Az igazi olcsójóska nem akar sznob lenni.
Olcsójóska, mert legyen bár több szakmával rendelkező melós, nincs megfizetve. Még jó, hogy munkája van. Asszonykája talán számolgatja az aprópénzt, hogy mit vehet holnap. Na nem nasit, csak vacsorára valót a család asztalára.
Olcsójóska viszont lehet, hogy tudván a lehetőségről, extra melót vállalt, mert egy évben egyszer azt szeretné, hogy elvihesse családját egy étterembe.
Tragikomédia.
Nagyságos uraimék lenéző mosollyal veszik tudomásul, hogy prolik esznek a szomszéd asztalnál, közben nyomatják a félárú kaját. Nem kéne itt lenniük, nincs szükségük rá, de hát aki egy százasért megeszi a saját...
Csórikáim pedig boldogok is, meg nem is. Kirúgtak a hámból, pincér sürög körülöttük, és ha nem is laknak jól, legalább nem kell mosogatni. Spórolt pénz oda, de ugye egyszer élünk, és a gyerekek is hadd turkáljanak kedvükre a szakács remekében, talán még zene is van. Ez egy pirinyó boldogság. A "nem boldogság" pedig az, hogy érzik a megvető tekinteteket, és ha a pincérek szemétládák, akkor éreztetik velük, hogy szívességből hozzák ki a kaját, és ezért hatalmas jattot érdemelnek.
Csórikám pedig letejel, nyomja a lóvét a pincér kezébe, míg a nagyságos úr elintézi pár piculával a dolgot, holott volna miből jattolnia.
Csórikáék egy évet várnak, hogy megint étteremben ehessenek.
