Egy lány arra vágyik, hogy felfigyeljenek rá, szerencsés esetben múzsa lesz, motiválja az írót egy életen át. Ha még szerencsésebb, akkor nem petrezselymet árul. A lányhoz illik a férfi, és kell is hozzá, hogy legyen önbizalma odalépni hozzá, szabad egy táncra?
A lány igent mond, végig erre várt. A férfi a két kezét a vállaira teszi, megpörgeti, nem több mint a szeksz, rituálé, inneni onnani dolgok, variációk arra, hogy két ember hogyan tudja önmagát a világ felé úgy közvetíteni, hogy elfogadhatóak legyenek, s tapsoljanak, miközben jól érzik magukat, s a végén hatalmas taps.
A lány homlokán izzadságcseppek mutatkoznak, a ruhája szép, őrzi a hagyományt, zihál, levegőért kapkod mosolyogva és vidáman. Végre egy férfi megtáncoltatta.

Szándékosan beszélek lány állapotról, mert minden itt kezdődik el. Még nem nő, nem asszony, csak vágyai vannak, de a férfi, aki ezeket, a vágyait teljesítheti, már férfi állapotban kell, hogy legyen, nem fiú, srác, vagy öcsi, esetleg haver meg ilyenek. A családfő minden esetben férfi.

A nejem a reggeli kávénál, hajnalban, ágyban azt mondta már nem tudok szívből írni. Neki elhiszem, a legjobb kritikusom. Tényleg az van visszagondolva, hogy szinte minden írásom burkoltan válaszcsapás. Ugyan, akinek címeztem nem tud róla, szeretnék szakítani a hagyománnyal és szívből írni.

Mi a végeredménye annak, ha szívből írok? Szív küldi szívnek szívesen és a Valentin day ott rohadjon meg, ahol van.

Mostoha apám részegen jött haza, Békési László, aki verte az egész családot, nyugodtan lemerem írni a nevét. Mondta, hogy takarítsam ki a szobát, amit éppen előtte takarítottam ki.
Mondtam neki, hogy már tiszta, éppen végeztem. Enyhe paranoiás rohamot követően sem hitte el. Fejbe vert a katonai derékszíjjal, a mai napig hatalmas seb van a fejemen.
No panasz. Jó volt így, kellett hozzá, hogy megismerjem mire képes.

A húgom Kati óvodás volt, én sem voltam különb, elszedtem tőle az uzsonnát, a kemping kerékpár kormányán hoztam haza minden nap, rám volt bízva. Aznap a hóban voltam kifeküdve, bár elindultam. Anyámat hívták, hogy a fiad a ház előtt a hóban fekszik véres fejjel. Anyám is a tehenészetben dolgozott, azok szóltak nekik, akik elhaladtak a ház előtt, s mentek őt váltani, 3 műszak. Fasz tudja, nekem ez volt a természetes, mindennapos.

Ez a világ arra van berendezkedve, hogy mindent elvegyen, rivalizáljon, viszályt szítson, nehéz megmaradni embernek ebben a környezetben, mert lesik minden mozdulatod, támadnak, s csak azt látják a tenni akarásban, hogy valamit a saját hasznodra. Mert Ő úgy van beállítva, én meg nem. Szeretnék valamit adni, annak ellenére sem támadok vissza, ha úgy kezelnek, hogy elvenni szeretnék. A lelkük mélyén tudják, hogy így erkölcsös, helyes, de a világ elvárásai pillanatnyilag nagyobb hatással van rájuk, megértem őket, hogy nem látják.

