Új hozzászólás Aktív témák
-
Egon
nagyúr
Szerintem enélkül is visszajöttek volna.
Fel van adva a lecke a kapitánynak. Az látszik, hogy eléggé le vagyunk maradva az élvonaltól. Szerintem a legjobb (sajnos szubjektíve a két legellenszenvesebb) két csapat került a döntőbe, és a dán bronzérmet se nagyon lehet elvitatni (ellenben a spanyolok a könnyű ágról jutottak be a négybe, nem gondolnám hogy reális a helyezésük).
Azt gondolom, a norge-nyugatromán-dán-orosz kvartett a négy legerősebb csapat, ellenük esélyünk sem lenne. Utánuk jönnek a svédek, hollandok, akik szintén elvernének egy ki-ki meccsen 10-ből 9-szer. A németek, brazilok, spanyolok ellen talán tudnánk nyerni 3-ból 1-szer, de alapvetően ők is előttünk járnak. Jelenleg a szerbekkel, románokkal vagyunk pariban játékoserőt tekintve.
Óriási probléma, hogy Görbicz óta nincs nemzetközi szintű klasszisunk, márpedig az szinte minden csapatban akad, legalább egy (csak a közvetlen vetélytársakat nézve: a szerbeknél Lekics, a románoknál Neagu). Nagyon fájó, hogy csilliárd forint rámegy a kézire, amiből a válogatott alig (leginkább nem) profitál. Még mindig versenyeztetjük az utánpótlást, és nevelni próbáljuk a (mondjuk védekezni nem tudó) felnőtteket, míg mondjuk a norgék jól láthatóan nem vágnak magukon eret, ha nem szereznek érmet 1-1 utánpótlás-vébén, ellenben a felnőttek versenyében már évtizedek óta ott vannak az élbolyban...
Továbbá a junior játékosok beépítése a felnőtt csapatokba (magas szinten) nem igazán valósul meg. A Győr is inkább tömegtermelésben jeleskedik (kétségtelen, hogy rengeteg győri nevelés szaladgál az NB1-ben), ugyanakkor klasszist nem nagyon sikerült nevelniük tizensok éve, sajnos.Jah, és még valami: Vova nyilatkozta, hogy mekkora különbség van a fiatalság és a rutin között. Erre csak egy névvel tudok válaszolni: Henny Ella Reistad. 22 éves a csaj, és már évek óta ott van az élmezőnyben...
Görbe hány évesen is lett húzóember a válogatottban? Az a rossz hírem van, hogy a 22-23-25 éves játékosok már nem az "ígéretes tehetség" kategóriába tartoznak: ha eddig nem lett belőlük nemzetközi klasszis, jó eséllyel már sosenem lesz...
[ Szerkesztve ]
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
TaliGa
aktív tag
válasz
f(x)=exp(x) #4798 üzenetére
Krumbholtz azért f@szán besegített nekik..., az első félidőben rendesen ment a flow a franciáknak, ez az idióta meg belenyúlt a félidő végén egy időkéréssel a tiszta gólhelyzetbe (passzívnál...), onnantól a lendület elszállt, -7 helyett lett -4, és visszajöttek a norgék a meccsbe.
"So say we all"
-
f(x)=exp(x)
őstag
Norvégok adhatnának a cuccból, amit tolnak. Komoly tudatmódosító lehet.
-
TaliGa
aktív tag
Pedig nem úgy nézett ki az első pár perc... Groener sztem irtó rosszul meccselt, a 7 a 6 ellenijük is besült, és ahelyett, h egyre szélesebben játszottak volna, középen akartak mindent megoldani. Lábjegyzet, de Bölk, Stolle és Grbics (meg mondjuk Zácsik is) iszonyat rossz formába került a torna végére, Eleknek lesz dolga bőven...
"So say we all"
-
vicze
félisten
Jól gondoltam hogy a spanyolok mennek tovább.
-
g0dl
addikt
Pedig nem én súgok a kapitánynak.
