Hirdetés

Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • niti

    aktív tag

    válasz juliabrilke #69 üzenetére

    Hál' Istennek az én első szerelmem magam volt a teljes katasztrófa, a srác egy...
    Na mindegy, nem becsmérlem. Szóval eszem ágában sem volt soha senkit hozzá hasonlítani, meg vágyakozni, mert nála bárki csak jobb lehet. Ha rá gondolok, legfeljebb mély undor fog el, semmi de semmi pozitv érzésem nincs vele kapcsolatban.
    Akivel utána voltam, ő tényleg szerethető volt, de mégsem hagyott bennem mély nyomot.
    A mostani párommal érzem azt, amiről mindenki az első szerelme kapcsán ír. Fura. Nagyon szeretem :B

    Viszlát: át tudom érezni, én is csináltam már majdnem butaságot (mondjuk nem ennyire), és szerintem utána én is éreztem magam legalább olyan borzalmasan, mint Ő. Persze nem sajnáltatni akarom magam, hiszen ott én voltam a hülye (legalábbis nagyobbrészt). Borzalmas érzés, amikor a levegőben van a vége. Valakinek ki kéne mondani, vagy legalábbis rámutatni, de nem megy... Aztán egy öleléssel elmúlik mindez, de ha nem is, akkor már nem kétséges, hogy nem lehet így vége.
    Én itt ébredtem rá, hogy sokkal többet veszítettem volna, olyat, ami nem pótolható.

  • Viszlát

    addikt

    válasz juliabrilke #69 üzenetére

    Azért ez nagyban függ attól is, hogy milyen volt az a bizonyos első szerelem. Ha rajtam múlik, akkor nem is lett volna több, azt hiszem ez sokat elmond. Pedig ha az életkoromat nézzük, nagyon fiatal voltam amikor összejöttünk, de nem vagyunk egyformák, én már akkor is pontosan tudtam mit akarok :)

    A letisztázás nálam nem így működik, semmit nem segített volna ha látom, hogy mondjuk ordenáré bibircsókos nő lett belőle...

Új hozzászólás Aktív témák

Hirdetés