Hirdetés

2022. június 27., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Hogyan kezdjünk gondolkodni?

Hogyan kezdjünk gondolkodni - Amit nem tanítanak az iskolában „Az emberi lény az egyetlen, aki mára már...

[ ÚJ TESZT ]

Ép lélek az ép testben

Ép lélek az ép testben

Kutassunk még tovább, hogy a füzetünkben lévő lista teljes legyen. Mitől rossz még a közérzetünk? Az egészséges életmód magától értetődően fontos meghatározója életünknek. Irodalma gyakorlatilag végtelen. Nekem a Peace Pilgrim-féle rövid összefoglalása tetszik leginkább, ami így hangzik:

„Szabad vagy a káros szenvedélyektől? Az étrendedben helyet kapnak a létfontosságú táplálékok: gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, zöldségek és a kemény héjúak? Alszol eleget? Élvezed bőségesen a tiszta levegőt, a napsütést, a testmozgást és a természettel való találkozást?”

Már megint csupa olyan dolog, ami fokozatosan eltűnik az életünkből, vagy már el is tűnt. Pedig két liter kóla és egy zacskó csipsz drágább, mint egy kiló rozskenyér. Mégis ez utóbbit tartjuk a háromból egyedül túlárazottnak. Az is köztudott tény, hogy túl sok sót és cukrot fogyasztunk. Ezek önmagukban is komoly és közvetlen veszélyt jelentenek az egészségünkre. Ehhez jön még hozzá az, hogy valószínűleg nem is sót és cukrot tömünk magunkba, hanem valami olcsó ipari mellékterméket beazonosíthatatlan eredettel és kémiai összetétellel. Én magam semmit sem veszek meg a hipermarketekben, amit millió tonnaszám gyártanak, ki tudja hol és miből, sem a néhány száz forintra leárazott hátszínt, ami valószínűleg sem marhát, sem hátat nem látott soha. Nekem az is gyanús, ha az eper nagyobbra nő, mint az alma, vagy ha a húsos paprika diszkó színekben pompázik. Szerencsések azok, akiknek vagy akik nagyijának van még konyhakertje. Az egyetlen megbízható élelmiszerforrás az, amit mi magunk vagy a nagyi termeszt a kiskertben vagy nevel a baromfiudvarban. Ne hagyjuk magunkat lebeszélni a salátáról azzal az ostobasággal, hogy az Csernobil óta szorgalmasan gyűjti magába a káros sugárzást. Aki a Föld nevű bolygóra születik, az alaphelyzetben hullámtengerek közepében él.

Amikor ezeket a sorokat írom, már fél éve nem láttam napot, és ez csak nekem tűnik fel egyedül az ismerőseim közül. Több mint két éve nem voltam erdőben, és akkor is csak paintball-ozni. Friss levegőről álmodni egy tizenöt milliós népek kohójában pedig naivitás. Aludni nem is emlékszem, mikor aludtam utoljára egy jót, mivel éjjeliőrként keresem a kenyerem. Amire viszont mindenképpen szakítok időt, az egy kis súlyzózás, hetente háromszor. Nem baj az, ha ennek mozgatórugója javarészt a hiúság és csak egy kicsit az egészség megőrzése. Tökéletesen ésszerű dolog a változtatásokat a legegyszerűbbel vagy a legkönnyebben megvalósíthatóval elkezdeni, vagy olyasmivel, amihez már most meg van a kellő motivációnk. Egy kis mozgásra mindenkinek van lehetősége. Az ember természetes viselkedése éber állapotban az aktív mozgás. Mit teszünk ehelyett? Ülünk. Órákat a dugóban vagy a vonaton. Legtöbbünk a munkaidejét is végigüli. Ezek után hazamegyünk és átlagosan napi négy órát bámuljuk a tévét, megint csak ülve vagy fekve. Nem csak ezt a természetellenes életmódot tudjuk rendszeres testmozgással kompenzálni, amihez elég heti háromszor egy-egy órát mozogni. Egy kicsit aktívabb sportolással a stressz mértékét is jelentősen csökkenteni lehet. Azt se higgyük el Antifitnesz Ferinek, aki egyébként ettől híres embere a média torz világának, hogy az ő vízisikló formájú testalkata valóban vonzó a hölgyek számára. Én heti háromszor másfél órát edzek egy konditeremben. Edzés után hosszú órákra minden gondom elszáll, másokkal olyan türelmes vagyok, mint egy buddhista szerzetes.

