Talaria tuning: meg kéne tudni állni!

Eredetileg úgy volt, hogy a futóművet egybe szerettem volna kötni a fékfejlesztéssel, de a fékjeim közel két hónappal később érkeztek meg. Így a márciusi jó időben viszont a futóművet azért le tudtam tesztelgetni, próbálgatni és mondhatom, hogy a RFloXa legolcsóbb teleszkópja és hátsó rugóstagja is egy valós előrelépés lett a gyári szemétről. Bár a gyári hátsó gátlóval úgy látszólag nem nagyon volt probléma, ár-/kategóriája ugyanaz, mint az újé, mégis a RFloXa teljesen más szintet képvisel. Sokkal szélesebb beállítási lehetőségei vannak, pontosabban kb. ugyanannyi, csak a változás érdemi. Most már nem csak a két végállásban lehet használni, így ha több tapasztalatom lesz, sokkal jobban be tudom majd állítgatni. Az első villa elsőre kicsit csalódásnak tűnt, mert helyben nyomkodva nem nagyon éreztem a beállítási különbségeket, viszont még alapállapotra téve is, menet közben annyival sokkal jobban működik a gyárihoz képest, hogy attól a perctől fogva nem is érdekelt, hogy statikusan mit csinál. Szóval ez a rész nagyon jól sikerült.

Most végre megjött a fékszettem is, amit a gyári on-off, szabályozhatatlan, normális használatra alkalmatlan szemét helyére rendeltem és amit még február 11-én rendeltem és úgy volt, hogy még a hónap végéig fel is adják majd. Sajnos mivel egy kis garázscégről beszélünk kb. ezért lett egy komolyabb megcsúszás. Néhány nappal ezelőtt már azon kezdtem gondolkodni, hogy visszamondom a rendelést, mert az elérhetőségeik is problémásak és pl. Tiktok videóik alatt is csak azt láttam, hogy mindenki várja a csodát és ígérgetés van, mikor milyen kifogással, hogy ezért vagy azért nem tudják még mindig küldeni a cuccot. Bár láttam olyat, aki megkapta, tehát látszott, hogy nem kamu az egész, de kezdett nagyon zavarni engem is, hogy elköltöttem 150 ezer forintot és minden héten más indok jön, hogy miért nem tudják még mindig postára adni a készletet.

Hirdetés

Egy DNIS E-Moto teljes, típusspecifikus fékszettet rendeltem, tehát első-hátsó tárcsa, nyergek, betétek, konzolok, fékkarok, azaz minden, ami kell ahhoz, hogy ha felszerelem, akkor azonnal menetkész legyen a dolog. Ez papíron mit is tud?

240 mm-es, 3 mm vastag féktárcsák, amik nem lebegő tárcsák ugyan, de már csak a méretük miatt is nagyon dögösen néznek ki. A gyári 200 mm-es 2.1 mm vastagsággal, bár én már - szintén gyári - 220/2.3-asokat használtam, de azokhoz képest is jól látható a különbség. Ezek már inkább motorhoz való méretek, főleg vastagság tekintetében, nem kis vacak MTB rotorok. Ezek fogják bírni az akármilyen terhelést is. Láttam már szebben csiszolt féktárcsákat ennél, meg jelölhették volna rajta a forgásirányt is, de alapvetően nem volt nehéz kitalálni (hiszen ugyanaz a stílus, mint a gyári, meg sok más típus esetében) és amúgy teljesen rendben vannak.

A féknyergek hatalmasak, óriási dugattyúkkal és ez már úszó féknyereg, mint pl. az autók esetében is. "Csak" kétdugattyús a gyári néggyel szemben, de ugye a teljesen más felépítés miatt ez bőven elég. Plusz a gyári féknyeregben kb. 15 mm a dugattyúk átmérője, ebben meg 27.6 mm, ami nagyobb még az ennél jóval nagyobb testű Sur-Ron Ultra Bee dugattyúinál is! A féknyereg iszonyatosan túlméretezett, ebből egyébként kis gondom is akadt, de erről még később. Ebből adódik viszont, hogy a fékpofák is irgalmatlanul nagyok, ami azt jelenti, hogy nem kell őket háromhavonta cserélgetni majd.

