Új hozzászólás Aktív témák

  • Mister_X

    nagyúr

    válasz mdani01 #24730 üzenetére

    Kicsit késésben voltam, felkeltem, elindultam otthonról. Megállóban vártam, BKK Futár mutatta, hogy öt percig nem jön semmi, így gondoltam rágyújtok. Két slukk után el is dobtam, mert éreztem, hogy nem tesz jót. Utána kezdett kimenni az erő az izmaimból, állni is nehéz lett, majd elkezdett homályosodni minden. Mintha bepárásodna a szemüvegem, csak nem volt rajtam (kontaktlencse), ami addig folytatódott, hogy semmit nem láttam fehérségen kívül. Kezdtem érezni, hogy felmegy a pulzusom, az egyensúlyok is kezdtem elveszteni és a levegőt is kapkodtam. Szombat hajnali hatkor senki sem volt körülöttem, így segítséget se tudtam kérni, nagy nehezen megtaláltam a legközelebbi padot, leültem és két perc múlva kezdett kitisztulni a kép, utána már telefonálni is tudtam (most már visszaállítottam angolra a telefont, hogy vész esetben tudjak hangutasítással telefonálni). A "programról" letettem, hazamentem, anyám rámnéz és ő is elsápadt. Hozott egy tömény cukros vizet és ágyba parancsolt, úgy nég ki, hogy leesett a vércukrom. Ilyen még nem fordult elő velem + volt már rémálmom, hogy megvakulok, nagyon megijedtem.

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés