Winston egyenes ember volt. Az eddigi események ugyan mélyítették arcának barázdáit, de nem hátrált meg. Az elmúlt órák történéseit visszapörgette a kiindulópontig, és eszébe jutott, hogy a lány azért hívta őt fel, hogy megoldja a helyzetet.

Hát akkor most meg fogja oldani.

BB Évi törölközőbe csavart alakja ott állt Winston előtt. Winston még sosem ütött meg nőt. Most sem tette.

Gyakorlott mozdulattal törte el BB Évi nyakát. A hálós szemfedélként használta a törölközőt és betakarta vele az újabb hullát. ''Ford Prefect előrelátó ember'' - mormolta. Majd kedélyesen leütötte a teljesen megszeppent Renátót, a földön fekvő villalakó hajából pedig kitépett egy tincset.

Winston egy ugrással az operatőröknél termett, egyikük fejét beverte a kamerával, a másikat igen szép mozdulatsor kivitelezésével fojtotta meg a függönnyel. A kamerába szorult fejű operatőr zsebéből kiesett egy Pattex pillanatragasztó, amelyre a hálós lecsapott és Renátó hajtincsét az atlétájához erősítette az elveszett mellszőr illúzióját keltve.

Winston megnyugodott. Öt hulla és egy alélt anyuka hevert a szobában, a hálós arcvonásai kisimultak a pót-mellszőr láttán. A lány az eseményeket látva rácuppant a kólára és folyamatos jelleggel szopogatta az istenített nedűt, máshoz kicsit alacsony volt az intelligenciája.

Winston rágyújtott.

* * *

Garamvölgyi László épp egy túrós fánkot tömött jóvágású arcába a monitor előtt, amikor az élő online közvetítésnek hála végignézhette, ahogyan a Villában kissé meglepő események követik egymást. A szóvivő nem volt buta ember, a kamerába csapódó operatőri üstökkel végeszakadt közvetítés hatására azonnal tudta, hogy erélyes fellépésre van szükség.

Kirohant a házból, és beugrott szokás szerint tilosban parkoló Skodájába.

Egy perc sem telt bele és pattogó parancsok hallatszottak minden járőrkocsi URH-jából.

Nekem nincs. A dolgok jelen állása során nem is lesz.

Igen, nem vagyok elég kitartó. Illetőleg ami nem érdekel, azt magától nem fogadja be a fejem. Ahhoz tanulni kéne, sokat, keményen, olyan dolgot, ami untat. Meg lehet csinálni, persze. Talán meg is kellene.

Éreztem már hátrányát, igen. Eddig nem nézett le emiatt senki. Általában fordítva volt, emberek inkább meglepődnek, hogy nekem nincs diplomám. Hát nincs. Helyette weboldalam van. Az sem piskóta. Azon is meglepődnek.

De. Tulajdonképpen magam is előítéletes vagyok a diplomát tekintve. Ha van diplomád, akkor biztos nem vagy annyira hülye. Talán belédvertek némi kultúrát a felsőoktatásban, netán tudsz helyesen írni, esetleg birtokában vagy a széles látókörnek, csak végigvergődtél négy-öt éven keresztül jónéhány vizsgán. Lehet, hogy csak a dekoltázsod miatt, de az sem megvetendő. Egy jó dekoltázs már félsiker.

Cikkeket írok, press biléta fityeg a nyakamban. Kommunikáció szakra nem vettek fel. Informatika-kommunikáció szakpár volt meghirdetve (ELTE), felvételi informatikából. 18 évesen, számtech tagozatos gimi után azt gondoltam, hogy ez lófütty. Besétálok, megmondom, hogy mi az a DOS, és felvesznek. Felvételin két dolog derült ki:
1. 16 fős a szakpár, 14 ember volt írásbelizni.
2. Programozni kellett.
3. A fél gárda rögtön haza is ment.

Gondoltam, hogy ezek után mindegy, hogy mit alkotok, tutira felvesznek. Összes Turbo Pascal tudásomat előszedtem, és valami mozinak az admin programját kellett megírni, én kizárolag a FOR ciklust ismertem. Lett is szép menü, kurzorgombokkal fel-le, aztán letelt az idő.

Egy embert vettek fel. 28 éves volt, 10 éve programozóként dolgozott.

Vajon mi az anyámat akartak akkor oktatni öt éven keresztül?

Szóval nem lett diplomám, bár egy OKJ programozóit azért elvégeztem, hogy ha majd ennek segítségével csak felvesznek informatika-kommunikáció szakra.

Soha többé nem indult ez a szakpár.

