Hirdetés

Elektronikus zene történelem

Még régen volt egy Ishkur's Guide to Electronic Music 2.5 nevü flash oldal ([link]) ahol az elektonikus zene történelmét egészen jópofán és jól szemléltetve konkrét példákkal mutatták be.
Ennek elkészült a legfrisebb verziója, itt hagyom linkbe mert lehet sokakat érdekelne mi hogyan miből alakult ki.
http://music.ishkur.com

Használata szerintem magától értetődő azt nem írom le.
egy kis részlet rázoomolva:

Használjátok kedvetekre, jó szórakozást!

Update:
Itt van egy kissé nagyobb terjedemű lista közel minden műfajjal:
http://everynoise.com/engenremap.html
A kis jobbra nyilakra kattintva a műfajoknál hoz konkrét előadókat is.

Egy év után vélemény: Astra G 1.8 automata benzines kombi (eladva)

2018 januárban kaptam egy jó munkalehetőséget aminek nem tudtam ellent mondani, viszont a munkahely és lakóhelyem között volt 25km amit valahogy át kellett hidalni.
Első körben tömegközlekedés ötlött a fejembe, de a kiszemelt munkahely sajnos a városjelző táblán túl állt ahova járat nem megy. Ez még önmagában nem lett volna gond de télen út mellett sétálgatni a sárban nem volt éppen kényelmes.

Szóval kellett egy jármű munkába járni.
Azt tudni kell rólam hogy nem szeretek vezetni és nem is élvezem a vezetést. (jééé létezik ilyen hímnemű emberi lény?)
Régóta szerettem volna automata váltós autót, azzal legalább egy picivel kényelmesebb lenne a közlekedés. A pénzügyi keret persze kevés volt rá. Összesen szántam papírral mindennel együtt 500eFt-ot autóra.
Megszállott google kereső használóként könnyen össze tudtam szedni mit kell kerülni és mi az ami megbízható.
Így esett a választás az Opel Astra G-re amiből van választék. A fórumokon az egyik megbízhatóbb motornak tartott 1.8-as benzinest (Z18XE) kerestem, persze automata váltóval (még az 4seb. olajkavargatóssal). Szerencsémre találtam is egy kissé leharcolt példányt amin épp lejáróban volt a műszaki és az első lökhárító sérült volt. Klíma ami nem megy, elektromos ablak az legalább megy...ez a komfort felszereltség.. megfelel. Kombi, az jó mert sok szemetet viszek magammal mindenhova. :DDD Úgy hirdették hogy 6L-es fogyasztással...kérdés hogy miből eszik annyit? Vízből vagy olajból? :DDD
Micsoda szerencse hogy éppen a munkahelyem mellett van egy műszaki állomás ahol pont ismerek mindenkit. Összeáll a dolog. Na mondom kipróbálom.
A próba út során nem tapasztaltam semmi rendelleneset egyedül annyit hogy a váltó R-be érezhetően kicsit rántva rakja a fokozatot de minden más fokozat vaj sima. Meg persze világít a check engine lámpa ami kiolvasva lambda szonda hiba. Egyenesen megy, nem ráz, gyorsul, lassul fékez...már már autószerű. :DDD
Na akkor bele merjek-e vágni? Mondom legyen, a műszakit előttem csinálták meg (az eladó költségére) így az átvizsgálás is meg volt oldva. A váltó miatt aggódtam kicsit de belevágtam és megvettem 380eFt-ért, aztán mentem is átíratni, biztosítást kötni stb. Km állást nem is tudom írjak-e hiszen sok értelme nincsen nézni (na jó 232ekm-t ír az óra de a fene se tudja valójában mennyi) Olcsóbbat nem találtam ilyen felszereltséggel és ilyen motorral/váltóval.

PC játékok, javításaik, folytatásaik amikre mai napig várok

Ezt a bejegyzést igazából magamnak írtam hogy azért ne merüljön feledésbe egy két számomra szórakoztató és jól sikerült játék. Valamint az újak közül párat amik jó lenne ha végre elkészülnének.

Simcity
Nos a 4. után nem érzem méltó utódnak a folytatást. Az 5. rész gyengére sikeredett, olyan műanyag az egész és mintha minden be lenne korlátozva benne. Ez volt a legrosszabb játékvásárlásom ha jól emlékszem 12eFt-ot adtam ki érte amit mai napig bánok.

