Hirdetés

  2. Fórumok
  3. LOGOUT reakciók
  4. Elmúlás
Legfrissebb anyagok

Új hozzászólás Aktív témák

  • #3 Geller72 veterán
    Új Válasz #3
    Új hozzászólás
    Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra
    Privát üzenet küldése

    Geller72

    veterán

    "Tudni kell elfogadni, hogy semmi sem örök." - Te el tudod fogadni? Mert én nem. Nekem nem megy. Még nem.

    "Mert ez az élet rendje" - Biztos? NA, ezt sem tudom elfogadni. Még ez sem megy. Pedig nem vagyok fiatal.
    Vannak dolgok, amik nagyon fájnak. Mostanában jutnak nekem is ezek az eszembe. Az egész dolog, az elmúlás, az idő. És rossz. Pedig tudom, felfogom, hogy nem nagyon tehetek ellene semmit. Nem vagyok Taoista sem, ilyen felfogással nem is menne, bármennyire is akarnám, pedig nem tartom magam butának, elfogultnak, hogy ne bírnám felfogni a dolgokat. Én is sírtam ma is, és mostanában többször is. Nem tagadom, nem szégyellem. Sajnos okom is van rá, de ezt itt nem akarom elmondani. Nekem is volt mamám, akit én is ugyanúgy szerettem, mint talán az Édesanyám szeretem. Apa nélkül nőttem fel, a papa korán elment én 9 éves voltam, de emlékszem rá, szerettem őt is. A Mami vigyázott rám, később öcsémre is, amikor Anyám gürizett értünk. Ő volt a másik Anyám.1994-ben halt meg.Nagyon, nagyon fájt. Most is nagyon fáj. Soha nem tudtam feldolgozni, elfelejteni. Felejteni nem is akarom. Mert szerettem. Élhetett volna még sokáig. Csak félre tudtam tenni a fájdalmam, de most sajnos többször feltör belőlem. Néha álmodtam vele, hogy mégsem halt meg, odaszaladtam hozzá álmomban átöleltem és mondtam neki, hogy olyan jó, hogy élsz. Elmondhatatlanul megkönnyebbültem. Hiányzik. Ő is, és még mások is. Tudjuk jól, hogy mindannyian elmegyünk, mi is, mindenki. De egyszerűen nem bírom felfogni, hogy kész, vége. Nem kimondottan magamat sajnálom, persze én is félek a haláltól, hanem akiket szeretek. Hogy elvesztem őket és ők is elvesztenek. Fájdalmat okoz az az érzés, hogy a gyermekemnek milyen fájdalmas lesz az én halálom. Hisz tudom, hogy nekem mekkora fájdalom akárcsak rágondolni is arra, hogy az én Anyám is elmegy egyszer. Mindenkié. Sajnos. És lehet, hogy ez az élet rendje, de nekem rettentően fáj. Ha majd megtanulom, pontosabban, belátom, hogy kell ezt elfogadni, vagy csak lekezelni, jobban leszek. Szóljon, ha valakinek sikerült.
    Üdv:
    Geller

Új hozzászólás Aktív témák