Fény és Árnyék!

Miért nem hiszed el, hogy jó vagy ?
Hogy égi tüzek égve lobognak rajtad ?
Miért lennél nekem kevesebb a végtelen létnél ?
Előlem, magad elől félve miért rejtőznél ?
Én hittelek Istennek, megváltó csodának,
Többnek tudlak ma: létem forrásának
Egyszerűen vagy bonyolult, összetett,
Néha utállak, megvetlek, apró darabokra szedlek.
Mégsem haragszol meg soha érte,
Hogy ilyen légy, mondd ki kérte ?
Hisz ezrek zengik, imádlak, szeretlek
Elfordulsz, már másra nevetnek,
Én veled nevetnék, érintésed szeretném,
Szemem, szerelmem szó nélkül mondja el
Engem akarj, értem szeress,
Érzésket bennem keress....
Vagy inkább gyűlölj, hogy ne fájjon,
Ha elküldenél is csak áldjon,
Mert megfürüdhetett lelkedben szomorű boldogan a lelkem,
Hisz belőled születtem...Fényből árnyék...
Nélküled ma is sötétben járnék.
S lettél Te általam a fény, kit nem szédít bűn és erény,
Ki valós önmagát éli, kegyelmet kérni sohasem fog,
s nem fog többé félni....
Vagy tán nem érzed szívem mit üzen ?
De lelkedben ott lobog még tüzem,
Csak pislákol, de tudom egyszer fényed majd újra lángol,
Mert tőlem kaptad s mert érte önmagadat adtad.
Általam vagy s én Általad,
Érted, értem áldva áldalak!

scu