Aktív témák

• #72 guga Közösségépítő

  2005-04-24 21:16:37 #72

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  guga

  Közösségépítő

  
  
  Az ember ha szarik, nincsen bizalmasa.
  
  Azt mondta egyszer a lelkészünk, hogy az emberi lélek hasonlatos egy mély folyóhoz, aminek a felszíne semmit nem árul el abból, hogy mi rakódott le a folyó alján. Mindenki igyekszik a legjobb színben feltüntetni magát és egész nap ébredéstől lefekvésig szerepet játszik. Rengeteg olyan dolga van, amit soha senkivel sem osztana meg, még a legközelebbi hozzátartozóival sem, a legjobb barátjával sem. Önmagának is ritkán vallja be és elzárja lelkének legmélyebb bugyraiba. Ha valami emberek szemében nemes cselekedetet követett el, akkor az megy fel a legfelső polcra, ha diploma (általában arra a legbüszkébbek) vagy bármi végzettség az is megy a kirakatba. Szépen, jól művészkedik vagy muzsikál, az is ki az előtérbe, jó munkahely, jó fizetés, képesítés, autó, egyéb mások számára nehezen elérhető javak megy a TISZTA UDVAR RENDES HÁZ tábla mellé.
  
  Magány és félelem. De mitől rettegnek az emberek, hogy kényszeresen hordják ezt a megfelelek és nem hibázok, tökéletes vagyok, nem bukhatok el terhet?
  
  Ha az orrát túrja csak magányosan teszi, testi gyengeségeit és hibáit elrejti, azzal is még plusz terhet róva ki magára a hömpölygő folyójára. Ha egyszer benéznél a lelkembe elszörnyednél, ha egyszer beláthatnék te lelkedbe elszörnyednék. Az emberek napja, mint a tetris játék. Elkezdi az életét tisztán és utána egyre csak forgatja az ábrákat, hogy minden szépen elrendeződve legyen a saját akarata szerint, néha becsúszik egy lyuk, de gyorsan befedjük egy aláhulló „T” alakzattal, nincs idő sopánkodni, mert ni ott egy hosszabb, most ezt hova tegyem. Noha mindenkinek ugyanaz az ábra jut, mégis más jön le neki és ha a játék végén (mert ugye egyszer vége van) megnézed a sorokat, láthatod hogy keveseknek sikerült ugyanazt kirakni.
  Játszol és végül betetőzik az ábra, lesz egy pillanat, amikor eléred a plafont és nem fér több a képbe, te sem. Még egyszer visszanézhetsz a magasra épített falad fölül, ami mögé bújtál, amit magad köré vontál, hogy elrejtsd azokat az aláhulló ábrákat, egész életedben azzal voltál elfoglalva, hogy elsimítsd a hiányosságokat. Ni csak itt egy „L” ez ide pont befér és lefed egy részt, juti pontot is kaptál, a kész kirakott sorok meg a tegnapi napod, akár a cápafog, jön helyébe másik. Csak te maradsz az, aki voltál a nagy rejtegető.
  
  Magány és ébredés. Az ember életében van néhány pillanat, amikor nem számíthat senki másra. Egyedül kell megküzdened spermaként, a születésnél is csak a tiéd a szerep, egyedül kell megszületned, de utána rögtön ölben vagy és de szeretnek téged. Hiányzik?
  
  Tesztelem a kisebbik fiamat. Figyelem, hogy mikor fog önállósodni és miben. Mikor jön el az a pillanat, hogy már nem fogadja el a ráadott ruhát, mert lesz valami indoka. Tegnapi napon még ráadhattam, mert rám volt utalva. Én dönthettem el, hogy mi áll jól neki, mit enged meg a pénztárcám, azt kell hordania. De egyszer csak azt mondja, Apa ez piros, nem veszem fel. Tegnap még csak Apa voltam, de most már Apa ez piros. Igen, tegnap is piros volt, de ma valamiért még pirosabb. Felébredt? Megpróbálja elrejteni mások előtt? Kellemetlen neki a piros? Tegnap még őszintén felvállalta velem együtt bárki előtt, de ma vagy holnap talán már megkér, hogy ne kísérjem el az iskoláig és már a sarok előtt engedjem el a kezét. Megpróbál majd engem is elrejteni.
  
