Hirdetés

2024. június 19., szerda

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#3401) Andie


Andie
őstag

Update.
Ma délután 5kor asszonyt bezavartam, hogy fizesse be a tartozást. Azza biztattak, hogy már 7-8 óra fele elkezdik visszakapcsolgatni azokat, akiket lekapcsoltak.
No én 19 óra óta nézem a kék csíkot a képen, miszerint nincs jogom semmihez. 20.30kor felhivtam az ügyfélszolgot, ahol a srác aszonta 23-ig kapcsolgatnak vissza, várjak türelemmel, meg valami rózsát emlegetett. Ha nem kapcsolódik, vagy nemjó az adás, reggel szóljak be "jelerősitésért".
Ennyiben maradtunk. Arra, hogy egy bögyös szökéért beszólhatok-e, nem tudott válaszolni. Úgylátszik helpdeskesként elveszti az ember a humorát.

Most 10 perce visszakaptam az adást. Rögtön megjelent az RTL klubb.
Akkora kockaháborúval kezdett, hogy hirtelen azthittem, az új rubik-játékot mutatják, ami immár nem 3x3-as, hanem 160x160-as. De aztán gyorsan összeállt a kép, szép és jó. Azóta 5-6 percenként, főleg gyors képváltásnál, vagy gyors mozgásnál eddig sosem látott módon összekockásodik, de rögtön ki is tisztul. Fél másodperc kb.
Mingyár nézek más csatornát is, bár mostmár jónéhány perce az rtl sem csinálja...
Mindenesetre lehet, érdemes lenne beszólni jelerösitésért, bármit is jelentsen az.
Valószinü más rendszerbe soroltak, és itt kicsit gyengébb a jel? (mármint nem a vételi, mert az mostis 90% körül van, mindkét csiknál).

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#3402) dorog.zultan


dorog.zultan
tag

úgy tűnik Lala infoja helyes volt
tényleg lett es2 magyar-román
tehát akit érdekel a PL
ajánlom a keresés funkciót :)

üdv: dz

dz

(#3403) Lala6 válasza o.gaby (#3400) üzenetére


Lala6
őstag

A CNN egy teljesen új csatornán van, nem volt eddig semmi a helyén. Én pl. örülök a paprikának, vannak rajta jó műsorok és főzős csatorna eddig nem volt a digi-n. Jó hogy nem egy új doku csatornát raktak be.
Filmmúzeum tényleg jó lenne, de nekem így is bőven megfelel a digi kínálata.

(#3404) Lala6 válasza Andie (#3401) üzenetére


Lala6
őstag

Eddig is ilyen volt az rtl klub sajna.

(#3405) Andie válasza Lala6 (#3404) üzenetére


Andie
őstag

Nemnem. Értetlenkedve olvastalak eddig benneteket itt, hogy mit panaszkodtok, mert én nem tapasztaltam ilyet. Max 1 csik szaladt végig a képen, ujjnyi vastagságban, de azis inkább 1-2 óránként. Szerintem van valami csoportbasorolás...

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#3406) D600 válasza Andie (#3405) üzenetére


D600
tag

Szerintem is lehetséges valamilyen besorolás, hogy mi alapján azt nem tudom. Én sem észlelem a problémákat, pedig látnom kellene, mert direkt figyelem már hetek óta.
Van valamilyen plusz előfizetésetek? Pl.: HBOpak, maxpak?

Viasat6, AXN Sci-fi, Movies24, Nickelodeon, Boomerang csatikat látnám szívesen a kínálatban. Szoktam időnként sportot nézni, de ezt a 6 sport csatornát azért enyhe túlzásnak érzem a 40 csatornához mérve.

