Hirdetés

2021. június 15., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) DarkByte


DarkByte
addikt

Némi adalék a cikkhez, hogy ezt még március elején írtam; azóta várakozott a megjelenésre, így pár dolog rosszul öregedett benne (pl. a C1-es ára már azóta ismert).

Talán némi kiegészítésnek annyit ami a 3 hónap használat alapján hozzájött:

- Mass Effect Legendary Edition-t játszom most HDR-el rajta, lassan a trilógia végére érek, és nagyon értékelem a képminőségét, gyönyörűen néz ki 4K-ban, és ezt a GTX1080 is nevetve kihajtja így.

- Az ASBL tud idegesítő lenni, ha tapétázva használna az ember sok programot rajta, hiszen kevés a mozgás (nem érvényesül az animált háttér) és szinte azonnal elkezdi visszavenni a fényerőt. Ezen sajnos nincs mit szépíteni; gondolatban már megvan hogy szerviz távirányítóval letiltom.

- Mint rájöttem játékokban régebbi kártyával opció még a 4K 120Hz 4:2:0-ás chroma subsampling-el, de ehhez pl. az Nvidia Control Panel-ben ki kell kényszeríteni a játékra a használatát. Mivel a játékokban általában elég nagy betűtípusok vannak a végeredmény meglepően fogasztható így. Viszont így nem elérhető HDR sajnos. Amint lesz elérhető árú HDMI 2.1-es kártya, tervezek váltani.

Mindezek ellenére nagyon szeretem, és a méretét teljesen megszoktam. De ahogy a cikkben is írtam, nem való mindenkinek. Amint lesz normális monitorként értelmes áron OLED, szerintem én is visszaváltok monitorra. De ez nem mostanában lesz.

[ Szerkesztve ]

(#2) UnA válasza DarkByte (#1) üzenetére


UnA
Korrektor

"... és a méretét teljesen megszoktam"

Bevallom, ezt nem tudom magamról elképzelni - ez nekem már borzasztó nagy lenne ;)

(#3) Black&White


Black&White
őstag

Ezt de jó volt olvasni, köszi!

(#4) Tamás88


Tamás88
őstag

Nekem egy Samsung Q70T tévém van és azon is nagyon jó dolgozni, plusz mivel 3070-em van, így a Freesync (G-sync kompatibilis) is működik.

(#5) AxBattler


AxBattler
félisten

Tény, hogy asztali használatra ez most kb. a top... és valóban megszokható a méret, pl. én átmenetileg egy 50PUS7304 Philips TV-t használok erre a célra.
Bár asztalra a 43"-t azért jobbnak gondolom.

Nagy méretű monitornak szerintem most elég jó alternatíva lesz ez:
Philips 439P1/00, spec, pcmonitors
VA panel, Adaptive Sync, KWM switch, USB-C csati, PIP, 2x5W hangszóró, stb.

[ Szerkesztve ]

"Vásárolj Durex terméket, és nyerd meg a legújabb Microsoft Xbox Series X 1TB játékkonzolt!" .................. .................................................................................................................. Cable management is for the weak!

(#6) DjFlanker válasza UnA (#2) üzenetére


DjFlanker
aktív tag

Meg lehet szokni a nagyobbat, nagyon gyorsan :)

Jó pilóta alagútban nem katapultál

(#7) BiP válasza DjFlanker (#6) üzenetére


BiP
nagyúr

Én a 23"-ről 27"-re, majd a 27"-ről 32"-ra váltásnál gondoltam, hogy húdenagy, aztán nagyon hamar meg lehet szokni, és elcsodálkozom, hogy tudtam én előtte évekig 23"-on élni.
És most ugyanezt gondolom egy esetleges 43"-ra váltásnál, hogy túl nagy. De biztos hamar meg lehet szokni azt is.

