Hirdetés

2024. június 18., kedd

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#20401) LamaCube válasza Svájcinéger (#20399) üzenetére


LamaCube
addikt

MAPPA NE OLVASD EL!!!

Még annyi, hogy még jobban megértsd, hogy miről írok és tényleg befejezem. Én is próbálom megérteni a ti álláspontotokat. :K

Remélem érthető leszek.

Az 1848-as forradalom pont egy jó példa. Ha ott lettünk volna a jelenbe, akkor ott is két tábor volt. Valakiknek az volt a jó a másik félnek pedig nem. Itt is ez van valakik szentté avatják és ámulattal csodálják orbánt valakik meg köpködik. 100 év múlva ez is történelem lesz és valakik büszkék lesznek orbánra valakik meg ezen vitatkoznak, hogy mi a picsáért kell erre büszkének lenni. Erről írok már több napja.
Ami történelem az a múlt. Minden korszaknak megvolt, megvan a maga alakja. Az egészet az érdek és a hatalom hajtja. Mint általában mindent az életben. A politika azok életében is benne van, akik nem szavaznak nem érdekli a politika. Tehát maga a hazaszeretet és büszkeség a múltunkra. Az mind kőkemény politika. Én erre nem tudok büszke lenni.

És akkor vonjuk le a következtetéseket a nagy tiszteletreméltó, büszke múltunkról.
Török uralom -150 évig
Dózsa György-bukás
Rákóczi-bukás
Petőfi-meghalt a szabadságharcot leverték.-bukás
Habsburg uralom-kiegyezés
56-bukás
40 éves orosz uralom

A nagy több, mint ezer éves történelmünk másról se szól csak, hogy ki szállt meg és hogyan tiporta le a magyarságot. 1000 évből 100 év nem volt olyan, hogy ne legyen valaki a fejünkön.

Folyamatosan csak elnyomtak bennünket, minden próbálkozást, ami a szabadsággal kapcsolatos vérbe fojtottak. És nem vagyunk lúzerek? Csak azért legyek büszke, mert még vannak magyarok? "Él nemzet-e hazán"- nem is akárhogyan bééégetünk, mint a birkák. Mert azt tesszük. Csak az egyik a bólogatós birka a másik a bégetős és a harmadik meg áll egy helyben és maga alá szarik, mert nem érdekli.

The End :R :DDD

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20402) Svájcinéger válasza LamaCube (#20401) üzenetére


Svájcinéger
senior tag

Hát igen. Pont erre is büszkék lehetünk, mert más nemzetek már lehet, hogy felmorzsolódtak és beolvadtak volna. Tudom lehetnénk ladfsdf nemzet, de azok már nem mi lennénk. Én rühellem orbánt és az egész pereputtyát, mondtam már nem róluk van szó, nem miattuk lehetek büszke arra, hogy magyar vagyok. Belőlem egy fityma nélküli sem fogja ezt kiölni és a gyerekeim is így fogom nevelni. :R

Anarchizmus jelentése: az emberi elme elszakadása a vallási dominanciától, az emberi test elszakadása a vagyoni dominanciától. Szabadulás a béklyók és az állami megszorítások alól. Egy olyan társadalmi rend, mely az emberek gyülekezési jogán alapul.

(#20403) Lankadatlan válasza LamaCube (#20401) üzenetére


Lankadatlan
tag

nana nem tudjuk, hogy az öreg Petőfi télleg ott halt-e meg Segesvárnál, csak "reméljük" amúgy pedig én se őt se Kossuth-ot nem szeretem... :( :(

"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének."

(#20404) LamaCube válasza Svájcinéger (#20402) üzenetére


LamaCube
addikt

"Belőlem egy fityma nélküli sem fogja ezt kiölni"

Ezt nem értem :F

Én belőlem nem lehetett ezt kiölni, mert nem is volt és nem is lesz soha. :DDD De rendben is van ez így. Nem lehetünk egyformák. Én nem is erőltetem ezt a gyereknek. Persze próbálom terelgetni az útját bizonyos keretek között, de ilyenekbe nem szólok bele. Ha büszke lesz rá, hogy magyar, akkor szíve joga. Talán el tudja nekem magyarázni, hogy miért büszke rá. Lehet ultra liberális vagyok. Mondjuk a fitymám megvan, de ha nem lenne az se zavarna. :N

Lankadatlan

Pedig Kossuth és Széchenyi, hiába két különböző nézeteket vallottak nagy reformerek voltak. Mondjuk Kossuth kicsit radikálisabb volt.

