rohadtul sokat tudnék írni prágáról, ez nekem mindig egy élmény (májusban volt az ötödik utam oda), de azon mindenki szétunná a fejét, úgyhogy csak momentumokat emelnék ki. egy régi-régi, régi-régi-régi, réges-régi havercsajjal voltam kint, mondjuk részemről lehetett volna ez több is, de kénytelen voltam megállni ezen a szinten, bár így is remekül érzem magam a társaságában, meg az egóm is nő, mert kiemelkedően kurvaszép.

hosszú hétvége volt (május 1-2-3), úgyhogy szombat este - miután sántára sétáltuk magunkat - elkezdődött az alkohol ideje, először egy szigeten, részemről természetesen becherovka, a lány pedig whiskey alapú innivalókkal ugrott bele a történetbe. egy idő után meguntunk, és elindultunk keresni villamost, de helyette egy másik bárban kötöttünk ki, ahol megint benézett néhány pohár a fenti kombinációval, aztán felültünk a villamosra, de egy hirtelen ötlettől vezérelve leszálltunk valami külvárosi részen, s ott is volt egy söröző. itt is elfogyott a fejadag, majd a hotelbe való visszatérést választottuk, ám a villamos még épp járt, de az onnan csatlakozó busz, amely három megállót vitt volna, már baromira nem. egyértelmű volt, hogy itt séta lesz, egy hosszú főút mellett kellett volna bandukolnunk, de a lány karon ragadott, és "vágjuk le a parkon át!" felkiáltással máris a bozótba vonszolt, ami először jó ötletnek tűnt (aha, most már akar valamit tőlem), de aztán amikor egy padon alvó hajlékony mellett elhaladva az megfogta a csaj lábát, akkor már nem láttam olyan feltétlenül jó ideának a parkos mókát. ahogy haladtunk előre némiképp szaporán, folyamatosan nyílt szét mögöttünk a bokor, s bukkantak fel mindenféle arcok, tiszta resident evil, ahogy mész és jönnek a zombik, csak nálam nem volt fegyó. mondtam a csajnak, hogy hát ez kurva vicces, én majd itt leállok tusakodni, amíg ő elszalad, két-három hajlékonyt azért talán még én is leverek, de nem feltétlenül ezt szeretném prágában csinálni, mert ezt otthon is bármikor megtehetem egy tetszőleges közparkot, esetleg aluljárót választva. a hotel bárjában azért még ittunk kettőt, aztán persze a lány rosszul lett, és mondtam is, hogy egy nagy közös hányás tuti összehoz bennünket, de visszatartotta.

hosszú évek gyötrelmes tapasztalatai után kifejlesztettem a fodrászhoz-menés tájmingját. fodrászhoz menni nem egy megaélvezet, nem mondhatnám, hogy maga a megtestesült kéjhömpöly, ez egy must, egy belső kényszer, régebben meg külső kényszer volt, már amennyiben anyám külső kényszernek tekinthető.

nem adok nehéz feladatot a fodrásznak, elő a gépet, toljad, hulljon, aztán kicsit a pajeszt, kicsit hátul, köszi, puszi, mennyivel jövök, jesszusom, már egy ilyen móka is 1500 körül van. mondták is a cimborák, hogy faszér nem veszel egy hajvágót, három fodrász-tájming után megtérül, ez a tuttti befektetés, emberek százezrei fektetik hajnyíróba a pénzüket, a fodrász társadalmat pedig a bankmentő csomagnál is nagyobb kormányzati alamizsna fogja kihúzni hónapokon belül a szarból.

de basszátok meg, szoktam mondani, én kurvára nem látom a tarkómat. megjegyzem: a fejbúbomat sem. arról a tényről, hogy ott is ritkul a hajam, csak akkor szereztem tudomást, amikor egyszer láttam magamról egy fotót hátulról és felülről. megkérdeztem az ismerőseimet, hogy ez mióta ilyen, és azt mondták, hogy évek óta, mire gondterhelten hátrasimítottam dús hajam.

srác ül a playstation előtt, interneten játszik, fifát, de ez tökmindegy. az viszont nem, hogy ehhez headsetet használ, így a másik oldalon hallható minden egyéb esemény is.

egyszer csak megjelenik a szobában a felesége (fél éve az, ezt ne feledjük), s a következőt lehet hallani az éteren keresztül:
- gergő, meddig játszol még, mindjárt lejár a mosógép!

(?!)

gergő illedelmes, válaszol:
- csak még egyet.

