Nem akartam elmesélni, mert hosszú, de csak kihúzod belőlem. Másrészt meseév van, talán ez is hoz majd egy pontocskát a konyhámra.

No, szóval szégyen, vagy sem, mindössze kétszer ültem körhintán.

Az első eset szerelmi hőstett volt, a felnőttkor határát tapostam.
A Népligethez közel laktunk, ahol rendszeresen sátoroztak mutatványosok. Volt mézeskalácsos, céllövölde, körhinta, nagy volt a forgalom.
Haveri körben kiruccantunk bámészkodni. Eszem ágában nem volt felülni a körhintára, de az a gyönyörű szemű, kedves mosolyú lány olyan szépen kért, hogy nem tudtam neki ellenállni. Végtére is én vagyok a bátor férfi, vagy mi a csuda.
Beláncoltam magam, a lány a mögöttem lévő ülést foglalta el.
Elindult a ketyere, engem viszont nem a mámor, hanem a félelem töltött el. Ez még nem volt elég, a lányka elkezdett "kirugdosni". Magához húzta az ülésem, és lábbal nagyot taszított rajta, én pedig rettegve kapaszkodtam a láncba.
Pár ilyen akció után kitaláltam a megoldást. Mikor a lány visszahúzta az ülésem, hátra néztem. Épp a lábát emelte, és mivel szoknyában volt, betekintést nyújtott olyan területre, amelyet nem volt szándékában mutogatni. Akkor még "kirúgott", aztán lemondott ezirányú szórakozásáról.
Vége volt a menetnek. Neki piros volt az arca, én sápadt voltam.
Élmény volt, és megfogadtam, hogy soha többé.

A második eset muszájból történt.
Itt, a lakótelep alsó széle még üres volt, és itt is letáborozott egy hasonló társaság. Nosza, nézzük meg. Céllövölde, elvesztegetett pénz, sebaj.
Marikám meg a fiam elvoltak, eszükbe sem jutott felülni a körhintára. A lányom viszont úgy nyüzsgött, mintha gilisztás lett volna. Nem követelőzött, nem úgy volt nevelve. Csöndben mondta, hogy nagyon jó lehet ott fent repülni. Mivel kicsi volt, egyedül nem engedhettem fel.
Én, a hős apa, feláldoztam magam.
Ültem az ülőkében, ölemben a lányom. Megindult a ketyere, lassan felvette az üzemi fordulatszámot. Lányom visítva nevetett, nagyon élvezte. Egyik kézzel fogtam, a másikkal kapaszkodtam a láncba, magamban pedig hol káromkodtam, hol imádkoztam.
Mikor lecsendesült a forgás, és földet értünk, Marikám gyorsan kikapta az ölemből a gyereket. Látta, hogy rosszul vagyok. El is húztam egy sátor mögé, és leültem egy nagy kőre kifújni magamból az élményt.
Otthon jót nevettünk az egészen.

Majdnem volt harmadik eset is.
A Vidámparkban voltunk. Gyerekjátékok kipipálva, irány az óriáskerék. Azzal nem volt gond, bár tériszonyom van.
Igen ám, de a kijárat felé mentünkben a lányomnak megint volt egy óriási ötlete. Üljünk fel a ciklonra. Marikám, meg a fiam azonnal tiltakozott. A lányom a kezemet szorongatva mosolyogva, reménykedve nézett rám.
Szegény én, nincs mentség. Álltunk a hosszú sorban. Elkeseredve néztem, ahogy a gépszörny száguld a csővázon fel, le, tekeredik, csavarodik...
Lányom elunta a várakozást. Nem tudom, hogy éreztem-e életemben nagyobb megkönnyebbülést.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)