Elmentem fizetős műszaki informatikára. Jött a makro és a mikro, nekem meg nem volt kedvem jószágokkal számolgatni. Otthagytam, közben lett állásom, közben oktató lettem, amihez ugye megint általában diploma kell. Közben újságot kezdtem írni, amihez általában megintcsak diploma kell.

Van egy húgom. Két diplomája van. Ugyanennyi nyelvvizsgája, az egyik felső. Keményen megdolgozott érte. Ösztöndíjjal nyomta Hollandiában egy évig. Most dolgozik. A fizetése arra elég, hogy épp megéljen.

Volt nemrég gimis osztálytalálkozó. A gárdából két ember kivételével mindenki egyetemre ment. Én voltam az egyik, a másik börtönben ül, kinyírta az anyját. Körbeültünk egy nagy asztalt, mindenki elmondta, hogy mit csinál. A fél osztálynak még mindig nincs meg a diplomája, halasztott erre, arra, kiment külföldre, visszajött, megint halasztott. Akinek megvan, az most kezdett pár éve dolgozni. Még a karrierlétra alján van. Ha nincsenek jól eleresztett szülei, akkor még otthon lakik, saját lakás csak távoli álom.

Ki él jól? Az a srác, aki a Brokernetnél milla alatt nem visz haza havonta. Az a srác, aki szórakozóhelyet nyitott. És az a srác, aki filmes magazint készít.

Persze tudom, hogy ha vakarnám a tököm, és a normál munkavállalók életét élném, akkor 5-10 éven belül a diplomások lehagynak, tény, hogy egy normálisan működő cégnél gyorsabban lépkedhetnek fel a ranglétrán. De nem vakarom. (Csak ha viszket.) Azt gondolom, hogy igenis meg lehet élni, igen, itt Magyarországon, ha keményen dolgozol, és megvalósítod az elképzeléseid. Nem könnyű, persze. De megoldható.

Diplomás munkanélküliség? Persze, hogy van. Kiesik a delikvens az egyetemről és milliós fizetésről álmodik. Alulról kell kezdeni, diplomával is. Derogál? És enni derogál?

Nem hiszem, hogy mindenkinek diplomára van szüksége ahhoz, hogy boldogan, neadjisten jól éljen. Egyrészt szüksége van minden országnak szakmunkásokra is. Másrészt egy ügyes kezű autószerelő, villanyszerelő, fuvarozó, sofőr, órás, vagy egy tehetséges értékesítő, diszpécser, technikus simán belevághat saját vállalkozásba. Ha tényleg ügyes, jól dolgozik és korrekt, akkor lesz munkája.

Azokat viszont mélyen tisztelem, akik olyan szakmát választottak, amely köztudottan nem a zsíros keresetről híres. Tanul 4-5 évig, és lesz belőle tanár, szociális munkás, gyógytornász, nyomozó. Ők azok, akiknek sokat köszönhet a társadalom, és ők azok, akiket anyagilag a legkevésbé becsül meg az állam.

Nincs diplomám. Vallásos sem vagyok. De ettől még lehetek jó ember. És nem hülye.

Na, most hogy a rendőrség által teljesen elkúrt móri ügy új fordulatot vett, és az egyébként nem túl szimpatikus Hajdú László és a kimondottan vadnyugati regénybe illő nevű Kaiser Ede valószínűleg mégsem nyírt ki nyolc ember, megint felreppentek a halálbüntetéssel kapcsolatos témák.

Érdekes megfigyelni, hogy a támogatók jelentős része jobbról érkezik, a gyorsítósávban, pedig az egyház tanításaival nincs feltétlenül összhangban, hogy vélt vagy valós sérelmeink megtorlása gyanánt erkölcsi jogunk lenne még a legelvetemültebb gonosztevőt is kinyírni.

Véleményem szerint a halálbüntetés egyetlen mozgatórugója a bosszú érzése, illetve a szemet szemért aspektus gyakorlati alkalmazása. Ha te kinyírtál valakit, kegyetlen módszerekkel, pláne előre megfontoltan, akkor mi most kollektíve bűnösnek nyilvánítunk téged (eddig jó), és cserébe mi is kinyírunk, miközben élvezettel nézzük végig a halálodat egyfajta ''úgy kell neked, káposzta a fejed'' feelinggel, vagy elégedetten olvassuk a másnapi újságban.

