Hirdetés

2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#351) Nestor16


Nestor16
senior tag

Hali.

Mostanában a hűtéssel vannak gondok, gondoltam poros a belseje (bár egy év után?!) és kitakarítottam, újrapasztáztam MX-4-gyel. (Nem is sok por volt benne.) A CPU könnyen elérte a 70°C-ot, ami már valamelyest javult, de a GPU hőmérséklete romlott a kicsit szárazabb paszta csere után és megint 70 fok fölé szökik a hőmérséklet és felpörög a venti, de csak szinten tudja tartani. Szétszedtem, elég paszta van alatt és rá is nyomkodtam.
Annyit csináltam csak, hogy a harmadik chipet, (ameddig elért a réz elvezetés) az alatt csak egy hűtőragacs volt amit leszedtem és bepasztáztam inkább, mert kezdett az anyag elöregedni. Itt viszont maradhatott az az 1 mm hézag, amit pedig szorítással próbáltam orvosolni, hátha ez a ludas, de így sem javult. Mindenképp az a vékony hűtőpapír kell alá (vagy mi a neve)?
Esetleg még az oxidálódás okozhat ilyen gondot?

Üdv, Dávid

(#352) dugo_ válasza Nestor16 (#351) üzenetére


dugo_
veterán

Gap pad/hővezető lap a neve. Ahol az van gyárilag, ott nem szabad pasztára cserélni. Különböző vastagságokban kapható.
Egyébként az az Intel GMA4500-as integrált grafika chipje.

A hőcső is elromolhat. Ha az érintkezőfelületeknek alápörkölsz öngyújtóval, akkor annak a hőnek szinte azonnal meg kell jelennie a lamelláknál. Ha nem viszi el a hőt, hideget fúj, akkor az egész hűtést cserélni kell.

Illetve lehet valami szoftveres gondod is, eszi valami a cpu-t, esetleg bányászvírus pörgeti a vga-t. Nálam simán elvan ~55-60 fok között idle-ben alulfeszelt T9600-zal, HD3650-nel, passzív ventilátorral a gép.

Pasztázásnál elég egy fél borsószemnyi a két flipchipre, hűtőborda leszorít, kézzel lent tart, ezalatt egyenletesen, átlósan lecsavarozod. Úgy nem lehet elrontani.

Illetve az ATI kártya körül van egy fólia is, ha az beszorul a hűtő és a chip közé, akkor elszáll a hőmérséklet.

(#353) Nestor16 válasza dugo_ (#352) üzenetére


Nestor16
senior tag

Köszi a választ, a hővezető lapot beszerzem akkor.

A pasztázást nem hiszem, hogy elrontottam, már csináltam egy párszor. Majd a hőelvezetést is letesztelem, csak még nincs kedvem szétszedni.

Egyébként van bele jobb CPU? Ugye most T9600 van benne, de kevésnek érzem. :( Csak vannak beszaggatások, jó lenne egy 4 mag bele és perfekt lenne. Q9100-t találtam, de nem tudom belemegy-e és nem is túl olcsó. Asztali fronton nagyon bejönnek a Xeon megoldások. Laptopoknál nincs valami ilyesmi megoldás? Gondolkozom a cserén, de szinte csak emiatt. Na meg a VGA sem bír el sok mindent. Mi a következő lépcsőfok? :C
Egyébként nagyon imádom ezt az üzleti kategóriát. Hála a fórumnak és a fórumozóknak megismerhettem. :R A világos oldalt. Előtte csak műanyagházas vackot fogtam. Még ha kétszer gyorsabb lenne az a típus akkor sem cserélném le olyanra már. :)

[ Szerkesztve ]

Üdv, Dávid

(#354) Nestor16 válasza Nestor16 (#353) üzenetére


Nestor16
senior tag

Egyébként igen, kell a hővezető lap, az Intel chip melegszik fel ennyire.

