Most lesz egy éves a kutyánk. Ez azt jelenti, hogy 7 hónapja vagyunk gazdák, mert még sosem voltunk azok előtte, mindkettőnknek Csutka az első kutyája, annyi különbséggel, hogy én már kölyökkoromban is vágytam erre, Zita viszont sosem gondolta volna, hogy lesz kutyája. És mégis lett, mert olyan helyre költöztünk, ahol erre volt lehetőség. És igazából meggyőztem, méghozzá elég egyszerűen, tavaly januárban nekiültem az internetnek és addig keresgéltem, amíg találtam egy tőlünk nem túl távoli mudi kennelt. A Barátpatakit.

Csutka fut

Felhívtam őket, hogy lehet-e mudit nézni, mert esetleg, talán, hovatovább, nincs kizárva, hogy szeretnénk egyet. És szerintem minden kennelnél biztos ugyanazt mondták volna, hogy ha mudit akarsz, akkor várunk szeretettel, mert büszkék vagyunk a fajtára és biztosak vagyunk benne, hogy nem akarsz majd mást. Én is így állnék hozzá, ha lenne egy tenyészetem.

Úgyhogy találkoztunk hét mudival egy meglepően napfényes januári szombaton és onnan nem volt visszaút. Nyilván mindenki, akinek van kutyája, csak szuperlatívuszokban tud beszélni a sajátjáról, persze, hogy azt fogom írni, hogy a mudi egy csodálatos, érző, mindig aktív, intelligens szeretetcsomag, de annyira azért nem vagyok elvakultan ostoba, hogy egyébként ne gondoljam ezt, hogy a kutyafajták zömére ez tutira jellemző, mert a kutya attól kutya, hogy ilyen.

És persze, hogy sokan kérdezik, hogy miért éppen mudi. Mert, ha felütöd a mudis leírásokat a neten, akkor a fele azzal kezdődik, hogy hát a mudi nem túl szép. Ez önmagában ér két nyaklevest, mert a mudi igenis szép, ahogyan minden kutya szép, csak mind a maga módján. A mudi farkasszerű, csak kisebb, az egyik legkevésbé ismert magyar fajta (a legkevésbé ismert a sinka, de a mudi hátulról tutira a második). Volt egy Fényes Dezső nevű tag, aki megfigyelte, hogy a juhászok mellett elég hasonló, de az addig ismert fajtáktól eltérő kutyák dolgoznak és gyakorlatilag ő mentette meg a fajtát attól, hogy útszéli keverékek legyenek belőlük a nyilvántartás szerint. Én kifejezetten mindenféle ideológia és nemzeti öntudat nélkül álltam neki annak, hogy kutyát válasszak. Specifikáltuk, hogy legyen közepes méretű, intelligens, strapabíró (értsd: betegségre nem hajlamos), szőre könnyen kezelhető, lakásban és kertben is tartható. És kiesett a mudi, mint végeredmény, tök jó, hogy pont magyar fajta is, de ha nigériai zsidó fajta lett volna, az sem érdekel.

Nagyon gyerekbarát, óvatos és türelmes velük

És persze elolvastam róla mindent előre, hogy ugatós (de persze nem annyira, mint a puli), hogy aktív, és hogy gazdacentrikus, hogy szeret futni, de ha úgy alakul, akkor a gazdi lábainál is elheverészik napokat és nem lesz tőle rossz fej (feltéve, ha belefér egy órás séta is) és hogy mennyire igyekszik a gazdája kedvében járni. És amikor januárban találkoztunk egyszerre hét mudival, akkor eldőlt, hogy szeretnénk egy ilyet, mert amikor rádront egy falkányi fekete, csaholós szőrcsomag teljes gázzal először, akkor azért az lehet ijesztő is, de amint odaértek hozzánk, rögtön a kíváncsiság, az üdvözlés és a barátságosság hangulata uralkodott el, alig tudtunk eljönni.

Az első találkozásunk

Május 5-én pedig megszületett Csutka, aki kislány (volt, most már hölgy), és július elején elhoztuk, amikor még csak egy csomag volt, aki (és innentől bocs, de tárgyas névmásokat nem fogok használni) nem tudott felmenni a lépcsőn, mindentől meg volt ijedve (a macskától főleg), éjszaka sírdogált egyedül (de kivittem neki egy régi pólómat és azzal elaludt), de már akkor nagyon-nagyon éhes volt a szeretetre, a folyamatos simogatásra és ez azóta sem változott, néha csak felbukkan esténként a feje a kanapé mellett és csak néz, hogy érj hozzá. És ilyenkor teljesen hátracsapja a fülét, hunyorog, ha pedig egy percre abbahagyod, akkor rögtön próbál úgy helyezkedni, hogy a feje megint a kezed alá kerüljön, cuki, bakker, cuki, nem lehet mást mondani erre. Pedig a cuki dolgok általában hidegen hagynak.