(#8) DjFlanker válasza DarkByte (#1) üzenetére


DjFlanker
aktív tag

Megjött az utódja :)
https://prohardver.hu/hir/computex_2021-gigabyte_aorus_fo48u.html

Jó pilóta alagútban nem katapultál

(#9) UnA válasza BiP (#7) üzenetére


UnA
Korrektor

Oké, de ez 48 inch... :)

Előtte azok a növekedések, amiket leírtál, az a kis lépések politikája volt. És továbbra sem tudom elképzelni, hogy miért lenne jó egy magasságban is ilyen nagy monstrum munkára. Mert én is két kijelzővel dolgozok, de az nagyon különböző térélmény.

(#10) cyklon


cyklon
csendes tag

Nem tudom, hogy a most kapható CX-eket milyen firmware-rel szállítják, de ha az elsővel, akkor azonnal frissíteni kell min. 3.11-re (vagy a legújabbra), mert játékok indítása után (PC-n) 2 mp-ként villog a kép folyamatosan.

Firmware = 1,1 GB. Inkább OS az...

További probléma, hogy NV 3xxx kártyákkal (HDMI 2.1) időnként a kép megfagy és eltűnik a jel. 10-ből 8 esetben visszajön, a maradék 2 esetben teljesen ki kell kapcsolni a gépet, mert az újraindítás sem segít. Valami G-Sync probléma lehet a háttérben, a 461.70-es driver picit segített, de meg nem oldotta a problémát. (Újabbak lehet, hogy megoldják, még nem próbáltam.)
A 3.11 (vagy feletti) firmware itt is ajánlott!
NV2xxx-nél úgy emlékszem nem volt semmilyen gond. Ott csak HDMI 2.0 csatlakozó van...

1 hónapig kicsit büdi a TV, aztán eltűnik a szag. Valamilyen műanyag/ragasztó szag talán.

Célszerű minőségi HDMI 2.1 kábelt használni. Sok probléma elkerülhető ezzel.

Igazából konzolokkal lesz gamer ez a TV, a PC szerintem csak másodlagos (vagy harmadlagos) felhasználási mód.

Tulajdonképpen nincs nagyon olyan megjelenítő, ami mindegyik feltételt teljesítené. 3000-4000$ körül sem kapsz meg mindent feltétlenül (OLED, de dimming zone-os (1m Ft-ért) vagy OLED, de se G-Sync, se HDR
(könnyű 1,25 m Ft :( )
Még talán ez az LG TV legjobb alternatíva - a hibáival együtt.

(#11) DarkByte válasza cyklon (#10) üzenetére


DarkByte
addikt

Mivel első kézből sajnos nincs még G-Sync tapasztalatom, így ebben nem nagyon akartam belemenni. A problémákat igaz felszínesen követem (ez volt letudva az írásomban "GSync-es botladozásként"), és software update-eket fel szoktam pakolni. Az elmúlt hetekben megint jött ki új, úgy tudom, azzal még le vagyok maradva.

Egyébként igen, az a vicc hogy két-háromszor ennyi pénzt is rá lehetne locsolni és akkor sem feltétlenül kapnál jobb összképet feature-ök tekintetében. Ennél tényleg az a legnagyobb kompromisszum hogy ez egy TV és a PC használat csak egy utógondolat. De azért nem olyan vészes.

(#12) kopi72 válasza DarkByte (#1) üzenetére


kopi72
tag

hat te meg eleg fiatal lehetsz, en nem tudok felrenezve programozni.. szoval csak elore, mert becsipodik a nyakamnal a csigolya.. Szoval 27 colosnal nagyobb monitoron nem szeretek dolgozni...
Neked nem gond ez akkor gondolom

Magyarorszag a mosoly orszaga. Akar kiskoruton akar nagykoruton elmenygazdag utazasban lehet resze!

