Zárszó
Zárszó
Elérkeztünk a Gondolkodás alapjai című tantárgyunk első évfolyamának végére. Mindenki sikeres záróvizsgát tett, aki legalább egy alkalommal elgondolkodott bármi kapcsán, aminek ismeretét korábban eltitkolták előle. Évfolyamelsők azok lettek, akikben a továbbiakra nézve sem hunyt ki a szikra, és elkötelezték magukat amellett, hogy értékes tudásra tegyenek szert, melynek segítségével saját kezükbe vehetik sorsuk irányítását. Ha ennek a könyvnek sikerült annyit elérnie, hogy a korábban mélyen szundikáló tudatunkban akár csak egy gyertyafénnyi világosság is gyúlt, mely mellett már olvasni lehet a továbbtanuláshoz szükséges tananyagot, akkor bőven megtette kötelességét.
Visszatekintve leginkább azt fontos látnunk, hogy hogyan áll össze egy kerek egésszé problémáink átható vizsgálata, azok a lehetőségek, melyek segítségével változtatni tudunk életünk minőségén és azok a tudományos áttörések, amiket nem tanítanak nekünk az iskolában. Pontosan ebben a sorrendben haladtunk a könyvben, számos különböző területet érintve, melyek mind arra tanítanak minket, hogy hogyan kezdjünk el gondolkodni a saját kútfőnket használva, hogyan kezdjük el élni a saját életünket, hogyan találjuk meg a saját helyünket a világban, nem nyugodva addig, amíg a valódi választ meg nem kapjuk életünk értelmének miértjeire.
Ugyanakkor a könyv szerzője nem okleveles szakembere az érintett témaköröknek. Még ha az is lenne, vagy egyszerre lenne doktora három különböző tudománynak, akkor sem szabad minden kijelentését készpénznek venni. Igaz, hogy számos gondolat a sajátom és a nagy gondolkodóktól kölcsönvett tudást sem az internetről ollóztam össze teljes egészében. Jó néhány könyvet is elolvastam (Talbot, Moody, Whitton, Jung), ahol nem állt rendelkezésre az elektronikus keresés eszköze. Így azok a különböző területek, melyekről közösen gondolkodtunk ne jelentsenek tananyagot, amit megint csak gondolkodás nélkül elhiszünk. Keltsenek inkább kíváncsiságot bennünk, mint a szókratészi kérdés, mely nem előre megfogalmazott választ akar kicsikarni, hanem a megkérdezettet odafigyelő és konstruktív módon segíti abban, hogy ő maga jöjjön rá az igazságra, a saját értelmezésének megfelelően. Legyen mindannyiuknak saját igazsága, valósága és hite, amit nem mások adnak kész bemagolni valóként a kezünkbe, hanem saját magunk tudatos gondolkodókként alakítunk ki.
Azok az olvasók, akik érdeklődéssel lapozták végig ezt a könyvet, reményeim szerint már jól látják azokat a problémákat, feladatokat, eszközöket és célokat, amiket fel kell tárniuk, meg kell ragadniuk, illetve maguk elé kell tűzniük. Uralják már egy bizonyos mértékben gondolataikat, és azokkal együtt életük irányítását. A félelmet is száműzték már a lelkükből. Akik jegyzeteltek, azoknak van néhány listája is, aminek mentén kívánom, hogy sikerrel haladjanak tovább a helyes úton.
Ne felejtsük, hogy ezen az úton haladva sok ellenségünket kell legyőznünk, melyek nagyon erősek és a velük való küzdelemtől bárki elfáradhat a cél előtt. Ha viszont feladjuk a küzdelmet, miközben tudjuk, hogy mindnyájunkban ott lakik a győztes, még mélyebbre fogunk visszazuhanni, mint annak a szakadéknak a mélye, ahonnan már félig kimásztunk. Legfőbb ellenségeink, melyeket mindenképpen le kell győznünk a tudatlanság, a szeretetlenség, a félelem, az egymásra való mutogatás, a vég nélküli sopánkodás, a magány, a rosszul értelmezett kötelezettségek és célok, a fásultság és fáradtság. Annak az életmódnak a jellemzői, amibe bele vagyunk kényszerítve, hogy véletlenül se maradjon időnk gondolkodni, értékes, energiával feltöltő időt tölteni szeretteinkkel vagy más tartalmas módon. Ne felejtsük hát minden egyes nap átgondolni értékeinket, céljainkat és teendőinket. Ne felejtsük el, hogy az emberi élet miértje a tudás és a szeretet, a tanulás és a lelki fejlődés.
Két választásunk marad a végére. Vagy tudatosan gondolkodni, cselekedni, élni és összefogni, vagy hagyni, hogy az „új világrend” a közeli jövőben globálisan és véglegesen megszilárduljon. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy nem csak kritikus tömeg létezik, hanem minden folyamatnak is meg van ugyanúgy a maga kritikus pontja, ahol az fordulatot vesz. A világot uraló néhány száz ember életében ez pontosan hatalmuk közelgő betetőzésekor fog elkövetkezni, mert nem lesznek már új céljaik, ezért szükségszerűen egymás ellen fordulnak majd az abszolút elsőségért egy olyan kíméletlen harcban, aminek nem lesz győztese. Ebben az esetben mi csak az események passzív szemlélői leszünk, akik a történet végén úgy fognak puffanni, ahogy éppen esnek majd. Vegyük inkább kezünkbe a sorsunkat és a világ irányítását mi magunk. Gondolkodjunk.
„A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen.”
- Henry Ford
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
