Új hozzászólás Aktív témák

• #16 Vakegérke félisten Crystalheart #10

  Új Válasz 2011-01-29 19:12:22 #16

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz Crystalheart #10 üzenetére

  Én sem sűrűn voltam étteremben, elhiheted. Mármint fehér abroszos, pincéresben. Önkiszolgálóban már annál inkább.

  Frankó étteremben '76-ban voltam utoljára. Feleségemmel ünnepeltük meg az egyéves házassági évfordulónkat. Fatányéros, félédes bor, bőséges jatt.

  Ami pedig azt illeti, ellenpéldám is van, ami a "nevetséges adag sok lóvéért" dolgot illeti.
  Győrben átvettem az új munkaeszközömet, egy Robur tehergépkocsit. Hazafelé autózva nem az autópályán mentem, hanem Veszprém felé, hadd fusson a szekér, járódjon be a motor.
  Egy kis faluban megálltam a mit tudom én már minél, talán étteremnél, én legalábbis annak nevezném, habár a bent tartózkodók kivétel nélkül ittak, senki sem evett.
  Leültem egy üres asztalhoz, a pincér már ott is volt, és én közöltem vele, hogy éhes vagyok, hagymás rostélyost szeretnék enni, méghozzá kenyérkével. Kólát, kávét is kérek. Kis türelmet kért, hozta a kólát, meg a szakácsot. Na, mi is az a hagymás rostélyos?
  Nem tudták. Finnyás úri belemre nem voltak felkészülve, és úgy tűnik, arrafelé nem volt odáig ismerős ez a kaja.
  Szabadkoztam, hogy nem számít, jöhet pörkölt, vagy bármi, nem számít. Már négyen álltak körülöttem, közben kijött még két konyhás nő. Belehajszoltak a kaja rejtelmeibe. Mondtam a magamét, hogy marhahús, meg hagyma, sült krumpli, de beérem párolt hússal is, csak legyen krumpli, és ha van, akkor zöldborsót is kérek.
  Ültem az asztalnál, kortyoltam a kólából, és szégyelltem magam. Egyszerűbb lett volna valami helyi cuccot kérni.
  És eljöve a nagy pillanat.
  Hozott a pincér egy akkora tányért, amekkorát még nem láttam. Volt azon minden. Egy szelet sült, egy szelet párolt hús, sült krumpli bőséggel, sült hagyma, kismillió zöldborsó...
  Kenyeret is hozott, héja levágva. Mondtam, hogy kár, mert szeretem a héját. Meg sem szólalhattam, már vitte is, és hozott kenyérkét, amelyen vágykeltően díszelgett a héja.
  Tiszta blamázs. Én, aki készségesnek, barátságosnak tartom magam, ennyire semmi vagyok egy kis faluban a helyiekhez képest?
  Nem tudtam befalni a kaját, túl sok volt. Amikor letettem a kést, villát, a kávé már ott gőzölgött előttem, a pincér pedig egészségemre kívánta a finom falatokat.
  Távoztomban nem felejtettem el megköszönni a konyhásoknak, pincérnek az értem tett szolgálataikat, és meglehetősen jó jattot adtam.

  Bocsánatot kérek a sok dumáért.

Új hozzászólás Aktív témák