(#13) GreatL


GreatL
senior tag

Köszönet a cikkért. Végre sikerült a cikked segítségével PC-módba tenni ezt az LG C1-hülyeséget. Már a második TV van nálam ami pixelhibás és foltos, az LG panelt cserél itt a helyszínen egy hónapon belül kb. Dettó monitornak vettem, eladtam-leadtam mindent ami előtte volt. 165 hz-es kijelzőt is... elég a 120 Hz az RTX 3070-hez, még sok is...

[ Szerkesztve ]

Intel Core i9-9900K víz | 32 GB | RTX 3070 | Hulladék LG C1 TV | Xiaomi Mi 9 | Pocketbook Inkpad 3 Pro

(#14) DarkByte válasza kopi72 (#12) üzenetére


DarkByte
addikt

Talán még a 35 évemmel nem vagyok teljesen menthetetlen :)

(#15) prolad


prolad
őstag

Sokat gondolkodtam, hogy vegyek-e egy ilyet monitornak, de amilyen VGA árak vannak, még sokáig nem lesz HDMI 2.1-es videokártyám, úgyhogy oda a 120hz.
Végül egy 55-ös Philips lett, ami tudja a hasznos monitoros featuteöket (matt kijelző, DP, beépített USB hub, még egy soundbar is jutott rá), de azóta is eszembe jut az OLED, hiába van nagyon szép képe.
Amúgy a 48 hüvelyk jó méret, 55 kicsit már nagy, nem tudom 100%ban kihasználni pl munkára (70 cmről nézem kb), filmezni/játékra már teljesen jó. Kellene egy 50 hüvelykes 21:9es 4K OLED matt kijelzővel, na arra vevő lennék.

(#16) b. válasza BiP (#7) üzenetére


b.
nagyúr

nekem most 32" van, 1,5 éve és megszoktam de amit észrevettem, hogy rohamosan romlik a szemem amióta ilyen közelről bámulom ezt a monitort. Szinte biztosan a méret és az intenzív fényerő miatt.
Lényegesen nagyobb távolság kell a 60 -80 centiél már ehhez is, egy 48 " mérethez még inkább, szerinem, de ha túl messze van akkor valahogy elveszítem a méret miatti előrelépés érzetét. Már bánom, hogy nem csak 27 " ra váltottam anno, de most már nehezen szoknám meg a visszalépést. De lehet mégis megteszem.

[ Szerkesztve ]

"A számítógépek hasznavehetetlenek. Csak válaszokat tudnak adni." (Pablo Picasso) PSN: Wijberto: Xbox Live : Tiboa

(#17) DarkByte válasza prolad (#15) üzenetére


DarkByte
addikt

Pontosabban van 120Hz, csak RTX2xxx-el nem 4K RGB módban, illetve még régebbi GTX1xxx kártyával pedig GSync sincs de a nélkül van 120Hz-es klasszikus mód.

(#18) DarkByte


DarkByte
addikt

Ami viszont most meglepett, hogy Mass Effect Andromeda-ban a GTX1080-al simán működik a Dolby Vision. És hát nem kicsit jól néz ki. :Y Kár hogy bugos és a játék végén elfelejti kikapcsolni így semmit se látni a Windows desktop-ból, kell egy restart a gépnek. Kutatom van-e valami rezidens program amit egy gomb kombinációval rá lehetne ilyenkor venni hogy állítsa vissza. Ejj, nem tudom a Windows 10-et, az Nvidia driver-t vagy az EA-t kell ezért okolni. Bár ahogy érzésre ez lenni szokott, egy kicsit mindegyiket :D

(#19) DarkByte válasza DarkByte (#18) üzenetére


DarkByte
addikt

Nos, oké, ezt visszaszívom kicsit. Jól mutat.. mikor megy. De bug-os eléggé az ezen képernyő módból ki-be váltás. Előbb úgy jártam hogy első achievement-nél felugrott az Origin popup, ami miatt videómódot váltott, de nem láttam semmit, csak a játék hangját hallottam. Utána már Windows restart-al se láttam semmit, safe módban kellett indítani (amihez a Keychron-t rá kellett kötnöm USB-re mert Bluetooth-os billentyű nincs még a Windows betöltése előtt.. csak hogy színezzem :D).
Úgyhogy marad a sima HDR10. Csak elég szomorú hogy erre vonatkozólag már 2 éve is találtam fórum thread-et és úgy tűnik ez nem lépett előre semmit. :( [link]

[ Szerkesztve ]

(#20) ffodi


ffodi
veterán

Köszi az írást!