"A szövetségi kapitány kiemelte, a jövőben több vezérre lesz szüksége a csapatnak, amelyben a fiatalok és vb-újoncok hasznos tapasztalatokat szereztek, hiszen a fő cél számunkra a 2024-es párizsi olimpia. Az építkezés szempontjából is lényeges volt a végső helyezésünk, mert így könnyebb megtenni a következő lépést."
„Amikor májusban arról beszéltem, reálisan a tizedik hely környékén vagyunk a világban, kicsit máshogy nézett ki a csapat, volt néhány irányító, hármas védő, akikre most nem számíthattam. Mindent érmekben mérünk az utánpótláskortól kezdve, és amikor nincs rá esély, hajlamosak vagyunk feladni. Pedig nagyon nem mindegy, hogy milyen helyezéssel zársz egy világversenyt. Ha egyszer tizenhatodik vagy, onnan nem lehetsz a következő tornán ötödik. Ha tizedik vagy, és volt két olyan meccsed, amely nem sikerült, abból lehet fokozatosan tovább építkezni”
"„Nincs széthúzás a csapaton belül, de a kritikus pillanatokban kellett volna olyan rutinos játékos, aki támadásban és védekezésben is összerántja a csapatot. "
-
TaliGa
aktív tag
"Pár hét örömködés és megy minden vissza a darálóba. Továbbra is a utánpótlásra szánt TAO-ból külföldi játékosok lesznek fizetve 90%-ban."
Tökéletesen egyetértünk, de így is úgy is el lesz herdálva az a pénz... Amúgy előrébb lennénk sztem, ha 4be kerülünk - mint ahogy a foci EB is hozott pozítív dolgokat, pl. nagyobb médiafigyelmet, több nézőt...
[ Szerkesztve ]
"So say we all"
-
vicze
félisten
Jobb a 4., de ha elbukdácsol a csapat ugyan azzal a játékkal, akkor előrébb vagyunk vele?
Szerencse miatt akarsz nyerni vagy azért mert jobb vagy?
Mint írtam a közérzetnek jót tesz nyilván, de a valóságot nem változtatja meg.Azért nem számít, amiért ez se:
20. Puerto Rico
21. Argentína
22. MontenegróIgen komolyan kérdezem, mert Golovin kb. mindent megnyert korosztályosban amit lehet, és változott valami?
A férfi foci EB-n jól szereplő válhatott után változott valami?
Pár hét örömködés és megy minden vissza a darálóba. Továbbra is a utánpótlásra szánt TAO-ból külföldi játékosok lesznek fizetve 90%-ban. -
TaliGa
aktív tag
Nem akartalak felhúzni..., mindenesetre egy 4. hely sokkal nagyobb lökést adhatna a magyar kézilabdának, mint a lassan 35 éves Tomori, vagy bárki "tapasztalt" játékos - azt az utat ugyanis megpróbáltuk már...
A németek ellen asszem Bíró 40 százalékot hozott, sorozatban védett olyan ziccereket, h csak néztem, a végeredményt nézve tehát lehet, h egy apróság hiányzott, gyakorlatilag meg egy kiadós verést úsztunk meg, mert Blani nem fog mindig így védeni..."So say we all"
-
Egon
nagyúr
Ez a sorsolásos hülyeség meg lényegtelen, ahhoz hogy bajnok legyél mindenkit meg kell verni és kész. Az hogy esetleg neked attól jobb a szájízed hogy 4.-ek vagyunk egy egyéni szoc. probléma, gyakorlatban pont ott vagyunk vele mint a 10. hellyel sehol...
vs.
Női kézi biztosra menni olyan mint az orosz rulett.
Nem érzed az ellentmondást?
Mindössze egyetlen első helyezett lehet. A realitásokból kell kiindulni: egy 4. hely abszolút elfogadható lenne jelen helyzetben. Az első helyre kb. 2-3 csapatnak van esélye általában: most a norgék, nyugatrománok, esetleg az oroszok érhetnek oda az első helyre.És ha egyszer megverjük minding megverjük?
