Új hozzászólás Aktív témák

• #38 woodpaul őstag

  Új Válasz 2005-03-30 11:32:15 #38

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  woodpaul

  őstag

  The Cure: Disintegration
  
  Oh I miss the kiss of treachery
  The shameless kiss of vanity
  The soft and the black and the velvety
  Up tight against the side of me
  And mouth and eyes and heart all bleed
  And run in thickening streams of greed
  As bit by bit it starts the need
  To just let go
  My party piece
  
  Oh I miss the kiss of treachery
  The aching kiss before I feed
  The stench of a love for a younger meat
  And the sound that it makes
  When it cuts in deep
  The holding up on bended knees
  The addiction of duplicities
  As bit by bit it starts the need
  To just let go
  My party piece
  
  But I never said I would stay to the end
  So I leave you with babies and hoping for frequency
  Screaming like this in the hope of the secrecy
  Screaming me over and over and over
  I leave you with photographs
  Pictures of trickery
  Stains on the carpet and
  Stains on the scenery
  Songs about happiness murmured in dreams
  When we both us knew
  How the ending would be...
  
  So it's all come back round to breaking apart again
  Breaking apart like I'm made up of glass again
  Making it up behind my back again
  Holding my breath for the fear of sleep again
  Holding it up behind my head again
  Cut in deep to the heart of the bone again
  Round and round and round
  And it's coming apart again
  Over and over and over
  
  Now that I know that I'm breaking to pieces
  I'll pull out my heart
  And I'll feed it to anyone
  Crying for sympathy
  Crocodiles cry for the love of the crowd
  And the three cheers from everyone
  Dropping through sky
  Through the glass of the roof
  Through the roof of your mouth
  Through the mouth of your eye
  Through the eye of the needle
  It's easier for me to get closer to heaven
  Than ever feel whole again
  
  I never said I would stay to the end
  I knew I would leave you with babies and everything
  Screaming like this in the hole of sincerity
  Screaming me over and over and over
  I leave you with photographs
  Pictures of trickery
  Stains on the carpet and
  Stains on the memory
  Songs about happiness murmured in dreams
  When we both of us knew
  How the end always is
  
  How the end always is...
  
  
  Széthullás
  
  Ó, hiányzik nekem a hűtlenség csókja
  A hiúság szégyentelen csókja
  A lágy és a fekete és a bársonyos
  Szorosan testemhez simul
  És a szám és a szemem és a szívem mind vérzik
  És szétfutnak a mohóság egyre duzzadó patakjaiban
  Ahogy egyre inkább érzem,
  Hagyni kell, hogy az egész
  Szétszéledjen
  
  Ó, hiányzik nekem a hűtlenség csókja
  A fájdalmas csók mielőtt
  Egy szerelem bűzét táplálom
  Egy fiatalabb hús helyett
  És a hang
  Mikor megszakad ott mélyen
  A visszatartás térden állva
  A kétszínűség szenvedélye
  Ahogy egyre inkább érzem
  Hagyni kell, hogy az egész
  Szétszéledjen
  
  De én soha nem mondtam, hogy örökre itt maradok,
  Úgyhogy itt hagylak a csecsemőkkel és a láthatások reményével
  Így kiabálsz a titkosság reményében
  Túl- és túl- és túlkiabálsz engem
  Itt hagylak a fényképekkel,
  Az átejtés képeivel
  Foltok a szőnyegen és
  Foltok a falakon
  Dalok a boldogságról álmainkban mormolva
  Mikor mindketten tudtuk,
  Hogy mi lesz a vége�
  
  Körben visszatért minden hogy széttörjön újra,
  Széttörjön, mintha üvegből lennék újra,
  Hogy felépüljön a hátam mögött újra
  Hogy az elalvás félelmében visszafojtsam a lélegzetem újra
  Hogy a fejem fölött lebegjen újra
  Hogy belevágjon mélyen a csont velejéig újra
  Körben és körben és körben
  És szétesik újra és újra és újra
  
  Most, hogy tudom, hogy darabokra hullok
  Kiveszem a szívem
  És megetetem bárkivel
  Együttérzésért kiáltva
  Krokodil könnyek a tömeg szeretetéért
  És éljenzéséért mindenkitől
  Keresztülzuhanok az égen
  Keresztül a tető üvegén
  Keresztül a szájpadlásodon
  Keresztül a szemgödrödön
  Keresztül a tű fokán
  Könnyebb nekem a mennyország közelébe jutnom,
  Minthogy valaha is egésznek érezzem magam újra
  
  Soha nem mondtam, hogy örökre itt maradok,
  Tudtam, hogy itt hagylak majd a csecsemőkkel és mindennel
  Így kiabálsz az őszinteség odújában
  Túl- és túl- és túlkiabálsz engem
  Itt hagylak a fényképekkel
  Az átejtés képeivel
  Foltok a szőnyegen
  És foltok az emlékezeten
  Dalok a boldogságról álmainkban mormolva
  Mikor mindketten tudtuk,
  Hogy mindig mi a vége�
  
  Hogy mindig mi a vége�

Új hozzászólás Aktív témák