Komoly vastagságú, fémhálós fékcsővel szerelt a teljes rendszer, feltöltve érkezik, ami miatt szintén sokat szívtam, de legalább nem nekem kellett feltölteni, légteleníteni, gyárilag tökéletesen be van állítva. Jókora főfékhenger, gyönyörű fékkarok, színezett féktartály kupakok, hátsó tárcsavédő a nyeregtartó konzollal egybeépítve.

Egyébként pedig ebbe már rendes DOT fékfolyadék kell, nem ásványiolaj az erőátviteli közeg. Organikus betétekkel rendeltem, nem szinterrel, de ha úgy adódik, azt is tudok hozzá venni. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik legyen, végül arra jutottam, hogy az én felhasználásomra nem kell szinter betét, egyébként az ára ugyanannyi lett volna. Most van három pár, szóval egy darabig jó vagyok, ebből egyet ajándékba kaptam a késés miatt.

Ja és a fékkarokban van mikrokapcsoló is, tehát tudja vezérelni a féklámpát és fékezéskor megszakítani a gázkar jelét. Bár sajnos a csomagban nem kaptam hozzá semmilyen kábelt, de relatív egyszerű lesz hozzá gyártani egy megfelelőt és rákötni majd a motor csatlakozójára.

Szóval nagyon megörültem, amikor meghozta a Fedex és bár láttam, hogy a szerelés nem lesz egyszerű, még aznap délután nekiláttam, mert hát csak nem fogom állni hagyni, ha már annyit vártam rá. Az első és legfontosabb dolog az volt, hogy atomjaira szét kellett szedni a motort. Mivel nem akartam megbontani a gyárilag feltöltött rendszert, az volt az elképzelésem, amit már korábban is csináltam: a motoron áthúzom fékcsövestől a féknyerget. Így a gyárit se kellett bontani, amit meg leszereltem. Ehhez ki kell venni az akkut, majd az akku alatt van két fedél, egy műanyag és egy fém, azokat lecsavarozni, plusz még egy műanyag elem, ami hátulról véd a sár és egyéb felverődések ellen. Elöl a vezérlőt és a fölötte lévő borítást, ami a dudát körbeveszi szintén le kellett csavarozni, de a vezérlőn a kábeleket nem kellett bontani, mert engedtek annyit, hogy ne legyen útban a fém ház. Az első teló egyik szárát ki kellett engedni a helyéről, mert az és a középső cső közt megy át a fékvezeték, de ahhoz szűkös, hogy akár csak a gyári féknyerget átdugjam köztük. Végezetül szinte le kellett szerelni a teljes hátsó futóművet, de legalábbis a kereket kivenni és a himbarendszert levenni, mert míg a gyári nyereg ott még átbújtatható a futóműelemek között, a nagy dög DNIS nyerget már egyáltalán sehogy nem lehetett átlegózni. Miután mindez megvolt, összességében a művelet már nem volt bonyolult, csak sokat kellett csavarozgatni meg vacakolni és persze mindezt visszafelé is meg kellett csinálni. Ez inkább volt lego, mint kínlódás, bár a futómű himbával elég sokat szívtam, mert levételnél valahogy simán adta magát, visszatenni meg sehogy sem sikerült. Úgyhogy ezzel összesen elment jó másfél óra.

Miután az átfűzés megtörtént, ki kellett találni, hogy hogyan is kell összeszerelni a cumót. Természetesen a lényeg azután derült ki, hogy már összeraktam a konzolt és a hátsó kerék is felkerült a helyére, ami általában egy háromkezes művelet, de még relatív kevés idegbajjal jár. Néztem, nem értettem mi van, rákérdeztem a gyártónál Whatsappon, hogy most ez hogy, mert nem adja ki a matek. Gyorsan küldött is egy videót, amiből kiderült, hogy a tartókonzolt és a nyerget még felszerelés előtt össze kell házasítani. Remek. Akkor kerék le, szerelés. Innen már egy fokkal nehezebb volt feltaknyolni a helyére a konzolt, a tetején lévő tőkesúllyal, ráadásul a kereket is úgy kellett közben a helyére rakni, hogy a tárcsa szépen bemenjen a két fékpofa közé és ne csak kilökdösse azokat a helyükről. Közel voltam hozzá, hogy megbolonduljak, de sikerült. Itt szembesültem vele, hogy egy betétcserénél mindig ez lesz, mert nem cserélhetőek úgy, hogy csak magukban, mivel a tárcsa irányából (amikor a helyén van a nyereg, akkor lényegében alulról) kell őket berakni, de ugye a tárcsa miatt olyankor nem lehet hozzáférni. Csodálatos. De legalább elvileg erre jóval ritkábban lesz szükség, mint korábban a gyári vagy a Magura esetében.

