2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Hogyan kezdjünk gondolkodni?

Hogyan kezdjünk gondolkodni - Amit nem tanítanak az iskolában „Az emberi lény az egyetlen, aki mára már...

[ ÚJ TESZT ]

Célok kitűzése

Célok kitűzése

Ahogy azt már láttuk korábban, félelmeink egyik legfőbb oka az, hogy nincsenek saját magunk által felállított konkrét céljai az életünknek. Lapozzunk vissza az előző fejezetben ehhez a részhez ismétlésképpen. Ezután lássunk neki a feladathoz. Jegyzetfüzetünket se felejtsük el magunk mellé készíteni. Legyünk vele tisztában, hogy valószínűleg ez egy hosszabb folyamat lesz. Sosem tanítottak nekünk ehhez hasonló dolgot. Nagyon komoly, teljesen új feladatról van szó, amire kellőképpen fel kell készülni. De nem kell tőle megszeppenni, mivel nem arról van szó, hogy első nekifutásra olyan kőbevésett törvényeket alkossunk, amitől aztán nem lehet soha többé eltérni. Gyakoroljunk először egy kicsit. Vegyünk sorra néhány olyan dolgot, ami a számunkra fontos és a saját életünkre illő helyes célok meghatározása előtt odaillő gondolatokat ébreszt bennünk.

Kezdjük azzal, hogy írjuk össze a füzetünkbe azt, amiért hálásnak kell lennünk. Ne feledjük, nem magától értetődő dolog, ha gyermekeink egészségesek és nem szerepelnek az eltűnt fiatalok között a közösségi portálok kétségbeesett megosztásain. Ez nagyon fontos. Amink van, legyen az szeretteinkkel, egészségünkkel, munkahelyünkkel, képességeinkkel vagy anyagi javainkkal kapcsolatos, olyan természetesnek vesszük a meglétüket, mint azt, hogy levegőt lélegzünk. Én azt mondom, legyünk hálásak mindenért, ami értékes számunkra. Írjuk össze mindet, és idézzük fel naponta. Legyünk érte hálásak hitünknek megfelelően, és el ne felejtsük a listán első helyre tenni azokat, akiktől őszinte és feltétel nélküli szeretet kaptunk. Legyünk hálásak valódi értékeinkért, és teremtsünk újakat. Ha sikerült papírra vetünk mindazt, amit személy szerint fontosnak és értékesnek találunk, már is van egy kiváló túravezetőnk a helyes irány kijelölésében és követésében.

Tegyünk fel magunknak ezután néhány kérdést, és jegyzeteljünk, ha valami hasznos jut az eszünkbe a célkitűzések kapcsán. Legyünk tudatosan őszinték. Saját magát a gondolkodó ember nem csapja be. Mire vágyik mindenki a lelke mélyén? Tartalmas, boldog életre, szeretetre, békességre, jólétre, gondtalanságra, egészségre, és így tovább. Gondoljunk bele, hogy van-e olyan az ismeretségi körünkben akire felnézünk, vagy szívesen cserélnénk vele, mert jól csinálja a dolgokat, sínen van az élete. Mi az, amiben ő különbözik tőlünk? Most csak magunkkal kapcsolatban: Mik a vágyaink, a jelenlegiek és amiket már rég elfelejtettünk? Mik az erősségeink, mi az, amiben igazán jók vagyunk, vagy voltunk egykor? Mivel töltjük legszívesebben az időnket? Mi az amiben igazán el tudunk mélyülni? Mi az, ami a legfontosabb a számunkra? Mik azok a dolgok, amiktől meg akarunk szabadulni?

Biztos, hogy támadt gondolatunk bőven. Elég ahhoz, hogy néhány kitűzendő célt meg tudjunk fogalmazni. Írjuk le őket. Ha sikerült néhány konkrét célkitűzést papírra vetnünk, ellenőrizzük le, hogy mennyire reálisak, mennyire mérhetőek abban az értelemben, hogy később el tudjuk dönteni róluk, hogy elértük-e őket, vagy a közelükben vagyunk-e már. Összhangban vannak-e alapvető értékeinkkel és vágyainkkal? Mennyire a sajátjaink? A személyes célok személyesek-e egyáltalán? Arra is figyelnünk kell, hogy tényleg konkrétak legyenek. Olyan általánosan megfogalmazott célokkal, mint a boldogság, a gazdagság, a magyarság feltámadása vagy a világbéke, nem indulunk el semmilyen irányba, csak magunkat vezetjük félre.

A témával foglalkozókkal ellentétben nekem az a véleményem, hogy ne tűzzünk ki határidőket. A határidő önmagában egyfajta kényszert jelent, ami stressz forrása lehet. Arra törekedjünk, hogy ha világosan látjuk a céljainkat, ne vegyük le róluk többé a szemünket, mert akkor - Henry Ford szavaival élve - elkezdünk akadályokat látni.