(#3407) o.gaby


o.gaby
tag

Nekem van HBO MAXPAK és mint már eddig is írta nálam minden ok és nem vettem még észre pixelesedést a már említett csatornákom.
Amugy a 6 sport csatorna már szerintem is túlzás. 2 éve van digim eddig összes sport csatornán nem töltöttem még el 5 percet, erre most itt van még 1 :(

(#3408) KovácsGéza


KovácsGéza
tag

Valami nem kóser most, az AXN-re rákerült valami ungabunga nyelvű felirat.

Monsieur! Azonnal kovessen engem, bitte!

(#3409) Andie válasza D600 (#3406) üzenetére


Andie
őstag

Tök alap, 2700 ftos csomagom van. Nem akartam direkt semmiféle mozis csatornát, mert amit ott nyomnak, azt vagy már 3x láttam, vagy letöltöm.. ööö. szóval megnézem moziban. :B

Most azóta figyeltem, és az elmúlt 3 órában szinte alig volt kocka. Talán 2 alkalommal, fél képernyönyi, vagy még annyi sem. De tényleg alig 1 pillanatra, talán 5-8 frame erejéig.

Reméljük igy is marad.

Samsung Galaxy A50 - Samsung UE46D6100 - BNet Tag: Andie#2999

(#3410) Croatush


Croatush
tag

Bocs eltévedt :U

[ Szerkesztve ]

(#3411) Slax válasza KovácsGéza (#3408) üzenetére


Slax
senior tag

Arról nem beszélve, hogy a CartoonN nem volt magyar hang órákig. :D

Más. Szerintem is sok a sport csatorna (bár amerikai focit, rögbit, snookert, curlinget, pókert, dartsot, néha nézek :B ), én sem tapasztaltam még egyszer sem kockásodást vagy más hibát (de, mégis láttam hibát, nyáron a marha nagy felhőszakadásban nem volt jel, de a upc-n sem volt akkor). Én is szívesen látnám már az AXN csatornáit, vagy a Viasat TV6-ját. A Boomerang is jól jönne, ám az Animax-on elég sok rajzfilm nincs szinkronozva, vagy feliratozva (nekem bármelyik megfelelne, csak legyen), ez is változhatna. Röviden ennyi bajom van csak, de minőségi panaszom nincs. :P

[ Szerkesztve ]

''mit csinálsz? megmondod a gépnek: MŰ-HOLD-VEVŐ!! NEM ÉRTED?! MŰ-HOLD-VEVŐ!!'' by escie '' Fáznak a bitek, a kihűlt adatok egymáshoz bújnak... by LAN Sianis megtömött egy pónit

(#3412) Anubis_9


Anubis_9
őstag

Nekem azon kívül, hogy 6 napja se kép se hang, nincs problémám a DIGI-TV-vel! :)) De most komolyan. :DD

72 cm-es Panasonic CRT TV-n nem esik még szét a kép. Nagy ritkán kockásodik csak, akkor is csak egy vékony csíkban, 1 mp-re.

Viszint a másik szobában, ahova át van vezetve, gyakran van az, hogy lefagy a kép több mp-re és a hang megy tovább. Aztán utána a kép is követi. Olyan is gyakran előfordul ugyanebben a szobában, hogy rövid időre elmegy a kép és a jön a szokásos "Nincs jel vagy rossz jel" (vagy mi) duma.

"Bocs, hogy késtem, nem volt kedvem jönni!"

(#3413) Lala6


Lala6
őstag

Újra van Romániában és a Vajdaságban is TV2 !

(#3414) Mr-Pamacs


Mr-Pamacs
senior tag

Hi

Hogylehet visszacsalogatni a Music Maxot,CNN-t? Láma vagyok hozzá!
És ez a comedy ez milyen csatorna? Ez fogható valahogy?

(#3415) Dízeles


Dízeles
aktív tag

Hali.
Jelenleg nagyon jó a kép minőség .A sport 1-2 képe is szupi.Remélem így is marad!!
Egyebként minden este ha már nem nézzük a digit kiszoktam húzni a konektorból ,márcsak azért is mivel nagyon melegszik a beltéri.
:))

Ha a szüleidnek nincs gyereke, nagy valószínűséggel neked sem lesz.