Nem igazán értem ezt a logikát.
Ha a közelmúltban megvertünk egy csapatot, miért ne lennénk ismét esélyesek? A spanyoloknál is vannak hiányzók."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
vicze
félisten
És ha egyszer megverjük minding megverjük?
Nem igazán értem ezt a logikát.
Lehet kikapnak a németektől, de otthon vannak és motiváltak, nagyon erős meccsük nem volt, így nem fáradtak. Bár a németek is eléggé rápihentek a Dán meccsen.Női kézi biztosra menni olyan mint az orosz rulett.
[ Szerkesztve ]
-
vicze
félisten
Nem ad, de néha egy személy puszta jelenléte elég hogy egy csapat ne essen össze, egy vezérnek igen nagy ereje van egy csapatban. Pont ilyen apróság hiányzott, hogy a németek ellen nyerjünk. Egyrészt nem voltunk elegen és igen sokan kiestek, másrészt nagyon hiányzik a rutin a csapatból, ezzel nem tudsz mit kezdeni.
Ez a sorsolásos hülyeség meg lényegtelen, ahhoz hogy bajnok legyél mindenkit meg kell verni és kész. Az hogy esetleg neked attól jobb a szájízed hogy 4.-ek vagyunk egy egyéni szoc. probléma, gyakorlatban pont ott vagyunk vele mint a 10. hellyel sehol...
Ennyi erővel nagyot fejlődött a csapat mert 15-ről 10-re jöttünk fel, hurrá... -
Egon
nagyúr
A spanyolokat múltkor lenyomtuk, nem?
Elnézve a legjobb 8 mezőnyét, legalább 4-5 csapat sajnos fényévnyire van tőlünk(nyilván előttünk). 2005-ben meg NA-t majdnem meglincselték, hogy "csak" a 3. helyet sikerült behúzni (Boki akkor már nem volt, helyette Mehlmann "Ebola" játszott...)."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
TaliGa
aktív tag
Érdekes, mert ennél jobb sorsolásunk sztem nem lesz az évtizedben, kikövezett útunk lehetett volna a négyig..., tehát ha most nem, akkor mikor!? Vagy szerinted Tomori, és a vállsérülésből lábadozó Kovacsics majd akkora lökést ad jövőre???
Amúgy a spanyolok ellen azért bármikor könnyebb, mint a skandik vagy a hollandok ellen...[ Szerkesztve ]
"So say we all"
-
TaliGa
aktív tag
Az, h európaiakkal játszottunk az első körben papíron jól hangzik, de a csehek és a szlovákok a régi lebonyolítási rendszerbe ki sem jutottak volna, az aktuális formájukat/erejüket pedig érdemes a lejátszott (nem velünk) meccsek függvényében nézni. Két igen gyenge csapat... Az egyetlen értékelhető ellenfelünk Korea volt, már ahol győztünk, de ők meg talán a tornán ellenünk játszották a legrosszabb meccsüket (nem jókedvükben sírtak a lefújás után...)
Ja, és ez mondjuk magánvélmény, de az összes meccsünket figyelembe véve mi a mai mezőnyben a szlovákokhoz kerültünk közelebb (h ők lettek jobbak, vagy mi rosszabbak, ki-ki ízlés szerint értelmezze), nem a dánokhoz...[ Szerkesztve ]
"So say we all"
-
vicze
félisten
Azért a sorrend nem igazán számít.
Az ugyan olyan rossz ha gyenge ellenfelekkel kell játszani, esetleg olyan ellen akik tapasztalatlanságukból sérülésveszélyebek.
Akkor is a német dán párosból kellett volna megverni valakit, ha nem európai csapatok vannak a csoportban. Csehek 6-tal kikaptak egyből Koreától, egyértelműen gyengébb csapat.A német meccset lehetett és kellett volna hozni.
