Hirdetés

Aktív témák

  • ladybug

    őstag

    Az éjjel ismét jót aludtunk. Szuszogott mindkét manó rendesen, de egyszer sem ébredtek fel.

    3/4 7-kor keltünk. Nyugisan elvégeztünk a dolgainkkal, majd játszottunk. Szinte semmi dolgom nem volt ma. Kényelmesen játszogattam a lányokkal, és csak teregetni kellett kimennem. Az idő esőre állt, és még hideg is lett.

    Anya elvitte délelőtt Rékát vásárolni, így neki megvolt a levegőzés. Borka pedig sokat rajzolt és játszott.

    Az ebéddel kicsit megcsúsztam, és Réka is nyűgös lett addigra, így elég nehezen készült el a nokedli. De csak lett ebéd, mire Kedvesem hazaért.

    Réka kivételesen ebéd után aludt el, és 2-ig pihent. Borka közben internetezett. Mikor felébredt Réka elmentünk a papírboltba kis lufikért. Arra gondoltam, hogy felújom a lányoknak, és úgy díszíthetik alkoholos filccel, mint egy tojást. Borka már nagyon húsvéti hangulatban van, és ezt ötöltem ki, hogy lekössem vmivel.

    Sajnos a kis lufikat nem tudtam felfújni. Helyette a nagy lufikat díszítették ki. Réka is nagyon lelkesen firkálta a lufit, és a végén már mindenhová került az alkoholos filcből. Ezért jobbnak láttam elvenni tőle. Persze erre egy krokodilkönnyes, nagy hiszti volt a válasz.

    Délután sétáltunk is, levittük Mogyorót a pályára. Borka fel-alá rohangált vele, Réka pedig nézte őket, és néha felkaptam, megpörgettem. Nagyon tetszett neki.

    Este bevásárolni voltunk. Feltöltöttük leapadt készletünket.

    A fürdés megcsúszott, emiatt a lefekvés is. Réka a fáradtság miatt nehzen aludt el. 3/4 9 óta szuszognak a drágák.

Aktív témák