Ezután következhetett az eleje. Kevésbé volt macerás (vagyis úgy tűnt), mivel sima PM felfogatásra megy. Adtak ahhoz is egy, a rendszerhez méretezett kis adaptert, amit csak fel kellett csavarozni és rá a nyereg, kész. Nem szükséges közben a kerékkel egyensúlyozni, mivel itt nem kell felfűzni a kerék tengelyére is az egészet, mint hátul, ezért akár tök gyorsan sikerült volna, ha az egyébként hozzá adott csavarok nem lettek volna sokkal hosszabbak, mint a villában lévő menet, ezért azokat nem tudtam használni, mert teljesen becsavart állapotban még volt fél centi, így lötyögött az adapter a villán. Szerencsére A Csavaros Doboz ismét megmentett. Van egy mindenféle méretű és hosszúságú metrikus csavarokat tartalmazó nagyobbacska dobozkám, amit korábban többek közt ilyen helyzetek kezelésére hívtam életre és pont találtam benne olyan csavart, aminek a menete, a hossza és feje kiképzése is pont olyan volt, mint ami kellett. Így az első kis meglepetést átléptük, felkerült a nyereg. Jött a kerék, amihez adtak a gyárihoz képest eltérő (asszimetrikus) adaptereket, így miután kitaláltam, hogy melyik oldalra megy a vastagabb, szépen felszereltem azt is. És itt jött a második meglepetés.

Kerék megforgat, darál valami, mint az állat. Nézem, mi a gyász van, hát a nyereg beleér a küllőkbe... Kb. 0.5-1mm, hiába az azon az oldalon lévő vastagabb távtartó. Nabakter. Írok a gyártónak, hogy ezt így hogy? Válasz, le kell csiszolni. Mondtam is magamban, hogy téééényleg? Mert nyilván erre magamtól is rájöttem, csak nem értettem hogy ez hogyan lett méretezve. Ráadásul a nyereg annyira iszonyatosan túlméretezett, hogy akár fél centit le lehetett volna belőle flexelni, akkor sincs semmi, 7071 Alu. Nem volt mit tenni, kerék le, Dremel. Gyorsan kiderült, hogy ide a Dremel kevés, úgyhogy végül flex lett a jó megoldás, egy jó 3-4 mm-t lecsiszoltam a nyeregből. Ott igazából csak kiálló bütykök voltak és a csiszolás után is vastagabb maradt, mint a legvékonyabb részen, úgyhogy semmit nem gyengítettem rajta. Cserébe így már simán elfért. A gyártó szerint ez valamiért 100-ból 1 esetben előfordul. Ráhagytam, bánja a fene, csak örültem volna ha nem kell taknyolni. De végül felment a kerék, megpörgettem, minden fasza.

Jöhetett a fékkarok rögzítése. A rendelést a hosszú, teljes fékkarokra adtam le a szetthez, de egyébként közepes és rövid is kapható hozzá és könnyen cserélhető. Azért vettem a hosszút, mert azt gondoltam, hogy az a gyárinál kicsit nagyobb lesz és az pont jó lesz nekem. A képeken egymás mellett nem fényképezték le őket, valamint motorra szerelve sem, így nem tudtam eldönteni a pontos arányokat. A long verzión kívül egyébként a többi eloxált alu, a piros féktartály kupakok mellett akkor azokat is pirosban kaptam volna, ha olyat kértem volna. Itthon ki is derült, hogy a full fékkarok nagyon nagyok és elsőre nem is tetszett igazán, mondván ez túl sok lesz. De úgy voltam vele, hogy ez most mindegy, szereljük fel, próbáljuk ki a rendszert stb. aztán majd maximum veszek hozzá másikat, az már részletkérdés.

