Hirdetés

Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Aethelstone
    addikt

    Köszi!
    Na, igen, többek között ezért is szeretnék valakit találni, aki ezzel foglalkozik, és akivel kontrollált körülmények között tudok haladni. Eddig általában mind az Arduino (C++ alapú) programozása, mind a Java programozása során megtaláltam az adott nyelvben, az adott feladathoz szükséges megoldásokat, de fogalmam sincs, hogy azok a legjobb megoldások, vagy csak jó megoldások voltak-e, vagy esetleg "épp, hogy megoldások" voltak, de semennyire nem voltak pl. elegáns megoldások. Pl. pár hete leprogramoztam egy egyszerű számológépet Javaban, ami úgy működött, hogy a TextField, getText által adott értékeket alakította át ParseFloat utasítással, amelyekkel aztán matematikai műveleteket végzett, majd az eredményt ismét String-ként jelenítette meg a TextField-en. Mivel csak magamtól, innen-onnan szedegetem össze a tudásomat, ilyen - gondolom nem túl szerencsés - megoldásokat találok ki. Tehát az alapvető programozási szemléletet (vagy hogy is nevezzem) is meg kellene tanulnom. Ezt is el lehet sajátítani önállóan?

    (#6178) axioma:
    Én is sokat merítek mások kódjából. Ha volt valami feladat, amire sehogy nem jöttem rá magamtól, megkerestem egy hasonlót a neten, és felhasználtam. Ha működött, átolvastam sokszor, memorizáltam, magamévá tettem, így legközelebb, hasonló esetben már tudom használni. :)

    Szóval, érzem én, hogy ma már szinte mindent meg lehet tanulni a neten elérhető anyagokból, csak szeretnék minél gyorsabban haladni. :)

    Tehát az alapvető programozási szemléletet (vagy hogy is nevezzem) is meg kellene tanulnom.

    Ezt hivatalosan tervezési mintának vagy design patternnek nevezik. Rengeteg ilyen témájú cikk van a neten, azokból lehet kiválóan tájékozódni. Egyébként ez a számológépes dolog szerintem így rendben van. Nem hiszem, hogy egy ilyen kvázi egyszerű feladatot nagyon el kellene bonyolítani. Persze lehet. Csinálhatsz JTextFieldből származtatott saját TextField-et, ami már elvégzi alapból a parseolást, de nem biztos, hogy a befektetett munka megéri. Ha viszont tanulni akarsz, akkor érdemes lehet belevágni :)

    Gyorsan haladni? Alapvető szabály, hogy akkor lehet igazán hatékonyan megtanulni programozni, ha van értelmes feladat. Nem telefonregiszter és nem DVD kölcsönző nyilvántartás. Viszont komolyabb, életszagú, szopós feladatok csak éles munkahelyi környezetben szoktak adódni :(

  • axioma
    veterán

    (#6171) szgergely:

    köszi!
    megnézem ezeket az oldalakat. az "alapok" fejezetekben lévők jellemzően már mennek, de nem gond, szerintem végigmegyek a feladatokon. :)

    (#6172) milangfx:

    megnéztem az első videót (a munkahelyemen :) ), nagyon tetszik, köszönöm!

    (#6173) M_AND_Ms,
    (#6174) Skroll:

    az Angster-féle könyvekről már hallottam, de még nem néztem bele. pótolni fogom. magyar nyelvű könyvek közül egyébként most az Agyhullám, Java címűt olvasom.
    a Lynda.com-os címet is köszi! szerintem amíg tudok, első körben eljutok az ingyenes tutorialokkal, könyvekkel.

    amúgy, a programozók (illetve Ti) jellemzően mind főiskolán/egyetemen végeznek? esetleg tanfolyamon, vagy magántanárral (vagy akár autodidakta módon is) el lehet jutni olyan szintre, hogy programozókén elhelyezkedjen az ember?

    JATE, amikor me'g annak hivta'k, ha csak a programozas a kerdes. Igaz, volt egy java speckoll, de a srac (phd-s) annyira lelkes volt, hogy csak a lelkesedese meg morzsak jottek at. Aztan amikor atkerultem egy java-s projektre, az aktualis munkahelyem kuldott el egy tanfolyamra (ami elvileg kezdo volt, gyakorlatilag C-s gyakorlat nelkul meghaltal volna), es utana meg training on the job:) Ezt egyebkent kiemelnem, nalam rendszeresen nem elhanyagolhato szerepet jatszott, hogy megkerestem a mar meglevo (remelhetoleg hozzaerto altal irt) programkodban azt a reszt, ami hasonlot csinalt mint nekem kellett, es masoltam, tipustol/mennyisegtol fuggoen kodot vagy refactor copy, meg modositottam a sajat igenyekhez. Tok sok mindent fel lehet igy deriteni, es raadasul a hibakeresesi skill is novekszik (hogy kovess le egy hivasi fat vagy mukodest).