Mondanom sem kell, hogy mindig tartózkodjunk a végletektől. Én sem pumpálom a fejemet céklaszínűre testsúlyom kétszeresének az emelgetésével. Amennyi jól esik, semmi több. Érzi azt az ember ösztönösen, hogy mi az ami használ neki, és hol kezdődik az a határ, amit átlépve a gerince és az ízületei tönkremennek pár hónap alatt. Persze itt is könnyű csapdába esni. Teljesen normális fiatalemberek akkora kiszerelésben veszik az izomnövelő műtrágyát, ami önmagában is komoly súlyemelést jelent. A biztos hatás elérése érdekében szúrnak a kezük fejébe néhány milliliter körömlakklemosót, majd minden súlyt a normális mérték kétszeresére emelve használnak olyan idegbeteg és öntudatlan mozdulatok közepette fújtatva, mint ahogy az áram ütött ember rángatózik. A végeredmény pedig siralmas. Amikor mindezt muszáj abbahagyni idegbecsípődés miatt, a kemikáliák távoztával nem csak egy jól pofon vágott máj és egy félig működő vese marad hátra, hanem felpuffadt has a radiátor helyett, lógó mellek és szülési striák. Nem kigúnyolni akarom őket. Ez megint csak tökéletes példája agymosottságunknak. Színes magazinokról, vicces képekről mosolyogják belénk a hatalmasra szerkesztett macsó hegyek, hogy nem is vagyunk emberek, ha a karunk nem vastagabb a lábunknál. Mi pedig elhisszük. Elhisszük, és saját valóságot teremtünk belőle. Jól gondoljuk át, miért is mentünk le eredetileg a konditerembe. Tud az áldás is lenni a nagyváros betondzsungelében. Ha szerencsések vagyunk, van lehetőségünk futni, úszni vagy kerékpározni. A harcosabb természetűek bunyózzanak vagy cselgáncsozzanak, a vastagabb pénztárcájúak pedig vívjanak, teniszezzenek vagy lovagoljanak.

Még mindig találunk további kártevőket, amik életünk egészségét rágják. Ide tartozik a lustaság, a gyógyszerek, a pazarlás és a környezetrombolás is. A lustasággal egyaránt sokat ártunk testünknek és lelkünknek. Nem kezdünk el mozogni, marad minden a régiben, egyre rosszabb lesz általános állapotunk, nem teszünk semmit, hogy változtassunk savanyú sorsunkon, míg meg nem halunk fiatalon, míg ki nem hal a magyar. Most vág közbe Pató Pál úr: „Ej, ráérünk arra még”. Az idő viszont ezt másképp gondolja és elszalad gyorsan, miközben már harminc éve dohányzunk, csak tespedünk, butulunk, mocskot zabálunk és töményet iszunk, hogy ne gondoljunk a gonddal. Érfalaink rugalmassága megegyezik a vaskályháéval. Ne csodálkozzunk, ha az alaphelyzetben is túlzottan sok idegesség mellé váratlanul belépő újabb teher elvisz minket. Ma gyakorlatilag vagy érrendszeri betegségben, vagy rákban halunk meg. Közismert tény, hogy a felnőttkori rákos halálozások zömének oka a megbomlott testi-lelki egyensúly, a túlzásba vitt méreg bevitel mindkét helyre.

Az is sokat ront közérzetünkön, hogy állandóan betegek vagyunk. Legalább ötféle bajunk van egyszerre, és ennél alább bizony nem adjuk. Ezért folyamatosan erősítjük magunkban és egymásban ennek tudatát. Hogy biztosak legyünk a dolgunkban, tonnaszám tömjük magunkba a pirulákat. Szándékosan nem orvosságot írtam, mert a gyógyításhoz ezeknek a silány, ugyanakkor drága mérgeknek semmi köze. Éppen eleget árt szervezetünk természetes védekező képességének a stressz és életünk gyakorlatilag minden területének a kiegyensúlyozatlansága. A megmaradó részt mi magunk bombázzuk szét indokolatlan és mértéktelen gyógyszerfogyasztással és felesleges oltásokkal. Én személy szerint nem szedek semmilyen fájdalomcsillapító tablettát, sem antibiotikumot, de még izompuffasztó fűrészpor-granulátumot sem. Nincs is más betegségem, mint évente egy nátha. Férfiként ezt természetesen tüdőgyulladásként élem át, de itt most az a lényeg, hogy van még működő immunrendszerem, ami a szükséges védelmet időben biztosítja.