Üdv, Dávid

(#355) dugo_ válasza Nestor16 (#353) üzenetére


dugo_
veterán

T9900 a maximum, de már az sem éri meg. Valós 4 magosra nincs felkészítve a tápáramkör, foglalat ide vagy oda.

Ha TP vonalon maradnál, akkor gyere át a Thinkpad topikba ajánlásért. Vagy a Milyen notit vegyekbe, ha váltanál üzelti sorozatot.

Hardveraprós magánszemélyeknél a T420-ak ára eléggé beszakadt, 40k-től dobálják a sandy i5-ös variánsokat. Szerintem az a legolcsóbb érdemi lépés innen. A 15"-os méret elég feláras.

Esetleg nézd meg a Laptopszalon és Laptopsystem aktuális kínálatát.

(#356) Laci4


Laci4
senior tag

Sziasztok!

Nem tudom, van-e még valaki itt aktív.. én még nyúzom ezt az öreg vasat..
Egy utolsó lökésnek még gondoltam kap egy SSD-t.
Vettem bele egy samu evot. Beraktam a winyo helyére, fel is ismeri a gép.
A régi winyó meg ment a dvd helyére..
A gondom a win telepítéssel van.
Gondoltam Pen driveról szépen feldobom..

Rufus, majd a Windows 7 USB DVD Download Tool-al is próbálkoztam bootolható pen-t elkészíteni.
Volt egy drive, amit nem látott a laptop..
Viszont másik kettőt lát.. azokra próbáltam két "virágbolti" ISO-t is felrakni.

Mindkettővel addig jutok, hogy bekapcs, F12, Pendrive kiválaszt.. majd enter, elsötétedik.. majd bal felső sarokban egy kurzor (alsó vonás) villog, és semmi..

két különböző pendivot, két külön ISO-t, és a fenti két programot is próbáltam, mindig ugyan ez..
Van esetleg bármi ötlet?
Már azon agyalok, hogy kiírom egy dupla rétegű dvd-re az iso-t, (nagyobb mint egy klasszik dvd, mert több win 7 verzió van benne) és megpróbálom dvd-ről telepíteni.. :W

Előre is köszi a válaszokat, ötleteket! :R

(#357) chab7 válasza Laci4 (#356) üzenetére


chab7
addikt

Pedig nekem is (és gondolom másoknak is) így működik. Ha jól rémlik telepítéskor csak az ssd legyen benne, aztán ha fel van telepítve mehet a dvd helyére a hdd.

Lenovo ThinkPad T500 (Win10) | Huawei Mate 9 (8.0)

(#358) dugo_ válasza Laci4 (#356) üzenetére


dugo_
veterán

Rufus-szal írd ki, MBR partition sheme for BIOS or UEFI beállításssal.

Régi vinyóról le kéne pucolni a rendszert és minden rejtett boot partíciót előtte, mert az még tud vicces dolgokat csinálni.

(#359) Laci4


Laci4
senior tag

Köszi "Srácok"!

Még nem olvastam a hozzászólásokat, fogtam magam, és kiírtam egy dupla rétegű dvd-re, és arról felment egyből..
"természetesen" a telepítési próbáim során csak az SSD volt a gépben, mégse akarta.. lehet nem a fenti módban volt "megírva" a pendrive.. nem állítottam rajta semmit, ahogy az ISO betallózástól állt be, úgy volt..

Most már csak a megfelelő, kellő driverek, programokat kell valahogy rá varázsolnom..
A Lenovo System Update-t rá engedtem, fel is rakott elég sok mindent, de pl. a huh.. hogy is hívják.. meló helyen van a laptop.. power managment talán, amiben be lehet állítani, hogy x -y %-ék között töltse az akkut pl. azt külön kellett felraknom..
Szerencsére az megvolt valahonnan..

