Új hozzászólás Aktív témák

• #143 fps8 senior tag

  Új Válasz 2009-03-07 20:55:36 #143

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  fps8

  senior tag

  Mindenen túl
  írta: Farkas Péter

  Az éj sűrű sötétje nehéz kőként zuhant a földre.
  Eljött a köd, a szél a temető sírjait maga alá gyűrve.
  Halk, elfojtott zajokat, hangokat fú a szél magával,
  A sötétség tele van sejtelemmel és a hullaszag dohával.
  A rég elfeledett holtak sírjai megrongálva s feltárva,
  De mi az ott? egy pislogó apró fény táncol egyedül magában.

  Valaki közeledik s a tér halk homályba borul.
  Egy vékony, éles hang hasít, s az alak szíve burokba szorul.
  A félelem burka szorítja a kitörni akaró dobogó szívet,
  Majd a józanész lesz úrrá és a szívvel egy apró dolgot, elhitet.
  Csak egy kis állat volt tán mely zsákmánnyá vált,
  S egy füles bagoly elégedett huhogása a távolba szállt.

  Hát persze mi más lett volna, s bátran tovább lépett,
  Testében a remegés és az izgalom együttesen égett.
  Majd megáll egy sírnál, s zokogva térdre zuhan,
  Kezéből a lángoló gyertya halkan, az avas fűre huppan.
  Vajon ki lehet a sírban? Ki fekhet benne?
  Ki lehet az, aki miatt bármit meg tenne?

  Biztosan ő sem tudta hogy mi felé viszi szíve,
  Valami ide hozta… ide, erre a bizonyos helyre.
  Elhagyott temető közepén, egy sírnál térden állva,
  Sorsa, egyetlen céljának beteljesedésére várva.
  Mióta is kutatja? Vajon mióta is keresi?
  Milyen erő lehetett mely ezt parancsolta neki?

  Erőt vesz magán, és bátran lábra áll,
  Kérdései nyitja előtte megoldásra vár.
  Letörli a port, hogy elolvassa a nevet,
  S a keresztről a sors gúnyosan visszanevet.
  „De mi ez?” – kérdi, és a saját nevét látja.
  Kezd tisztán látni, s már tudja -ez élete átka.

  Ám ha Ő ott pihen, évek óta elfeledve eme sírban,
  Akkor „Ki, vajon Mi vagyok?” kérdi szomorúan, halkan.
  Ekkor fény ragyog s egy meleg hang így szól,:
  „Állj fel barátom s búcsúzz el bátran eme sírtól.
  Egy bolyongó lélek vagy csupán e hatalmas világban,
  Mely eltévedt s vesződött egyedül, szomorú magányban.
  De elérted célod és most láthatod nyughelyed,
  Rosszat tettél régen s büntetésed méltón elnyerted.

  Végigjöttél az úton igen elérted célod,
  Most jöjj velem a fénybe, csak így lehetsz boldog.”
  „Rendben van” mondta, majd a fény felé fordult,
  Vége a szorongásnak s arcáról örömkönny csordult.
  A földre hullva maradt egy apró utolsó emlék,
  Mely arra emlékeztet, hogy soha ne add fel a reményt.

Új hozzászólás Aktív témák