Az össznépi önkéntes versengésnek, a reklámoknak és az orvoslátogatóknak köszönhetően egészségesen is betegnek érezzük magunkat. Nátha ellen olyan vegyszerekkel tömjük magunkat, ami védekezőképességünket alapjaiban teszi tönkre. Megölünk vagy négyszáz féle hasznos baktériumot a vastagbélbe, miközben nem is fertőzött meg minket semmi, csak hógolyózás után hideg kólát ittunk a meleg tea vagy a forralt bor helyett. A kezünket ugyanazzal a mindent elpusztító kemikáliával mossuk, mint a padlót, hogy természetes védekező mechanizmusunk még csak ne is találkozzon olyan apró lényekkel, amikkel egyébként rendszeresen kellene neki, hogy a megfelelő ellenanyagokat intelligens laboratóriumában elkészítse és eltárolja az igazi szükség idejére. Azonnal fájdalomcsillapítókkal és savlekötőkkel tömjük tele magunkat, amint a reklámokban látott helyzetekhez hasonlót tapasztalunk, olyan félelmetes veszélyek ellen, mint amikor gyerekeink hangosan játszanak, vagy ha vacsora közben büfizünk egyet. 36,8 fokos testhőmérsékletre már lázcsillapítókat szedünk.

Miután végtelen mennyiségben felhalmozódott bennünk a sokféle méreganyag és nyomokban sem léteznek már a hasznos baktériumok, elkezdünk allergiások lenni, ami nem más, mint a tönkretett immunrendszerünk kétségbeesett erőlködése. Allergiás tüneteinket pedig méreg drága csodakészítményekkel kezeljük. És lehetne a végtelenségig folytatni tovább a felsorolást, de éppen elég, ha belepillantunk a pirulákat tároló fiókunkba. Ezeknek a gyógyszernek nevezett mérgeknek közvetlen pusztításuk mellett van egy másik veszélyes tulajdonsága is. Úgy hozzájuk szokunk, hogy a heti bevásárlás során automatikusan vesszük le a polcról őket, akkor is, ha semmi panaszunk sincs. Érdemes megfigyelni, hogy a hipermarketek kasszáival szemben mindig találunk egy nyitva tartó patikát is. Bolondot csinálnak belőlünk már megint, ráadásul úgy, hogy vagyonokat költünk el arra, hogy betegeskedő és gyógyszerfüggő roncsok legyünk, miközben az extraprofitot termelő gyógyszergyárak sem tartoznak mások tulajdonába, mint a bankok és a média.

Most sem újdonság, hogy mit kell tennünk. Gondolkodni és cselekedni. Tessék mindenkinek alaposan utánajárnia a gyógynövények és az alternatívnak minősített régi, jól bevált, egyszerű és hatásos módszerek valódi hasznosságának és gyógyító erejének.

Vagyonokat költünk gyógyszerekre. Vajon csak gyógyszerekre szórjuk feleslegesen a pénzt? Szerintem pazarlás vásárlásaink jelentős része. Egészségünket romboló hajsza felesleges kacatok birtoklásáért. Egy újabb kiiktatandó kártevője közérzetünk veteményes kertjének. Muszáj megjegyezünk azt is, hogy az ember az egyetlen élőlény a Földön, aki rendszeresen többet iszik és eszik, mint amennyire szüksége van a szervezetének. A túlevők és túlivók ráadásul jellemzően az egészségüket közvetlenül tönkretevő silány mérgeket fogyasztják ételből és italból egyaránt. „Egyszer élünk, ki tudja meddig, ne sajnáljunk magunktól semmi jót.” Pedig milyen jó jönne, ha most megtakarításként a számlánkon vagy a szalmazsákba varrva rendelkezésünkre állna az a sok pénz, amit jó néhány évvel ezelőtt, viszonylagos jómódunk idején elpazaroltunk. Én magam mindenből a legjobbat vettem gyerekeimnek. Legalábbis azt hittem, mert a legjobb helyett a legdrágábbat vettem. Három pár kicsiny lábikóra Superfit cipőcskéket, párját húsz ezerért. Tíz évvel ezelőtt. A gyerekeim pedig kinőtték őket pár hónap alatt. Ez a márka pedig nem is szerepelt a reklámokban. Egyszerűen csak ez volt a legdrágább, amiben garantáltan nem lesz lúdtalpa a gyereknek. Nem lett volna a két ezer forintosban sem.