Korábban egyszer arról "vitáztunk" pár fórumtárssal az egyik topicban, hogy egy ekkora kijelző már nem feltétlen használható kényelmesen általános célú monitornak...akkortájt -többek mellett- egy 35"-os hajlított kijelző előtt ülve azon a véleményen voltam, hogy ez bizony nem kényelmes, túl közel van, stb...azonban tévedtem. :)

Néha-néha eljátszottam a gondolattal, hogy ideje lenne lecserélnem az akkori fő kijelzőmet egy komolyabbra, viszont a választék elég elkeserítő volt, nálam ezek játszottak anno:

1. LG 38WN95C-W --> 500k+ volt az ára (már ha lehetett kapni), és cserébe egy névlegesen 1000:1-hez kontrasztarányú, klasszik, mindössze 3"-lal nagyobb IPS kijelzőt kaptam volna.

2. AOC AG353UCG --> Listaára emlékeim szerint 700-800k-volt így eleve kiesett a szűrőn...mindaddig, amíg aprón nem találtam belőle bontatlant, félár alatt. Jobban megvizsgálva kb. ugyan azt tudta, mint az akkori megjelenítőm, csak 200 Hz-en. Cserébe volt benne ventilátor!!, ami miatt végül mégiscsak kiesett.

3. Alienware AW3821DW --> Kb. ugyan azt tudta mint a korábban említett LG, csak valamivel olcsóbban. Cserébe nincs benne beépített hangszóró.

4. Samsung LC49G95TSSRXEN Odyssey --> Nagyon csábító volt az a 240 Hz, VA-panel is rendben van, csak az a képarány. Biztosan meg lehetett volna szokni, de amikor összehasonlítottam a méreteit az akkori monitorommal, kiderült, hogy még annál is "keskenyebb", ráadásul az 1000R miatt ehhez elég mély asztalra lett volna szükség. Olvasgatva a fórumokat az is kiderült, hogy -főleg korábban- elég sok probléma volt vele (képernyő vibrálása, stb.). Végül nem mertem bevállalni.

