Hirdetés

Aktív témák

  • greenity

    senior tag

    T = -3 itt tartunk.
    Egy hete ilyenkor nagyon el voltam szomorodva, elment, itt hagyott és csak sokára jön haza. A sokára most csütörtök éjjel. Gyorsan eltelt. Bár minden nap majd megszakadt a szívem, hogy csak képen látom és ha nem is mondja, akkor is tudom, hogy rossz neki, hogy valaki beszólt. Tudom, Ő választotta, Ő akart menni, és Én hagytam, mert úgy gondoltam, hogy jót teszek Vele.
    Most már ennyi, lassan jön haza, ma végre megint tudtunk beszélgetni neten. Nagyon hiányzott már, őszintén szólva én beleőrülök a hiányába, a hiányába, abba, hogy nem lehetek vele, nem vigasztalhatom meg, nem bújhatok a mellkasához, és nem tudom szeretgetni.
    Majd hétvégétől.
    Nem csak Vele történnek dolgok, velem is. Holnap kórház, holnap megint megyek, és a négy fehér falat nézhetem egész nap. Mennyiben más ez a helyzet mint 3 hónapja? Sokban. Most tudom hova megyek és miért megyek. Az eredményeim jók, nem hiszem, hogy mást is vizsgálnak, csak megyek köszönök, elmondom, hogy jól vagyok, a kezem egészen jól viseli magát, nyilván a nagy terhelést nem bírja, de ez van, ezt meg kell tanulnom. Nem én fogom elköltöztetni a cuccainkat a közös lakásunkba.
    Mindezzel együtt remélem, hogy én leszek az, aki holnap este ugyanitt fog ülni és írni a laptopján, és kiengednek aludni. Nagyon jó lenne. Igyekszem minden feltételnek megfelelni. Többek között nem növesztek 170-es vérnyomást, mosolygós maradok, pozitív :)
    És akkor csütörtök éjjel, valamikor éjfél magasságában ott fogok állni Maci apukájával és várom, hogy odaérjen, hogy a nyakába ugorhassak és úgy aludjon el, hogy simogatom az arcát. És péntek reggel irány vissza... Nagyon szeretem. Hiányzik. Maci-függő lettem :)

Aktív témák

Hirdetés