszt mindig kiszívta a mérget, és másnapra nem dagadt fel, de nem vállalt be egy smacit a 12 éves klaudiával, bár akkor még nem volt ennyire elterjedve a pedofília (vagy legalábbis nem tudtunk róla).