2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Hogyan kezdjünk gondolkodni?

Hogyan kezdjünk gondolkodni - Amit nem tanítanak az iskolában „Az emberi lény az egyetlen, aki mára már...

[ ÚJ TESZT ]

Relaxáció

Relaxáció

Maga a gyakorlat azon az alapelven működik, hogy amíg stresszes állapotban vagyunk, egész testünk, arckifejezésünk és testtartásunk egy nagy görcsben van, izmaink által megfeszítve. Ugyanakkor izmaink tudatos ellazításával, kihasználva a kölcsönhatás kétirányúságát, pozitívan vissza tudunk hatni az idegi, lelki állapotunkra. Könnyen és viszonylag hamar elsajátítható technika, másrészt elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán és tárgyilagosan, ha úgy tetszik külső szemlélőként lássuk át helyzetünket. A másik nagyon fontos dolog ugyanaz, mint amit a jó doktor akar, nevezetesen hogy egy ellazult, feszültségmentes állapotban valóban közelebb kerüljünk értelmünk és érzelmeink egyelőre rejtett világához. Nincs azonban szükségünk húsz évnyi tanulásra és ugyanennyi klinikai gyakorlatra, sem istenadta tehetségre a lélek gyógyítása terén. Egyszerűen csak arról van szó, hogy így fognak működni a későbbiekben leírt egyszerű praktikák, sorsunk programozása. Ehhez ténylegesen nincs többre szükségünk, mint gyermeki nyitottságra a mesehallgatáshoz.

Maga az ellazulás, a relaxáció technikája meglehetősen egyszerű. Sok jó leírásból választhatunk az internetről. Én magam a következő módszert követem. Először is szükségünk van egy kényelmes és nyugodt fekvő pozícióra. Van olyan szerencsés család, ahol nehéz félrevonulni egy órácskára anélkül, hogy a gyerkőcök ne ugráljanak egy kicsit a mellkasunkon, vagy ha ők már alszanak, akkor kötelesség vár ránk. Ha viszont alszik az egész család, és mi nem, akkor használjuk ki ezt az időt. A lényeg, hogy teremtsünk olyan alkalmat, amit most magunknak szentelünk. Helyezkedjünk el kényelmesen hanyatt fekve, kinyújtott lábakkal és magunk mellett heverő karokkal. Csukjuk be a szemünket és koncentráljunk. Ez a legfontosabb. Összpontosítsuk a figyelmünket a testünkre olyan mértékben, hogy ne tudjunk semmi másra gondolni. Először arra figyeljünk, hogy légzésünk szabályos és nyugodt legyen. Majd haladjunk végig gondolatban az egész testünkön, kezdve a lábujjainktól, egészen a homlokunkig, és lazítsuk el izmainkat egyenként. Sokat segít, ha ezt mondogatjuk is magunkban, miközben az adott testrészre koncentrálunk. „Ellazulnak a lábujjaim, ellazul a lábfejem, ellazul a bokám, ….kisimulnak a vonásaim, kisimul a homlokom.” Legnehezebb dolgunk az arcunkkal lesz. Makacsul visszarendeződik folyton valami grimasz félébe, a homlokunk pedig ráncokba gyűrődik.

Nagyon egyszerűen hangzik mindez, még sem biztos, hogy előszörre sikerülni fog. Ismételjük. Lehet, hogy egy hónap is beletelik, mire el tudjuk sajátítani ezt a képességünket olyan mértékben, hogy ténylegesen ellazulva és nyugodtan érezzük magunkat. Ez egyénenként nagyon változó. Ha elértük ezt a kellemes állapotot, és minden izmunk ellazult, tovább erősíthetjük az összpontosítás képességét azzal, ha elképzeljük, hogy karjaink, majd utána lábaink elnehezednek, mint az ólom. Ezt is mondogassuk magunknak miközben rájuk koncentrálunk, és egyszer csak azt érezzük majd, hogy mázsás súlyok hevernek mellettünk. „Minden izmom ellazul. Az egész testem ellazul. Elnehezednek a karjaim. Elnehezednek a lábaim.” Az általam használt módszerhez tartozik egy saját kis mondóka is. Ha költői vénával nem is vagyunk megáldva, faraghatunk egy egyszerű kis rímet, amit az ellazulás állapotának sikeres elérése után hajtogathatunk magunkban. Valami ehhez hasonlót:

„Nyugodt vagyok, pihenek,
csak a testemre figyelek.”

Ha jól végeztük dolgunkat, itt rendszerint el is alszunk, mint a bunda. Az igazi cél viszont az lesz később, hogy ezt az ellazult állapotot el tudjuk úgy érni, hogy legalábbis a tudatunk ébren maradjon. Akkor el tudjuk kezdeni a programozást. A programozás lehet egész életünket érintő célkitűzés, de kiválóan működik a dolog egyszeri helyzetekre vonatkozóan is. Ha például egy állásinterjúra készülünk, ellazult állapotban előre átgondolva részleteiben a közelgő találkozót, valóságosan és érezhetően nyugodtabbak leszünk annak során. Ehhez segítségül kell hívni a képi megjelenítés eszközét is, amiről nem sokára lesz szó. Működik a kölcsönhatás későbbi időpontban is. Nekem így sikerült legyőznöm a repüléstől való félelmemet, természetesen hosszabb idejű felkészüléssel.

Még egyszer a lényeg: a legfontosabb dolgunk az összpontosítás, az hogy relaxáció közben nem gondolunk semmi másra, csak magára az ellazulásra, amíg az létre nem jön. Ha már kellőképpen begyakoroltuk ezt, akkor elő tudjuk hívni napközben is. Ha van pár háborítatlan percünk, hátradőlve a székünkben, a kis mondókánkkal és izmaink tudatos ellazításával sokat javíthatunk a hangulatunkon. Ha nincs napközben egyetlen nyugodt pillanatunk sem, akkor is vethetünk néha egy gondolatbeli pillantást saját magunkra, arra hogy melyik testrészünk van feleslegesen görcsbe merevítve. Le merném fogadni, hogy vállainkat most is felhúzva tartjuk. Engedjük le őket nyugalmi helyzetükbe. Életünk programozása már egy következő lépést jelent, amit nem sokára látni fogunk, de ahhoz előbb magabiztosan kell tudnunk a relaxációt alkalmazni, és el kell még haladnunk egy nagyon fontos mérföldkő mellett. Konkrét célokat kell magunk elé kitűzni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.