Szintén e témának szakértői vallják azt, hogy céljaink felé haladva hasznos dolog nehézségekkel, kudarcokkal szembekerülni, amik csak megerősítenek bennünket. Én ezzel szemben azt gondolom, hogy van alaphelyzetben is bőven elég akadály és nehézség az életünkben, amik már így is elég keménnyé és elszánttá tettek minket. Azt tanácsolom inkább, hogy haladjunk fokozatosan, akár több lépcsőben, vagy kicsiben kezdve. Kezdjük megint olyasmivel, amiről biztosan tudjuk, hogy képesek vagyunk rá. A magam részéről nagyon fontosnak tartom a sikereket, különösen a kezdetieket, ami felépíti bennünk azt a magabiztosságot, és végső soron a hitet, ami lehetővé teszi, hogy céljainkat megvalósítsuk.

A felkészülés és gyakorlás után most nézzük a konkrétumokat. Először olyan célok kitűzésére van szükségünk, amik életünk értelmét adják, amitől mindennapjaink során fontosnak és értékesnek érezzük létezésünket. Ezeket nevezzük személyes céloknak. Most is legyünk átgondoltak. Ne akarjunk túl sokat magunk elé kitűzni, mert ezer irányba nem lehet elindulni. Én a magam részéről legfeljebb öt ilyen cél meghatározását tartom ésszerűnek. Segítség képen ezek az én saját személyes céljaim:

1. Elfelejteni a múltat teljesen.

2. Tudatosan gondolkodó ember, kiváló apa, nagyszerű társ akarok lenni.

3. Minden lehetséges támogatást megadni a lányomnak, hogy el tudjon igazodni a labirintusban, tartalmas, boldog, egészséges és gondtalan élete legyen, amit saját magának teremt meg. Ehhez alapvetően két dolgot kell a magaménak tudni: bölcs türelmet és feltétel nélküli szeretetet.

4. Tanulni, majd később tanítani akarok. A gondolkodás alapjait.

Másodjára azokat a céljainkat kell kitűznünk, amik anyagi szempontból teszik lehetővé számunkra, hogy az előzőeknek tudjuk szentelni figyelmünket, időnket és energiánkat. Legyünk óvatosak. Senkit nem szabad azzal áltatni, hogy csak erősen koncentrálnia kell vágyaira, és azok automatikusan belibegnek az életébe valamilyen misztikus szellő hátán. Először is ez nem ilyen egyszerűen működik, különösen nem a világ jelenlegi helyzetében. Másrészt ne essünk végletekbe, messze elrugaszkodva a földtől, kábult eufóriában lebegve a boldogság tengerében. Én ezért nem támogatom a kábítószerek használatát. A népszerű „Titok” című film (vagy könyv) megtekintésétől pedig egyenesen óva intek mindenkit. Azt pedig végképp kizártnak tartom, hogy valaki ellazultan meditálni legyen képes, miközben éppen kilakoltatják családjával együtt a saját otthonából. Álmodozás helyett gondolkodjunk inkább. Lássuk át tisztán jelenlegi körülményeinket, és azt határozzuk meg, hogy min és milyen mértékben kell változtatni ahhoz, hogy személyes céljaink megvalósításához anyagi szükségleteinket biztosítani tudjuk. Nevezzük ezeket karrier céloknak. Íme az enyémek:

1. Normális beosztású életvitel a folyamatos éjszakázás helyett.

2. Egy rendes és értelmes munkahely, tisztes fizetéssel.

3. Emberhez méltó körülmények között lakni, anélkül hogy a fizetésem nagy részét erre költeném.

Emlékezzünk arra, hogy tudatos gondolkodásunk alakítása során új embert építünk. Olyan célokra is szükségünk van ezért, amik nem csak anyagi téren, de képességeink fejlesztésével is megteremtik a lehetőségét személyes céljaink elérésének. Abba gondoljunk itt bele, hogy min kell változtatnunk, milyen tudást, készségeket kell ehhez elsajátítanunk. Nevezzük ezeket önfejlesztő céloknak. Az enyémek a következők:

1. 100%-os gondolat-kontroll, tudatos irányítása az életemnek.

2. Legyőzni a visszatartó bizonytalanságokat, félelmeket és a lustaságot.

3. Egészségem megőrzése minden lehetséges módon.

4. Értelmem frissen tartása folyamatos tanulással.

Ugye emlékszünk rá, hogy meg kell határoznunk egy legfontosabb célt is. Az eddig olvasottaknak a summáját, azt a részletesen megtervezett elérendő élethelyzet és a magunkból faragandó új embert, ami és aki felé haladva minden el kezd majd értelmet nyerni számunkra. A megvalósításhoz tanulunk még újabb módszereket. Most az a fontos, hogy próbáljuk meg ezt a legfőbb célt, saját magunk jövőjét elképzelni és a lehetséges legnagyobb pontossággal meghatározni. Az enyém így hangzik:

Tudatos gondolkodó, imádott apa és társ, gondtalan, vidám fickó remek humorérzékkel és néhány igaz baráttal, aki magyar otthonában él gyönyörű természet közelében.

Ha becsukom a szemem, tökéletesen el tudom képzelni mindezt a legapróbb részletek megjelenítésével. Ez fontos kritériuma legfőbb célunknak. Egyrészt mert később ténylegesen szükségünk lesz rá, hogy gondolatban meg tudjuk jeleníteni, másrészt így tudjuk leellenőrizni, hogy valóban konkrét dolgokat tűztünk-e ki célul magunk elé.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.