Még ma is, amikor már lassan vért izzadunk minden egyes Forint megkereséséért, erőnket jóval meghaladó mértékben hajtunk olyan dolgokért, amikre semmi szükségünk. Sokat segítenek nekünk ebben a reklámok. Tényleg értéktelen emberek vagyunk, ha metróval járunk munkába, vagy csak egy-két ezer forintos előfiztésünk van a telefonunkon, ami nem alkalmas másra, mint beszélgetésre, sms küldésre, zenehallgatásra és fényképezésre? A rózsaszín inges az igen, ő tudja hogyan kell élni. Aranygombos tengerészkapitány öltönyének egyik zsebét átalakíttatta. Abban elfér az igazi mobiltelefon. A másik zsebben pedig a hozzávaló porzsák és teaszűrő. Nem csak a világot uraló Dagobert bácsik rabszolgái vagyunk, hanem minden egyes tulajdontárgyunké is, amit megszereztünk magunknak oly sok verejték árán, ugyanakkor vajmi kevés hasznát vesszük a borzalmas felárnak, amit néhány haszontalan plusz szolgáltatásért vagy a jól látható kis márkajelzésért fizettünk ki. Ezzel kapcsolatban nekem megint csak Piece Pilgrim meghatározása tetszik a legjobban. Anyagi javainkat életünkben a megfelelő helyre kell tenni. Arra valók, hogy használjuk őket. Ez teljesen rendben van. Ha viszont nincs már rájuk szükségünk (vagy már akkor sem volt, amikor megvettük), szabaduljunk meg tőlük. Ha másnak esetleg jól jön használtan is, adjuk neki oda. Bármi, amitől nem tudunk megszabadulni, birtokba vesz minket. Az egyre anyagiasabbá váló világban oly sokan közülünk tulajdontárgyai saját tulajdontárgyaiknak. Nem vagyunk szabadok. Az embertől idegen egymásnak alárendelő világrend, a saját tudatlanságunk és jelentős részében felesleges tulajdontárgyaink rabszolgái vagyunk.

Környezetvédelem. Mit keres ez a téma a gondolkodásról szóló könyv egészséggel kapcsolatos részében? Meredek válasz következik. Nem tehetünk senkiben és semmiben úgy kárt, hogy közben ne sebeznénk meg magunkat is. Ezért ne higgyük azt, hogy a környezetvédelem kérdése nem tartozik ide. Nem arról van szó, hogy meg sem születendő unokáink sem fogják látni. Ahogy már olvastuk, a még nyomokban fellelhető, ősi módon létező természeti népek ösztönös és egészséges harmóniában élnek a környezetükkel, egymással és legfőképpen saját magukkal. Nem is ismerik az ideg összeroppanás állapotát, mi több, általában nem is betegek. Nem csak ők tudnak sokkal többet az életről és az egészségről, mint mi, nyugati típusú droidok, de az évezredes hagyományaikat őrző és tisztelő keleti országok ősi kultúrái is. A környezetpusztítás megbontja azt az egészséges harmóniát, amiben Föld Anyával éltünk azelőtt sok tíz ezer éven át. Most ne „csak” az állatok kiirtására, a hatalmas füstöt okádó kéményekre és az esőerdőket pusztító birodalmi lépegetőkre gondoljunk. Az is idetartozik, hogy ne szemeteljünk. Egyszerűbben kivitelezhető konkrét és hasznos lépés, mint egész életünket a világ különböző pontjain tiltakozó szervezetek szolgálatába állítani. Ne csak a csikket ne lőjük vagányan a csinos virgácsok elé, vagy köpjük jó hegyesen a járdára rágónkat viszonzás képen. Ha otthonunktól pár utcával arrébb járunk, és egy házzal szemben egy véletlenül ott felejtett kis erdőt látunk, ne érezzük azonnal a szükségét, hogy felesleges terheinktől megszabaduljunk. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy a jó mélyre behajított sörös üveg kiváló búvóhelyül szolgál majd a hasznos gilisztáknak. Vagy ha már szükségről van szó, akkor az is tévhit, hogy a szőlőhöz vagy a dinnyéhez hasonlóan az erdő kicsiny lakói is kedvelik az emberi ürüléket. Az erdőnek és lakóinak nincs szükségük mesterséges búvóhelyek kialakítására, sem trágyázásra. Az erdő akkor boldog, ha az ember a közelébe sem megy. Pedig milyen jól érezzük magunkat benne, különösen a leges legmélyén, kocsinkkal a virágos rét közepén parkolva.