Az ellenzők szerint a problémák a következőkben állnak:
1. Sajnos sem a hazai, sem a nemzetközi jogi gyakorlatban sem sikerül mindig az igazi tettest elítélni, íme a móri eset, az életfogytiglanra ítélt Kaiser mostanra jó eséllyel alulról szagolná az ibolyát, köszönhetően a halálbüntetésnek. Az USA-ban a leölt halálraíréltek 7%-ról derül ki később, hogy bocsi, tévedtünk.
2. Ha a büntetés halál is lehet, akkor az esetlegesen bűntényt elkövetett illető még jobban meg fog tenni mindent, hogy az általa veszélyesnek ítélt, netán tanuként is szóbajöhető embertársait eltegye láb alól.
3. Eutanázia nincs, halálbüntetés meg van? A saját életünkről nem rendelkezhetünk, a másokéról pedig igen?
4. Sanszos, hogy 30-40 fegyház szarabb dolog, mint túlleni az egészen egy méreginjekcióval. Én az utóbbit választanám.

Bónusz nekem ez a halálbüntetés dolog olyan, mintha istent akarnánk játszani. Aki (vagy ami) szerintem egyébként sincs, így aztán nem is érdemes utánozni.

A CeBIT-en muszáj volt megállnunk annál a standnál, ahol Alonso McLaren-Mercedes verdája forgott egy nagy pódiumon, mert Gubro kollega hatalmas fan, és le kellett fotóznia az autót. Persze mondtuk neki, hogy nincs benne motor, meg egyébként is csak hungarocell az egész, mire frankón besértődött, de a képei egész jók lettek.








Utána felfedeztük, hogy van szimulátor is a sarokban, úgyhogy mivel még reggel volt, Gubro is és magam is mentünk egy kört. Illetve kettőt, mert ennyit lehetett, 1:30-as köridőt kellett elérni Silverstone-ban ahhoz, hogy a lelkes press munkatárs nyerjen valami USB cuccot. Rudi nem vállalta be a mókát.
Miután mindenki bazira félénk volt, ezért én kezdtem a körözést. Gondoltam, hogy mivel Stunts-on nevelkedtem, ezért fél kézzel leverem a mezőnyt, úgyhogy eleinte tényleg csak egy kézzel nyomultam, de ez a hülye PS2 játék, ami rá volt kötve a szerkenytűre abszolút binárasin működött, olyan nem volt, hogy csak picit korrigálsz a kormánnyal, vagy mentél hajtűbe, vagy semerre. Úgyhogy rövidesen elkezdtem vadul koncentrálni, aminek az eredménye a lenti kép és egy 1:31-es idő lett.





Ezek után jött Gubro, aki nagyon elszánt fejjel ült be a verdába, tök komolyan állt hozzá, de persze addigra már sok látogató lett hirtelen, akik mind vidulva nézték, hogy felszántja a füvet (oké, én is nyomultam kertészként az elején), aztán a második körre ő is bekomolyított és nyomott egy 1:32-es eredményt, amely mindenképp megmutatja, hogy miért is vagyok én itt a főszerkesztő...

Kolumbusz élménye nyomán...

Beülsz, bevágod magadra az ajtót. Nem tompa puffanás, hanem fémes csattanás.
Letekered az ablakot, majd visszaoperálod a kallantyút.
Beteszed a rádiót, de a fejegység behullik a középkonzol belsejébe.
Beindítod a motort. A négy hengerből csak három működik, az alapjáratra egy szakértő finoman csak ennyit mondana: egyenetlen.
Berántod a váltót D-be, az autó megugrik.

De nem gyorsul.

Koppanásig taposod a gázpedált, a motor felhörög, mögötted villognak, de az autó nem gyorsul.

42 másodperc alatt eléred a 60 km/h sebességet, a váltó kettesbe rántja át a gépjárművet. Megint nem gyorsul tovább.
Rettegsz minden emelkedőtől, az Erzsébet-hídon magadtól sorolsz ki a buszsávba. Mennél kintebb is, mert a 7-est is feltartod.
Az olajat 500 kilométerenként töltöd újra, a fogyasztás 12 liter felett alakul.

Mégis szereted.
Ezzel voltál kétszer Prágában, kétszer Veronában, ebben szeretkeztél először az eddigi legnagyobb szerelmeddel, és ennek az oldalára ragasztottad büszkén, hogy www.mobilarena.hu

Előző két elbeszélésem után álljon itt három eset:

1.

24 éves, megfelelő magas, megfelelő tömegű, képen megfelelő fejű lány írta, hogy ismerkedne. Mondom, hogy nosza, akkor írkáljunk és úgy is lett. Két írkálás után már a találkozást sürgette, hát nem ellenkeztem, go.