5. LG OLED48CX --> Megjöttünk, a majdnem tökéletes kijelző. Több, mint 100k-val olcsóbb, mint a korábban említett 38WN95C-W. Mint a többi "monitor" esetén, itt is voltak aggályaim:
- Gyári talp miatt túl közel lesz: Próbaképp összeraktam a gyári talppal, de nem tetszett, hogy nagyon alacsonyan van a kijelző, és túl sok helyet foglal a talp, illetve hogy az a talp azért útban is van. Rendeltem hozzá egy ilyen tartókart (+ egy VESA átalakítót, összesen 50k alatt jött ki valamivel) és azt kell mondjam majdnem tökéletes. :) A dolog egyedüli hibája, hogy a kijelző tömege miatt a döntés (tilt) korlátozottan működik (jól meg kell húzni azokat a csavarokat, és a döntés csak az újbóli kilazításuk után lehetséges).
- WRGB pixel layout: Engem is zavart, de a ClearType megfelelő jusztírozásával orvosolható a gond (legalábbis nekem).
- Nincs klasszikus standby mód: Az említett tartókar miatt könnyen hozzáférhető a bekapcsológomb, így távirányító sem kell, könnyű volt megszokni és igazából semmi hátrányát nem érzem (főleg mert a kijelző kikapcsolása ugyan úgy működik automatikusan). :)
- Input lag: Az akkori kijelzőm input lag-ja (tesztek alapján) kb. 5-6 ms volt, így kicsit fáztam tőle, amikor olvastam a TV-ről, hogy bizony natív 4k 120Hz RGB 10bit és VRR mellett 10-15 ms vagy afeletti input lag-ot mértek. Néha beesik 1-2 kör kompetitív FPS, így fontos lett volna, hogy sz@rabb azért ne legyen. A tesztekben általában korábbi FW-ekkel vizsgálták a funkciókat, így reméltem, hogy idővel ez javulni fog (lásd OLED48C1, ahol 5-6 ms körül van az említett beállítások mellett). A gyanúm beigazolódott, mert igazából semmi különbséget nem vettem észre késleltetésben, sőt talán még jobb is volt, hála az 1 ms alatti (~0,5 ms) válaszidőnek. Érdekességképp csináltam ezzel egy input lag összehasonlítást. Mivel mindkét kijelzőt rá tudtam kötni egyszerre ugyan arra a kártyára, és mentek natív beállítások mellett, így a fényképezős módszert relevánsnak tekintem. Noha az természetesen nem jött ki végül, hogy mennyi is az az input lag, de konzekvensen megegyező, vagy néhány ms-kel jobb eredmény produkált a TV, mint az akkori AG352UCG.
- GSync, 4k 120 Hz 10bit mellett: Páran arra panaszkodtak, hogy nem hibátlan a működés. Nos, nálam a gyári FW-rel (mármint amivel megkaptam) sem volt gond és a mostani legújabbal sincs. Tökéletesen működik minden egy RTX 3080 társaságában a megfelelő HDMI 2.1-es kábel használata mellett.
- Beégés: Láttam már beégett OLED-et ami monitornak volt használva, így ettől is féltem kicsit. Végül sikerült legyőznöm a félelmemet és bekerült ez is "az eszköz van értem és nem fordítva" skatulyába. Nyilván vigyázok rá és megtettem pár óvintézkedést (pl.: rejtett tálca és ikonok, váltakozó élő háttérkép, 10p után fekete képernyővédő), de ennyi. :)
- Automata fényerő limiter: Kicsit idegesítő tud lenni, de már megszoktam. Mivel 120 cd/m2-re kalibráltam így csak ritkábban üt be.

Mindent összevetve, szerintem a többi kijelző kb. a fasorban sincs az OLED48CX-hez képest. Kalibrálva (6504K fehérpontra, 120 cd/m2 max fényerőre), 4k 120Hz 10bit és GSync mellett kiváló munkára és játékra egyaránt.

[ Szerkesztve ]

"A minőséget régen gyártották, ma már csak biztosítják." Magassy I. axiómája

(#21) PSti


PSti
tag

Köszi a leírást, érdekes volt. :R

Most 32-n vagyok, de csak 10 bitért váltanék, az pedig siralmas, hogy már evvel is megy a kamuzás, hogy a 10 bit igazából 8+frc, na ne. Azon csodálkoztam csak, hogy a többihez képest olcsó monitor, a 32-es samsung u32j59 valódi 10 bites.

(#22) Joshi


Joshi
félisten

Szerintem tök fölösleges vitatkozni azon, hogy kinek mekkora kijelző az ideális. Nekem általában 27"-os monitoraim voltak, de egyszer úgy döntöttem, hogy veszek egy többfunkciós kijelzőt, azaz egy 43"-os IPS kijelzős Sony tévét (Sony 43XF8505). Ezt használtam egy ideig monitornak, de aztán lecseréltem egy Gamer monitorra. A jelenleg használt monitor egy LG 32GK850f ami tud 144Hz-et és ezt egy 1080Ti kártyával azért meg is lehet közelíteni. Ok ez nem 4K, de nem is feltétlenül van rá szükség főleg ilyen videokártya árak mellett.