A IV-et kivéve egyik másik csoport se volt könnyebb, sőt a II-ben idáig se jutunk. -
g0dl
addikt
Tudod jól, hogy az első csoportra gondoltam, mi úgy jutottunk el a kulcs mérkőzésekig (német + dán), hogy csak európaiakkal játszottunk. a levezető körök mennyiben voltak relevánsak az eredmény tekintetében?
Mire nem európaiakkal játszottunk, már minden eldőlt.[ Szerkesztve ]
-
g0dl
addikt
Ha értékelni akarom a vb teljesítményt, akkor mondhatom, hogy azért nem jutottunk nyolc közé, egy igen kedvező sorsolás mellett*, mert a németek ellenit egy góllal buktuk
- az addigi legjobbunk (Klujber) pár perc után kiesett
- jobblövő poszton nem volt igazán bevethető helyettes, Anna leginkább lőporszagot szagolni ment ki szerintem
- véleményes bíráskodás mellett
- Tomorit védekezésben nem tudtuk pótolni, védekezésben nagyon hiányzott egy vezérA Dánok nagyon össze vannak rakva (Mia Rej kiesésével is)
Azt hiszem Albek Anna, a három kapus, és a talán a három beálló kivitele felesleges volt (bár covid időszakban utólag okos az ember), nagyobb szükség lett volna még valakire a belső posztokra és védekezésbe egy rutinos játékosra.
Három játékossal lehetünk igazán elégedettek
Klujber
Márton
VámosZácsik és Háfra felváltva hozták a jó-közepes, és a terített betli teljesítményt
Én több lehetőséget adtam volna Kácsornak, bár nem tudom a boka sérülése mennyire volt komoly.Kapusok szerintem átlagot hoztak, ami jórészt a védekezés számlájára is írható. Blaninak volt egy bravúros meccse
Jobb szélen szerintem egyformán teljesítettek átlagban
Beállóban Bordás jó volt, szerintem van benne lehetőség
A többiek csak epizódszerepeket kaptak.
Egy Kovacsics, vagy Szucsánszki azért fel tudta volna rázni a csapatot nehéz helyzetben, ami hiányzott. Mondom ezt úgy, hogy Vámos felnőtt a feladathoz, de azért a rutint nem lehet boltba venni.
* mivel csupa európai ellenfelünk volt, így nem volt laza meccsünk.
-
vicze
félisten
Zácsik fogni azért ki sit nevetséges. Egyszerűen nem voltunk elegen amíg volt Klujber még ugy ahogy ment aztán összeomlott az egész támadás. 4 kimardt 7-es, nonszensz. Kb. senkinek nem ment igazán.
Noni megint valami hihetetlen gyenge volt, nem értem mi történt.Tök semleges angol kommentátort néztem az IHF oldalon és egytől egyig végigmondta objektíven a gondokat csak bólogatni tudtam.
Az biztos hogy katasztrófálisan játszottunk.
-
Egon
nagyúr
Ez kábé el is ment; ha nagyon gonosz akarok lenni, akkor Zácsikon meg Lukácson. Ja meg Szabó "védekezésén". És persze Golovinon, aki nem volt képes időben behozni pl. Kovácsot.
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
g0dl
addikt
Kácsor játszhat, és talán Klujber is, akinek nem súlyos a sérülése. Egy kis jó hír.
-
vicze
félisten
Ja csak az az apró probléma, hogy lassan nem marad játékos.
Azért a tornák esetében ez elég fontos.
Nyilván nem Háfrán ment el a meccs mielőtt ez jönne le a mondandómból, előző meccsen elég jól játszott. Minding a csapat veszít.
Lehet hogy voltak edzői hibák, különben nem veszítesz("What if?" meg sportban nincs), de Golovin azért a szünetben elég rendesen rendbe rakta a fejeket szóval egyáltalán nem lehet rá mutogatni.