Lezajlott a meeting, persze nem 24, hanem 28, a tömeg is többnek tűnt a megadottnál, de valóban jó megjelenésű leányzó volt. Fejében viszont tátongott az üresség, arcmodell a lelkem, és csak az volt a téma, hogy a kollegák közül ki pornózott eddig és ki nem. Ő persze nem, hát nyilván.

Na jó, úrigyerek udvarias, kapott enni, aztán hazavittem, hogy békében elváljunk, mikor is megcsókolt. Öhhe, húha, hát ömm, nos, nézd, nagyon kellemes társaság vagy, vonzó is, meg minden, de azt hiszem, hogy nincs közös platform... mondtam volna, de közbevágott.

Csacsi vagy, mondta. (Csacsi? Ez melyik pornófilmből van?) Nekem csak kell valaki, aki néha feljön hozzám és lefekszem vele. Komolyan? Hát, végülis...

Na, nem. Soha többet. Én még ilyen ótvar néhány órát sem előtte, sem utána nem éltem meg. Pedig tehetséges leányzó volt, de mintha beszippantott volna egy légüres tér egy belvárosi, udvari lakás galériáján, műnyögések és ütemes rázkódások között, miközben 32 centis tévéből szobaantennán szólt a Napló, benne az igéző Sváby András. Egy hely, ahová nem voltam való, semmiféle értelemben.

Békében váltunk el. És gyorsan.

2.

Volt kép róla, de nem tetszett. A szöveg viszont jó volt, stílus, cinizmus, önirónia. Amit szeretek. Velős és magvas levelezés indult, egy-egy mondatokat dobáltunk egymásnak, a másik alázása és megnevettetése egyszerre volt cél. Járt az agyam, élveztem ám nagyon.

Vagy egy hónapig. Aztán cseréltünk telefonszámot. Beszéltünk, sokat, a képek már nem számítottak, meg akartam ismerni ezt az EMBERt, nem feltétlenül a nőt. Irdatlan nehéz volt leszervezni, én is csoffadt sokat dolgozom, de ez a csaj még rajtam is túltett. De sikerült.

Tökéletes volt. A képek a feledésbe merültek, szar volt a fotós, béna a megvilágítás, rossz a szög, vagy ezek egyszerre, mind, de ez a lány tüneményes volt. Nem, nem az a klasszikus fajta szépség, hanem egyszeri és megismételhetetlen. És igen, az agya élőben is szórta az okosságot, változatos volt, ahogyan kell, maró gúny és szívből jövő kedvesség között minden síkon tudott velem együtt mozogni, de az is lehet, hogy ő mozgatott engem, nem számít.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy megbékéljek azzal a gondolattal, hogy right: vele esetleg lehetne együtt, komolyabban is. És nem kellett hozzá sok idő, hogy a gondolatot tett kövesse, egyik reggel arra ébredtem, hogy kávét főz.

Azóta nem láttam.

Még aznap közölte MSN-en(!), hogy mást szeret és bocs. Épp időben.

3.

Kép nélküli reg volt. Talán az egyik legfrappánsabb szöveggel, amit valaha olvastam. Írtam. Visszaírt egy mondatot. Nem adtam fel, megint kapott egy hosszút. Na, arra már reagált.

Sok-sok levél ment ide-oda, aztán kiderült, hogy kapcsolatban van. Sosem mondta, hogy nem, de egy kicsit mellbevágott. Sem a nevét, sem az e-mail címét, sem a telefonszámát nem tudtam, kép sem volt. Aztán egyik este egyszerre voltunk online ð go chat.

Hát 10 perc alatt elküldtük egymást az anyánkba. Szép kör volt, de azt mondta, hogy ezek után muszáj találkoznunk, mert ezt kevesen képesek belőle kihozni.

Meg is történt a nagy esemény, elképesztően jó csaj volt. Ott már nem volt anyázás, csak szenvedélyes viták az élet kérdéseiről, meg úgy általában mindenről.

Fél évig jártam a nyakára, haverként kezelt. Aztán egy zűrős éjszakán, a Zöld Pardonban összejöttünk. Jó hely az ilyesmire, mi? Másnap az egészet visszacsinálta. De egy hét múlva megint. Akkor közölte, hogy ő egy férfifaló, kiszipolyozó, elkényeztetett picsa, úgyhogy ne számítsak semmire.

Két évig jártunk.

Egyik éjjel felkelt, azt mondta, hogy elmúlt, és hívott egy taxit. Maradt némi hely utána bennem. Viszont azóta hiszem, hogy van olyan lány, aki intelligens, szép, ambíciózus és szerethető is egyszerre.

Van néhány történet a tarsolyomban, az előző írásomban részletezett negatív, illetve vicces élmény után itt az ideje, hogy a mérleg pozitív oldalába is csepegtessek egy kis mannát.