és egyből jön a válasz:
- ne feszítsd túl

NE FESZÍTSD TÚL? hát ez mi? anyukám, ezt te feszítetted túl, annyit mondanék, de gergő az egy akkora papucs, hogy egy komplett néger hadsereg suhanva közlekedhetne benne a sztyeppén, bazmeg, úgyhogy egy játék után abba is hagyta, s ment szó nélkül teregetni.

nem feszítette túl.

először 20 éves voltam, amikor az akkori csajom az apjától azt kapta 18. szülinapjára, hogy lesz nagy melle. hát asszem, hogy fogalmazhatunk úgy, hogy maradandó ajándék, speciel el is képzelem a körítést, hogy apuka odaáll a torta mellé, és azt mondja, hogy "kislányom, hozzád képest egy deszka maga a háborgó tenger, nesze, itt egy műmell, de tudod mit, legyen inkább kettő". a dolog megvalósulását nem állt módomban kivárni, egyéb okok miatt elváltak útjaink.

kettes számú versenyzőnknél viszont vittem virágot a klinikára, ott lábadozott a kedves, kizárólag háton fekve. itt azért árnyaltabb a story, volt egy ciszta, ami miatt egyébként is össze kellett kaszabolni szegényt, s akkor mondta, hogy ha már, akkor formázzuk meg mellkast, és így is lett. nem bírtam megszokni, hogy ha háton feküdt, akkor volt két fejreállított homokozóvödör a nyaka alatt, tapintási érzetre körülbelül olyan terhelhetőséggel, hogy ha rádobsz egy zongorát a másodikról, az visszapattan, de rögtön az ötödiken be is száll az ablakon. kicsit még ráhomorít a becsapódáskor és simán föld körüli pályára állít akármit. nesze neked űrszemét. tény viszont, hogy a lányba olyan szintű magabiztosság költözött, amit csak az tud átérezni, akinek nem kell melltartót hordani a feszességhez. én speciel ilyen vagyok.

nem gondoltam volna, hogy egyszer lesz olyan élményem, hogy leül velem szemben egy lány, és nem randizunk, hanem üzletről beszélünk, és el tudok attól vonatkoztatni, hogy igazából kurvára gyönyörű, s rettentő okos.

életünkben másodszor találkoztunk. első alkalommal csak konstatáltuk, hogy mindketten ugyanazon a területen mozgunk, s sok szempontból megegyezik a véleményünk. és cseréltünk névjegyet, és megállapodtunk, hogy majd beszélünk.

de sokszor volt ilyen. de most tényleg bejött a majd beszélünk, mert összehoztunk egy találkozót, és két és fél órán át egymás szavába vágva felépítettünk egy olyan tervet, aminek _muszáj_ működnie.

de már ez az élmény is megérte. tudod, hogy az milyen, hogy elkezdesz egy mondatot, és a másik fejezi be? és nem handabanda területen, hanem abban, amiben mindketten majdnem nyolc évet melóztunk, egymástól tök függetlenül, máshol, konkurens cégeknél. és leültök, és kurva mindegy, hogy más vállalat volt, a piacról ugyanazt gondoljuk. és amikor azt mondod, hogy szerintem az általunk kitalált szolgáltatást úgy kéne felépíteni hogy először egy domain, akkor a szavadba vág, hogy legyenez.hu, és bazmeg én is pont eztakartam.hu.

felkelni kurvára szar. lehet, hogy én extraspeciális eset vagyok, mert én akkor is utálok felkelni, ha már órák óta amúgy sem alszom, fekve minden olyan egyszerűnek tűnik, szépen végiggondolom, hogy mit fogok ma csinálni, ühümm, nahát, ezt is, meg ezt is, már előre rohadtul büszke vagyok eredményességemre, csak a dolog már ott csúszik egy másfél órácskát, hogy fel is kéne kelni elkezdeni a ténykedést.

ha meg időre kell menni reggel, mert mondjuk dolgozol, mint egy _ember_, akkor aztán tényleg k.o. aki kitalálta a szundi funkciót a mobiltelefonon, azt sodrófával kéne agyonverni bazze, emiatt nem kelek időben, úgyis csipog az a szar 10 perc múlva, majd akkor felkelek, ez még belefér, na, csak az nincs bekalkulálva, hogy hétszer egymás után már rohadtul nem fér bele.

ha nagyon korai kelés van kinézőben, akkor inkább le sem fekszem, így volt ez a barcelonai út előtt is, amikor 5-kor startoltunk a batyiról bécsbe, mert onnan ment a gép, én meg inkább még dolgoztam éjjel, ha már úgyis ébren maradtam.

nekem van és büszkén viselem. azt is tudom, hogy nem minden nő rajong a mellszőrért, amit abból a szempontból valamelyest meg tudok érteni, hogy én sem rajonganék egy lágyan hullámzó bundáért két cici között, de azért remélem, hogy ez más megítélés alá esik. (mellesleg volt szerencsém élőben megtekinteni egy ilyen ndk-úszónő típust monokinire vetkőzve a horvát tengerparton, két napig nem ettem utána semmit.)

