Manapság nincsenek elérhetetlen tárgyak, eszközök. Apró gyerekek zsebében ott a mobiltelcsi, fülükben az mp3 lejátszó dugója. Mindent megkapnak, amit a szülő ki tud köhögni.
60-as évek eleje, Ápisz (tanszer- és játékbolt) kirakata.
Álltam előtte megbabonázottan, tenyerem és homlokom az üvegen, meredten bámultam az elérhetetlen csodát. Piros volt, nagy fehér pöttyökkel, és csodálatosan gömbölyű. Igen, fejnagyságú pöttyös labda. 19 forint 20 fillér volt az ára, ha jól emlékszem.
Az egész udvarban egyetlen kishavernak volt ilyenje, büszke is volt rá nagyon. Ha valamiért nem jött le játszani, akkor be kellett érnünk a rongylabdával. Csórtunk otthon rongydarabokat, és az akkor viselt flór harisnyába tömtük. A harisnyát is csórni kellett, ez azok feladata volt, akiknek volt nővérük. Jó keményre csináltuk a rongylabdát, aztán boldogan kergettük, rúgtuk. De azért az volt az igazi, ha végre a pöttyös pattogott a Sárga téren.
Ja, hogy Sárga tér.
Az udvar egyik hosszanti felének közepén egy valaha szebb időket látott lépcsős oldalú medence volt. Mindkét oldalán jó kis homokozó, hogy a két ház gyerekserege játszhasson, és jó kis homokbombás háborút vívhasson.
Az udvar másik fele volt a Sárga tér. A fene se tudja, ki nevezte el így. Sárga nem volt, az biztos. Viszont elegendő hely volt ahhoz, hogy jó kis trinyócicát játszhassunk, és hatalmas foci csatákat vívjunk. Ó, ez külön fejezet.
Falkában ácsorogtunk, és a közismerten két legjobb lábzsonglőr egyike sorsolás útján szerezte meg a választás elsőbbségét. A nyertes mondott egy nevet, és az említett kishaver mögé állt, csapattag lett. Innen felváltva válogattak, és máris megvolt a két csapat. Már csak labda kellett.
Szóval megbabonázott az a nyomorult pöttyös labda. Nekem az kell, mese nincs.
Egyébként is segítőkész voltam, de rátettem egy lapáttal. Jött a mami nagy szatyorral, én meg kiszedtem a kezéből, vittem lelkesen a lakásáig. Általában egy köszönöm volt a fizetség, de néha kaptam 50 fillért, vagy 1 forintot. Vagyonkámat egy kő alá dugdostam, és rendszeresen számolgattam. Lefekvéskor azon járt az eszem, hogy hány nap, hány cipelt szatyor kell még álmom beteljesüléséhez.
Nem mondom, az is eszembe jutott, hogy valaki megtalálja, és kifoszt. Hál' Istennek nem így történt.
Egy szép napon együtt volt a laszti ára. Remegő lábakkal mentem az Ápiszba. Nem siettem, kiélveztem azt az érzést, hogy én most, majd mindjárt, és megvehetem, és én...
Egyedüli vásárló voltam. Köszöntem egy hangos csókolomot, jött is a válasz. Szervusz, mit szeretnél venni? Mondtam volna, de gombóc volt a torkomban az izgalomtól, így csak mutogattam a pöttyök halmazára. A pénzt le is tettem gyorsan a pultra, a néni pedig elém tette álmaim vágyát. Beütötte a kasszába az összeget, eltette a pénzt, adta a blokkot. Elvettem tőle, köszönöm szépen, felkaptam a lasztit, csókolom, már ott sem voltam.
Az utcán megnéztem a napfényben, gyönyörködtem benne, élveztem a jó kis gumiszagot.
Az udvarba érve már gangosan lépkedtem hónom alatt a gyönyörűséggel. Pár pillanat kellett hozzá, hogy kiszúrjanak kettőnket a kishaverok.
Fú, odas, mije van a Solykának! Tényleg a tiéd? Istók zicsi?
Álltam megdicsőülten, boldogságom megsokszorozódott. Aztán feldobtam a lasztit, és rúgtam egy gyertyát. Ha valaki nem tudná, ez azt jelenti, hogy függőleges a labda mozgása, és ha tökéletesen sikerül, lábra esik vissza. Nem lett tökéletes, de jel volt, hogy már két csoda van az udvarban, amely közös örömünket szolgálja.
Máris ment a csapatok szervezése, és indult a meccs. Kipirultan kergettük a lasztit, gól!
Aztán egy hatalmas ívelés nem szerencsés iránya miatt az én drágaságom a kerítés tüskéjén kilehelte a lelkét. Valaki leszedte onnan, és a kezembe adta. Álltunk zavarodottan. Aki a kerítésre rúgta, az pirult, én meg sápadtam. Aztán feldobtam, és rúgtam egy gyertyát. Nem volt magas, de amikor leérkezett a laszti, újra önfeledten kergettük. Kipukkadtan, laposan talán még izgibb volt a meccs.
Este nem voltam túl boldog, amikor kukába dobtam. Ronggyá rúgtuk pillanatnyi örömömet.
Jóval később vettem másikat, de annak már nem volt varázsa.
Utóélete is van a dolognak.
Mikor megkaptuk a lakást, a lányom tizenöt hónapos volt, a fiamnak még volt két hónapja, hogy világra jöjjön. Elintéztem a papírmunkát, hivatalos izéket, és szürkületkor családfőként kinyitottam szép új lakásunk ajtaját.
Az első dolgom volt bedobni egy pöttyös labdát...
Hatalmas volt az udvar, legalábbis gyerek szemmel. Üllői út 124, városi házak. Két emeletes ház egymással szemben, oldalukat kerítés köti össze utcahossznyi távon. A közrefogott terület csakis miénk, gyerekeké volt. Azóta leaszfaltoztak belőle egy kicsit az autóknak, aztán még egy kicsit még több autónak. Mára elvesztette varázsát. Kapui kulcsra zárva.
Bementem volna kicsit nosztalgiázni, leülni kedvenc padomra, ahol életemben először csókolóztam. Biztonsági okokból nem sikerült.