System Shock
Készül valami 3. rész de nem tudni mi lesz belőle. 2000 óta várom hogy legyen folytatása. És nem, a biosock az teljesen más játék!

Street legal
Na hát ilyen játék sincs sok, autótuning az utolsó csavarig. El tudnám képzelni felújítva.

Minecraft normális motorral - ehhez nincs mit nagyon hozzáfűzni, a játék nagyon kinőtte magát és itt nem a grafikával van a baj hanem hogy eszement gépgénye van moddolva. Talán a java-val van a baj. De az nem normális ami most van. Ezen kívül rendben van.

Mikrotik router programozás: Ha nem frissül a mikortik féle dyndns.

Előfordulnak olyan esetek amelyeknél nem frissül önállóan az IP/Cloud rész, ez miatt dinamikus ipcímmel rendelkező interneten nem az aktuális ip-t adja vissza domain címünk.
Ezt a bejegyzést leginkább magamnak írtam jegyzetnek, szabadon felhasználható.
Tipikus példa amikor a szolgáltatók modemjében nincs bridge mód és kénytelenek vagyunk duplán natolt hálózaton keresztülmenni. Ilyen konkrét példának a telenor mobilinternet routere, melynél lehet kérni a nem natolt hálót de a modem viszont (huawei pontos típust nem tudok) nem támogat bridge módot.
Ekkor szegény mikrotik nem szeret frissülni.
Megoldás egyszerű. Erőszakkal frissítsük le, és ezt rakjuk be ütemezett futtatásba.

Mikrotik router programozás: Dual WAN failover + forwarding mindkét wan-on

Ez egy egyszerű megoldás mikrotikra két internet autómata át és visszakapcsolással valamint külön wanonként tűzfalszabályokkal. Feltételezi a mikrotik eszközök alapvető programozását.
Ezt a bejegyzést leginkább magamnak írtam jegyzetnek, szabadon felhasználható.

Interfészek nevei WAN1 és WAN2 értelem szerűen ezek bejövő internet portok nevei
LAN pedig a helyi bridge neve!

Eddig fix ip-s internettel próbáltam le biztosan, ezért az address-t meg kell adni a wan1 és wan2 portoknak. Forgalmat mindkettő bonyolít majd, de kifele internetezni alapesetben csak a wan1-esen lehet majd.

maszkolás a két internetfelől

/ip firewall nat
add chain=srcnat out-interface=WAN1 action=masquerade
add chain=srcnat out-interface=WAN2 action=masquerade

majd kézzel hozzáadjuk az internetszolgáltatók gatewayeit, ez esetben a nagyobb distance-vel rendelkező kapcsolat lesz a másodlagos.

Gép level up

A nagy V8 dual rendszert sikerült leváltanom egy takarékosabb renszerre.

Ez 4 maggal hozza a 8 magos rendszer teljesítményét.
A váltás onnan indult hogy selejtbe kidobásra került egy szervergép, és mint lelkes hulladékfeldolgózó kihoztam belőle a legtöbbet.

A gép egy FUJITSU PRIMERGY TX100 S3 szerver.
Amikor hozzám került a HDD-k mindegyikén volt valami hiba, nem csoda hiszem 2011 óta 24/7 igencsak volt foglalkoztatva nagy DC, levelezés és fileszerverként egyszerre. Tápgyanúsnak látszott, de tesztek során kiderül hogy nincs baja a tápjának ami kissé alulméretezett egyedi csatlakozós Delta 250w-os két 15A-es 12v-os ággal. Ez a táp ugye édes kevés egy komolyabb videókártya meghajtásához ezért egy relé segítségével egy második táp csak a videókártya ellátásáért felel. Űbergány de működik.

Az eredeti konfigot nem írom kell inkább azt ami belőle lett.

Dual E5450-ről váltás hova?

Kaptam egy Fusi Tx100 S3 szervert selejtből.
Paramétereiben kellemes, de eddig zsákutcának találom.

Proci egy Xeon E3 1220 ami kb egy i5 2400 + 2mb L2. Eddig ez okés is, egyszálon erősebb mint a dual rendszerem.
Benne 4x4Gb ECC DDR3 1333, ez is elég
HDD-k mind kuka bad sectoros, volt benne 4db 500gb-os vegyesen green, RE4...