Higgyük el, hogy lelkünk tiltakozik minden apró kis vétek ellen akkor is, ha mi nem halljuk a hangját. Tiltakozik minden ellen, ami természetes harmóniát ront meg. Ha pedig valami ellen tiltakozik, akkor az megjelenik testi kellemetlenségekben is. Ez alapfokú pszichiátriai tény. Nyilván legjobban az adott élethelyzetünk ellen tiltakozik, és ettől vannak legfőbb testi panaszaink is. Ez a könyv éppen erről szól, ugyanúgy, ahogy egész életünk az egyensúlyról. Az egészséges egyensúlyról mindenben. Egy ilyen állapothoz visszatérni a tengelyéből kifordult világban pedig csak tudatos gondolkodás segítségével lehet. A gondolkodó ember kiegyensúlyozott, harmóniában él saját magával, közvetlen környezetével, embertársaival és a természettel. Teste és lelke nem veszekszik, értelme nem harcol érzéseinek ellenében. Nem veszít rengeteg energiát, mint gyűlölködő, saját magát elszigetelő többségünk. Ellenkezőleg, oly mértékben töltekezik fel, hogy mindig egészséges, friss és rengeteg hasznos dolog elvégzésére jut ideje.

Egyelőre sajnos nem vagyunk mások, mint madarak a kalitkában, mókusok a kerékben, vagy még jobb példa a nálunk nagyobb méretű és barázdáltabb aggyal rendelkező delfinek börtönben tartása. Nagyon jó párhuzam. Ne tévesszen meg mosolynak látszó vonásuk az arcukon. Agyuk folyamatosan hanghullámok ezreit bocsátja ki, majd dolgozza fel a visszaverődéseket. Ez az óceánokban és tengerekben való tökéletes tájékozódásukat és kommunikációjukat hivatott szolgálni. Mit érezhetnek ezek a csodálatos lények egy szabályos ellipszis alakú, sima falú, számukra aprócska medencében? Először depressziósak lesznek, majd elpusztulnak. De amíg élnek, hagyják, hogy kihasználják őket. Jól fizető cirkuszi bohócot csinálnak belőlük. Gyilkosaik pontosan tudják, hogy nem fognak fellázadni. Egy nagyobbacska kardszárnyú hím kilenc méter hosszú, hat tonna és ötven kilométeres sebesség felett tud úszni. Tudna ártani, ha akarna, de nem teszi. Némán beletörődik a halálsoron eltöltendő hosszú évekbe, és nem érti a helyzetet. Ha delfinekről beszélünk, ne felejtsük el megemlíteni, hogy a tengerek szabad vizében erőtlen társukat mindaddig a felszínen tartják, amíg az elég erőt nem gyűjt ahhoz, hogy egyedül is képes legyen levegőért felúszni, vagy amíg el nem pusztul. Sérülten, betegen nem hagyják sorsára, bármibe is kerül. Említést érdemel az a tény is, hogy évente több száz ezer delfin fullad meg a tengerek vizeiben a halászhálókba gabalyodva. Az Öbölben japán halászok által rituálisan, de sokkal inkább borzalmas brutalitással legyilkolt társaik vesztének igazi oka sem ősi keleti hagyományokban rejlik. A szabadon élő delfinek túl sok halat esznek, ami bevételkiesés és konkurencia a halász multik számára.

A delfinek agyának csodálatos működése kapcsán, előzetesként említsük meg, hogy a mi emberi agyunk sem tétlenkedik. Másodpercenként négyszáz milliárd egységnyi (bit), a külvilágból beérkező információt dolgoz fel. Ugyanakkor a számunkra megjelenő valóság - vagy amit mi annak hiszünk - csak két ezer egységből áll össze ugyanennyi idő alatt.

Elérkeztünk a tény és betegség feltáró fejezet végére. Reményeim szerint jó sok bejegyzés került kis füzetünkbe, olyan is, amit nem az előző oldalakon taglaltakból olvastunk ki, hiszen nem vagyunk egyformák. Kezdjünk el gondolkodni, hogy ne is váljunk azokká. A most következő fejezetben elolvashatjuk, hogy mit kell ehhez tennünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

  • Embernek lenni

    A hitem aláássa a logikámat és a logikám pedig a hitemet! Tudom, hogy nincs értelme, de a hit pont erről szól.

Hirdetés

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.