ui.: OLED tévém van, de azt eszem ágában sincs monitornak használni, ahhoz drága még ez a technológia. Én nem ajánlom az OLED-et monitornak. :(

(#23) DarkByte


DarkByte
addikt

Aki amúgy a monitorkénti használatra relevánsabb burn-in tesztet akar látni (kevert használat, játék/film/produktív használat), ez az ürge rendszeresen csinál videókat. Április elején tartott 3000 óránál. [LG CX: 3000 Hours in...Burn in?]
És ő még csak a tálcát se rejti el feltétlenül.

(#24) nalaca000


nalaca000
tag

Az elhelyezésre és az optimális magasság megtalálására megoldást jelenthet egy asztalra rakható, szerelhető VESA állvány.

Pl. Ilyenek:
https://www.amazon.com/PERLESMITH-Universal-Adjustable-Heavy-Duty-600x400mm/dp/B085Q5PXL8/ref=sr_1_28?dchild=1&keywords=tv+desk+mount&qid=1623126169&sr=8-28
https://www.amazon.com/PERLESMITH-Universal-Stand-Table-Adjustable-Heavy-Duty/dp/B08863DHR3/ref=sr_1_16?dchild=1&keywords=tv+desk+mount&qid=1623126169&sr=8-16

Úgy általában bármilyen kijelzőnél érdemes elgondolkodni róla.
https://www.amazon.com/tv-desk-mount/s?k=tv+desk+mount

A világ egyik legnagyobb problémája, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosok meg mindenben kételkednek!

(#25) GreatL válasza nalaca000 (#24) üzenetére


GreatL
senior tag

Én kiraktam a falra, az asztal síkja felett 10 cm-mel kb. Nem kell hajtogatni mert ugyanaz a szín mindenhonnan, a vertikális játékokat meg kirakom rá ahogyan van, esetleg artwork a két fekete sáv helyére jobbra-balra. Elég magasan van így, de jóvanazúgy.

[ Szerkesztve ]

Intel Core i9-9900K víz | 32 GB | RTX 3070 | Hulladék LG C1 TV | Xiaomi Mi 9 | Pocketbook Inkpad 3 Pro

(#26) arty


arty
addikt

Közel 10 éven át használtam egy 50G30-as Panasonic plazmát "monitornak" - bármiféle beégés nélkül.
Ezekután én nem féltem tőle, hogy az 55CX-el gondom lesz (nem, méretben NEM LEHET lefelé menni :D ), ha tehetném nyilván 77G1 lenne a falon.

Tény: munkára nem használom és viszonylag sokat játszok, desktop alacsony fényerővel megy, mert egyébként vakít és az pl olvasgatás közben kényelmetlen. Tálca-elrejtés és képernyővédő van.

Én eddig maximálisan elégedett vagyok vele, de nyilván a legnagyobb ugrás akkor lett volna, ha elcédéről váltok :D

stadion, kisvasút, freemail, digi

(#27) sati


sati
addikt

Üdv a klubban :D nekem egy 55-ös (általam kalibrált) készülékem van. (az elrendezés csak átmeneti) :P

Hiánypótló írás! :R
Fényerő: az újabb paneleknél ez 10.000 óránál nagyjából 1%- fényezőveszteségről jelent. :)

55 vs 48 témában fontos megemlíteni, hogy még az 55-ös gyárilag szépen van kalibrálva, addig a 48-as out of the box ezzel nem büszkélkedhet.

Ha érdekelnek reportjaim (bocs a minőségért): [link] grid9, 3D LUT, 700 patch :D (a Media Márkt-ba gyorsabban dolgoznak) :DD

[ Szerkesztve ]

Arch Linux w/ Sway WM | OLED | Calibration | Passive SFF PC | RPI4 | RN7 w/ PE+ | Retro Gaming

(#28) BiP válasza sati (#27) üzenetére


BiP
nagyúr

Durva. Hogy eltörpül mellette a billentyűzet.

