Szeretek utazni. Nagyon. Minél többet, többfelé.
Szerencsére a munkám miatt ez nekem sokszor könnyebb, mint másoknak. Sajtóutak, rendezvények, évente 6-8 alkalommal biztosan repülőre ülök Ferihegyen. Vagy többször. És egy csomószor meg lehet oldani, hogy előbb menjek, vagy kint maradjak és körülnézzek úgy is, mint egy turista. Eljutottam messzi helyekre, Kalifornába és Kínába, de az európai országok zömét is kipipálhatom, bár sokszor csak egy-egy várost, vagy régiót látok. Van YouTube csatornám is, kifejezetten az utazásaim kapcsán.
De én hazajönni is szeretek.
Mert nekem itt van minden. A családom. A kutyám. A munkám. Az otthonom. Ott élek, ahol felnőttem, mindent ismerek, az összes ösvényt, kanyart, egy csomó házhoz, utcasarokhoz köt valami emlék. Tudom, hogy melyik lépcsőfok inog, tudom, hogy ezt a kanyart be lehet venni 40-nel, tudom, hogy melyik fekvőrendőrön ér le a kocsi alja, tudom, hogy a buszmegálló pontosan hány másodpercen belül érhető el a kaputól, tudom, hogy melyik kerítés mögött vannak ugatós kutyák, tudom, hogy hol omlik a támfal a járda mellett és tudom, hogy hol kell lehúznom automatikusan a fejem, ha esik a hó és megereszkednek az ágak.
Azt hiszem, hogy ez a tudás megnyugtat. És imádok ismeretlen tájakon, országokban, városokban csavarogni, de a saját ágyamban alszom a legjobban és nem szakad meg a net.
Láttam a Facebookon valami viccesnek szánt képsorozatot. Ezt:
És nekem ez nem ilyen, kivéve az első napot. De aztán nem számolok vissza. Hanem azt számolom, hogy atyaég, mennyi mindent láttam, mennyi élményem volt, milyen baromi jó, hogy itt lehetek. És az utolsó napon sem ilyen a fejem, csak azért nincs jókedvem, mert maga a hazaút a sok tortúrával (becsomagolás, becsekkolás, várakozás, ücsörgés a repülőn, a reptérről még hazáig) tökre nem hiányzik és inkább teleportálnék. De az egy csöppet sem zavar, hogy vége az utazásnak.
Mert itthon lenni is szeretek.
És egyébként is utazom még úgyis.
- persze ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van, de ilyenkor nagyokat tudok nevetni!
Hogy a nők otthon maradnak szülés után és szoptatnak.
Hogy van rendes igeig ovi, el tud menni mindkét fél dolgozni. Hogy van "rendes" nyár és tél (bár leginkább meg lehet fagyni vagy meg lehet dögleni, de legalább különböznek egymástól és télen van hó). Hogy jár este is a busz, méghozzá úgy, mintha nem versenypályán lenne, hanem forgalomban. Hogy a szomszéd szól, ha neki adta oda a postás a csomagod, nem neked kell rájönnöd erre 2 hónap múlva. Hogy a szomszéd ajtót nyit, ha csöngetsz, mert épp eláztat föntről. Stb., ami az élet megszokott menete.
. De nem szeretek elmenni. Mert én itthon érzem jól magam. Lehet, hogy egy vén, szentimentális kecske vagyok, de ez van. Itt van mindenem, amiért megdolgoztam és egyre jobban olyan képet nyújt, amit 15 éve elterveztem. Minden napra találnék valamit, amivel elfoglalom magam. Viszont akkor nem lenne pénzem. Nem szeretem ezt, mert egy ördögi kör. És szinte lehetetlen ebből kikerülni.
. Más az, amikor utazol valahova, mert kirándulsz, nyaralsz, telelsz, szórakozol és más az, amikor melóba indulsz. Jössz, vagy mész. Ha egyedülálló lennék és nem függene tőlem senki sorsa, azonnal hazajönnék és nem csinálnám tovább. Semennyiért sem.Bármennyire is hihetetlen, de igaz.