Hirdetés
Aktív témák
-
Szalma
őstag
(Azért volt idézőjelben, mert az összes többi biblikus alak is legalább ilyen ''gonosz'', csak kissebb a hatalmuk...
Még ide tartozhat esetleg az a tudás, hogy Ádám és Lilith is hermafrodita volt (mint Isten saját képére teremtett) és csak szellemi társak lettek volna. Ádám akkor lett férfi, mikor nőt teremtettek belőle, mert különben nem igényelt volna társat.)
Szeretettel:
Szalma -
Szalma
őstag
(Bibliából (Ószövetségből is!) gondosan kigyomlálták a Lilith féle Isten által kreált ''gonosz lényeket'', hogy az egyszerű emberek ne kavarodjanak össze (mindenható Isten, aki butaságokat csinál...). Így az őskeresztény teremtés-történetek (! azért több, mert más volt azoknál, akik az arab félsziget É-i, D-i ill. Egyiptom-i területéről ''keresztelkedtek'') izgalmas részei apokrif (~nem bizonyítottan hittudományi (sok ilyen irat pápai kizárással keletkezett a középkorban!)) iratokban találhatóak csak meg, már ami hozzáférhető az átlagemberek számára.
Ez az oka annak, hogy a Biblia kicsit összecsapottnak tűnik. Túlságosan sikerült leegyszerűsíteni a dolgokat, pedig nagyon sok ''főszereplő'' személyiségi problémái ezekből adódnak. És Isten is megfoghatóbb lenne...)
Szeretettel:
Szalma
ui.: Énok könyve is érdekes olvasmány... -
Versus123
aktív tag
Mint uyge kiderült,Lilth halhatatlan....a könyvben sem tudják megölni,egy másik síkra terelik a Sator-négyszög és Longinus dárdája segítségével.(amelyet Jézusba döftek amikor a keresztre feszítették)
Sator-négyszög:''az egyetemes mágiatörténet egyik legnagyobb titka. Valóban létezik,korai ábrázolásait megtalálták az i.sz. 79ben eltemetődött Pompei ben ugyanúgy,mint az őskeresztény templomokban,tehát a korai kereszténységgel való kapcsolata letagadhatatlan.'' -
Versus123
aktív tag
Lilith még Lillake néven is fut-sumérul. Szóval elég kiterjedt sztori.
-
Versus123
aktív tag
válasz
Latissimus Dorsi #41 üzenetére
'' A mítoszok szerint Lilith királynőként uralkodott egy Zmargad nevű városban,más szövegmagyarázók pedig Sábát emlegetik. Van olyan vélemény is, hogy ő volt az a lény, aki elpusztította Jób gyermekeit is. Sábára talán az a momentum utalhat,hogy Lilith nevét a héber etimológia a ''lajil''-azaz az éjszaka- szóból származtatja. A démon nő,gyakran szőrös éjszakai szörnyként jelenik meg, és az arab folklór is hasonló módon írja le. Amikor Salamon találkozott Sába királynőjével,észrevette,hogy annak szőrös a lába,ezért Lilithnek hitte. Ezért utasította vissza közeledését. Ézsaiás próféta egyértelműen ír róla könyvében.Azt állítja,hogy elhagyatott romok között lakozik az edomi sivatagban és furcsa,rémisztő vadállatok veszik körül.''
-
Versus123
aktív tag
Igen,én is ugyanezeket találtam a Katedrális könyvekben:
''Az apokrif héber hagyomány szerint Ádámnak nem Éva volt az első párja,hanem Lillith. Isten ugyanúgy alkotta meg mint Ádámot,de por helyett szennyet és ürüléket használt.Amikor Ádám közösült Lilithel az ölelásből gyermek született,akit Asmodeusnak hívtak. Ez az egyik legismertebb démon a zsidó-keresztény kultúrában.Ádám és Lilith kapcsolata nem tartott sokáig...az eset tipikus példázata a héber erotomisztikának . Lilithnek az volt a problémája, hogy Ádám mindig felül akart lenni,és a démon nő gyűlőlte ezt a pózt.Ádám erőszakkal akarta a magáévá tenni,de ekkor Lilith a levegőbe emelkedett és elhagyta őt....Ádám persze panaszkodni kezdett Istennek,hogy elhagyta párja,erre az Úr Lilith után küldte 3 angyalát a Vörös-tenger mellé, hogy hozzák vissza....'' stb. ez a lényeg...Lilith persze nem ment vissza,jobban bejött neki a parázna életmód. -
salgado
tag
válasz
Latissimus Dorsi #41 üzenetére
én szerintem ez az egész lilith mitosz csak egy több ezer éves sci-fi!:)
-
Latissimus Dorsi
senior tag
Igazából nem is a bibliában, és nem is a keresztény hitben keresendő, hisz mint irtam attól eltérő mitoszkörben keresendő:
''a Biblián kívüli zsidó forrásokban, főleg a midrásokban Ádám első felesége, akit Isten a férfi teremtése után fennmaradt szennyes porból formált meg. ~ voltaképp női démon volt, Ádámtól foganta Asmódeust és sok más tisztátlan szellemet. Végül otthagyta férjét, és a Vörös-tenger mellékén tanyázó buja démonok közé ment; ezeknek ezerszámra szülte a lilim nevű ártó szellemeket. Mivel még a bűnbeesés előtt elvált Ádámtól, rá nem vonatkozott a halandóság büntetése; ő ölte meg Jób gyermekeit, ő volt a Salamon ítéletét kérő jeruzsálemi parázna asszonyok egyike, mások szerint ő rejtezett Sába királynőjében is, és Salamon csak mágikus tudományának köszönhette, hogy a vendége nem tudott ártani neki. Utóbb ~ az alvilág királynője lett, s a régi zsidó néphit szerint onnan jár fel, hogy az újszülött fiúgyermekeket elragadja még a körülmetélés előtt, ez ugyanis védelmet nyújt ellene. A név asszír eredetű, és széldémont jelent; ~ szerepe a néphitben feltűnően hasonlít a görög Hekaté istennőéhez.''