Sajnos a fékhenger és féktartály méretéből és kialakításából adódóan mindent le kellett vennem, ami a kormányon volt extra, csak a tükörnek a felfogatása maradhatott meg, mert más jelenleg nem nagyon fér el. A kézvédőkért kár, arra majd lesz másik megoldásom később, mert az kell. A fékkarokat viszont szépen beállítottam és azt kell mondaom, hogy nem is akarom lecserélni őket, mert iszonyú bitangosan néznek ki, használni pedig tökéletes őket, az pedig pont jó, hogy nem pirosak. Túl bazári lenne.

Kimentem délután egy tesztre, bekoptatásra és ha első pillanatban nem is pont azt kaptam, amire számítottam, ez egy frankó fék, megérte az árát és a várakozást. Korábban olvastam róla 1-2 usertől, aki már valahogy megkapta korábban, hogy szinte instant stoppie-ra képes vele, meg ilyenek, szóval még kicsit féltem is tőle, hogy ez túl erős lesz, túl harapós, túlméretezett, emiatt nehezen szabályozható és szokni kell majd. Nos, ez nincs így. Eleve már az különbség volt a gyárihoz képest, hogy ez normálisan fogott elsőre is, amikor még soha nem ért a fékpofa a tárcsához. Egy kis bekoptatási szakasz után már kezdtem érezni, hogy ez tényleg jó. Egyrészt nem olyan, mint a Magura volt, ami két ujjal is túl érzékeny volt néha. Nem volt rossz alapvetően, de néha kicsit idegesnek éreztem. Másrészt viszont a DNIS a kicsit több erő szüksége mellett nagyon jól adagolható és könnyen ráérezni, hogy mikor mi történik. A karok nagyon kényelmesek, a fogáspont teljesen egyértelmű. Lehet állítani a karok távolságán, beállítottam őket legközelebb a kormányhoz, így könnyen elérem, alapállapotban kicsit messze volt. Nem rendeztem túl nagy menést, inkább csak krúzolást, de aztán a nap végén kipróbáltam egy-egy komolyabb fékezést, hát most megáll rendesen a gép, mint a szög, ha kell. Ha nyúzom a féket, akkor se melegszik el, ez tényleg mindent ki fog bírni - látszólag. De amit én kérek tőle, azt szinte biztosan. Úgyhogy nagy az öröm, persze majd akkor lesz tényleg az igazi, ha már lesz benne több kilométer és még mindig ezt fogja hozni, amit elsőre.

Egyelőre úgy gondolom, hogy megérte az árát. Ezért a pénzért (150 ezer volt szállítva) nincs alternatíva, amit megérte volna megvenni. Az említett Ultra Bee fékjeit rá lehet barkácsolni a kis Talariára is, de ugyanúgy 200 ezer felett van, mire megjön, mint bármi más nevesebb szett (pl. Formula E-Moto, TRP DH-R EVO 300$/oldal), amit ezekhez árulnak és amik többsége továbbra is csak biciklifék méret. Meg van az E-Volvendo, ami szintén egy motoros stílusú, egyedi rendszer, de az meg 350 ezer forint mire itt van. Az biztos jó is (floating tárcsák, elöl 250 mm, hasonló felépítés, mint a gyári, csak nagyobb nyereg és betétek, bár nem ennyire, mint a DNIS), csak ennyit azért nem akartam fizetni és most már nem is opció...

Felkészül: Torp TC500-as vezérlő. A Gyári motor sokat elbír, akár 20KW teljesítményig jó vagyok vele és a gyári akkuval 8KW már kihozható a jelenlegi 6KW helyett egy aftermarket vezérlővel. Elsőre annyi elég is lenne, utána úgyis egy nagyobb akku fog kelleni, hogy ezt kiszolgálja rendesen, mert a hatótávot eddig is csak csökkenteni sikerült pl. a gyárinál kisebb hátsó kerékkel. De a vezérlőt majd talán csak nyáron szerzem be vagy szezon vége felé, esetleg következő szezonra, ha úgy alakul. Akkut meg ki tudja, az sajnos méregdrága, talán majd építtetni fogok. Meglátjuk. Futómű és fék van, úgyhogy innentől már majd 1x jöhet az erő is.

Tovább a fórumba.