Viszont az OSD valamiért nem megy.. (hangerő, fényerő állítás.. ) pedig a régi rendszeren ment.. :(((
Jó lenne valami csokorba gyűjtött install program pakk :D

[ Szerkesztve ]

(#360) dugo_ válasza Laci4 (#359) üzenetére


dugo_
veterán

(#361) Chaser válasza Laci4 (#359) üzenetére


Chaser
titán

Nemreg en is igy jartam usb telepitessel, pontosabban kicsit maskent, 3. genes core i gepre nem akart felmaszni, addig jutott el h hdd elokeszitese, ott stop, valamiert nem tudja megformazni blabla, hiaba particionaltam szuzre masik gepben easeus-szal, az usb telepites csodai...:)

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#362) Laci4 válasza dugo_ (#360) üzenetére


Laci4
senior tag

Köszi!

Szuper! Átnézem mindjárt!
Bár az az érdekes helyzet állt elő, hogy bejöttem melóba, elindítottam a gépet..
Látom, le van némítva, rányomok a hangerőre, és.. :Y :)) felugrik az OSD... hmm.. fényerő.. ott.. is..
Nem tudom mi történt, de jó lett :D
Pedig tegnap óta nem telepítettem semmit, max. Win, de leginkább Officet, + frissítéseit.. mindegy, öröm és bodogság.. ;)

Egy dolog, aminek viszont nem örülök, hogy volt eddig egy fura hang.. azt hittem, a winyó kezd "csapágyas" lenni..
Érdekes módon most is megvan.. náha elő jön, néha elmegy.. olyasmi hangja van, mint amikor a fénycső armatúra búg, egy kis ütemes beütéssel..
Rájöttem, hogy bizonyos kijelző állásokban csinálja, más állásokban meg nem.. illetve ha megnyomom a kávát a lenovo felirat környékén, elhalgat..
Lehet a kijelző világítás inverter (ha jól gondolom van ilyesmi) rezonál.. :(((

(#363) Chaser válasza Laci4 (#362) üzenetére


Chaser
titán

van egy doboz inverterem - ha még ki nem dobtam, de elvileg nem ( : -, ha pesti fasluban át tudod venni adok, postázni nem tudom

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#364) zsizsef


zsizsef
senior tag

Hello!
milyen méretű ssd (1,8-2,5) és hdd tartó kell a t500-ba? :R

(#365) Chaser válasza zsizsef (#364) üzenetére


Chaser
titán

2,5", vastagságra mindegy, 9,5-es is belemegy

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#366) dugo_ válasza zsizsef (#364) üzenetére


dugo_
veterán

1db 2,5"-os hely van benne, 9mm vastagsághoz illő gumírozással, de az annyira nem számít.

Az optibay 9,5mm vastag, érdemes direkt TP-hez gyártottat venni, mert lépcsős az előlap, illetve a rugós kioldóhoz is csak azon lesznek pöckök.

(#367) Nestor16


Nestor16
senior tag

Hogyan lehet/érdemes rákötni egy HDMI-s TV-re ezt a laptopot? (Meg egy gen 1 Macbook Pro-t) Sima átalakító csak a másik irányba van tudtommal -> HDMI to VGA (digital to analog)
Én Android TV Boxra gondoltam elsősorban, másodszor pedig egy dokkolóra, de az csak az egyik laptophoz nyújt megoldást.
Nektek van jobb ötlet?

Üdv, Dávid

(#368) Tim82 válasza Nestor16 (#367) üzenetére


Tim82
nagyúr

Displayport to HDMI átalakítóval a T500-at (ha jól emlékszem, ilyennel simán működik).

A MacBook Pro-hoz meg mondjuk egy ilyet.