[ Szerkesztve ]

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20405) Lankadatlan válasza LamaCube (#20404) üzenetére


Lankadatlan
tag

Széchenyivel a világon semmi bajom sincs! :) ő tudta, hogy MO.-nak az akkori viszonyok között nincs esélye az elszakadásra, de a mi Lajcsink csak szította az indulatokat. Félre ne értsetek, nagy és tiszteletre méltó egyéne ő a magyar történelemnek, csak számomra kicsit negatív személy! :B

"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének."

(#20406) LamaCube válasza Lankadatlan (#20405) üzenetére


LamaCube
addikt

Azért írtam, hogy Kossuth radikálisabb volt. :K

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20407) Mappa


Mappa
addikt

Ultimate BEST VINES 2014 Compilation :DD :DD

nem kötelező megadni

(#20408) LamaCube válasza Mappa (#20407) üzenetére


LamaCube
addikt

:DDD

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20409) LamaCube


LamaCube
addikt

Trónok harca-nyugi nem spoileres. Inkább érdekesség, hogy nem szarral gurigáznak. [link] Gyönyörű kézműves munka.

[ Szerkesztve ]

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20410) albert8 válasza LamaCube (#20409) üzenetére


albert8
addikt

jajjj csak tolják a részeket, hagy nézzem.. :D

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#20411) LamaCube válasza albert8 (#20410) üzenetére


LamaCube
addikt

Már az idei első rész kint van . :K

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20412) albert8 válasza LamaCube (#20411) üzenetére


albert8
addikt

Jah, csak tudod, ha azt megnézed akkor elindul egy lavina/ legalábbis nálam/, hogy látni akarom a többit is!!!!! :D

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#20413) LamaCube válasza albert8 (#20412) üzenetére


LamaCube
addikt

Ismerős :K Nekem vannak talonban sorozataim. Revenge, The following, True Detective, Black sails.

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20414) busman válasza LamaCube (#20413) üzenetére


busman
addikt

Nézd má főni,mit küldtek az amcsik..

Persze elküldtem a képet az általad gyártott rugóval,hogy ha kell tudok nekik küldeni..
Utólag azért megköszöntem.. :K

[ Módosította: radi8tor ]

I'm not talented, I'm skilled.PS5

(#20415) Svájcinéger válasza busman (#20414) üzenetére


Svájcinéger
senior tag

Ez mi ez ?

Ti is kaptatok levelet a gépházbú ? Azt hittem elfogyott a szenük. :D

Anarchizmus jelentése: az emberi elme elszakadása a vallási dominanciától, az emberi test elszakadása a vagyoni dominanciától. Szabadulás a béklyók és az állami megszorítások alól. Egy olyan társadalmi rend, mely az emberek gyülekezési jogán alapul.

(#20416) busman válasza Svájcinéger (#20415) üzenetére


busman
addikt

Javító készlet a késemhez... :K

I'm not talented, I'm skilled.PS5

(#20417) LamaCube válasza busman (#20414) üzenetére


LamaCube
addikt

Na most egy ideig el vagy látva rugóval. :K

Svájci

Kaptunk hát. :K

[ Szerkesztve ]

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20418) Svájcinéger


Svájcinéger
senior tag

Hát tegnap kurvára tele lett a f@som ezzel a játékkal. Ha 25x nem robbantottak fel egy este C4-gyel, akkor egyszer sem. A sok degenerált szarházi, aki mással nem tud érvényesülni, csak ezzel a szarral.

Anarchizmus jelentése: az emberi elme elszakadása a vallási dominanciától, az emberi test elszakadása a vagyoni dominanciától. Szabadulás a béklyók és az állami megszorítások alól. Egy olyan társadalmi rend, mely az emberek gyülekezési jogán alapul.

(#20419) Mappa válasza Svájcinéger (#20418) üzenetére


Mappa
addikt

Nekem múlt hétvégén volt ez, nem is adta, mindenki szét ölt, előbb láttam előbb lövök még is én nyiffantam ki stb.stb. Azért is mentem vissza BÖF3-ra. Ott meg csaló hegyek :DDD úgyhogy pihi. Tegnap elővettem az AEK-ot még eddig hozzá sem nyúltam itt BÖF4-ben. Hát kegyetlenül adta szét kaptam vele mindenkit. :C

nem kötelező megadni

(#20420) LamaCube


LamaCube
addikt

Én 10 ropiért eladnám bárkinek a bf3 és bf4-et mindkettő prémiumos. Semmi időm meg energiám játszani. :))