-
-
Egon
nagyúr
A bírók nagyon szemetek voltak, pl. Vámos kiállítása egyenesen nevetséges volt.
Lehet Háfra labdavesztéseire mutogatni (mintha a vax nem lett volna rendben nála), de akkor Írassuk be Bírót is egy indítás-tanfolyamra (ne legyen már klubszimpátia alapján megítélve a válogatott teljesítmény)...Az utolsó momentum (amikor Tóth Esztinek túl hosszan dobta ki a labdát) annyira jellemző volt (pedig ott még lett volna talán esély egy gyors gólra).
Planéta óriási talány: az ő magasságával nem mer a kapu felé sem nézni, ez rossz vicc.
Albek elszórt 3 labdát 5 perc alatt, veszélyes lett volna visszahozni.
Összességében megérdemeltük volna az egy pontot, de szerencsénk sem nagyon volt (pl. amikor Planéta blokkjából behullott a kapuba a labda). Most fel van adva a lecke, a dánok ellen győzelmi kényszer lesz (persze ha még versenyben leszünk: Dél-Korea sem lesz egyszerű eset). A játék mindenképp biztató volt, védekezésben nagyot javultunk, és a csapat forgatásával sikerült támadásban is váltanunk (Szani nagyon jól szállt be, élmény volt nézni a labdalopásait és 1-1 átlövését)."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
vicze
félisten
Noni, f*nak nem nevezgetünk, nem 16perceket játszik hanem kb semennyit valós tétmeccseken. Az hogy Vasas meg Szombathely ellen játszik nem éppen a rutinját fogja növelni.
Amikor a kipattanót elcseszte az angol kommentátor csak annyit mondot, hogy nagyon mérges lehet majd magára ha 1-en fog múlni...
Akkor pont úgy éreztem hogy megjósolta a meccs végét. -
Kaba
veterán
Az edző is kicsit ludas a dologban.Az általad megnem nevezett játékost már korábban le kellett volna hoznia és támadásban a Planéta helyett(aki nem lő kapura) az Albeket kellett volna hoznia.
A sztárolás nem csak rá vonatkozik,hanem másokra is.Junior korban még hajtanak,aztán jönnek a zsíros szerződések és elkényelmesednek.(nem csak fejben). -
g0dl
addikt
De visszajöttünk, és akár arra az 1-2 bírói ítéletre is foghatnánk. Szerintem egy pontot legalább érdemeltünk volna.
Katrin és Kácsor kiesését nem bírtuk el. Nyitott ellen ők nyilván hatékonyabbak lettek volna.
Zácsik pár hetes kihagyás után szerintem remekül jött vissza, különösen labdalopásai voltak tetszetősek.
Egy most megnevezni nem kívánt átlövő sok támadásban eladott labdája sajnos erősen rányomta a bélyegét. Persze nem lehet egy ember nyakába varrni, az nagyon igazságtalan lenne, és nem bírhat 60 percet, aki 16 perhez van szokva , de talán kevesebb sztárolás segítene egy fejben nem rendben lévő játékosnak, akinek fizikai adottságai megkérdőjelezhetetlenek.Védekezésünk viszont rendben volt, nekem különösen Bordás ellentmondást nem tűrő megállító ütközései tetszettek.
Ha van a csapatban egy rutinos Kovacsics, vagy Szucsánszki akkor behúztuk volna. -
Egon
nagyúr
Kár ezért a félidőért.
Felejthető első 10 perc után remek 10 percet produkáltunk, de sajnos tudtak váltani a németek is, a nyitott védekezéssel nem tudunk mit kezdeni (egyelőre).
Kár Bíró két túl hosszú indításáért, meg egy pár rossz bírói ítéletért: max. 1-2 gólos német vezetés lenne reális a játék képe alapján. Innen nagyon nehéz lesz visszajönni."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
vicze
félisten
Szerintem még sose láttam hogy egy 5-1 100%-osan mattoljon egy csapatot. Komolyan mintha azt se tudnánk mit csinálunk...