  • sztanozs
    veterán

    (#6171) szgergely:

    köszi!
    megnézem ezeket az oldalakat. az "alapok" fejezetekben lévők jellemzően már mennek, de nem gond, szerintem végigmegyek a feladatokon. :)

    (#6172) milangfx:

    megnéztem az első videót (a munkahelyemen :) ), nagyon tetszik, köszönöm!

    (#6173) M_AND_Ms,
    (#6174) Skroll:

    az Angster-féle könyvekről már hallottam, de még nem néztem bele. pótolni fogom. magyar nyelvű könyvek közül egyébként most az Agyhullám, Java címűt olvasom.
    a Lynda.com-os címet is köszi! szerintem amíg tudok, első körben eljutok az ingyenes tutorialokkal, könyvekkel.

    amúgy, a programozók (illetve Ti) jellemzően mind főiskolán/egyetemen végeznek? esetleg tanfolyamon, vagy magántanárral (vagy akár autodidakta módon is) el lehet jutni olyan szintre, hogy programozókén elhelyezkedjen az ember?

    Én főiskolán tanultam meg programozni, bár a tanulásnak és a programozásnak vajmi kevés köze volt az iskolához.

  • M_AND_Ms
    veterán

    (#6171) szgergely:

    köszi!
    megnézem ezeket az oldalakat. az "alapok" fejezetekben lévők jellemzően már mennek, de nem gond, szerintem végigmegyek a feladatokon. :)

    (#6172) milangfx:

    megnéztem az első videót (a munkahelyemen :) ), nagyon tetszik, köszönöm!

    (#6173) M_AND_Ms,
    (#6174) Skroll:

    az Angster-féle könyvekről már hallottam, de még nem néztem bele. pótolni fogom. magyar nyelvű könyvek közül egyébként most az Agyhullám, Java címűt olvasom.
    a Lynda.com-os címet is köszi! szerintem amíg tudok, első körben eljutok az ingyenes tutorialokkal, könyvekkel.

    amúgy, a programozók (illetve Ti) jellemzően mind főiskolán/egyetemen végeznek? esetleg tanfolyamon, vagy magántanárral (vagy akár autodidakta módon is) el lehet jutni olyan szintre, hogy programozókén elhelyezkedjen az ember?

    Én tanultam a főiskolán programozást (elsőnek TurboPascal, aztán meg Java keretében - pont az Angster könyvet kaptuk), de az igaz javas ismereteimet később a munkahelyem napi gyakorlatban szereztem (illetve itt még elvégeztem a Sun által tartott tanfolyamokat), mivel itt bedobtak a mélyvízbe.

    Természetesen autodidakta módon is eljuthatsz akármeddig. A legfontosabb, hogy csináld, ehhez viszont kellenek értelmes feladatok, amikben a megvalósítandó dolgokat nem alakítgathatod csak azért, mert a tudásodhoz képest kihívásokat állít eléd. Pont ezek azok amiket le kell küzdened, ki kell kaparnod a megoldást, utána kell olvasnod és kérdezősködnöd ill.,sokat-sokat kell próbálkoznod. Ettől okosodsz!

  • 0xmilan
    addikt

    Köszi szépen! Megnéztem, értettem, tanultam is belőle! :)

    Mindenkinek köszi a biztatást! Úgy tűnik, nem vagyok még lekésve semmiről. :) Ettől függetlenül azért szeretnék minél gyorsabban haladni, ehhez pedig találni valakit, aki Java programozással foglalkozik, és adna néhány magánórát. Szóval, ha bárkinek van ötlete, hogy kitől vehetnék órákat, írja meg, pls!

    Köszi!

    Még egy hasznos link: itt Java gyakorlat 1-től 4-ig. Van szerencsém élőben hallgatni, szerintem nagyon jó előadó.

  • boost
    veterán

    Köszi szépen! Megnéztem, értettem, tanultam is belőle! :)

    Mindenkinek köszi a biztatást! Úgy tűnik, nem vagyok még lekésve semmiről. :) Ettől függetlenül azért szeretnék minél gyorsabban haladni, ehhez pedig találni valakit, aki Java programozással foglalkozik, és adna néhány magánórát. Szóval, ha bárkinek van ötlete, hogy kitől vehetnék órákat, írja meg, pls!

    Köszi!