Pici Csutka a szerkesztőség előtt

Viszont a mudi nem tökéletes, illetve mi nem vagyunk tökéletes gazdik, mert nyilván első kutyánál elkövetünk hibákat. Voltak dolgok, amiket jól csináltunk, soha nem teheti be a lábát a hálószobába és ezt mára nyitott ajtó mellett sem kockáztatja meg, soha nem járt a kanapén és eszébe sem jut felugrani, pedig ugrani azt pont eléggé tud. És csak akkor eszik, ha engedem, mert minden nap így neveltük, ezekre büszke vagyok és kell is, mert más pontokon masszívan elgyengültünk.

Ül, fekszik, gyere ide, ezeket simán tudja, de csak 80%-ban hajtja végre. Általában azonnal és gond nélkül, de ha van valami, ami jobban leköti a figyelmét (ez egyetlen dolog: másik kutya), akkor csak komolyabb nyomásra engedelmeskedik (igen határozott parancs), néha arra sem. Most jön majd a kutyaiskola, szóval van még remény. A másik tragikus pont a séta, gyönyörűen megy láb mellett pórázon — ingerszegény környezetben. Aztán elég egy biciklista, egy másik kutya a kerítés mögött és vége van a fegyelemnek, húz, ugat és nem hallgat semmire. Erre azt mondták az okosok, hogy többet kéne szocializálódnia (azaz más kutyákkal együtt lenni), de ez nem stimmel, rengeteg kutyával van együtt, mert napközben néha elvisszük napközibe, amíg dolgozunk, de a szomszéd kutyával is szaladgál bármennyit, itt van a szerkesztőség másik kutyája, a békés öregúr attitűddel rendelkező Fillér, illetve visszük magunkkal mindenhova, ahová lehet. Étterembe, hotelbe, nyaralni, sétálni, vendégségbe, ahol tudjuk, hogy nem zavar másokat. És egyébként most már tényleg nem is zavar másokat, tök csöndben fekszik az asztal alatt.

És ne higgyetek senkinek, a mudi ugat. Nem olyan éles a hangja, mint a pulinak és nem is annyira valószerűtlenül sokat ugat, de ugat. Van az izgatottság miatti ugatás (főleg, amikor elindulunk, vagy amikor egy ismert helyre érünk kocsival), ami szörnyen fülsértő, mert valami ostoba átmenet a csipogás és az ugatás között, erről egyszerűen nem tudom leszoktatni. És van a normál ugatás más kutyákkal, ami miatt nem haragszom, mert hát kutya, meg igazából, ha felfogja, hogy észleltük mi is a kiváltó okot, akkor el van intézve és nem nyomja folyamatosan. De az izgatott nyivákolós-csaholásos-csipogós vonalat nem bírja abbahagyni, rengeteg trükkel próbálkoztunk, de hiába. Talán a kutyaiskola… és persze azt is mondják, hogy az ivartalanítás után is nyugisabb a kutya, ennek már megvan az időpontja.

Szóval nem vagyunk tökéletes gazdák, de úgy gondoljuk, hogy van egy boldog kutyánk, aki családtag. Aki akkor kel, amikor mi, akkor fekszik, amikor mi. Ha én 03:15-kor kelek, hogy elérjem a 6 órás repülőt, akkor Csutka 3:15-kor kel és még kicsit játszani is óhajt, mielőtt elmegyek. Aztán visszafekszik. Elég hamar szobatiszta lett, most már szinte mindig a kijelölt zónába termel a kertben (ami kívül esik az összes elképzelhető gyaloglási útvonaltól), újabban tud pacsit adni, tudjuk küldeni egymáshoz paranccsal, lassacskán az eldobott tárgyakat is hajlandó visszaadni ahelyett, hogy azt gondolná, hogy akkor most fogócskázni kéne (mert már jóideje ötször gyorsabban fut, mint mi). És az is tök jó, hogy simán otthon lehet hagyni, nem szed szét semmit, csak kissé kiborul, amikor látja, hogy mi elmegyünk, ő pedig nem jön. De ez két percig tart, aztán elcsöndesedik és persze tökre örül, ha hazajövünk.

Elmentünk terelni tanulni

Oldalakat tudnék még írni, nyilván. Gyanítom, hogy ezzel mindenki így van, akinek van kutyája. Soha, egyetlen percig nem bántuk meg, hogy lett kutyánk, Csutka úgy változtatta meg az életünket, hogy az nem nehézség, hanem öröm. Többet sétálunk, hamarabb ébredünk (de aztán hagyja, hogy visszaaludjunk), toleránsabbak lettünk minden más kutyával és olyan helyekre megyünk, ahová kutya nélkül nem mentünk volna. Tök jó, mert azt hisszük, hogy mi formáljuk őt, de ő ugyanúgy formál minket, mindig és minden körülmények között megalkuvás és feltétel nélküli szeretettel viszonyul hozzánk, sosem haragtartó, jellemzően még ő kér bocsánatot, ha hébe-hóba rákiabálunk és figyeli minden rezdülésünket. Érzi, ha valaki beteg, akkor nincs ugrabugra, hanem csak csendesen odajön, érzi, hogy mikor vagyunk fáradtak, idegesek és akkor visszavonul, hogy aztán csillogó szemmel ugorjon az első szóra. A kutya egy csodálatos élőlény.