Szóval van utálás rá rendesen, ha nem is a kereszténység álltal elfogadott bibliában!
Esetleg még:
[L]http://www.wicca.hu/osara/lilith.html[/L]
[Szerkesztve] -
Versus123
aktív tag
válasz
Latissimus Dorsi #37 üzenetére
a három angyal: Szenoi, Szanszenoi, Szemangelof.
-
salgado
tag
1mozes könyve:
18. És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzék néki segítő társat, hozzá illőt.
19. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.
20. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.
21. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét.
22. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez.
23. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
na már most ha''nem jo az embernek egyedül lenni'',akkor ebböl az jön ki nálam,hogy éva előtt nem volt senkije ádámnak,mivelhogy egyedül volt.
ez a biblia állitása
ha egy hivő azt mondaná akár keresztény ,akár zsidó,hogy lilith volt ádám első asszonya,a saját istenének,hitének az állitását vonná kétségbe.
mert hogy a igy kezdődik hogy :monda az Úr Isten!
úgy hogy a zsido mitologia,és talmud sokszor nem összeegyeztethető a szent bibliával,és az ún. tórá-val.
Jézus ezt a szemükre is hányta! -
_Volkovy_
nagyúr
válasz
Latissimus Dorsi #37 üzenetére
:F
-
Latissimus Dorsi
senior tag
''Éva ősanyánkról sokan azt tartják, hogy minden női rafinéria anyja is volt egyben, azt azonban kevesen tudják, hogy Éva csak a második asszonya volt Ádám apánknak. Aki ismeri Goethe Faustját, az tudja, hogy a Walpurgis-éji jelenlétében felbukkan egy szép nőstény démon, akitől Mephisto nyomatékkal óvja védencét, Ádámot. Ez a démon nem más, mint Lilith, Ádám első felesége.
A zsidó irodalom és a misztikus hagyomány egyaránt tud erről az első nászról, melyből nem fogantak fiak és lányok, csak démonok, minden mennyiségben. Elsőnek agyagból gyúrta az Úr Ádámot és Lilithet. Mivel azonban egyenlőképpen teremtettek meg, folytonos volt a viszály közöttük. Amikor Ádámnak ez nem tetszett, Lilith kimondott egy varázsszót és elrepült.
A Teremtő meghallgatta Ádám panaszát és három angyalt küldött a szökevény asszony után akik rá is akadtak a Vörös-tengernél, de nem tudták visszatérésre bírni. Ekkor megharagudott Isten Lilithre és arra kárhoztatta, hogy ő legyen a újszülöttek gyilkosa. A talmudban Lilith éjjeli szellemként bukkan fel, a kabala szerint pedig a férfiak csábítója és a csecsemők fojtogatója. Ádámnak pedig megteremtette Évát, már nem földből, hanem saját oldalbordájából, hogy ne legyen vele azonos anyagból, s így alárendeltjeként éljen. Lilith később Seamel főördöggel adta össze magát.
Mózes első könyvében a Biblia két egymás utáni változatban is leírja, mely forrásokat azóta már számtalanszor egyeztették és más-más értelembe helyezték. Ma már nem tudhatjuk, hogy kicsoda Lilith valójában, sőt azt sem, hogy Ádám akkor elvált ember ?e valóban, s démoni gyermekeivel mi történhetett.
Annyi azonban bizonyos, hogy a Görög mitológia, a germán hagyomány is egyaránt egy földből gyúrt ősi emberpárt fogad el.''