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20421) albert8 válasza LamaCube (#20205) üzenetére


albert8
addikt

Lama te rájöttél már, hogy a flickres kib@szott linkek közül melyik jó erre a fórumra képként? mert akármelyiket akarom berakni egyik se jelenik meg itt. :W

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#20422) LamaCube válasza albert8 (#20421) üzenetére


LamaCube
addikt

Én is azzal szenvedek. A múltkor valaki leírta a fotós topikban, de rohadtul nem értettem :DDD

Ha rájössz oszd meg velem is.
Van 30 ropiért egy 55-250-es obi az olx-en, ha érdekel /volt apród/.[link]
A hétvégén kipróbáltam elég faszagányos. :K A görkoris meg a madáretetős kép azzal készült.

[ Szerkesztve ]

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20423) albert8 válasza LamaCube (#20422) üzenetére


albert8
addikt

Azt irták le, hogy magát a képet, hogy lehet linkesiteni és nem azt, hogy maga a kép melyik linkre lesz látható itt. :)

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#20424) LamaCube válasza albert8 (#20423) üzenetére


LamaCube
addikt

Jah :U :))

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20425) albert8


albert8
addikt

Végre megvan :C :W

[ Szerkesztve ]

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#20426) LamaCube válasza albert8 (#20425) üzenetére


LamaCube
addikt

Na hogyan kell? :))

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20427) albert8 válasza LamaCube (#20426) üzenetére


albert8
addikt

https://farm8.staticflickr.com/7173/13900093335_d6ce64c7cc.jpg

Ezt a szöveget kell beirni abból a katyvaszból amit a flickr kiir :D

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#20428) LamaCube válasza albert8 (#20427) üzenetére


LamaCube
addikt

És itt a fórumon a kép vagy a link gombbal kell beilleszteni? És ez melyik címsorban van. nekem flickeren nincs ilyen. :N

[ Szerkesztve ]

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20429) SipiBcs válasza albert8 (#20425) üzenetére


SipiBcs
őstag

"Ha választanod kéne a barátnőd és az ötöslottó között, te milyen kocsit vennél?"

(#20430) LamaCube válasza SipiBcs (#20429) üzenetére


LamaCube
addikt

Hogy kell betenni ide a képet?

[ Szerkesztve ]

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20431) albert8 válasza LamaCube (#20428) üzenetére


albert8
addikt

A kép gombot használva lehet itt beszúrni és a flikr-n egy adott kép mondjuk ezt akarom bemásolni. Akkor kikérem a share menüben a HTML kódot és ezt dobja ki
<a href="https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/13900065165" title="_MG_2022 by Albert Smid, on Flickr"><img src="https://farm6.staticflickr.com/5208/13900065165_52502ca6da.jpg" width="500" height="333" alt="_MG_2022"></a>

Na ebből nekem csak az e rész kell, hogy
<a href="https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/13900065165" title="_MG_2022 by Albert Smid, on Flickr"><img src="https://farm6.staticflickr.com/5208/13900065165_52502ca6da.jpg" width="500" height="333" alt="_MG_2022"></a>

Ezt itt a kép gombot használva ezt kapom ---

Tádááá :)

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#20432) LamaCube válasza albert8 (#20431) üzenetére


LamaCube
addikt

:R :R :R

Sipi
:R

[ Szerkesztve ]

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20433) SipiBcs válasza LamaCube (#20430) üzenetére


SipiBcs
őstag

Ha rányomsz a hozzászólás gombra és a vinyódon van a kép, akkor a szövegdoboz alatt ott egy file kiválasztása gomb. Arra klikk és feltöltöd a ph szerverére. Ha kész, akkor csak megnyomod a beilleszt gombot.

Ha a netről szeretnél, akkor az csak a kép gomb itt jobb alól, és vágólapról bemásolod a linkelni kívánt kép címét.

Látom megoldódott :D

[ Szerkesztve ]

"Ha választanod kéne a barátnőd és az ötöslottó között, te milyen kocsit vennél?"

(#20434) LamaCube


LamaCube
addikt

Nem tudtok valakit, akinek kellene bf3 alap+ prémium és bf4 alap+prémium? Semmi időm és kedvem már játszani. 10 ropiért vihető. :))

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20435) @rglaaf válasza LamaCube (#20434) üzenetére


@rglaaf
veterán

nocsak ne tán te is befejezed az az online lövöldét?:) lassan kikopik mindenki :F

PSN:BiZzare_0 ️

(#20436) LamaCube válasza @rglaaf (#20435) üzenetére


LamaCube
addikt

Hát jah :K Inkább idegesít már, mint szórakoztat.