Még jó hogy Bíró fog. -
Egon
nagyúr
Remélem Kácsor sérülése nem súlyos.
Az eddig mutatott játék alapján a németek az esélyesek, remélem rám cáfolnak a csajok.
Az az érzésem, hogy az első 10 percben mutatott játék tükörképe lesz majd a teljes meccsnek."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
Tegnapelőtt gyászos volt a védekezés, csak a szlovákok szerencsére annyit hibáztak, hogy nem lett belőle (nagyobb) gond (a gólarány még lehet azért probléma).
Remélem mára jobban felkötik a gatyát a hármasok (Planéta olyan lassú, hogy rossz nézni, Bordás meg rendre rossz ütemben lép ki, a beálló legnagyobb örömére)."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
perempe
veterán
Az indításoknál miért az edzőket mutatja a TV közelin?
* Brahms: 4. szimfónia *
-
vicze
félisten
Semmi óta.
Malestein, Janurik és Bölk-ék-re gondoltam. (Tudom, hogy a két német hivatalosan nem kapta le.) De az esély, hogy ha egy csapatban 1 személyen kimutatták a többi ne legyen fertőzött kb. 0. Tudom, tudom nem kapták el, de a gyakorlatban kb. arról van szó, hogy van-e a szervezeteben akkora vírus koncentráció, hogy a PCR kimutassa.
Kb. kockával dobsz egyet.[ Szerkesztve ]
-
vicze
félisten
Malestein is... hát igen látszik hogy itthon mennyire lazán vették az egészet és a gyorstesztek kb. semmit nem érnek. PCR-rel egyből kipotyogott egy csomó... Fradista.
Bár jelenleg olyan gyors felfutásban van megint a fertőzöttség, hogy megint egy kb. értelmetlen világverseny lesz. Kb. szarrá fertőzik egymás a csapatok és sorra zárják majd ki játékokat meg csapatokat. Egyszerűen csak van hogy átcsúszol még a PCR-en vagy nem...
-
Egon
nagyúr
Csessze meg, ha a két legjobb szélsőnk kiesik, komoly hátrányban leszünk...
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Kaba
veterán
A verebek tévesen csiripeltek,mégsem a Danyi lesz az új edzője az MTK-nak,hanem a Vida Gergő(korábban Békéscsaba,Debrecen).
[ Szerkesztve ]
-
Egon
nagyúr
Mindenesetre ahhoz, hogy a legjobb nyolcba bejussunk, a kötelező győzelmeken kívül (pl. csehek, szlovákok ellen) a német-dán duóból legalább az egyiket le kell győzni. Nem lesz egyszerű.
Ha nem jön össze, akkor kb. a 10. hely lehet reális. 20 évvel ezelőtt ez mekkora csalódás lett volna már..."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
g0dl
addikt
A mai válogatott meccsen voltak biztató elemek a játékunkban.
Klujber játéka remek volt, de igazán nem mondhatjuk egy-egy játékos cipelte hátán a csapatot, lényegében alig volt gyenge pont. -
Egon
nagyúr
Hát, a Móvár bemákolta.
A 3. és a 4. kalapból 2-2 csapat volt, aki verhető,ezekből húztak.
Szvsz talán a franciákat megelőzhetjük, de a Valcea nem hiszem hogy fogható (a Viborg meg lehet hogy mészárlást fog rendezni).
Megnézve a többi csoportot, a C csoport tűnik halálcsoportnak, a B meg a legkönnyebbnek.[ Szerkesztve ]
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
vicze
félisten
Na a román kiruccanásnak meg lett az eredménye...
[ Szerkesztve ]
-
Egon
nagyúr
Ez igaz.
A tuti az lenne, ha annyira könnyű csoportba kerülnénk, amit meg tudunk nyerni, aztán meg összesorsolnának a csoportja 2. helyén végzett Móvárral...Álmodik a nyomor...