A problémák:

A táp csak 250w-os ami elég a géphez de videókártyát nem bír el. A fő gond az hogy ez teljesen egyedi csatlakozós, hiába vennék bele nagyobbat. Még a fizikai hely sem stimmel.

A videókártya nem fér el, csak ha lebontok egy venit bár ez nem vészes.

Ha áram alá helyezem akkor elindul magától de csak pörög pörög maxon viszont se kép se hang. Ha ekkor lekapcsolom majd vissza akkor megy rendesen.

Játék rossz vincsikkel avagy 8Tb RAID0

Poénból gondoltam egyet és kiválasztottam a legnagyobb kukázott vincsijeimet abból a célból hogy megalkossam a leghaszontalanabb és teljességgel leglogikátlanabb felhasználását ezeknek a vincsiknek. (a legjobb talán ajtótámasztónak lenne!)
Szóval van kettő 2Tb-os (WD20EARX) és még kettő 2.5TB-os (WD25EZRS) HDD-m amiken mind van hibás szektor. Ezek ugye alapból nem használhatóak biztonságos adattárolásra mert akár mikor kinyuvadhatnak, lehet hogy bírják több évig de lehet hogy pár óra aktív használat után használhatatlanná válnak és sajnos az utóbbi a valószínűbb. Eladni nem lehet őket, ki tárolna ezeken valamit is.

Egy egyszerű raid vezérlőre (Dawicontroll DC-4300 PCIX Sata2) rákötöttem őket, naná hogy raid0 tömböt csináltam mindent feláldozva a sebesség oltárán, hiszen most nincs értelme megbízhatóságról beszélni.
A RAID0 módról wikipédiából egy részlet:
A RAID 0 az egyes lemezek egyszerű összefűzését jelenti, viszont semmilyen redundanciát nem ad, így nem biztosít hibatűrést, azaz egyetlen meghajtó meghibásodása az egész tömb hibáját okozza. Mind az írási, mind az olvasási műveletek párhuzamosítva történnek, ideális esetben a sebesség az egyes lemezek sebességének összege lesz.
Na akkor lássuk az eredményt 4db összefűzése esetén:

Jól látható hogy 1.6Tb méretig 400-350mb/s körül van az olvasás, 2-5.6Tb-is pedig 300mb/s körül megy, onnantól lassul elég durván.
Ez kb kettő sima asztali Blue vincsi szintje összeadva, azok tudnak kb 200mb/s sebességet. Ha csak szekvenciális olvasást és írást nézzük akkor megközelíti egy átlag olcsó SSD szintjét. Megbízhatóság tekintetében szerintem ha valami vargáné táppal használnám akkor remek adatmegsemmisítő lenne.

Dual Xeon 771 Használom amire kell 10. rész

Alapból 8 magnak nincs sok értelme napi átlagos használatra, és játékok sem igazán használják ki (csak igen kevés).

De most jön az amire igazán kellett ez nekem, azaz még csak a kezdeteknél tartok mert nincs kész a nagy tesztkörnyezet ami nekem kellene. (többféle SQL verizó, többféle Winsrv...)
Szóval programokat, adatbázisokat tesztelni éles céges szerveren nem ajánlott. Sokkal biztonságosabb ha egy-egy dolgot én saját magam egy virtuális tesztkörnyezetben próbálhatok ki.
Egy virtuális gépet úgy hogy mellette a gépet is használom azért el bír egy átlagos mai gép is, de gyakran előfordul hogy amíg fut valami addig játszani is szeretnék, itt jön az hogy kell a több mag és a sok ram persze mindezt külön vincsiken.
A következő beszerzés egy kukázott pcix raid kártya lesz valami elfogadható sebességű SAS vincsikkel raid0-ban. Természetesen olcsó/ingyen kategóriából. A mostani WD Green használhatatlan ilyen célra, azaz SSD meg kell játékra. :DDD
Ramdiskre is gondoltam még akár az is opció, beleférhet egy kisebb szerver de csak kevés adattal.

Összeraktam az Aida64 Sensorpaneljét mint egyfajta monitorozó eszközt, bár kissé eltúloztam és totál fölösleges is de jól mutat. Annyi biztos hogy valamiért az első mag mindig melegebb mint az összes többi, nincs kizárva hogy nem jól raktam fel a procihűtőt, lehet mégsem tökéletes a reszelt s604 hűtő.