szóval növöget a mellszőr, már gimiben is irigyeltük idősödő Farky bácsit, akinek már elsőben olyan mellszőre volt, hogy a peta is tüntethetett volna a levágása ellen.

van egy cimborám, hát ő sem ugrott le mr.hairt venni a patikába, hogy mellkasára locsolja, dús szőrzettel áldotta meg a sors, s mivel gyakran járunk focizni, egyszer csak hirtelen azt vettem észre, hogy csupasz, mint a pávián segge, rá is kérdeztem, hogy ember! hát mi vett rá téged arra, hogy tested ékkövével ily brutális módon elbánj, és csak annyit mondott, hogy egy nő.

és tényleg. néhány hónapja tök spontán szombat délután(!) felhívtam néhány exkollegát, hogy figyu, nem jössz át este borozni? és az összes ráért. el is gondolkodtam, hogy tényleg ilyen kurva öregek vagyunk, hogy szombat este mindenki otthon veri a... mindegy, de aztán azzal nyugtattam magam, hogy csupán a véletlenek összjátéka volt.

így aztán kerítettem vacsorát (nem, nem főztem, mert az ilyen jellegű skillem az a tea magasságában megáll, nagy erőlködéssel összejön egy smack leves, de még sütőm sincs, mert csak üres üvegeket pakolnék bele, vagy ilyesmi), a borhűtő pedig úgyis fullos volt, úgyhogy nem aggódtam.

györgy és párja még sosem járt énnálam. ez mondjuk érthető, mert piliscsabáról kocsikáztak be a két szép szememért (vagy inkább a borért), ami haverok közt is 35 km innen. kocsikáztak, kocsikáztak, a csaj vezetett, aztán hívtak, hogy most hagyták el ferihegyet. finoman jeleztem, hogy talán egy kanyart benéztek, de lehet, hogy negyvenet is, úgyhogy 180 fokot lesznek szívesek venni.

megjön a taxi, dilemma van. előre üljek, vagy hátra? ha hátraülsz, akkor szól, hogy nem lenne kedve előre ülni? mert parázik, hogy hátulról leütöm, vagy megfojtom egy usb kábellel, bármi.

ha meg előre ülsz, akkor van az a taxis, aki beszélgetni akar. és nem tűnök nőnek, de még buzinak sem, mégis osztja az észt, szidja a többi közlekedőt, a demszkit, a kormányt, a cigókat, a plazakat, a kapitalizmust, a rendszert, meg a romlott tejet, baszki, s csak az ne derüljön ki, hogy mivel foglalkozom, mert mobiltelefonja bazze mindenkinek van, s mindenki jobban ért hozzá, mint bárki más, olyan ez mint a foci, a taxiban meg nem akarok dolgozni, meg nem is akarom megbántani a sofőrt, hogy az a nokia, amit vett, az egy rakás szar, mert még odacsap egy fához, érted.

úgyhogy bólogatok, mint egy hülye, ühümm-ühümm, s ha jól csinálom, akkor a beszélgetésnek jelzésértékűen azzal vet véget, hogy felhangosítja a rádiót, s akkor végre utazhatunk nyugodtan, ő vezessen, én meg merengek, végre nem én vezetek, hadd merengjek már egy kicsit.

nagyjából hozzászoktam, hogy hétköznapokon sacc 4 órás alvásokkal kibírom, de kezd kiborulni a bili. eddig csak annyi volt, hogy 8-16 között egy tetves iroda, aztán itthon én meg a PC-m meg az aréna úgy éjjel 2-ig, de valahogy volt egy ritmusa.

hétvégén meg toltam egy 12-14 órás szundit.

egyrészt öregszem, ez tény, mert bár sokáig kivételesen jó állóképességűnek tartottam magam, kurvára nem vagyok kivétel. másrészt most még ebbe a ritmusba valahogy be kell nyomorintani egy leányzót is, s nem kérdés, hogy mi a prioritás (a szerdai foci, hehe), így viszont 3 órára csökkent az utóbbi időben a fejadag, ami azért haverok közt is vékony.

a redbull, meg a hasonló szintetikus gázolajszármazékok már feleslegesek, kávézni nem szokok. ténfergek már délelőtt, mint egy eltévedt hiéna, néha megvillan valami, hogy pörögni kéne, de nem megy. és persze elbaszom az időt azzal, hogy jelentéktelen naplóbejegyzéseket írok ide, meg photoshoppal igyekszem életem képeit fogyaszthatóvá tenni, amiket úgyis csak én nézegetek, úgyhogy jó program.