Persze ez egy hívőnek így durva, nem is akarok senki hitébe belegázolni! -
WN31RD
addikt
válasz
Latissimus Dorsi #35 üzenetére
Nem ez lenne az egyetlen ellentmondás...
-
WN31RD
addikt
Nos, abban igazad van, hogy errefelé jellemzően nem a keresztény/héber hitvilággal kapcsolatban szokták használni a mitológia kifejezést, ez azonban nem jelenti azt, hogy ésszerű különválasztani ezeket a hiedelmeket az összes többitől.
Megnéztem a ''mitológia'' szó jelentését szótárban (illetve a mythology-t, mert épp csak angol szótár van kéznél), és az alapján éppúgy mitológia a Biblia is, mint az Iliász. (Konkrétan nyersfordításban: mitológia: mítoszok általában, és a bennük levő hiedelmek; mítosz: népszerű hiedelmekre alapuló ősi történetek, amelyek természeti vagy történelmi eseményeket magyaráznak meg, mesélnek el.)
Ne a ''Lilith'' szóra keress, mert úgy nincs a Bibliában. Valami más kifejezés van, ami állítólag Lilithet takarja. Magadtól nem fogod megtalálni, de Lilith-tel foglalkozó írásokban találhatsz referenciát.
[Szerkesztve] -
salgado
tag
a biblia szerintem nem tartozik a ''mitologia'' fogalmába,de ez már az én dolgom...
épp azért irtam mert nincs ilyen rész benne hogy ''lilith'',pedig rákerestem ,de nincs.
itt te is rákershetsz ha nekem nem hiszel:[L]http://biblia.hit.hu/[/L]
(ez az eredeti károli féle biblia)
[Szerkesztve] -
WN31RD
addikt
A Biblia is mitológia. Az Iliász is mitológia, bár van benne szó történelmi eseményekről is, és Zeusz is mitológia, hiába hittek benne sokan sokáig.
Egyébként állítólag van a Bibliában olyan rész, ahol Lilithre hivatkoznak (meg lehet keresni neten), de hogy tényleg rá hivatkoznak-e, az számomra nem egyértelmű, mivel nem vagyok bibliakutató. Nem foglalok állást ezügyben, mellesleg szerintem ez lényegtelen dolog (bár bizonyára sokaknak nem az).
[Szerkesztve] -
salgado
tag
én csak azt nem értem honnan veszitek ezt az egész lilith mitoszt???
a szent biblia 1 szot sem tesz erről,hogy ádámnak lett volna éva elött asszonya.
ezt ugy adjátok elő mintha igy volna ,közbe meg nem! -
Versus123
aktív tag
Amit Keitaro írt,az van a könyvben is,csak részletesebben....nehéz ,mert az egész sztori arról szól,hogy a 23.században már ismerik az időutazást,és megfigyelő műholdjaik vannak a múltban....igen ám, de az egyik műholdat lelövik Rómában kr.u.64-ben!!!!!!!!! Kérdés: ki tehette ezt??? Visszaküldenek a múltba egy csúcsfegyverekkel felszerelt csoportot,de misztikus erőkkel találják magukat szembe...a sötétség királynőjével(lillithel)....mivel ő a fő rossz,rengeteg leírás van róla és utalás a személyére...de tényleg ádám első asszonya volt.Olvasd el a könyveket mindenféleképpen.
-
Szekeres
csendes tag
.
[Szerkesztve] -
Szekeres
csendes tag
Köszönök mindent.Nekem most egészségügyi problémák miatt le kell feküdnöm aludni de holnap is még ránézek a fórumra, ha valaki még tud valamit arról hogy Lilith milyen (héber?)mondában szerepel pontosan és hol tudom elolvasni, nagyon szépen köszönöm előre is. Jóéjszakát mindenkinek.
-
Szekeres
csendes tag
Nem megy?
-
Szekeres
csendes tag
Igen, és egy csomó leszbikus hírdeti magát ilyen név alatt :)
-
Versus123
aktív tag
scifi könyvek,rendkívül pontos történelmi (ókor/misztikum) adatokkal,tényekkel. Magyar srác egyébként az író,Fonyódi Tibor. itt a honlapjuk: [L]http://mu.inomi.hu[/L]
ott a Harrison Fawcett topikban ha felteszed a kérdésedet,nagyon pontos választ fogsz kapni....
[Szerkesztve] -
aDM|RaL^
őstag
Lilith egy bot ut-ben:DDD
i am mr. muveletlen. -
Szekeres
csendes tag
Bocs, nem olvastam az aláírásod.
-
Szekeres
csendes tag
Harrison Fawcett: A katedrális harcosai? Le lehet szedni valahonnan az internetről?(Habár a címe alapján nem héber monda, jobban hangzik mint az asztronómia.)