  Mégis csak jó lehet az a mennyország ha már kitalálták, nincsenek lakatok, nincsenek rejtések, nincsenek udvariasságból odavetett mosolyok.
  
  A japánok és úgy általában a keleti népek mesterei a rejtésnek. Ott mindenkinek tükörsima a folyófelszíne. Hajlonganak, mint a szélfútta búza oszt magukban átkozódnak: Meghajlanak az előtt is, akit gyűlölnek, de lélekben nem, mert ha elment, akkor rejtés nélkül hány szikrát a szemük. Ezt egyszer egy eredeti japán filmben láttam, japán szereplőkkel. Ott a rejtésnek mindig az lett a vége, hogy hasba szúrták magukat. Ebből a filmből kiderült, hogy a japánok két dolgot szeretnek nagyon, a hasba szúrást és a rejtést.
  
  Az őszinteség gyengeség? Vagy az inkább, hogy betegesen igyekszel tökéletesnek és erősnek látszani? Kínosan ügyelsz a helyesírási hibáidra, megkockáztatom, hogy szövegszerkesztővel ellenőrzöd mielőtt elküldöd a postot, ami elmédnek egy fényesebb szeletkéje, érdemes rá odafigyelnünk. Nem ám valami meder mélyéről előhalászott.
  Erről jut eszembe, egyszer láttam a régünk. Na tessék most elrontottam. Azt akartam írni, hogy a régi házunk mellett s erre az jött ki, hogy régünk. Lassabban gépelek, mint ahogy gondolkodok, de látod nem kell ezt elrejteni, ebből lehet előnyt is kovácsolni. Ha most a rejtésen járna az eszem, akkor vissza szerkesztettem volna és hagytam volna lehullani a meder mélyére, de ni csak ott jön egy rég várt hosszú alakzat a négyes és egy nagy kő esik le a szívemről, ismét lebonthatok egy kész sort.
  
  A régi házunk mellett (na jó leírom tanya, mondom TANYA) mert tanyán nőttem fel, nem adatott meg nekem a finom és modoros városi élet a felszín. Folyómeder partján nőttem fel és tényleg láttam egyszer, ahogy kotrógéppel kiforgatták az iszapot. Bűzös iszap telve mindenféle undormánnyal. Imitt még áhított termék a polcon és csiklandós mosoly kíséretében vitted haza ugrándozva, most meg ni csak kifordítja a gép és kirakja a partra. Főleg műanyag és fém dobozok, vasak, kerekek,kerék gumik, minden, aminek annak idején örültek, hogy ni csak itt egy „T” alakzat és ha meglett, akkor megoldódott egy probléma, elkészült egy sor és lebomlott, jutipont, pittyenés és jöhet a következő, egy másik nap.
  
  A tetris játék végén, amikor a betetőzés van, akkor kifordítják a partra az elrakott ábráidat. Kezdik a gyerekkoroddal, kiderül, hogy már ott is voltak hézagok.
  Én például a mai napig nem mondtam el Apámnak, hogy azt a két harcsát loptam egy horgász szákjából és nem nekem ajándékozta egy halász. De Apám bízott bennem és hitt nekem, megsütötte mindkettőt. Az ízére már nem emlékszem, de biztos remek lehetett,
  
  Apám nagyszerű szakács, jól kifőzte ezt az egészet, de még nincs vége. Ni csak, itt egy régen várt „L” alakzat, befordítom a helyére, a fal felé és álmodom, az alvó embernek sincs bizalmasa.
  
  

Aktív témák