Hangot egyik sem fog átvinni, csak képet.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#369) Chaser válasza Nestor16 (#367) üzenetére


Chaser
titán

vagy dp-hdmi kábellel, mindkettő digitális, a dp többet tud felbontásban - akkori viszonyokban -

_tejesen'® joálapotpan'™_-_Hamarosan a hiányból is hiány lesz...by Samus

(#370) Tim82 válasza Tim82 (#368) üzenetére


Tim82
nagyúr

Most nézem, az MBP-n DVI van, nem D-Sub, így talán egyszerűbb dolgod is van vele.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#371) Nestor16 válasza Tim82 (#370) üzenetére


Nestor16
senior tag

Eszembe jutott a Displayport-ról, hogy nekem az ismerős. Mégegyszer utána néztem itthon és tényleg van. :C
Régen már vettem. Ez pipa. Már csak a Mac-hez kell akkor egy Mini DP to HDMI. Az se lesz drága, tök jó.

Köszi mindkettőtöknek!

Üdv, Dávid

(#372) Nestor16 válasza Nestor16 (#371) üzenetére


Nestor16
senior tag

LG TV amivel össze szeretném kötni, de semmi képet sem ad be, ha rákötöm, csak a 'nincs jel' feliratot. A gépen látja, de Linux alatt kissé szétesik vagy lefagy a monitor képe, Win 7 alatt pedig akárhogy állítgatom, nincs eredmény. Esetleg egy FW frissítés segítene? Nem a legfrissebb verzió fut a TV készüléken.

Ali link - Anycast TV HDMI stick Még erre gondoltam, hogy megveszem. Ennyiért sima liba. HD felbontással lazán el kéne boldogulnia, nem is kell több. Mit gondoltok? Ilyen olcsó HDMI TV okosító eszközökről nem találtam a fórumban topikot, csak Chromecast és társai, értékelések alapján nem lehet olyan rossz. Alapvetően YouTube és Plex-et szeretnék a TV-re kivetíteni.

Üdv, Dávid

(#373) adrian87


adrian87
tag

Eddig nagyon sokat segítettetek nekem. Amit nagyon köszönök! :R
Most újabb bajom van ->a t500-as kijelzője teljesen fekete. Külső VGA-s kijelzőn meg csíkos függőlegesen.
Állítólag a kijelzőt kellene kicseréltetnem, de akkor miért nem tökéletes a képe külső kijelzőn?
A kijelző szalagkábele egyébként enyhén ki van dörzsölődve, fehér csík van rajta.

Lehet még javítani, vagy ezzel így jártam? :F

Önkéntes adminok, piaci kofák és NAGYOBB KOCKÁK kíméljenek! - de tényleg

(#374) gyuri81


gyuri81
veterán

Van még itt a fórumban valaki? :)
Használ még ilyen gépet valaki? Lenne 1-2 kérdésem...

(#375) highand válasza gyuri81 (#374) üzenetére


highand
tag

Kérdezz, egy r500-ről írok, az ugyanaz, mint a t500.

(#376) gyuri81 válasza highand (#375) üzenetére


gyuri81
veterán

Ooo de király :)

Milyen típusú ddr3-at vegyek bele? A jelenlegi 2gb elég sovány....
2x2gb gondolom dob rajta.

Win 10-et akartam ma feltenni rá, de a telepítés végén mikor be kell lépni a windows fiókba fekete lett a képernyő és nem tudtam vele semmit kezdeni. Ez mitől lehet?
Eddig win7 volt rajta, csak szerencsétlen már igen csak lassú volt a sok sok év alatt, gondoltam frissítek egy picit rajta.

Szerk: meg kapott ma egy ssd-t :)

[ Szerkesztve ]

(#377) dugo_ válasza gyuri81 (#376) üzenetére


dugo_
veterán

Tudtommal nem igazán driverezhető fel Win7 felett. Legalábbis ez volt a helyzet pár éve.

RAM-ból sima DDR3 1,5V 2Rx8 (memóriachipek két sorban), max. 2x4GB amit megeszik.

Rengeteg infó van a TP topikban is.

(#378) gyuri81 válasza dugo_ (#377) üzenetére


gyuri81
veterán

Oké, akkor hagyom a Win 7-en.
Elvileg van a HA-n Samsung 2GB DDR3-8500S (1066MHz) típus. Akkor ez úgy néz ki jó bele.
Ha kicserélem a modulokat, akkor a Win7-et is érdemes 64 bitesre cserélni?

