Csak azért nem vagyok tökéletes gömb, mert amióta az eszemet tudom, szeretek sportolni. Az alacsony fickókra tervezett tevékenységek zömét mind kipróbáltam, fiatalabb koromban volt az életemben tenisz (6 év), evezés (kajak és kenu), bringa, illetve amióta járni tudok, próbálok labdát is rúgni. Ez utóbbit hetente kétszer két órában volt kollegákkal és haverokkal toljuk, teremben és műfüvön.

Viszont amikor 12-13 éves voltam, akkor egy évet jártam a BSE-be asztaliteniszezni.

És most Zitával újra felfedeztük magunknak ezt a sportot. 600 pénz, per fő, per óra. Labdát és asztalt kapunk ezért cserébe, ütőt is adnak ha kell, de most már nem kell, mert annyira belelkesedtem, hogy vettem egy 700-as szintű ütőt. A dologban egyébként az még az igen kellemes, hogy az általunk használt ojjektum jellemzően üres, csak mi megyünk le játszani, így aztán komoly anyázásokat is el lehet ereszteni a játék hevében. Z egyébként is olyan ebből a szempontból, mint Monica Geller.

Létezik egy ilyen állat, hogy pókszázlábú. Ez a legdurvább kombó az ízletlábúaktól irtozó júzerek szempontjából, mert egyrészt rettentően ergya kinézete van, másrészt elég nagyra meg tud nőni (4-5 centis testet is birtokolhat), harmadrészt baromi gyorsan közlekedik.

Jelentem: nem kiirtható, ugyanakkor bizonyos források szerint még védett is. Nem mintha ez annyira zavart volna minket az elmúlt pár hétben, mert 8-10 darabot biztosan elintéztünk. Nem tudom, hogy az olvasók közül ki találkozott már ilyesmivel, megosztom az én tapasztalataimat.

Egyrészt én annak ellenére utálom az összeset, hogy kábe együtt nőttem fel ezekkel. Buda, kertes ház, ott van fauna bőven, a pókszázlábú a kellemetlen véglet, de még emlékszem arra az estére, amikor a kertben egy őz figyelt frankón, meg a borz, a róka és a vaddisznó sem voltak éppen ritka vendégek. Manapság kicsit belakta a városból kimenekülő újgazdag nép a környéket, de róka még volt tavaly, sün is gyakori, nyest pedig tutira van nagy mennyiségben, lévén minden reggel össze van járkálva Károly (a kocsi) teteje és egy-két kulát is elhelyeznek a spoileren. Mókussal pedig 20 centiről szemeztem reggel hétkor pár hete, élvezte a napsütést, amíg meg nem moccantam. Régebben bagoly is volt, nagyon bírtam a hülye fejüket, no meg lábatlan gyík (amire kígyót kiabál a sok tudatlan, a kutya pedig szétszedi szerencsétlent).

Azt gondolod, hogy az ürítek-lehúzom-illatosítok munkafolyamatba nem csúszhat hiba, s ez jellemzően így is van. De amikor nem, akkor beüt a szar. Szó szerint.

Velem ez történt.

Sebaj, láttam már ilyet, hosszú élettapasztalatom van így 30 felett, úgyhogy ezzel a tudással felvértezve láttam neki a probléma megoldásának. Az első lépés a kefe. Ha az ember ügyesen forgatja, akkor hamar eléri, hogy a lent beszorult végtermék bizonyos részei elszakadnak a törzsanyagtól, és barnára színezve a csészét kitöltő vizet hamara a felszínre kerülnek, más eredményt viszont nemigen érhetünk el vele.

Második lépés a misztermászkül és társai öntögetése, majd a reménykedés, ami totálisan hiábavaló.

Ezek után jönnek a barkácsmegoldások. Fadarab, csőgörény (tudjátok, hogy ez mi?), rugalmasabb rúd döfködése. Nyakig a szarban.

Úgyhogy fel a netre, rákerestem a duguláselhárításra, s ahol voltak árak is (horror), meg egy órán belüli kiszállást ígértek, azt feltárcsáztam.

Beszívtam. Nem úgy, hanem a helyzetet. Átvertek mint macskát a platánfán, vagy ilyesmi.