Amikor még fiatal voltam és bohó, épp csak beköltözött otthonomba az internet (1999), akkor kezdtem el levelezgetni az azóta ezerszer feledésbe merült inda.gyaloglo.hu oldalon. Akkor és ott senkiről nem volt kép, a digikamerák ideje még nem jött el, a scanner is felesleges luxusnak számított.

(OFF: most beírtam az URL-t, és bakker: ez még üzemel! És - anyám borogass - még a bulinet is működik, ugyanazzal az oldschool kinézettel.)

Szóval ezen a rettenetes oldalon futottam bele, hmm, nevezzük Jolánnak, egy igen jól írogató kislányba, és miután a kép nem volt adott, ezért az ember az írásból próbál leszűrni dolgokat, úgymint IQ, logika, ízlés, meg hasonlók. Jó hosszan levelezgettünk, aztán már idegesített, hogy nincs fotó, én persze küldtem és rinyáltam a válaszképért, de hiába. Telefonszámot viszont szereztem, úgyhogy élőhangos ismerkedésbe csaptunk át.

A netes ismerkedésben lehet hinni, lehet lenézni, lehet utálni, de létezik. Kapásból 5-6 nagy társkereső site-ot fel tudnék sorolni, ahol a nap szinte minden pillanatában ezrek vannak online (vagy onlány). Van rá igény.

Jómagam úgy vélem, hogy ez a forma pusztán egy lehetőséggel több, hogy olyan embereket ismerjek meg, akikkel sanszos, hogy sosem találkoznék, vagy ha igen, akkor nem ülnénk le beszélgetni. Kitágítja a lehetőségeket, de persze sok buktatót is rejt. Egy számomra emlékezetes esetet szeretnék megosztani.

Igen jól sikerült felvételről nézett le a hölgy a billentyűzetemre. Bájos, kicsit andalgó tekintet, cigi a kézben (tudom, ez lehetne kizáró ok is), növényzet, illetve valamiféle terasz a háttérben, szolid füst gomolyog a fénykép jobb felén, volt a felvételnek egyfajta fülledtsége. Úgyhogy megdobtam egy levéllel, amelynél kínosan ügyeltem rá (mint általában), hogy ne legyen sablon. Ilyenkor az ember leginkább a regen levő információkba kapaszkodik, ez jót tesz az egyenlevelektől való megkülönböztetés nemes céljának elérésében.

Válaszolt, viszonylag rövid és tömör levelezést követően megállapodtunk a személyes kapcsolatfelvételben, végülis a dolgok ott dőlnek el. Miután nem vagyok teljesen hülye, ezért ilyesmibe akkor megyek bele, ha megvolt a telefonos kommunikáció is, illetve megtekintettem az aspiránst a wiw nevű emberadatbázisban is.

A Nyugatiban vártam a hölgyet, aki annak rendje és módja szerint be is futott, illetőleg gurult. Ránézésre úgy 15 kilót hazudott le, ami persze önmagában még nem akkora probléma, mert ettől még lehet jó arc, vagy lehet olyan kisugárzása, hogy másnap gyűrűvel keressem fel. Sajnos azonban a lány arca egy őszibarackra hasonlított, pihés szőröcske borította, ami biztos van akinek bejön, de nem nekem.

Sebaj, az udvariasság jegyében beültünk valahová (azért erős lett volna 2 perc után lelépni), és elkezdtünk kommunikálni. Persze az ember 5 perc után vágja, hogy ez nem az az csaj, akit keres, de a dolgok hirtelen meglepő fordulatot vettek. Mesélte mélabús szemekkel, hogy sajnos nagyon nehezen lép tovább az előző kapcsolatán. Mert az illető egy picit más, mint az átlag.

Ó. Gondoltam, hogy nagy kaland, biztos művész. Nem. Nem? Akkor ismert ember. Nem, nem. Netán pornósztár? Dehogy. Akkor tán bűnöző és börtönben ül (volt ilyen élményem is). Nem. Hmm. Akkor nem tudom, esetleg beavathatna.

Az illető lány.

Jaaa, hát ebből pláne nem szeretnék részt vállalni. Érkezett a számla, elvittem egy darabon, és ennyi.

A tanulságot levontam. Megint. Tény, hogy a személyes találkozás a döntő, de nem árt némi levelezés a nagy esemény megrendezése előtt. Az is tény, hogy ez jól is elsülhet, volt rá példa, sőt. Fénykép nélküli randim is volt kiskoromban, kerekedett belőle fix barátnő.

Ésszel, emberek.