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20437) albert8 válasza LamaCube (#20436) üzenetére


albert8
addikt

Jók lettek am az új képeid! :)

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#20438) Mappa válasza LamaCube (#20436) üzenetére


Mappa
addikt

Dettó:D ahogy átváltok csak gyalog módokra egyből felmegy a pumpa :o Az a nagy helyzet, hogy más nekem nincs is a gépen, csak ezzel játszom, de utóbbi időben olyan szinten kiölte belőlem a játék kedvet ez a fos BÖF4.... Nem tudom mi lesz így :DDD

nem kötelező megadni

(#20439) LamaCube válasza albert8 (#20437) üzenetére


LamaCube
addikt

:R

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20440) LamaCube válasza Mappa (#20438) üzenetére


LamaCube
addikt

Én, ha tudom eladom. :K

[ Szerkesztve ]

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20441) tupacamaru


tupacamaru
veterán

Én csak ilyen képeket tudok csinálni: :B

Hello, a nevem Inigo Montoya! Megölted apámat, készülj a halálra!!!................................................................... Merek annyit, amennyit férfi merhet; Aki többet mer, nem ember...............................

(#20442) LamaCube válasza tupacamaru (#20441) üzenetére


LamaCube
addikt

:C Tök jó az a polip "sárkány" :R

HyperCube< ModernWarfare 2 baráti kör >Az elv olyan mint a fing, tartja az ember, amíg bírja...

(#20443) Svájcinéger


Svájcinéger
senior tag

Amúgy nem lehetne összehozni legalább TS-en, hogy egyszer mindenki feltolja a képét ?

Most úgy fogok játszani, mint Mappa. Bebombázva ! :D :D

[ Szerkesztve ]

Anarchizmus jelentése: az emberi elme elszakadása a vallási dominanciától, az emberi test elszakadása a vagyoni dominanciától. Szabadulás a béklyók és az állami megszorítások alól. Egy olyan társadalmi rend, mely az emberek gyülekezési jogán alapul.

(#20444) Mappa válasza Svájcinéger (#20443) üzenetére


Mappa
addikt

??? micsi? :D

nem kötelező megadni

(#20445) Svájcinéger válasza Mappa (#20444) üzenetére


Svájcinéger
senior tag

Kinn voltunk Öcséméknél. Nem sajnálta a páleszt. Spanyol ismerőseim után felmentem egy only sniperre. Alig láttam. GOL Magnummal egy lövéssel pont a két régi klántársam szedtem le. :D

Látom Arcképgyárazol. Osszák az embört rendesen. Nem olvastad el a szabályokat dá-dá-dá. :D

[ Szerkesztve ]

Anarchizmus jelentése: az emberi elme elszakadása a vallási dominanciától, az emberi test elszakadása a vagyoni dominanciától. Szabadulás a béklyók és az állami megszorítások alól. Egy olyan társadalmi rend, mely az emberek gyülekezési jogán alapul.

(#20446) Mappa válasza Svájcinéger (#20445) üzenetére


Mappa
addikt

Jaja úgy gondolom cserére érett.

Mármint kit osztanak ? :D

nem kötelező megadni

(#20447) Svájcinéger válasza Mappa (#20446) üzenetére


Svájcinéger
senior tag

Hát mondjuk Téged is, hogy nem olvastál eleget ebben a témában. :D

Anarchizmus jelentése: az emberi elme elszakadása a vallási dominanciától, az emberi test elszakadása a vagyoni dominanciától. Szabadulás a béklyók és az állami megszorítások alól. Egy olyan társadalmi rend, mely az emberek gyülekezési jogán alapul.

(#20448) Lankadatlan


Lankadatlan
tag

nekem ma ilyenek jöttek össze!

[link]

Bódog húsvétot mindenkinek! :DD :DD

"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének."

(#20449) albert8


albert8
addikt

Én is lőttem pár száz képet, de ezek talán a használhatóak. :DDD Az a 250-es obi jól jönni..[link]

[ Szerkesztve ]

Flickr----https://www.flickr.com/photos/113522384@N02/? -----------------------------------Krumplistészta----https://krumplisteszta.wordpress.com/

(#20450) Lankadatlan válasza albert8 (#20449) üzenetére


Lankadatlan
tag

tetszetős képek! :DD

látom oakley párti vagy ;)

"Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének."

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.