Mától kerékpárral közlekedem a munkahelyemre, igazából nem nevezném munkahelynek, mert szórakozás.
Az út 45 perc, s közben Mike Oldfield: Amarok című albuma szól egy bazi nagy fejhallgatóban.
Utoljára Budapesten kerékpároztam, de ott csak azzal, s mindenhova.
Röviden fogok írni *.zip formátumban, hogy ne legyen teher a guga 20 oldalas agymenés

Azt tudtátok, hogy az energiaital nem jó semmire? Hamis illúzió, de népszerű. 10 méterenként találom eldobva az út szélén. A reklámfilmek vajon miért nem mutatják meg ezt a részét is? Emberek, akik körülöttünk élnek, lazán betérnek, megvásárolják, tudják, hogy divatos ez a szar, birka módjára követik, mert kellaHell. S egy laza mozdulattal kidobják az autó ablakán. Mondom körülvesznek bennünket ezek az emberek. Okosak, végzettek, vagy segédmunkások, de léteznek, megvásárolják. Miért nincs bennük annyi, hogy nem basszuk ki az út szélére? Vagy, ha már ennyire szar az, amit iszik, akkor a hatása is?

Mától kerékpárral közlekedem a munkahelyemre, igazából nem nevezném munkahelynek, mert szórakozás.
Az út 45 perc, s közben Mike Oldfield: Amarok című albuma szól egy bazi nagy fejhallgatóban.
Utoljára Budapesten kerékpároztam, de ott csak azzal, s mindenhova.
Röviden fogok írni *.zip formátumban, hogy ne legyen teher a guga 20 oldalas agymenés

Szóval, hazafelé jövet Nőtincs és Felsőpetény között az út szélén megláttam egy fél pár koszos fehér zoknit, mondtam magamban hmmm. Felsőpetény és Bánk között félúton meglett a párja, szintén az út szélén.
Mondtam magamban, no ez már igen, de mi történhetett? Majd 100 méter múlva az út szélén egy pár szürke zokni.

Első éjszaka az udvaron, ígérem rövid leszek, mert mostanság divat, hogy semmit sem olvasunk el inkább, ami tartalmas, s mondanivalója van.
Pár éve szokásommá vált, hogy a nagyobbik fiammal együtt leterítünk egy plédet az udvaron, párna a fejünk alá és jóéjt. Néha a csillagos égre ébredek, csodálatos, csak a húgyhólyagom bezavar, meg ami ezzel jár, záróizmok és merevedés. Kikászálódok az álmomból, pár métert arrébb megyek, s megtisztelem a málnaültetvényemet nitrogénnel.

Néha nyestre, menyétre ébredek, ahogy a fejemnél szaglász, s felméri a terepet. Nem kell tőle megijedni, hozzá kell szokni, ahogy a sündisznóhoz is.
Mezítláb járni az udvaron a fűben, s este ugyanoda lefeküdni, egy nyílt égboltra ébredni éjjel…, hmmm próbáljátok ki, amióta Bánkon lakom, gyakorlom, szükség van ilyesmire, mert oda visz, ahová való vagyok.

Van egy zavaró tényező, ez üdülőövezet, kicsi telkek, bármilyen telefonbeszélgetést úgy hallok, mint ha nekem mondaná. De az éjszakai szellentések, no az elég kiábrándító s még én is szoktam, a paplan rendesen megugrik felettem.

Volt egyszer egy fiú, kitaszítva mindenből, s eltántorítva mindentől, próbálták beleültetni a félelmet, hogy ne csináld, lebeszélték, hogy tényleg ne, mert okos emberek voltak, s hitt nekik. Végül összejött. 48 éves ember volt, amikor megértette, hogy miért kellett eddig várnia, s miért voltak az akadályok, s miért biztatta mindenki azzal, hogy ne csináld.

Basszus, még arra is rájöttem, hogy Istenben nem kell hinni, mert van, mint az ajtó, amit kinyitok, és bemegyek, nincsenek akadályok, félelmek. Nincsenek szabályok, én hozom létre, csak emberek vannak, akik nem akarnak mozdulni, s fekélyesen hangzik, gennyesen, ha valaki a környezetükben aktív.

Nem akarnak róla tudomást venni, teher. Képzelj el egy hivatalt, belépsz, felteszel egy kérdést, s már az első mondat elhárító, mert ez és ez az akadálya, a törvény ezt mondja ki. Beteg emberek, akik olcsó pénzért rabszolgái a rendszernek, holott ők maguk is elvárják, hogy emberségesen bánjanak velük más helyen. De ők maguk nem tudják ezt előadni, amikor éppen a rendszert szolgálják ki, mert azt hiszik a rendszer létezik, s tartják is magukat a törvényi szabályzáshoz. Hozzáteszem elég fárasztóak, embertelenek tudnak lenni, amikor közvetítik.

Apró dolog, talán a világon a legkisebb, ami túlnőtt mindenen.
S ez hogyan lehetett?

Volt egyszer, egy Sehol, de még is volt valahol. Így kezdődött.
Április elején kapcsoltam ki a telefonomat végleg, hogy senki el ne tudjon érni. Szakítani szerettem volna a világgal. Ne tudjanak rólam, ne rólam gondolkodjanak, ha tehetik, akkor eszükbe se jussak, jól esett elmenekülni. Egy bizonyos szinten elégtétel is volt, forduljanak máshoz a problémáikkal, amiket ugyan se perc alatt meg tudnék oldani, de nem értik, hogyan, s miként. Csak kérdéseket tesznek fel, amiknek a valódi problémához köze sincs.
Belefáradtam, drasztikusan váltottam. Már nem létezem, mint, ha meghaltam volna, nem érdemlik meg a tudást, amit felhalmoztam magamban, átruházom más területre.

Reggel 7-re érkezem, a csacsik üvöltenek, kecskék jelzik, hogy maximális igényük van rám, galambok repkednek azonnal, papagájok rikácsolnak, kutyák ugatnak, tyúkok özönlenek kifelé, a lámák a kerítéshez jönnek mindannyian. A figyelem rám koncentrálva, nem győzöm őket kiszolgálni, átölelni, cirógatni, becézgetni egyenként.