Új hozzászólás Aktív témák

• #36 Samus addikt

  Új Válasz 2009-11-30 20:44:36 #36

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Samus

  addikt

  LOGOUT blog (1)

  Eszembe juttatta a gyerekkoromat. Nem gazdag családban nőttem fel, volt, hogy az akkori létminimum alatt éltünk, vágytam én is sok dologra, megkaptam sok dolgot, aminek leginkább örültem, az az ATCO nevű építős játék, hasonlít a LEGOhoz, annál kisebb darabokból áll, és jóval olcsóbb (volt akkor), de hatalmas örömet okozott, mikor születésnapomra kaptam egy dobozt, volt sok minden, a legbüszkébb a nagy, kétárbocos kalózhajóra voltam. Ruhákat Anyu kötötte, rokonoktól is kaptam ezt-azt, BMX-et (Nagyapámtól), walkman-t, TV játékot. Nem is éreztem, hogy mi most kevesebből élünk, mint a szomszéd, főleg, mert a ház is hatalmas volt, padlástér, bár még ma sem készült el (már rég nem a miénk a ház). Volt egy hatalmas akácfa is, vagy 25 méter magas, terebélyes, öreg, de zöld. Sajnos akik megvették a házat, kivágták. A régi emlékeim...A piros Skoda 120L...boldognak éreztem magam. Mamámnál még színes TV is volt, mesecsatornával, amikor csak tehettem, ott voltam. Nekünk csak fekete-fehér volt, és m1, m2, meg egy horvát csatorna. Télen mindig elkérte Apu az egyik videót az akkori Dédász kirendeltségből (ott dolgozott), és nézhettünk meséket, és filmeket. Mekkora öröm volt.

  Ma pedig...semmi sem elég. Sokkal jobb anyagi körülmények között élek, megvan mindenem, de nem elég, mindig kell valami új. Van már Nokia okostelefonom, Sony videokamerám, Olympus digi fényképezőm, laptopom, egy négyütemű Trabantom, amit Nagyapámtól örököltem (Anyuval közös), Robogóm, tényleg szinte minden, amit el lehet képzelni. Nem mondom, dolgoztam értük nyaranta, de mindegyikben van szülői segítség is, ezt nem tagadom. Most pedig tapifont akarok...ez lett belőlem. De a boldogság hiányzik, nem tudom pótolni tárgyakkal. Én a saját bőrömön érzem, hogy a pénz nem boldogít. Kell a boldogsághoz, de önmagában csak felületes. Hiányzik az a Családi környezet (szüleim elváltak, mikor hét éves voltam), azzal a boldogsággal, amit már soha nem kapok meg.

  Ha már szóba került az első csók, Nekem a pécsi buszpályaudvar négyes megállójánál történt (ha jól emlékszem, de lehet ötös. Ott, ahonnan a 19:00-s megy Szigetvárra.). De mégsem ez a hely a kedvencem, hanem a Dóm téren a nagy térrel szemben egy kis pad, ahol a Barátnőmmel beszélgettem akkor...mindig odavágyom. Az akkori boldogságom sem tartott sokáig. Mint ahogy egyik sem gyerekkorom (vége) óta...

Új hozzászólás Aktív témák