Attis régi harcostársam. Nemrég ünnepelte 73. születésnapját. Ehhez képest az ismeretségünk csupán 24 évre tekint vissza.
Hirdetés
Vendéglátós volt akkor, én pedig sírköves. Amikor 2002 februárjában megszólított, hogy lépjek be a két hete elindított civil szervezetbe, összetévesztett a szakáll miatt egy borásszal. A taggyűlésen nem is értettem, miért tőlem kérdi, hogy mi újság a szőlőben? Néhány nappal később megkerestem, hogy az egyesület ténykedéséről indítsanak egy újságot. Nem azt mondta, hogy remek ötlet, hanem azt, hogy csináld! Csináltam. Vele együtt. Eleinte nagyon aktívak voltak a tagok, de később nagyon leült a dolog. Civil egyesület voltunk, de valójában politikai tevékenységet végeztünk. Az újságunk volt az ellenzéki hang. Ősszel meg is nyertük a választást. A profi politikusok nem vettek bennünket komolyan. Amikor szembesültek a bukásukkal, azonnal elkezdték az aknamunkát. Sokat emlegették a nevünkben szereplő “baráti” jelzőt. Na, de mi nem nekik voltunk a barátai, hanem egymásnak. Két év után időközi választás lett belőle. Elbuktunk.
Ezután már nem jártunk össze rendszeresen, végezte mindenki a maga dolgát. Kapcsolatunk akkor frissült fel, amikor burkoló munka akadt az egykori csárda épületében. Nem mondom, hogy amikor felújította, mert ez az egykori kicsi parasztház állandó átalakítás alatt állt. Már nem étterem, hanem diákszállás... vagyis azóta már az sem, hanem 3 különálló, kiadó garzon. Minden le van járólapozva, még az udvar is.
Nem vagyok burkoló, nem is vagyok maradéktalanul elégedett a munkám minőségével, de ő ezt nem így látja. Dolgoztak nála előttem olyan “mesterek”, akik nagyra értékelték magukat, amit aztán a munkájuk nem igazolt. Hatvanon (ma már hetvenen) túl nem is szívesen állok bele egy hetes talajtorna gyakorlatba.
Pedig a burkoló munka olyan. Lehajlok, felállok, letérdelek, odébb csusszanok, hol egyik, hol másik oldalon nem találom amit keresek, nem férek, odébb kell pakolnom, felállok, csempét vágok, kimegyek az udvarra flexelni, ragasztót keverek, megint letérdelek, nem találom ami éppen kell, felállok, keresem, megint letérdelek...
Többet nem vállalok ilyen munkát. Legközelebb megint megkeres, és én nem tudok neki nemet mondani. Az élettársának a lakását is felújítja. Természetesen én burkolok. Amikor születésnapja alkalmából chaten köszöntöttem, visszaírt, hogy köszönöm, és a sok fürdőszobát is. Ma már nem vendéglátós, hanem csontkovács. Mellesleg ingatlanokkal is foglalkozik, de már igyekszik megszabadulni tőlük. Természetesen felújítva. Mire való egy megbízható régi barát? “Gyuszika, kedden megyek érted.”
Legutóbbi akciónk csupán egy bejárati ajtó csere utáni kőműves javítás volt. (azóta is rekeszizom-lázam van) A műanyag asztalos a kibontott ajtót, ablakot (azt is cserélt) nem vitte el, mert az Attis másik megbízható emberének a rokonsága igényt tart rá. Eltakarítják örömmel az egészet, jó lesz tüzelőnek.
Meg is jöttek négyen egy személykocsival, levitték a számukra értékesnek tartott cuccot, majd mind elmentek, mielőtt a maradék holmit lehordták volna. Jönnek vissza teherautóval. Aztán valahogy nem találtak vissza. Nem mondom meg, melyik egykori kohász városban történt mindez, mert még kikövetkeztetné az olvasó, kifélék voltak a szállítók.
Na, majd újév után körbeszegjük az ablakokat is, s közben jókat sztorizgatunk. Dicsekedünk egymásnak a lányainkkal.
jó lesz anélkül is.