Megyek az Intersparban a sorok között, mint egy ember, hoppá, ismerős doboz, kék és piros, gazdálkodj okosan. Egyből rámtört a nosztalgia, hogy wazze, ezt mennyit nyomtuk anyámékkal kölyökkoromban, amikor 87-ben Görögországban voltunk, se TV, se melegvíz autentikus házban, akkor ez volt az esti program. Apám meg első este felcseszte az agyát a szerencsekártyákon, hogy borítékos sorsjeggyel szobabútort nyertél, és gyártott sajátokat. Mondjuk: addig-addig játszottál borítékos sorsjeggyel, amíg 1000 forintot vesztettél, vagy egy kellemesebb: az infláció miatt a mosógép ára az eddigi 1500-ról 15000-re emelkedett. De a leggenyább az volt, hogy "beköszöntött a proletár-diktatúra, mindenkitől azt vehetsz el, amit csak akarsz". És akkor még javában tombolt a szocializmus.

Úgyhogy - visszakanyarodva történetünk magvához - megvettem ezt a new editiont, 20.000 forintos volt az oldalára rajzolva, milyen up-to-date - gondoltam. Hazahoztam, kinyitottam, és pár perc múlva már anyáztam. Mert az egy dolog, hogy a tábla olyan, mint egy hirdetési újság zanzásítva (Pick, OTP, Mediamarkt, Citroen, Vista, stb), de nem lehet vele játszani.

Túl sok ez nekem. Túl sok Google, minden Google, csak a Google. Eddig csak elemzők próbálták felnyitni a népek szemét, hogy itt valami veszélyes dolog alakul, de most láthatjuk mi is. Te is.

Ezeknek mindenben benne van a kezük. Mindenben, ami internet. Mindent akarnak, és meg is szerzik, és elképesztően rafinált módon. Ugyanis amit a Google csinál az jó. Jó neked, jó nekem, jó mindenkinek, amíg egyénekként használjuk a rengeteg tényleg professzionális, ingyenes szolgáltatást.

És ezt már több éve megtervezték. Hogy a Google Mail, Earth, Wave, Lattitdue, Maps, Android, Adsense külön-külön is rohadtul meg vannak csinálva, az egy dolog. De hogy ezek egy baromi nagy rendszerben működnek az már nem vicces. Hanem félelmetes. A Google egy dolgot biztosan tud: olyan dolgot adni az embereknek, ami jobb, mint a konkurencia, vagy ingyenesebb. És akkor ezt fogják használni.

Kereső? Kipipálva. Térkép? Az is. Navigáció? Ingyen és bérmentve. Korlátlan levelezés? Nem volt probléma. Böngésző? Készen. Oprendszer? Az is, ráadásul minden platformra.

Hogy mennyire begyepedesett, posztkommunista, maradi és segghülye a társadalom, arra a legjobb példa a sorban állás. Hogy belénkégett évtizedeken át, hogy ha sor van, akkor elöl biztos valami atomfasza cuccot osztogatnak, és egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, hogy furakodjunk, tolakodjunk, lökdössük egymást, de ha azt nem lehet, akkor minimum olyan sűrűn álljunk, hogy egymás szájvizét (ha van egyáltalán) molekulárisan tudjuk elemezni.

Mondok egy példát.

Kora délután, hétköznap, Újbuda center, posta. Belépek, két pultnál dolgozik ügyintéző. Már az ajtóban ott a tábla, hogy "kérjük, hogy a választott ablaknál álljon sorba." Ezen én élből felcseszem az agyam, de kellemes meglepetéssel veszem észre, hogy a várakozók a józan eszükre hallgatva, saját idegrendszerük megkímélése okán automatikusan leszarták a táblát, és egy sorban álltak, aki elöl volt, az pedig a felszabaduló pulthoz lépett.

Így igazságos, így kiszámítható, így kulturált és így normális, ugyanis. Mindenhol így van, tőlünk nyugatra.

Beszoptam. Este fél 10-kor a Pongrác úton, nem messze a Liget tértől beleszaladtam egy kátyúba, ami délelőtt még nem volt ott. Pont a nyomvájúban volt, későn észleltem, elkaptam a kormányt, a rohadt luk pedig a kerék szélét. Volt vagy 20 centi mély, szétütötte a felnit.

Egyből el is kezdett kopogni és rázni a kocsi, az első lehetőségnél félreálltam, s bár semmi nem látszott kívülről, biztos volt, hogy ezzel így tovább nem lehet menni. Eldöcögtem a benzinkútig, kutas csávó rettentő jó arc volt, kifordítottuk a kereket és ott volt az ütés.

Azt mondta, hogy ha kártérítést akarok, akkor hívjam ki a zsarukat, 1 óra alatt talán ki is érnek. Kellemes programnak ígérkezett este 10-kor Kőbánya legzűrösebb környékén bónusz barátnő. Úgyhogy hagytam a francba, és csak reméltem, hogy a futóműnek nem lett baja.

Nem lett, a felni is javítható pár ezerből, úgyhogy nincs vész, de.