(#29) Rimuru válasza BiP (#28) üzenetére


Rimuru
veterán

Onmagaban is eleg apro az a billentyzet. :DDD

Vigyázat, csalok!

(#30) DarkByte válasza sati (#27) üzenetére


DarkByte
addikt

Ja hogy OLED mely víz fórum topik is van itt. Én csak a normál OLED TV-set ismertem eddig. Ez jobban nekem való lesz úgy látom. :K

Az a 10 ezer óra után 1% elég baráti. Ha 4-5 évet ki tudok farmolni a példányomból, én már nagyon boldog vagyok.

(#31) GreatL válasza DarkByte (#30) üzenetére


GreatL
senior tag

Semmi ez a beégés-dolog, eleve hülyeség vele foglalkozni. Mire látható lesz normál használatban 5 év után, hamarabb kidobod már támogatottság hiánya miatt. Ha meg nem, akkor sem érdekes az a pici beégés. A gyártó nem hirdeti hogy elhanyagolható, sem azt hogy lényeges mert nem akar róla vitát, van így is róla több mint elég.

Intel Core i9-9900K víz | 32 GB | RTX 3070 | Hulladék LG C1 TV | Xiaomi Mi 9 | Pocketbook Inkpad 3 Pro

(#32) Ed_007


Ed_007
aktív tag

Nagyon jó, alapos, olvasmányosan megírt, hiánypótló írás!

:R

(#33) kalmani


kalmani
tag

A szemorvosok 1950-ben kiadott kiskönyve alapján, nem ajánlott ekkora OLED-et használni monitorként.

(#34) GreatL


GreatL
senior tag

Második pixelhibásom után hozott a szerviz egy panelt... beteszi, mutatok rajta neki 3 darab élénk foltot, meg lilában egy pirosan virító pixelt. Marad itt a pixelhibás, inkább ezt nézegetem. A garancia használhatatlan és nagyon sokba kerül ez a TV. Távolról sem hibátlan, de távolról nem látszik a defektes pixel.

Intel Core i9-9900K víz | 32 GB | RTX 3070 | Hulladék LG C1 TV | Xiaomi Mi 9 | Pocketbook Inkpad 3 Pro

(#35) Vhiktor


Vhiktor
senior tag

Véleményem szerint, az ABL és ASBL miatt lehetetlen normális mointorként használni, max kikapcsolt állapot mellett, de akkor me ugorhat a garancia.
És ugye a beégés veszélye is folyamatosan ott van.
Nem beszélve a limitált maximális fényerőről sem.

[ Szerkesztve ]

Professzionális Kalibrálás! Projektorok, TV-k, monitorok professzionális kalibrálását vállalom porfesszionális eszközökkel, Bit perfect pattern generátorral! Web: https://tokeleteskep.wixsite.com/kalibralas

(#36) Vhiktor válasza sati (#27) üzenetére


Vhiktor
senior tag

A gyári "kalibráció" minősége teljesen független a mérettől.

Eddigi LG tv-ék amiket kalibráltam egyik sem volt gyárilag színhelyes, sőt nagyon messze voltak tőle.

Az autocal sajnos rossz eredményt ad, sok hibával, nem javasolom a használatát.
Rengeteg külföldi poszt és panasz van róla bizonyítékokkal, reportokkal alátámasztva. Sőt még szemmel láthatóan is csak ront a képen. Akkor inkább a gyári képmódok valamelyike ami mentes a bandingtől és egyéb problkémáktól amit az autocal okoz.

[ Szerkesztve ]

Professzionális Kalibrálás! Projektorok, TV-k, monitorok professzionális kalibrálását vállalom porfesszionális eszközökkel, Bit perfect pattern generátorral! Web: https://tokeleteskep.wixsite.com/kalibralas

Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.