(#3416) Anubis_9 válasza Dízeles (#3415) üzenetére


Anubis_9
őstag

A beltéri nálam is felér egy kisebb fajta kazánnal. :DD

"Bocs, hogy késtem, nem volt kedvem jönni!"

(#3417) DoQ válasza Lala6 (#3413) üzenetére


DoQ
csendes tag

Hello.Nekem is bejött az es2.Ezen lesz majd a premier ligue?Nekem lengyel-magyar nyelv van.

(#3418) DoQ


DoQ
csendes tag

És a madarak azt csiripelik, hogy február 1-től kinyitják az előfizetőknek a DoQ-t és a SportKlub Pluszt is, valamint felrakják a Fishing & Hunting Channelt.
Ezeknek a madárcsiripeléseknek én személy szerint többnyire hiszek, mivel eddig körülbelül 80%-uk hétre pontosan be is jött...

(#3419) D600


D600
tag

Az HBO Maxpak-ot azért kérdeztem, mert a csatik közül azt a 4 csatornát látom a legjobb minőségűnek, tehát feltételezem, hogy az HBO-s kártyáknál kicsit javítanak a jelen.

Már csak a Doq-t és a Sportk+-t nem értem, hisz felröppent a hír már jó ideje, hogy be fogják tenni a csatornakiosztásba.

[ Szerkesztve ]

(#3420) DoQ válasza D600 (#3419) üzenetére


DoQ
csendes tag

Remélem h most tényleg beleteszik mert én már várom őket!!!!!!!!!!!

(#3421) KovácsGéza válasza Lala6 (#3394) üzenetére


KovácsGéza
tag

S ha mondjuk megfizetlek csokival vagy sörrel? Meg nekem adom a szimpla fejet, elpasszolod, és nyersz rajta kis lét.
Viszont az anténa hozzáférése eléggé bajos. Lóg a falon.

Monsieur! Azonnal kovessen engem, bitte!

(#3422) Rick4 válasza D600 (#3419) üzenetére


Rick4
félisten

HBO-s kártyáknál kicsit javítanak a jelen....ez a jeljavítás nem kártyafüggő dolog, a diginél random módban megy, hogy mi jó és mi nem, de egy TP-n sugárzott 10-12 csati tartozik egy multistream jelbe, a beltéri ezeket a csatikat "válogatja ki" az egy adatfolyamból . sajnos a műhold oldalról nincs hiba, a feladásnál van bibi. valahol van fent a neten egy statisztika, melyik csatit milyen sávszéllel nymoják, azal nem igazán szokott baj lenni, sőt volt olyan is, hogy nagyobb sávszéllel nyomták, mint az upc-d, . most pl. az összes csati normálisan megy...

Samsung 49" monitorok eladók: https://hardverapro.hu/apro/samsung_49_32_9-es_monitor_elado_meg_2_honap_papir/friss.html

(#3423) tojsz™


tojsz™
aktív tag

fishing & hunting :C :Y
mit tudnak még kitalálni :F

(#3424) DoQ válasza tojsz™ (#3423) üzenetére


DoQ
csendes tag

Mikortol lesz?

(#3425) KovácsGéza válasza tojsz™ (#3423) üzenetére


KovácsGéza
tag

Fuckin & Sucking

Monsieur! Azonnal kovessen engem, bitte!

(#3426) Rick4 válasza tojsz™ (#3423) üzenetére


Rick4
félisten

elég régóta megy a chasse et peche, (franciául) a caza y pecha (spanyolul) és az angol megfelelője lesz a fishing & hunting..engem személy szerint nem köt le, de úgy látszik, tud ilyen tematikával terjeszkedni...mondjuk a mezzonál még mindig nincs rosszabb...

Samsung 49" monitorok eladók: https://hardverapro.hu/apro/samsung_49_32_9-es_monitor_elado_meg_2_honap_papir/friss.html

(#3427) Rick4 válasza KovácsGéza (#3425) üzenetére


Rick4
félisten

lenne rá eszed, mi? :DDD

Samsung 49" monitorok eladók: https://hardverapro.hu/apro/samsung_49_32_9-es_monitor_elado_meg_2_honap_papir/friss.html

(#3428) DoQ válasza Rick4 (#3427) üzenetére


DoQ
csendes tag

Mikortol lesz a fish és hunt?

(#3429) D600 válasza Rick4 (#3426) üzenetére


D600
tag

Jaja a Mezzo az kellett. :O
Ki az a hibbant aki 1 percet is tud nézni abból a csatornából :F gondolom a többség :DDD

(#3430) KovácsGéza válasza D600 (#3429) üzenetére


KovácsGéza
tag

Ti nem olvastok híreket?
Tavaly a UPC ki akarta venni a kínálatából, olyan tiltakozás lett belőle, sajtó támogatással, hogy az UPC viszakozott.

[link]

Műveletlen, neoprimitív, kultúrbarbárok vagytok! :) :)) :D :DD :DDD

Monsieur! Azonnal kovessen engem, bitte!

(#3431) veber2


veber2
csendes tag

HI

Itt semi nem változik, ma is ugyanúgy kockásodik a z rtl klub meg a tv2, a többiről nem tudok mit mondani, ki mit tud a hűség idő alatti felmodásról? :F

toki

(#3432) KovácsGéza válasza veber2 (#3431) üzenetére


KovácsGéza
tag

Felmondod, követelnek, nem fizeted ki, cuccokat nem adod vissza, bekaphatják.

Monsieur! Azonnal kovessen engem, bitte!

(#3433) Rick4 válasza veber2 (#3431) üzenetére


Rick4
félisten

ÁSZF 12. pont, 27. oldal: [link] ;)

Samsung 49" monitorok eladók: https://hardverapro.hu/apro/samsung_49_32_9-es_monitor_elado_meg_2_honap_papir/friss.html

(#3434) D600 válasza KovácsGéza (#3430) üzenetére


D600
tag

"Műveletlen, neoprimitív, kultúrbarbárok vagytok!"

Ezt bevállalom! :R

(#3435) Lala6 válasza veber2 (#3431) üzenetére


Lala6
őstag

Hivatkozz a Hálózatra, a szerződésben benne van, még sem adják. Nem tartották be --> felmondod következmények nélkül.

(#3436) Rick4 válasza Lala6 (#3435) üzenetére


Rick4
félisten

:R

Samsung 49" monitorok eladók: https://hardverapro.hu/apro/samsung_49_32_9-es_monitor_elado_meg_2_honap_papir/friss.html

(#3437) Rick4


Rick4
félisten

itt az új csatilista: [link]

Samsung 49" monitorok eladók: https://hardverapro.hu/apro/samsung_49_32_9-es_monitor_elado_meg_2_honap_papir/friss.html

(#3438) o.gaby


o.gaby
tag

Most néztem egy filmet a cinemaxon tele örült gyors mozgásokkal és semmi pixel, szellemkép vagy bármi más. A minőség olyan volt mintha dvdt néztem volna. Szóval a digi is tud ha akar csak azért nem 2700át kellene fizetni.

(#3439) sgery válasza Lala6 (#3435) üzenetére


sgery
őstag

olvasd el az új ászf-et ami tartalmazza hogy a diginek jogában áll módositani a csatornákat. Szóval arra ne hivatkozz :U
De erre hivatkozni amúgyis fasság már bocsánat, ennyi erővel arra is hivatkozhatna hogy a paprika tv-t se irta alá és neki most néznie kell..
Arra meg hogy nem hajtják be annyit, hogy nehogy úgy járj mint a bkv-sok hogy eladják a tartozásokat behajtócégeknek. mert ha azok kopognak érte akkor kocsit is visznek..