Muszáj leírnom, mert friss téma, és megérdemli a nyilvánosságot név nélkül. Ma beült a befűtött bungimba egy bánki gyüttment. Fáradt és kisírt szeme volt, túl sok teher van rajta, ide jött könnyíteni. Láttam benne az embert, nem szóltam közbe, csak a szemét néztem. Sajnos fel vagyok vértezve egy különleges adottsággal. Többet látok, tágabban, mint, amit mond. Ha szeretnéd kikerülni, ne állj velem szóba.
Frissen benősült emberke volt, mondhatni palánta. Sétált, próbálta feltérképezni a falut. Messziről látta, hogy a tószínpadon egy nő a karjában egy piros puffedlivel sétál, s becézgeti.
A gyereke volt, mutatta neki a kacsákat, egy korhadt fán megbotlott, s a gyereket a tóba ejtette. Ember meg átkapcsolt adrenalinba azonnal, futás, valami piros a tóban. Bőrdzseki le, pólóban ugrott egy fejest. Az egyik karjával a gyereket tartotta a víz fölé, a másikkal evezett.
Sikerült neki a partra vonszolnia magát, a nő kiemelte a gyereket, s emberünk akkor vette észre, hogy a hideg miatt lemerevedett. Már nem a gyerek életének megmentése volt fontos, a sajátja forgott kockán. A hölgy nem tudott úszni, ezért kiabált hangosan, s emberünk ezért ugrott a hideg vízbe, a saját életét nem kímélve.
A hölgy férje akkor ért oda, lemaradásban volt, de épp időben, mert kivonszolta a partra a hideg víztől elgémberedett emberi testet.

Találkoztam egy emberrel

Ha olvasok, hallok, látok valamit, akkor levonom belőle a megfelelő konkurenciát, hja nem konzekvenciát. Azt a faszt, konklúzió, rühellem az idegen szavakat. Bár a konzekvencia súrolja a határt.

Előrebocsátom, hogy nagyon hosszú írás lesz, ha nem szereted a gugát, és a rövid csúszkát ott a jobb oldalon, most kattints a sarokba. Szia! Eddig az volt, hogy próbáltam megfelelni az igényeknek, 1-3 oldalas röpke, értelmetlen, összefüggéstelen szösszenetek, amit csak úgy kiadtam magamból. Többre vagyok képes, most nem fogom vissza magam. Leesett az első hó, befűtöttem a bungiba, nyakon vágtam egy tyúkot, mivel kiderült, hogy kakas, a nejem éppen a konyhában alkotja a szájam íze szerint. Nincs semmi dolgom, és jóval több borom van, mint, amivel elbírnék.

A nyakon vágott tyúk, ami valójában kakas volt szép és reményteljes életet élt nálunk. Sokszor kézbe vettem, nemrég beköszöntött az esős idő, s azt láttam, hogy minden tyúk háta sáros, de ennek a hátára nem ugrik a kakas. Messzire elkerülte, egyébként is téveszmében élt, egyik szemére vak volt, furcsán mozgott, de ha bementem a tyúkudvarba, elsőként jött oda hozzám, várta a jutalom falatot. Már minden tyúkom tojik, ez nem. Csak pár napja derült ki, hogy kakas, mert az egyetlen királya a tyúkudvarnak Poki, hajnalban kukorékolt, s utána halottam valami gyengén bútorozott próbálkozást a Nyugipipétől, ez volt a neve, sokat ült az ölemben. Ma terítékre került, gyorsan végeztem vele, ölbe vettem, megsimogattam, a fejét egy fatönkre hajtottam, s macsétával leküldtem, észre sem vette.

A nagyobbik fiam Levente, megkért, hogy írjak dalszöveget, összehozott, vagy kreált egy chill out számot, a címe good night. Meghallgattam, tényleg fasza, neki is álltam, közben dúdolgattam, próbáltam magamévá tenni, s teljesen más lett belőle. Utoljára gyerekként írtam verset, vagy dalszöveget. Meg is dobáltak miatta, amikor elénekeltem a színpadon állva.
Nem feltételezem, hogy nem ugyanaz lesz a reakció, de nem tart vissza, mivel a fiam kért fel rá, így kihívás. Nagyjából soronként kellett neki elmagyarázni, hogy miről szól, hogy, aki terhet a vállával felvállal, vagy az apám, aki 17 éves koromban elzavart, s vonatra ültem.
Hosszasan beszélgettünk, nagy vihogások, térdeink csapkodása, kár, hogy nem láttátok.
Készültünk rá, hogy filmre vesszük, feléneklem a zenéjére. Maradt a vihogás, arra is lusták voltunk, hogy kihozzuk a kamerát, nem hogy beállítsuk a hangtechnikát, keverőt, fényeket a felvételhez. Menet közben sírtunk, könnyeztünk, úgy nevettünk, csoda, hogy a nejem nem szólt ki, hogy csöndesebben
Rühellem a verseket, hamis illúzió, az összes versírót szembesítném azzal, ami ma van, s hogy mennyire távol áll attól a valóság, amiről írtak. A fiam azt mondta, hogy a szövegnek semmi köze a zenéhez, amit írt. Igaza volt, mert, amikor a szöveget írtam, más zenét hallgattam. A végén belinkelem. A szövegnek ahhoz sincs köze, s meg is beszéltük, hogy nehéz bármit is átadni. Mondtam neki, hogy a megírt szöveg mögött olyan mélység van, amit csak személyesen. Zavar, hogy lerövidítettem? Hajlamos vagyok arra, hogy bármit kidobjak, ami teher, nem szeretnék életemben olyan vélt, vagy valós terheket cipelni, ami teher, s beteggé tehet. Könnyűvé válni, újrakezdés, amikor a bakancsom sárral megtelt, s letörlöm róla. Ez az én bakancslistám. Levente zenéjét most nem tudom közre adni, mert a szöveg nem passzol, majd később. Hja, készülök eleget tenni azoknak is, akik nem vetik a szememre, ha 20 oldalas írással szembesülnek, s képesek végigszenvedni. Léghajó.

Amikor belefogtam abban a hitben, hogy igaz ügy, leállítottak. Azt mondták puskaporos hordóra leltem, s ne bolygassam a dolgokat. Várjam ki, amíg az egymás ellen ható erők kioltják egymást, aztán megbetegednek, s végül elmúlnak. De én türelmetlen ifjú vagyok, mindent, mindent, mindent akarok, még, még ma! (Beatrice).
Gondoltam miért ne? Eljátszom a Magyar népmesében a Mátyáskirályost, hozott is galambot, meg nem is. Átadom a stafétát, egy lépést hátra, nem rólam fog szólni, de még is. S nem úgy zárom le, hogy Bánkot hallottátok gugáról. Vannak itt a mélyben olyan dolgok, amit mások helyben jobban ismernek, én csak gyüttment vagyok, nem zavar, ha kitör a helyiek közt egy kis gejzír. Semmi hasznom belőle, s ahogy a felszínre fog törni, nem is az én nevemben.

Ha valaki egyedül érzi magát, az nem a véletlen műve. Hiába érkezik haza, s várja, kutya, macska loholva, vagy az egy szem gyerek, nem véletlenül soroltam a harmadik helyre.
Tudomásul kell venni, hogy egy program részei vagyunk, amiből nem lehet szabadulni, vagy is igen, de a program gondoskodott róla, hogy kellően lejárassa.

Ha egy műsorvezető beleesik abba a hibába, vagy egy előadó, hogy őőő.
Olyankor lassabban jár az esze, mint a szája.
Behelyettesíti, kivárjuk, alig észrevehető hiba, de ha figyelsz rá, s sokszor elköveti, akkor az őőő helyére te magad is behelyettesíthetsz.

Valamit éppen mondani akar, de csak az jön ki a száján, hogy őőő. Zavarban van, vagy lámpaláz, vagy politikus, aki éppen keresi a még elfogadható szintű hazugságot.

Most arról fogok írni bővebben, amikor mindenki más csak annyit mondd, hogy őőő.
Fontos téma, mert naponta elhangzik híres emberek szájából, de jóval többet jelent, illetve, amikor arra gondoltak, de helyette csak azt mondták ki, hogy őőő. Vesézzük ki, ráfér, mert már túl sokat hallhattuk.

Van e világmegváltás 3db ő betű mögött? Természetesen nincs.
Van e bármi 3db ő betű mögött? Természetesen van, csak éppen keresi, s az időt kihasználja.
Akkor mi az, ami a 3db ő betűt képvisel naponta az arcunkba tolva?

Ma ismétlőjelet raktam a tegnapi napra. Boldogság nap van, tegnap esett az eső, így nem tudtunk kimenni az erdőre, befűtöttem a műhelybe vastagon, volt pár üveg ajándékba kapott házipá, a telefonom kikapcsolva, de így is megtaláltak.

Gondoltam ma, mivel minden terv füstbe ment, folytatom már reggelről, ahol abbahagytam.
Tegnap belefogtam egy pár évados sorozatba, bugyuta, csipkelődős, s mivel az első öt percben sikerült a nyers humoron elnevetnem magam, hagytam.

S megint a bánkiak, ezek az emberek néha olyan sztorikat gurítnak az asztalomra, hogy a pofám leszakad. Csak úgy becsönget pálinkával a kezében, hogy guga már napok óta hívlak, de ki vagy kapcsolva, nem lehet elérni.
Naná, minek kapcsoljam be, ha facet o face is működik? Megengedhetem magamnak, aki meg nem ér el, az érjen el mást.

Ma, úgy, hogy nem szerettem volna senkit sem látni a tyúkjaimon és a japán csirkéken kívül, többen is megtaláltak. Az első arról panaszkodott, hogy azonnal külföldre költözik, és soha többé nem jön vissza. Megértem őt, huszonéves, tele tervekkel, nem vonzza a kormány által propagált közmunkaprogram, többre is képes ennél. De itt nem terem számára babér. A laptopját két cigi között helyrehoztam, majd iszunk egy sor sört, elköszönt.
Azt hittem vége a cécónak, már éppen lazultam volna, amikor megint szaggatják a kaput.
Próbáltam úgy tenni, mint, aki nincs itthon, ne keress, ne akarj tőlem semmit, nem én vagyok a problémádra a megoldás. Aztán a tyúkjaim rémülten pokokgtak, huhogtak, mert csak nem hagyta annyiban. A tyúkjaimat szerettem volna megnyugtatni, s kinyitottam neki a kaput.
Szevasz! Mi a gond?

Érdekes a magyar nyelv, a magánhangzóknak nincs szerepe, lényegtelenek. Csak a mássalhangzó számít, ha egy terjedelmes szöveget csak mássalhangzókkal írsz meg, érthető. Ha csak magánhangzókkal, akkor érthetetlen.

A magyar nyelvben a valakivel együtt lenni, egyet jelöl meg, két embert, akik együtt vannak, nem úgy hívunk két embert, akik az életüket összekötötték, hogy ők ketten. Egyről beszélünk, mert, ha ketten valójában együtt vannak az egynél nem több.
A magánhangzóknak azért nincs szerepe, ahogy a nevében is van, szingli, képtelen emberi kapcsolatra, az egész élete egy megfelelni akarás, soha nem lesz képes megtalálni azt, akinek alávetheti az életét, csak magán hangzik, minden róla szól. Aki mással hangzik, az két emberről szól, kölcsönösen alávetik a személyiségüket egy közös ügynek.

Ez most rólunk fog szólni.
Valamikor még Budapesten elmentem a lelkészhez, hogy feltegyek neki egy nagyon kínos kérdést, már előre zavarban voltam tőle. Fogalmaztam út közben, meg csavargattam a gondolatokat, hogy hogyan hozzam a tudomására, azt, ami nekem is kényelmetlen, arra nem számítottam, hogy rutinosan egyből leveszi a labdát és csípőből válaszolni fog.