Nem emlékszem rá, hogy mikor és hogy történt, a kutya egyszer csak felbukkant, bejött a kapun, láthatóan jól érezte magát. Lihegett, örömében futkorászott, eleinte ez jött le, később jöttem rá, hogy valójában mi történik vele, menekült.

Az udvarunkon gyümölcsfák, mindet körbefutotta, lihegve (szóismétlés), vigyorogva, soha nem abbahagyva.

Apám elvitt gombászni Újkígyós irányába egy hatalmas rétre, mondta, hogy a boszorkányköröket figyeljem, ott terem a gomba. Akkor még nem tudtam, hogy mi a mikorrhiza. Telnek az évek, s lassan minden egyre élesebb lesz, fájóbb a tudat.

Levente fiammal járunk gombászni, s kérdezi, hogy miért kör alakban nő a gomba a gyepen, a réten (szóismétlés), ahol semmi sincs?
Elmagyaráztam neki, bármit megérteni csak magyarul lehet, a többi torzítás.
Valaha volt itt egy fa, a koronájáról lehulló esőcseppek alkotják a kört, szimbiózis.

De a kutya.
Miért hozzánk szaladt be, miért maradt nálunk a halála pillanatáig?
Apám vásárolt egyszer nagy magányában japán futóegereket, s vihogva mutatta, hogy ezek addig futnak, amíg ki nem dőlnek végleg.
A kutya története, akinek nevet direkt nem adtam, hisz volt olyan különleges, felfoghatatlan, hogy megérdemelte, hogy névtelen legyen. Biztos van neki, de azt csak Ő tudja, én nem szeretném lehúzni a sárga földig egy gyopáros névadással, ennél többet érdemel.