Hirdetés

XT-IDE hátlap

A Vámpír sok időmet elszívta mostanában, de nem akarom elhanyagolni a PC-ket sem. Kicsit mostohagyerekek a 8 bitesek és 68k Motorola procis gépek mellett, de valamennyi időt megérdemelnek, főként, ha csak apróság hiányzik egy project lezárásához.

Az XT-IDE kártyánál kicsit bántott, hogy csak az ISA slot tartja a helyén. Amióta összelapátoltam a nyomtatót rendszeresen böngészgetem a thingieverse-t. Eközben szúrtam ki egy ISA bracket tervet, ami nagyon hasonlított ahhoz amire nekem is szükségem lett volna. Gyakorlatilag módosítani sem kellett, csak az aljából lemarni kb. 1-1.5 mm fölös anyagot. Kinyomtattam 1.6 és 2mm-es vastagságban is, de egyik sem tökéletes. Az 1.6-os simán bemegy a házba, de nem érzem elég stabilnak. A 2mm-es már elég merev, de az aljából faragni kellett, hogy bemenjen a házban kialakított lukba. Ez azért van, mert a fém hátlapoknál kb. kétszer vastagabb. De ez legyen a legnagyobb baj, ha egyszer beépítettem, akkor az már ott marad. Persze még EPROM-ot is kellett égetnem, de nem okozott az sem kihívást.

Dell: Nápoly után Róma

A Dell végre bejelentette a Zen 2 alapú új sorozatát. Elég jónak tűnik, de a felhozatal felére még várni kell, hogy tényleg rendelhető legyen. Nem véletlen, hogy eddig csak 1-2 processzort ajánlottak az előző szériához. Logikus, hogy ugyan kompatibilis a régi gép, de ahhoz, hogy teljesen ki lehessen használni az új CPU-kat inkább terveztek egy új szériát. Egy szerver esetén már tényleg számíthat, hogy az NVMe vagy egy gyorsabb hálókártya milyen PCIe kapcsolatot használ. Akár úgy, hogy gyorsabb lehet, akár úgy, hogy az egységre jutó nagyobb kapacitást a csatlakoztatott NVMe-k duplázására használják fel.

3d nyomtató és az áramszünet

Nagyon ismerkedési fázisban vagyok még csak a 3D nyomtatással. Eddig csak pár apróságot sikerült összehoznom, de azoknak is nagyon örülök. A gépet is sikerül tuningolni. Szíjfeszítőt nyomtattam, firmware-t upgradeltem MErlin 1.9-re és egy Raspberry Pi 3-mal is sikerült összeházasítani. Még pár hét és a PLA mellett kipróbálom az ABS-t is. De amiért írni kezdtem az a 3Dnyomtatás ellensége az áramszünet. Elvileg a firmware tudja folytatni, ha SD kártyáról nyomtattam volna, de etermészetesen nem onnan ment. Közel 4 órányi munkát viszont nem akartam kidobni.

Kicsit törtem a fejem és keresgéltem a neten és arra jutottam, hogy megfelelő gcode segítségével tudom folytatni a nyomtatást. Ehhez nem kell más, "csak" tudni, hogy honnan kellene folytatni a nyomtatást. Sajnos ezek a coordináták nem voltak meg, de tudtam, hogy hol állt meg a fej, mert szerencsére nem állt be alapállapotba. A koordináta visszanyerésen innen aprólékos maniális munka volt a nyomtató menürendszerén keresztül:

Anet munkába állt

Már volt a logouton nem egy cikk 3D nyomtatókról. Már évek óta nézegettem, de mindig volt valami kifogás, hogy miért ne vágjak bele. De amikor 65$-ért megláttam Anet-et, akkor nem tudtam ellenálni. 2 hónap várakozás és 12 óra szerelés után be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen.

Remélem fel tudom használni a tesztre kiválasztott alkatrészt majd a Vampire-hoz. :)

AMD hol vagy?

Olvasom a híreket és várom, hogy a cikkekben leírtak valóra várjanak. Még úgy is várom, hogy lassan ellenállóvá válok és csak azt hiszem el amit saját magam is teszteltem.

Az erős felütés után érdemesnek gondolom leírni, hogy hogyan jutottam el idáig. Több, mint 8 évvel ezelőtt megjelent az első AM3+ foglalattal megáldott alaplap. A hozzá való FX processzor csak hónapokkal később jelent meg és eléggé csalódtam benne. Apránként kiderültek a turpisságok. Az FX nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, még a következő széria sem, pedig az AMD mérnökei szorgalmasan próbálkoztak. Az is egyértelmű lett, hogy az alaplapokra nem fordítottak megfelelő figyelmet. Nem is csoda, hogy leváltották és kihoztak egy új design-t.

Gép vetkőztetés

Igen, homályos a kép. Véletlenül készült, de néhány jobban sikerült. Felismeritek a fenti kép alapján, hogy miről is?

Ha nem, akkor itt a megfejtés: link

CF kártya XT-hez

Azt hiszem kicsit átestem a ló túloldalára az XT-IDE adapter származékokkal. Open source hardverből jó néhány és a hozzá való BIOS is ingyenesen elérhető. Elsőként a Glitch works féle XT-IDE rev4-et építettem meg. Bővebben is írtam a blogomban a hardverről és a BIOS-ról is. Ha jól bevált, akkor miért is vágtam bele egy új kártyába? Egyrészt ez hobbi, másrészt azért, mert SMD gyakorlásnak jó ötletnek tűnt. Harmadrészt az is benne volt, hogy valami kicsi kártyát készítsek ami akár laptopokba is használható.

A választásom a Monotech XT-CF-Minire esett. Természetesen ez is open source és minden leírás elérhető hozzá. Sajnos nagyon nem ment simán a kártya megépítése és nem is lett olyan amilyennek elképzeltem, de végül sikerült működésre bírni.

A gondot az okozta, hogy bár az alkatrészek nagy része könnyedén beszerezhető, de pár aprósággal megyűlt a bajom:

Aláírások

Tudom, hogy nem látszódnak a legjobban az aláírások és a kép is elég gyaszura, de csak a kontraszt emelésével tudtam úgy-ahogy olvashatóvá tenni.

A nagy kérdés:

Kiknek az aláírása van a képen?