-
Szekeres
csendes tag
Nem, nem lehet rájuk, de a Bibliára ahonnan ismerjük őket,lehet.(Igazad van, talán kicsit hülyén fogalmaztam meg.)
[Szerkesztve] -
Szekeres
csendes tag
Elnézést kérek, lehet hogy nem jól tettem föl a kérdést. Honnan olvashatott Lilithről Joung vagy Geothe?(Nem hiszem hogy az asztronómia honlapon vagy az NGE-n ) A monda nevére vagyok kíváncsi ahol Lilith szerepel.
-
Szekeres
csendes tag
Bocsánatot kérek ha megbántok ezzel valakit, de az asztrológiára nem lehet sehol se hivatkozni mint tudományos tény forrására.
-
Szekeres
csendes tag
Biztos hogy megbízható forrás ez az NGE? Az rendben van hogy itt is írnak róla, de hol tudok olvasni róla?(Pontosan hol?)
-
Szekeres
csendes tag
Milyen sorozat?(Hol?)
-
Keitaro
addikt
válasz
Latissimus Dorsi #7 üzenetére
Ezt még NGE miatt néztem :)
Háttérinformációk:
A Biblia szerint Isten Lilith-et Adammal együtt teremtette, tehát Lilith Adam asszonya volt. Azonban Lilith elhagyta férjét büszkeségből, ugyanis túl büszke volt ahhoz, hogy a nemi aktus során Adam alatt feküdjön. Tehát elszökött az Édenkertből, és Isten Évát teremtette Adamnak, és miután ettek a tudás fájáról, kiűzte őket Isten a paradicsomból, és halhatatlanságukat elvette. Azonban Lilith halhatatlan maradt, és megszülte az embereket, a Lilim-et. Főleg a zsidó hitben nagyon félnek Lilith-töl, talizmánokat használnak ellene védelmül.
NGE = Neon Genesis Evangelion
Egy sorozat amit ha valaki elsőre megért az biza szép kis háttérinfóval rendelkezik erről a területről... -
Latissimus Dorsi
senior tag
(héb.) a. m. az éjjeli: a szó már a bibliában is előfordul (Ézsau 34, 14). Magyarázata egyes mondák keletkezésére adott alkalmat. Egy a talmudi korszakból származó zsidó monda szerint Adám L.-tel nemzette a rossz szellemeket. Nagy szerepet játszik L. a későbbi kabbalának demonologiájában.
-
Szekeres
csendes tag
Mi az az NGE?
-
Keitaro
addikt
Tyű, te se néztél NGE-t... na várj egy kicsit :)
-
Szekeres
csendes tag
Ha így jobban tetszik a kérdés. Kinek(kiknek) a fejéből pottyant ki Lilith ötlete, és hova?
[Szerkesztve]
[Szerkesztve] -
Szekeres
csendes tag
Sajnos az. Nem találok semmilyen forrást. Hol tudok olvasni róla?
-
Zoltánka
tag
Google keresés, magyar oldalak
Beírás: Lilith héber
2. találat
Nem oly nehéz ez.... -
Szekeres
csendes tag
Sziasztok! A következő kérdés csak héber mondákban jártas embereknek! Nem tud valaki valamit lilith-ről? Ki volt ő pontosan? Melyik történetben ?
Aktív témák
- Vezetékes FEJhallgatók
- OpenWRT topic
- NVIDIA GeForce RTX 5080 / 5090 (GB203 / 202)
- Soundbar, soundplate, hangprojektor
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Projektor topic
- Okosóra és okoskiegészítő topik
- OLED TV topic
- Home server / házi szerver építése
- További aktív témák...
- Samsung Galaxy Z Fold6 / 256 GB / 12 GB RAM / 1év Garanciával / Gyári Független
- Samsung Galaxy Z Fold5 / 512 GB / 12 GB RAM / 1év Garanciával / Gyári Független
- Samsung Galaxy Z Flip6 / 256 GB / 12 GB RAM / 1év Garanciával / Gyári Független
- Apple iPhone 14 Pro Max / 256 GB / 88% akkumulátor / 1év Garanciával / Gyári Független
- Apple iPhone 15 Pro / 128 GB / 100% Akkumulátor / 1év Garanciával / Gyári Független
- Oppo Reno7 5G 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Készpénzes számítógép PC félkonfig alkatrész hardver felvásárlás személyesen / postával korrekt áron
- Lenovo ThinkCentre M720q/ Dell OptiPlex 3060- 3070/ Hp EliteDesk 800 mini, micro PC-Számla/garancia
- Lenovo LEGION Pro 5 / Pro 7, Lenovo Yoga Pro gépek (RTX 4060 / 4070 / 4080 / 4090)
- Bomba ár! Dell Latitude E5570 Touch - i5-6300U I 8GB I 256SSD I 15,6" FHD I HDMI I CAM I W10 I Gari
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest