Hirdetés

Aktív témák

  • Csemike

    aktív tag

    Holnap ismét véradás van Érden a kultúrházban (Alsó utca) 10 és 18 óra között. Gondolkodom rajta, hogy ismét bepróbálkozom. Legutóbb februárban akartam menni, csak akkor a hemoglobin alacsony szintje miatt (magyarul vérszegénység) 2 hónapra eltanácsoltak bármiféle véradási kísérlettől. Mint már sokadszor. Azért persze bőven volt példa arra is, hogy elfogadható mennyiségű hemoglobin volt a véremben, így simán levették a vérem, de sosem tapasztaltam utána rosszullétet, szédülést, ájulást pláne nem, pedig legtöbbször is csak határeset voltam.
    Komolyan, nem értem, honnan van ez a vérszegénység. A múltkor is jöttek ilyen alig 50 kilós nyeszlett lányok, aztán tele voltak hemoglobinnal, én meg az életerős, tetterős nő, akinek van akkora a badija, hogy bőven tudna belőle adni másoknak, mégsem tudok, mert állandó vérszegénységgel küzdök. Nem tudom mitől lehet, talán a havonkénti 5 napig tartó, nemgyenge mikulás, talán genetika, talán nyomelem és vitaminhiány. Pedig minden nap eszem gyümölcsöt (főleg almát), rendszeresen mozgok, a dohányzásról teljesen leszoktam, és egyébként meg megkaptam az üzemorvostól a plecsnit, hogy makkegészséges.

    Egyébként meg egy nagy dilemmába kerültem.
    Megtaláltam a tökéletes fodrászt, aki nem csacsog feleslegesen, akivel nem kell feszélyezett muszájbeszélgetésekbe bonyolódni, hanem csendben teszi, amiért megfizetem. Andinak hívják és a Bocskai úton dolgozik egy szalonban. Namost, én Andinak azt mondtam, hogy 2-3 centit vágjon a hajamból, amit meg is tett (hiszen ott ültem én is, és láttam :D), viszont a frizurámban semmiféle változás nem eszkalálódott. :D De semmi. Senki nem vette észre, hogy a hajam rövidebb lett. Pedig nem olyan hosszú hajam, hogy 2-3 centi mínusz ne legyen látványos... Szóval, én szeretem, ha látok valami változást hajvágás után, ez most nem jött össze.
    Adok még esélyt Andinak, mert a csendessége abszolút pozitívum, hajat nagyon tud mosni (mondta is, hogy szóljak, ha nagyon erőteljesen dörgöli a fejem, de eszem ágában se volt ellenkezni, jól esett a fejmasszázs), és hátha csak biztatni kell a hajvágáskor, hogy csak bátran. :)

    Na, most megyek mert ma van amúgy 2 vizsgám. :DDD :DD :O

Aktív témák