De azon a mezzo a upc-n kiakadtam:D hogy lehet ezeket nézni. a hálózat után is mennyien sirnak, meg ez a fish and hunt, csupa élmény. Jó hogy én discoveryn és mtv southparkon kivül semmit se nézek tv-ben:)

[ Szerkesztve ]

FurTv-s Lapeno figurát keresek, aki tudja hol lehet venni szóljon!!!:)

(#3440) Bandus99


Bandus99
őstag

Lehet kovezni, en orulok a paprikanak.

Van me'g ve'r a koffeinkeringe'semben

(#3441) KovácsGéza válasza o.gaby (#3438) üzenetére


KovácsGéza
tag

Igen!
Amit írsz, el is tudom képzelni!!!
37cm-es tévén...

Monsieur! Azonnal kovessen engem, bitte!

(#3442) dorog.zultan válasza Rick4 (#3437) üzenetére


dorog.zultan
tag

"Sport Klub+ Hungary"
nálam ez nem megy. Ti tudjátok nézni?

dz

(#3443) Rick4 válasza dorog.zultan (#3442) üzenetére


Rick4
félisten

ja. az HBO adriát is, galaxie sportot, axn scifi- crime- ot meg mindent. ;)

Samsung 49" monitorok eladók: https://hardverapro.hu/apro/samsung_49_32_9-es_monitor_elado_meg_2_honap_papir/friss.html

(#3444) Rick4 válasza sgery (#3439) üzenetére


Rick4
félisten

vagy úgy járnak, mint jónéhány parkolócég, akinél kiderül a téma bolygatása miatt, hogy ezt sem így kellett volna, azt sem így keleltt volna, nem kezelhették volna a tartozásokat olyan módon ahogy tették, meg nem adhatták volna el úgy ahogy tették....szerintem a diginél nem kellene nagyon kutakodni, hogy pár szabálytalanság kiderüljön...

Samsung 49" monitorok eladók: https://hardverapro.hu/apro/samsung_49_32_9-es_monitor_elado_meg_2_honap_papir/friss.html

(#3445) molnárszilár


molnárszilár
csendes tag

Hy!Nos 4 hét után válaszoltak a felmondásomra!Lekapcsoltak és kérik vissza a berendezéseket ami rendben is van!Iga nekem kell visszaszolgáltatni el kell vinnem 25km-rel arrébb!Valamint kérik a parabolát is de mivel nekem 2 elöfizetésem van és ez egy antennén van felhivtam hévizt ahol a szerelö azt mondta hogy hivjam fel öket és modositassam velük a papirt!Amikor a szerelök megcsinálták a második elöfizetést akkor nem raktak fel 2 tükröt hanem dupla fejet raktak fel!De erröl nincs papir!Szoval ez szar ügy!Meg a digi retek kiküldött egy 1720ft-os számlát amit ki kell fizetnem mert elvileg csak fél honapot kellene fizetnem mivel a felmondásomban csak a fontosabb napokat emeltem ki amikor nem volt jo(karácsony szilveszter) holott már a nyártol fogva szarakodott!Szoval ha netán sikerül hétfön elérnem az ügyfélszolgálatot és nem csak zenét hallok a telefonban akkor lesz ereszd el a hajam!De majd még fizetek is nekik!Azt nem tudom hogy a szereléskor mire fizettem ki több mint 20 ezer ft-ot!De ha azzal lesznek boldogok akkor feladom a csekket de utánna számithatnak egy jo kis médiacikkröl!Szemét banda!!!!!!!!!!!!