Szemerey logikus választás, a 4. legjobb kapus jelenleg. Bár ha a pillanatnyi formát nézem, Páasztor zseniális...Érdemes visszanézni a németek elleni meccset, ha lehet valahol. Csodaszámba menő hárításai voltak.
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
-
Egon
nagyúr
Jogos, ugyanakkor egy Lada-Vác-Ikast-Storhamar négyesben sem szeretnénk lenni, az egészen biztos (már csak az utazási költségek miatt sem).
Sajnos így 66% esélye van, hogy megkapjuk vagy a Viborgot, vagy a Ladát az első kalapból.[ Szerkesztve ]
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
Nézegettem a csoportokat az EL-ben. A 2. kalapban vagyunk, ami kicsit vicces (pl. az Ikast vagy a Valcea csak a 3. kalapban leledzik).
Lehet álomsorsolás (pl. egy Baia Mare-Vác-Lubin-Zagreb négyes), de csúnyán meg is szívhatjuk (mondjuk a két dán csapattal, de orosz vagy nyugatromán, norvég ellenfeleket se szívesen kapnék).
Remélem a Móvár megkapja a Nagydisznód csapatát, és bosszút áll a Debrecenért...[ Szerkesztve ]
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
A Kastamonu pár éve a legjobb négybe jutott az EHF-kupában (akkor még ez volt a kupasorozat neve ugyebár), összesítésben egy gólon múlt hogy nem döntőztek.
Az elmúlt 5 szezonban kétszer nyerte meg magyar csapat ezt a kupát, és egyszer lett ezüstérmes (plusz ha nem lett volna törölve a Covid miatt a kettővel ezelőtti szezon, a Siófok minimum döntőzött volna, akkor hatból négyben legalább a döntőig eljutottak volna a magyar csapatok). A Vác tavaly ezer sebből vérezve is a csoportkörig jutott, és csak azért nem jutott tovább, mert a Covid miatt a zöld asztalnál dőlt el a továbbjutás.
Lehet nézni persze a negatívumokat, de akkor lássuk meg a pozitívumokat is. Ezen túlmenően, az EHF kupa díjazása botrányos, ahogy az EHF alkalmazottainak bekerülési költsége is (nem csoda, hogy sokan alibiznek).[ Szerkesztve ]
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
Oké, de most egyrészt más az edző, elég sok új játékost igazoltak, és nem mellesleg ez a román csapat verhetőnek tűnt, egy dedikáltan a magyar bajnokság 3. helyére hajtó csapat számára (a Kastamonu más kategória, nem véletlen van a BL-ben, még ha ott nem is osztottak nekik sok lapot).
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
A Debrecen a jelek szerint full kretént nyom. 24 perc alatt 6 azaz hat gólt dobtak (bár pár percnyi közvetítés nézése alapján meglehetősen erős bírói ellenszélben). Így nem lesz meg a továbbjutás...
A félidőben 15-9-re ég a Debrecen, ez nagyon kevés.[ Szerkesztve ]
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
A hátsóját fájlalta, legalább nem térd, váll, boka...
Bízom benne, hogy hamar helyre jön.
A végén Pásztor még akkorát védett, hogy ritkán látni olyat. Ha ő nem lett volna (vagy csak fele ennyit fog), simán kiesünk. Tök jól ment 15 percig a 2. félidőben, öttel is mentünk, többször is (összesítésben 10 volt az előny), de az utolsó negyedórában rengeteget bénáztunk."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
-
Egon
nagyúr
Kár a Fradi vereségéért.
Közben HSG Blomberg-Lippe - Váci NKSE 10-10 a szünetben.
Rettentő rosszul játszunk, főleg támadásban akadozik a gépezet, és nem keveset hibázunk. A védekezés sem az igazi, de Pásztor valami fantasztikus napot fogott ki, a németek szemét is kivédi...
Kuczora már a 15. percben megkapta a 2. kiállítását, így Ballai játszik a helyén (meglepetésemre hármas védőben). Támadásban szinte csak Hámori betöréseiből élünk. Szerencsére a németek is sokat hibáznak.
