Szerk: Mellényomtam, nem válasz akar lenni.

Köszönöm, hogy elolvastátok.

Kaptatok egy kis kóstolót, hogy nem csak más bolondságáról tudok írni, hanem az én agyam is más rugóra jár, mint a normálisoké.

Van a dolgozómban egy 40 körüli srác, ő is Józsi, ő se teljesen komplett.
A csarnok másik végében dolgozik. Van köztünk vagy 60 méter, sok gép, sok magasra felhalmozott készáru. Ezt csak azért ecsetelgetem, mert nem látjuk egymást, időnként viszont összefutunk.
Nem tudom, melyikünk és mikor kezdte, de ahogy meglátjuk a másikat, felüvöltünk, hogy "Jóóózsi"! Ö inkább ordít kajakra, én inkább visítok, trillázok, no persze egyáltalán nem halkan, sőt.
Az első időkben megdöbbenten néztek a melósok, mára már természetesnek veszik érzelmi kirohanásainkat. Akkor van csak gond, ha két méteren belül van valaki, mert nem veszi észre, hogy mire készülünk, és megijed. Összerezzen, füléhez kapja a kezét, és elküld minket a bánatos nem emlékszem hova.
Bizony a teljhatalmú főnököt, élet-halál urát is Józsinak hívják.
Láttam, hogy jön, tudtam, hogy hova megy, tudtam, hogy balra fog befordulni. Úgy időzítettem, hogy előtte legyek vagy két méterrel. Ahogy kibukkant a sarkon, már bömbölt is lökött cimborám, hogy "Jóóózsi"! Mentem tovább, mint akinek semmi köze az egészhez.
Utólag mesélték, hogy a főnök dermedten nézett körül, aztán megvonta a vállát, és ment dolgára.

Nem unalmas az élet, legfeljebb a normálisoknak az.

[ Szerkesztve ]

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)