Aktív témák

• #628 Csemike aktív tag

  2013-03-25 22:48:31 #628

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Csemike

  aktív tag

  Tél tábornok március végi hihetetlenül szemtelen viselkedése előhozza belőlem az ihletett írót, aki saját élményeiből táplálkozik és azokat teljes mértékben érdemes tartja arra, hogy világszerte publikálja (tudjuk, hogy a Logout a világszertében párezer embert jelent, de na, mégis...).

  Januárban még nem értettem igazán, amikor egy péntek este fél 7-kor szakadó hóban Mezőkövesdre indultunk kocsival, hogy apu miért mondja, hogy hagyjuk az autópályát. Autóval még nem mentünk Kövesdre, és én azt gondoltam, hogy a sztrádát választom, hiszen azt biztosan takarítják, jobban lehet haladni, mint a 3-as számú főközlekedési úton. Azt mondta, ha keresztbe áll egy kamion - márpedig szakadó hóban ez elkerülhetetlenül bekövetkezik - akkor az autópályán megáll az élet, se jobbra, se balra, se előre, se hátra nem megy senki, és ember legyen a talpán, aki kibírja ezt idegzettel. És ugye ez a jelenet zajlott le lassan két hete...
  Érvelésének kénytelen voltam helyt adni (és megkönnyebbültem, hogy megúszom az autópályadíjat), így nekivágtunk a 3-as útnak. Kistarcsán teletankoltuk a kocsit, mert ugyan a gázolaj elég lett volna Kövesdig, de ott motoszkált bennem a gondolat, a jó tanács, amit apu nagyon sokszor elmondott nekem: nagy havazásban, főleg éjszaka csak feltöltött telefonnal és teli tankkal keljek útnak, ha nagyon muszáj, és mindig legyen az autóban meleg takaró. Nos, ezek közül a teletank legalább megvolt... Amióta Samsung telefonom van, képtelen vagyok hozzá beszerezni autóstöltőt, pedig az autóstöltő a világ egyik legjobb találmánya!
  A havazás miatt 60-80-nal tudtunk haladni, de rendületlenül tartottunk úti célunk felé. Gyöngyös után kegyetlenül bedurvult a helyzet (kicsit alpári a leírás, de egész egyszerűen tényleg kegyetlenül durva világ volt). Tejfölsűrűségű ködben, vízszintesen szembe zuhogó hóáradattal, vaksötétben hatoltam egyre beljebb a félelmetes éjszakába, s*ggemben egy másik őrülttel, aki gondolom az út szélén várakozott, amíg nem jön valami futóbolond aki a 0 méteres látótávolság ellenére kihajt Gyöngyösről, és akinek a ködlámpáját fél méterről követni tudja.
  A környezetből nem érzékeltem semmit, nem láttam semmit magam körül, csak sejtettem és reméltem, hogy baj nélkül túléljük, és kijutunk ebből a fagyos, feneketlen sötétségből, hogy nem gázolok el senkit, nem hajtok bele elakadt autóba. Imádkoztam, mint Fekete István, az általam is idézett karácsonyi novellájában a betlehemes srácok, akiket a két falu között kapott el a hóvihar. Mindezt magamban tettem, mert inkább hülyeségekről csevegtünk - inkább csak azért, hogy elrejtsük, hogy mindketten iszonyúan be vagyunk f*sva - mintha a legszebb délutáni napsütésben kocsikáznánk le a Velencei-tóra.
  Lehet, hogy csak az agyam színezi ki az emléket arról a januári hóviharos éjszakáról... Nem tudom, hogy jutottam ki a ködből, a vad hófúvásból a kis roskatag Golffal. Nem tudom, hogyan kormányoztam mindig az úton az autót, honnan tudtam egyáltalán, hogy merre van az út. Rémlik, hogy néha mintha a bal első lámpa sötétséggel rendíthetetlenül küszködő fényében felsejlett volna a felezővonal... Nem tudom, a lényeg, hogy egyszer csak a hó megint puhán, szelíden hullott, elmúlt a köd és megláttam egy másik autó hátsó lámpáját messze a távolban. Hát, nagy robajjal zuhantak a sziklák lefelé a szívemről. És valamivel több, mint 3 óra alatt Mezőkövesdet is elértük. Azóta már kétszer voltunk autóval arrafelé, mindkétszer a 3-as úton. Egyrészt, mert most már haverok vagyunk, vagy mi szösz, másrészt az autópályát úgyis unnám... Onnét nem látszanak a visontai bányában tanyázó markolószörnyek.
  Az előttünk feltűnő másik autó később előttünk árokban eltűnő autóvá lényegült át. Egy kicsit dilinyós srác vezette, szemmel láthatóan semmi baja nem lett. Megálltunk segítséget nyújtani, de nem nagyon kért belőle. Azt mondta, majd jön érte valaki. Hiába mondtam, hogy legalább a következő faluig hadd vigyem el, ne álldigáljon már a vaksötétben az út mellett, mínusz 10 fokban... Ha nem hát nem, lehet, hogy megvolt az oka annak, hogy nem akart egy árokban landolásból nagy ügyet csinálni. Ahogy elhajtottunk, még a visszapillantóból láttam, hogy megint megáll valaki. Lehet, hogy olyanok vagyunk, mint az úttörők, akkor is átkísérjük a nénit az úttesten, ha nem akarja?

Aktív témák