Köszönöm a Thinkpad topic infót, nem tudtam, hogy ilyen is van :R

(#379) dugo_ válasza gyuri81 (#378) üzenetére


dugo_
veterán

Érdemes, mert a 32 bit-es rendszerrel ~3GB körüli felhasználható RAM-od lesz csak.

Az a HA-s hirdetés jónak tűnik.

[ Szerkesztve ]

(#380) Tim82 válasza dugo_ (#377) üzenetére


Tim82
nagyúr

Annyit fűznék hozzá, hogy 2 GB-os modulokból bármilyen 1.5 V-osat meg kellene ennie, 4 GB-osoknál számít, hogy 2Rx8 legyen.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#381) gyuri81 válasza Tim82 (#380) üzenetére


gyuri81
veterán

Köszönöm a válaszokat!

Ő lesz a nyerő:

(#382) gyuri81 válasza gyuri81 (#376) üzenetére


gyuri81
veterán

Mint írtam korábban, raktam a gépbe egy ssd-t. Sajnos csak egy levetett régi OCZ 64GB-os volt itthon, ami szerintem nem lesz elég, így rendeltem egy nagyobbat.
Gondoltam kísérletezek egy picit amíg nem jön meg az új háttértár. :)
Feltettem egy 64bit-es Win 10 pro-t. Telepítéskor volt egy pici probléma, mert egyszercsak fekete lett a kép. Sajnos a win másodlagos kijelzőnek érzékelte a laptop monitorját, így kellett egy pici trükk, hogy visszajöjjön a kép:
WIN+P, majd 2x lefele nyíl, majd Enter

Ezután simán elundult a rendszer!
Feltettem a ninite.com-ról az alapvető appokat, majd frissítettem a win10-et, majd közben aktiváltam.
A drivereket leszedtem innen ( vagyis csak az ATI drivert raktam még fel egyelőre):
T500 driverek

Az egész műveletre kb 1 órám volt, mivel későn kezdtem az egész folyamatot olyan 22:30 körül.
Összefoglalva: a win 10 tök pörgös, kép és hang( filmet kipróbáltam lejátszani). Egyelőre ennyit tudtam teszelni.

Írtátok, hogy vannak gondok ha az ember win10-et tesz fel erre a gépre. Mi nem fog működni? Miben kell kompromisszumot kötni?

[ Szerkesztve ]

(#383) dugo_ válasza gyuri81 (#382) üzenetére


dugo_
veterán

Váltható grafika (ha van benne Ati chip is), akkumenedzsment és hasonló TP specifikus szoftverek. Lehet az alap dolgok mennek.

(#384) gyuri81 válasza dugo_ (#383) üzenetére


gyuri81
veterán

A váltható grafika mire is jó pontosan? Kevesebb energiahasználat?
Mivel teljesen nulla az akkum, így szerintem nincs jelentősége.

(#385) dugo_ válasza gyuri81 (#384) üzenetére


dugo_
veterán

Igen, kb. erre jó. És ezzel együtt jár a kisebb hőtermelés, csendesebb működés.

(#386) gyuri81 válasza dugo_ (#385) üzenetére


gyuri81
veterán

Elvileg erre is van megoldás:

[link]

(#387) gyuri81


gyuri81
veterán

Hogyan tudom a 3.11-es BIOS-t frissíteni? A Bios Utility azt írja h teljesen feltöltött akkumulátorral kell végrehajtani, de nekem sajnos kuka az akksim...

(#388) gyuri81


gyuri81
veterán

Kicseréltem a memóriákat 2x2gb-ra es most nézem hogy 2Rx16-osok voltak benne.