  • boost
    veterán

    Köszi, már meg is találtam, és feliratkoztam az Android programozás kurzusra.

    Az előbbi hozzászólásomat pedig kiegészíteném, mert most átolvasva látom, hogy feleslegesnek tűnhet egy mondat. Azzal, hogy 35 éves, közgazdász vagyok, érzékeltetni szerettem volna, hogy 1. nincs értékelhető előképzettségem, 2. meg vagyok késve rendesen. :) Szóval, emiatt szeretnék mindenképpen tanárt találni, hogy a lehető leggyorsabban fejlődhessek. (Persze, nem kell a szó szoros értelmében vett tanárnak lennie. :) )

    A HWSW most indít Android kurzust, és az android kurzushoz tartozik egy mindenki számára ingyenes ( tehát nem kell android kurzuson résztvenned) online Java minikurzus, ahol az androidhoz az alapokat elmagyarázzák. (3x45 perc)

    [link]

  • emvy
    félisten

    Köszi, már meg is találtam, és feliratkoztam az Android programozás kurzusra.

    Az előbbi hozzászólásomat pedig kiegészíteném, mert most átolvasva látom, hogy feleslegesnek tűnhet egy mondat. Azzal, hogy 35 éves, közgazdász vagyok, érzékeltetni szerettem volna, hogy 1. nincs értékelhető előképzettségem, 2. meg vagyok késve rendesen. :) Szóval, emiatt szeretnék mindenképpen tanárt találni, hogy a lehető leggyorsabban fejlődhessek. (Persze, nem kell a szó szoros értelmében vett tanárnak lennie. :) )

    Volt egy kollegam, kivalo fejleszto - 33 evesen kezdett programozni (most olyan 50 korul lehet).

  • M_AND_Ms
    veterán

    Köszi, már meg is találtam, és feliratkoztam az Android programozás kurzusra.

    Az előbbi hozzászólásomat pedig kiegészíteném, mert most átolvasva látom, hogy feleslegesnek tűnhet egy mondat. Azzal, hogy 35 éves, közgazdász vagyok, érzékeltetni szerettem volna, hogy 1. nincs értékelhető előképzettségem, 2. meg vagyok késve rendesen. :) Szóval, emiatt szeretnék mindenképpen tanárt találni, hogy a lehető leggyorsabban fejlődhessek. (Persze, nem kell a szó szoros értelmében vett tanárnak lennie. :) )

    "meg vagyok késve rendesen"

    Jó pap holtig tanul.

  • 0xmilan
    addikt

    Sziasztok!

    Java tanárt keresek. Tudtok esetleg ajánlani valakit, aki magánórákat adna?

    Háttér:
    Pár nap múlva 35 éves leszek, közgazdász. Kb. 1-2 éve valami projekthez muszáj volt jobban beleásni magam az Excel rejtelmeibe, és autodidakta módon elkezdtem makrókat írogatni. Itt megtanultam néhány nagyon-nagyon alap dolgot a programozásról. Aztán úgy egy fél éve megismerkedtem az Arduinoval, és próbáltam tovább mélyíteni a programozási (alap)ismerteimet. Néhány hónap után rájöttem, hogy milyen jó dolog a Google AppInventor felületen megírt Androidos programokkal irányítani a mikrokontrollert, ezért eldöntöttem, hogy meg szeretnék tanulni Androidot programozni. Ekkor elkezdtem Java tutorialokat, könyveket, videókat nézegetni, és nagyon megtetszett a dolog. Úgy érzem, jó lenne ezt rendesen megtanulni, mert nagyon élvezem - még ezen az alapszinten is - a programozást, és ki tudja, hátha egyszer főállásban is ezzel foglalkozhatok majd.
    Tehát egy nagyon kis rálátásom már van a kódolásra, minden nap foglalkozok vele pár órát, haladok is valamennyire, de szeretnék sokkal gyorsabban fejlődni. Tanfolyamra nem szeretnék egyszerre egy nagyobb összeget kiadni, de szívesen áldoznék pénzt arra, hogy valaki heti 1-2 alkalommal foglalkozzon velem.
    Az elszántság óriási, nem okoz gondot meló mellett éjjel 2-ig fennmaradni, ha valamit szeretnék megoldani. Úgy gondolom, egy jó tanárral viszonylag gyorsan tudnék így haladni. :)

    Köszi!

    Android szakmai topikba nemrég írta valaki, hogy lesz a Reading Egyetemnek egy Eclipses Javás Android programozós ingyenes online szemesztere. Ennél többet még nem tudok, de ma még utána nézek, mert engem is érdekel.

Új hozzászólás Aktív témák