(#3446) Rick4 válasza molnárszilár (#3445) üzenetére


Rick4
félisten

nem kell visszavinned a berendezéseket, a törvény szerint csak oda, ahol átvetted, vagyis az otthonodba kell hogy eljöjjenek érte. hogy ezt ők miként oldják meg, az nem a te bajod.. leginkább akkor van ez így, ha a beltérik fejjel tükörrel együtt meghaladják a 10 kilót, és méretüknél fogva nem alkalmasak tömegközlekedéssel való szállításra. igazából azt sem értem, hogy a bejelentett hibához történő kiszállás miért az ügyfélnek kerül pénzbe, mert akár a gázszolgáltató, akár az áramos cég, de még a t-kábel is kijön hibát elhárítani, ha bejelentem, hogy gond van, az áramosok is mondják, hogy nekem kell fizetnem, ha az én oldalamon (a villanyórán erről) van hiba, ha a másik oldalon, vagyis a cég tulajdonában levő vezekében, villanyórában akkor kutya kötelességük saját költségre megcsinálni....ezért volt jó nagy beugratás, hogy vegyenek meg az emberek maguknak beltérit, tükröt, fejet... :U

Samsung 49" monitorok eladók: https://hardverapro.hu/apro/samsung_49_32_9-es_monitor_elado_meg_2_honap_papir/friss.html

(#3447) D600 válasza sgery (#3439) üzenetére


D600
tag

Csak annyiban nem értek egyet a csatorna változtatásokkal, hogy azért valamilyen szinten ezt ők előre tudják, hisz szerződéseket kell írniuk erről és hát valamiféle tájékoztatást küldhetnének a csekkel együtt, vagy legalább a honlapjukra feltennék a várható változtatásokat. Ez így lenne fer.
Az milyen már hogy délelőtt még ezt néztem, délután már nem tudom nézni, mert változtattak. Nem mindenki ért a csatornák beállításához, sok nyugdíjas is rendelt DIGI-t akiknek a szerelők állítják be. Most ők honnan tudják, hogy nézhetnek plusz csatornákat?

Azt szeretném, ha nem lenne ez ilyen fejetlen káosz dolog, hanem előre lehetne tudni mire számítsunk. Teljesen úgy tünik, mintha ők sem tudnák, csak hirtelen jött ötletekből történik az egész.

(#3448) digisat21 válasza molnárszilár (#3445) üzenetére


digisat21
csendes tag

Velem beszéltél a ügyről Hévízen.
A szerelést Nálad annó nem az én cégem végezte,hanem a megyeszékhelyiek,ők már nincsenek szerződésbe a digivel. Hogy mire fizettél húszezret Tőlük kérdeheted meg.
Az én szerepem annyi az ügyben hogy leveszem Tőled a cuccot,de ezt csak úgy tudom,ha hiánytalan. Amit leadsz berendezést annak a szerződésén ha van kültéri akkor kell,ha csak beltéri van X-elve nem kell tükröt leadni. /emiatt ne pazald a pénzed pesti telefonra/
A médiacikk előtt alapos tájékozódást javaslok a digi ÁSZF-jében,nehogy fordítva sűljön el a dolog egy jó vaskos hitelrontás formájában.
Ezeket csak jószándékból javaslom két éve benne vagyok a témában,sokmindent megértem,mélyebbre látok mint Te felhasználóként.
Emlékezhetsz,mikor megjelentél a problémáddal a fórumon is felejánlottam segítségemet.
www.digitvzala.hu

(#3449) hoby36


hoby36
senior tag

Nem akar valaki digis beltérit,tányért,fejet venni?Nekem elég volt belőle.Nem a digi tulajdona,kifizettem malydnem 2 éve egyben. :D

A logikában semmi sem véletlen!

(#3450) Rick4 válasza hoby36 (#3449) üzenetére


Rick4
félisten

egy új digit beltéri (ennél lényegesen jobb paraméterekkel rendelkező) 12-13K-tól indul, a fej+ tükör meg 2K-t érhet használtan kbújonnan is 2K+2K......nem lesz nagy üzlet... :(

Samsung 49" monitorok eladók: https://hardverapro.hu/apro/samsung_49_32_9-es_monitor_elado_meg_2_honap_papir/friss.html

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.