(#389) Tim82 válasza gyuri81 (#388) üzenetére


Tim82
nagyúr

Ahogy írtam, ha 4 GB-os modulokat teszel benne, ott számít a chipkiosztás.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#390) gyuri81 válasza Tim82 (#389) üzenetére


gyuri81
veterán

Oké! Amúgy megy szépen most 2x2GB-al :R

BIOS frissítésre van esetleg ötleted?

Illetve BIOS-ban ugyanugy lehet kapcsolgatni, hogy melyik VGA-t használja ugye? (mint a Power Manager-ben)

(#391) Tim82 válasza gyuri81 (#390) üzenetére


Tim82
nagyúr

Nem rémlik, hogy csináltam volna akku nélkül, de elvileg Winphlash-sel lehetséges.

Ha van a környezetedben bárki, akinek van T60-a, 15,4" T61-e, W500-a és ahhoz egy legalább 30 percnyi akkuidőt tudó akkuja, azzal már megoldható lenne.

A BIOS-ban persze kapcsolgatható a VGA.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#392) gyuri81


gyuri81
veterán

Ez a típus jó lehet az optikai meghajtó helyére?
Gembird MF-95-02 12.7mm SATA Optibay keret notebookba
Egyébként valaki használ ilyet?

(#393) dugo_ válasza gyuri81 (#392) üzenetére


dugo_
veterán

9,5mm magas optibay való bele. Mivel speckó alakja és rugós mechanikája van a gépnek, ezért nem jó hozzá bármilyen optibay*. Pl.: https://www.aliexpress.com/item/4001244441757.html

*Nem tudod rögzíteni, ha nincs meg az oldalsó műanyag hozzá, illetve az előlapot is le kell venni vagy kivágni a sarkát.

[ Szerkesztve ]

(#394) gyuri81 válasza dugo_ (#393) üzenetére


gyuri81
veterán

Esetleg van olyan linked ahonnan itthonról is be lehet szerezni?

Ezt amúgy simán fel fogja ismerni a win10, vagy valamit bűvészkedni kell vele?

(#395) dugo_ válasza gyuri81 (#394) üzenetére


dugo_
veterán

Nincs linkem, kétlem, hogy lenne bárhol ilyen készleten itthon. Apróhirdető oldalakon érdemes szétnézni, de Kínából is megjön pár hét alatt.

Nem kell bűvészkedni, sima SATA csatolós eszköz.

(#396) gyuri81 válasza dugo_ (#393) üzenetére


gyuri81
veterán

Megjött az optibay! Tökéletesen jó és valóban plug and play! :R
Köszönöm a linket!

(#397) totron válasza gyuri81 (#382) üzenetére


totron
addikt

Mi nem fog működni? Miben kell kompromisszumot kötni?
Böngészőben Win7 alatt 30+ tabot lekezel emberi működés mellett, míg Win10 alatt ~4-nél már kezdődik a sipítozás, 6-től fölfele meg már kimaxoltad a lehetőségeidet. Az SSD-vel is nagyságrendekkel többet kjommunikál 10 alatt, szóval jobban nyírja azt. P8600, 4GB RAM, bekapcsolt ThinkPadFanControllal mindkét rendszer alatt. Tényleges használatra, netezni, filmezni Win7-tel lehet ajánlani, legalábbis ezzel a konfiggal.

(#398) gyuri81 válasza totron (#397) üzenetére


gyuri81
veterán

Értem, köszönöm a válaszod.
Őszintén megvallva nincs nagy szükségem laptopra a mindennapjaimban, csak nincs szivem kidobni a gépet, meghát nem is az enyém(asszonyé). :DDD
Mivel egész nap pc előtt ülök, illetve este otthon is pc-n csinálom a maszekot, így nem hiányzik annyira T500....Max arra akarom, hogy késő tavasszal/nyáron kiülök a teraszra, 1-2 email, böngészés, média tartalom fogyasztás...stb stb

(#399) totron válasza gyuri81 (#398) üzenetére


totron
addikt

Ja ja, tartsuk meg a jó öreget.

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.