Aktív témák

  • Chris0321

    veterán

    válasz Bad Pritt #46443 üzenetére

    Én semmiféleképp nem megyek a lemingekkel, inkább gyorsan gyűrjön le a túlerő a másik oldalon, de legalább párat tudok lőni. A lemingek rendszerint kiválasztják a pálya legkeskenyebb részét ahol át akarnak jutni és persze az első tank megállítja őket. Aztán jön a tülekedés, főleg nagyobb tierben ha komolyabb tankkal(kokkal) találkoznak. Az elől lévők hátra akarnak tolatni fedezékbe egy-két bekapott lövés után, a hátul lévők pedig előlre akarnak furakodni, hogy tudjanak lőni. Ilyenkor szoktak szép roncsmezők kialakulni, az első két három tankot kilövik, persze a pl. egy domb legtetején ahol mellettük nem lehet elmenni, letolni nem lehet őket mert aki felmegy azt az ellenség a roncsok között szépen aprítja de ők nem tudnak rendesen lőni a kilőtt tankok miatt. Volt egy pálya, amit keresztülszelt átlósan egy folyó. Középen volt egy félsziget, amire mindkét irányból fel lehetett menni és ahol alig volt fedezék de az ellenség minden irányból tudta lőni. Rittig, hogy oda mentek a lemingek és pár perc alatt ki is lőtték az összest. Mi páran pedig szintén hamar haltunk a túlerő miatt. Itt volt olyan is, hogy a lemingcsorda beállt foglalni. A zászló a semmi közepén volt, az ellenségnek viszont volt fedezéke ahonnan csak a tank tornya látszott ki. Persze a csata legelején beálltak foglalni amint odaértek mire az ellenség szépen sorban kilőtte mindet. Hiába írtam be, hogy No cap!!!!! csak visszakérdeztek, hogy miért ne, hisz így lehet nyerni. Egyébként szerettem azt a pályát, ha normális csapattársak voltak a fedezékeket kihasználva jót lehetett csatázni.

Aktív témák

Hirdetés