A büdös francnak nem lehet úgy megcsinálni az utakat, hogy ez ne forduljon elő. Tudom, hogy szélsőséges az időjárás, de a rohadt életbe: ahol faltól falig van aszfalt, folytonossági hiba nélkül, ott nincs kátyú. Hogy miért nem lehet úgy megcsinálni egy úthibát, hogy ott teljes szélességben kicseréljük az aszfaltot? Kéregből mondok 10 olyan utat Pesten, ami olyan, mint egy patchwork, esik szét, hullik darabokra.

voltunk szombaton egy lightos, s már-már classic kategóriájú kiránduláson, jelesül libegő fel, kiláttunk a kilátóból, aztán az erdőn keresztül a tündér-szikla érintésével le. 2-3 óra alatt megjárható, nem egy nagy cucc, de kikapcsol.

a jó idő ellenére alig-alig voltak népek.

a kilátó előtt ücsörögtünk nyugisan, amikor két tizéves kiscsávó, hmm, összeszólalkozott, amit a műértő közönség abból vehetett észre, hogy az egyik fiúcska szájából ordítva hangzott el a következő mondat: széjjelbaszlak, te geci! erre már apuka is megélénkült, de nem az volt, hogy lenyomott két rohadt nagy sallert a fiának, hanem hogy ne szaladgáljál már ennyit.

eldobom az agyam. és 7-8 év múlva ez a kis lurkó (pöcs) felnő és elmegy szavazni.

jöjjön az ellenpélda: a sziklánál ültünk (inkább rajta), amikor felbukkant egy család négy gyerekkel, olyan 4-12 éves kor közötti egyedekről van szó. nyilván nem libasorban jöttek, mert azok is szaladgáltak mindenfelé, de élből ránk köszöntek (hoppá!), felfértünk mind a kis sziklára, aztán megkérdezték, hogy merre kell menni, és távoztak, a nagyobbik lány vigyázott végig a legkisebb srácra. még láttuk föntről, hogy mennek lefelé lelkesen, és ez azért kellemesebb érzés volt, mint a széjjelbaszlak, te geci.

személyes indíttatású anyázásnak indult morgás lesz ez, erősen benyugtatózott állapotban, visszafogva magam, mert ha tényleg azt írnám, ami a fejemben van, akkor az egészet ki kéne sípolni.

vasárnapi programom nekem jellemzően az, hogy meglátogatom anyámékat, s véletlenül pont mindig ebédidőben érkezem, így aztán - ha már ott vagyok - eszem is. ez laza 20km oda, ugyanennyi vissza, mert kőbánya-zugliget távról van szó, amely egyre inkább hasonlít egy hardcore adventure játékhoz, némi útvesztős felhanggal.

nincs olyan út, amin haza tudnék menni. nincs, bazze, mert az egész rohadt várost sikerült EGYSZERRE széjjelba... khm. széjjeltúrni. a jó öreg kőbányai-baross-kecskeméti utca-erzsébet híd útvonal bukta, mert az új főutca miatt lezárták a belvárost. ha a kerepesin megyek, akkor a keleti előtt már horror, de most hétvégén bónusz nehezítés a blaha, ahol a körúton szétszedték a síneket, ezért sávelhúzással lehet átmenni a téren. és nem hittem el, az emberek olyan szinten balfaszok, hogy ha nem egyenesen megy át a sáv, hanem kifliben, akkor öttel mennek ott, miközben azt a kis flikkflakkot egy guruló gardróbra emlékeztető wagon r-rel is 40-en lehet abszolválni, de nem, anyuka meg apuka ott faszozik, ami miatt a keletiig áll a rákóczi út, basszátok meg.

17:30-kor ott voltunk a moszkván, hogy megnézzük a májkül dzsexon tribjut densz flesmob második felvonását. itt van neki weboldala: mjdt.atw.hu

már fenn van a jutúbon, mindhárom rész, lehet tájékozódni, de inkább némi személyes.

szerintem a flashmob az, amikor megleped a járókelőket, nem tud róla senki, csak úgy keletkezik, tart egy picit, aztán véget ér. a klasszikus best ever flashmobot azért linkelném: hammertime

itt meg az volt, hogy odaértünk negyed hatra és már nem volt hely a moszkván a nagylépcsőn, de a bkv ház (metrólejáró) tetejéről is kameráztak, a téren pedig a vasárnap délutáni kósza forgalom helyett vagy 150 fiatal próbált lézengeni, de ehelyett hamarosan egy nagy kört alakítottak ki. ide még azok a járókelők sem tévedtek be, akik tényleg csak járókeltek, mert ki a tököm akar átmenni premier plan egy nagy emberkörön.