Hirdetés

Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Szoszo94

    őstag

    válasz macimeister #3 üzenetére

    Cikket nem írok, annyira nem érdekes a sztori, de ide megpróbálom röviden leírni. :)
    Szóval: jelenleg végzős vagyok egy szakközépiskolában, ezelőtt minden évben ugyanúgy próbálkoztam diákként elhelyezkedni, tavaly még az osztrák munkaügyi központba is kimotoroztam, ahol azt mondták, hogy Bécsnél közelebb nincs munka.
    Idén már tavasszal jártam a szövetkezeteket, de teljesen hiába, semmi munkát nem tudtak adni. Már lemondtam róla, hogy bármit is találjak, mikor barátnőm apja felhívott, hogy suli után egyből hozzájuk menjek. Nem mondta miről van szó, de elmentem. Mikor odaértem, elmesélte, hogy aznap rakták ki a cégben ahol dolgozik a faliújságra, hogy az ott dolgozók rokonai (diákok) idén lehetőséget kapnak arra, hogy egy hónapot ott dolgozzanak. Gyorsan leültem a gép elé, legépeltem egy német nyelvű önéletrajzot és el is küldtem a megadott e-mail címre, mindez nem került egy órámba se. Ez még júniusban volt, eltelt egy hét, még egy és már július volt: még mindig nem hívtak. Gondoltam magamban, hogy ez sem jött össze, úgyhogy nem is foglalkoztam a dologgal. Aztán július végén csörgött a telefon, külföldi szám hívott....majdnem kinyomtam, mikor eszembe jutott a cég - ők is hívtak, pár nap múlva mehettem elbeszélgetésre, majd fel is vettek augusztusra. Összesen 16 napot dolgoztam, mivel egy hónapra két szabadnap jár, volt egy ünnepnap is augusztusban amikor nem kellett dolgozni és kaptam még egy nap szabit, mivel összeszedtem 6 óra túlórát, ami ott kinnt úgy működik, hogy egy óra túlóra másfelet ér, így nekem gyakorlatilag 9 volt, abból 8 lejött a plusz szabimra és az utolsó napomon egy órával korábban haza is jöhettem. Fizetés bruttóban 1400€ felett volt, ebben még karácsonyi pénzt is feltüntettek, kézhez pedig másfél euró híján 1200-at kaptam. 200€-t sikerült 300Ft/€ árfolyamon váltanom, a többit pedig 280-ért váltották át. Így lett pénzem laptopram jogsira és a barátnőmnek is vettem ajándékba egy házimozit, mert ha Ő nem lett volna, akkor idén se kerestem volna semmit :) sokan nem is értik meg, hogy miért költöttem rá ennyit, pedig szerintem egyértelmű.

    Nem annyira röviden és tömören, de ennyi lenne a történet :)

    Lexus IS250 Sport Mark Levinson // Renault Mégane II PH2 Grandtour 2.0dCi

Új hozzászólás Aktív témák