Remélhetőleg most is feljavuluk a második félidőre (mint mostanában nem egyszer)."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
f(x)=exp(x)
őstag
Szerintem se volt rossz meccs, mindkét csapat elég jól védekezett.
Hogy Klujber azt a hetest hogy nem dobta be, még most se értem. -
TaliGa
aktív tag
-
Egon
nagyúr
Jó meccs volt a Győr-Fradi, megérdemelten nyert az előbbi. Jobban örültem volna, ha 1-2 góllal kisebb a különbség (hogy nagyobb tétje legyen a visszavágónak), de ez még elvben azért ledolgozható.
Kisebb meglepetés a Siófok győzelme (az MTK szerencsére épül lefelé, egyre több esélyünk van az 5. helyre ha nem nyomunk túl gyakran full kretént).
Szerk.: kár hogy a jelek szerint a Veszprém full kretént nyom...[ Szerkesztve ]
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Kaba
veterán
Tomori lemondta a VB-t.
-
Egon
nagyúr
válasz
f(x)=exp(x) #4711 üzenetére
Egyébként a Debrecennek még nagyon hiányozhat az a két pont (ha a Móvár nem fog botlani).
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
Az MTK megint bemákolt egy egygólos meccset (mondjuk buktak is már el ilyet, mint pl. a Vác). A két csapatnak 3 db egygólos meccse volt, ebből mi egyet nyertünk, kettőt buktunk, ők fordítva.
Ha fordítva történt volna, 4 pont lenne a két csapat között a tabellán..."Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
vicze
félisten
Hm, az MTK győzelme meglepő, ennél már csak az lepett meg, hogy a Fradi beállói 6 gólt lőttek 1 meccsen.
-
Egon
nagyúr
Ez megvan, még Rasmussen idejéből, de az utódai egytől egyik klubedzők is voltak, és Vova is az.
Ezek szerint csak türelmi időt kapott...
Rendkívül kíváncsi vagyok, hogy mire megy Danyi az MTK-val...[ Szerkesztve ]
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
Egon
nagyúr
???
Nem igazán értem miről beszélsz.
Hint: a kiinduló állítás az volt, hogy egybitesek azon szurkolók, akik azt vizionálták, hogy a Fradi majd nem teszi oda magát a Siófok ellen, hátha ezzel EG segít a barátjának megmenteni a széket. Én erre annyit mondtam, hogy a szurkolók által adott pillanatban rendelkezésre álló infók alapján, ez a forgatókönyv akár valós is lehetett volna (az indokokat részleteztem), ergo nem teljesen hülyeség (volt benne logika valamennyire) ez a spekuláció elvben.
Más kérdés, hogy utólag okos mindenki: EG vélhetőleg tudta a meccs előtt, hogy Danyi már lemondott, így nyilván nem törekedett szoros eredményre a Fradi, csak szimplán így alakult a meccs (ahogy vélhetőleg a Győr sem akart hátrányban lenni Vácon egy félidő után).[ Szerkesztve ]
"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)
-
vicze
félisten
Már megbocsáss egy elég nagy hülyeség. Vasas ellen is tudunk ilyet csinálni lényegtelen a csapat, az okokat leírtam.
Mivel Zovko(Danyi előtt ott volt) is távozott elég egyértelmű, hogy pénzügyi probléma van és nem kis ellentét a játékosokkal.
Vasárnap majd világossá válik mi a helyzet.
Új hozzászólás Aktív témák
- Mibe tegyem a megtakarításaimat?
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Óra topik
- Netfone
- Háborog az Apple az iPhone-ra írt első pornóapp miatt
- Milyen légkondit a lakásba?
- Samsung Galaxy Ring - gyűrű-kúra
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Új design és okosabb AI: megjött a Galaxy S25 készülékcsalád
- Miért vezet mindenki úgy, mint egy állat?
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest