Megint meghaltam álmomban. Ugyanazzal a "módszerrel" mint sokszor máskor. A történet ismét azzal kezdődött, hogy gyerek vagyok és a nővéremmel játszunk a házunk előtt egy hatalmas gesztenyafa mellett. Hirtelen furcsa érzés fog el, v.mi megmagyarázhatalan vonzást érzek felülről az ég felől. Tudom, hogy mi lesz a vége de nem tudok mit tenni, a szám szólásra nyílna de nem jönnek a szavak. A nővérem játszik tovább, hiába ordítok és szaladnék oda hozzá, nem érzékel. Ismét kezdődik. Erősödik a "vonzás" és hirtelen vált a kép, magamat látom az ágyamban, az "énem" viszont kitölti a szobát, ott vagyok mindenhol. Mintha repülnék, rájövök, hogy ez jó érzés, megnyugszok egy időre. Ismerős a helyzet, igen, sokszor voltam már itt. Ürességet érzek, és nem is akarok mást. Idilli állapot. Viszont valami megzavar; érzékelem, hogy az ágyban fekvő "én" görcsösen véget akar vetni az egésznek, érzem, ahogy erősen harcol az mellett, hogy fel kell ébredni. Nincs más lehetőség, különben jön a "vonzás" és mint sokszor más alkalommal nem tudok ellenállni, és csak sodródok a semmibe, az ég felé. Úgy tűnik ez megyőző. Inkább lezuhanok. Felébredek. Zavartság. A testem görcsben. Emlékszek mindenre. Hajnalig nem tudok aludni normálisan csak 5-10 percekre elbóbiskolok. Reggel van, fásult vagyok. Szellemileg, fizikailag kimerült. Az egész napomra rányomja a bélyegét.

Pszichiáter?

Broadcasting lies on the television screen / Trying to get us hooked on your american dream