Új hozzászólás Aktív témák

• #9 e-newsee addikt

  Új Válasz 2020-01-08 12:43:22 #9

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  e-newsee

  addikt

  Nekem még élnek a szüleim a szülőfalumban. Sajnos le kell írnom, de ha minden a maga rendjén megy (értsd, nem jön közbe baleset), akkor aputól kell előbb megválnunk majd. Anyuval beszéltük már többször, de megvan rá az esély, hogy ha egyedül marad, akkor nem marad a faluban. Persze ez közel sem biztos, hogy így lesz, ha majd aktuálissá válik a kérdés, de ki tudja. Ha ő is eltávozik a faluból bármilyen módon, nem marad ott számomra semmi. Persze a rokonság egy része ott és környező falvakban él, de velük nincs rendszeres személyes találkozás (most már), csak tudjuk, hogy ők ott élnek. Azért nem írom, hogy a nagyobbik része, mert így, hogy testvérem is családos, én is családos vagyok, a házastársakkal kapott "új" rokonok miatt a "rokonság nagyobbik része" áthelyeződött máshova. Magyarul, ha egyszer oda jutunk, megvan rá az esély, hogy többet nem fogok arra járni. Legfeljebb csak a temetőig. És ez a tény már most elszomorít. Szerettem azt a falut, ott nőttem fel. A házat szüleim építették, kb. szó szerint a két kezükkel. Tekintve, hogy apu akkor még kőműves volt. Csak remélni tudom, hogy olyan valakihez kerül majd a ház, aki hasonlóan szép emlékekkel tölti meg önmaga és a családja számára, mint amiket mi is megéltünk ott. A környék hangulata mindezt nagyban támogatja, és meg is érdemli. És most leírom a legnagyobb közhelyet, mégpedig azt, hogy ez az élet rendje. Azt szokták mondani, hogy el kell engedni. Szerintem nem elengedni kell, mert az a szememben azt jelenti, hogy el kell felejteni. Egy problémát, sértést, bosszúságot el lehet engedni, de az ilyen dolgokat nem elengedjük, hanem megbékélünk velük, és megőrizzük emlékeinkben, ameddig csak tudjuk.

  És, hogy az írásról is írjak valamit, nekem ez a Stephen King idézet jutott eszembe róla:

  "Csak kevés holmi van, ami hű marad az emberhez. Talán néhány könyv, egy szerencsepénz, vagy egy folyton gyarapodó bélyeggyűjtemény. És a szülői ház karácsonyfadíszei."

• #8 #33253120 törölt tag Algieba #7

  Új Válasz 2019-12-24 18:20:40 #8

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #33253120

  törölt tag

  válasz Algieba #7 üzenetére

  Nekem is ez lesz az első karácsony. 8-án ment el édesanyám, 42 évesen lettem árva.
  Fater halála óta ide voltam kötve. Üres lett a ház nagyon.....
  Az utolsó pár mondattal teljesen egyetértek.

• #7 Algieba őstag

  Új Válasz 2019-12-24 18:02:19 #7

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Algieba

  őstag

  Novemberben távozott el az anyám alig túl a hatvanon. Szerencsére apám jó erőben van, sokáig élhet. Nekem nem lesz túl nagy veszteség a 87-ben épült családi ház valamikori elvesztése, mert kezd kikopni belőlem az érzelgősség. Annyi szaron rágtam át magam, hogy érzelmileg kiégtem. Ez nem azt jelenti, hogy nem tudok sírni, de a könnyeim rám tartoznak. Más úgysem érzi azt, amit én, amikor éppen rossz passzban vagyok. Ilyen az élet.

• #6 zolikaDB veterán

  Új Válasz 2019-12-23 23:31:04 #6

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  zolikaDB

  veterán

  Most ki is írtad magadból.
  Keresem én is azt, ami elveszett, pedig 34 vagyok.

• #5 buherton őstag

  Új Válasz 2019-12-23 22:21:32 #5

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  buherton

  őstag

  Bocsánat, hogy ezt írom, de ezt nagyon jó volt olvasni (a többi bejegyzés is kiváló!). A jó alatt, pedig az értem, hogy nagyon jól áttudod adni azt, amit szavakkal nem lehet. Átérezhettem azt a gyászt, amit érzel.

  Őszinte részvétem! És köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt az érzést.

  Tegnap majdnem leírtam ezt, de úgy érzem ezt le kellett írnom.

• #4 #29263560 törölt tag

  Új Válasz 2019-12-23 21:59:34 #4

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  

  #29263560

  törölt tag

  Én 14 voltam, mikor elvesztettem a szüleimet. Így 12 év utàn is fàj, ha eszembe jut időnként.

• #3 potyautas tag thesound #2

  Új Válasz 2019-12-23 12:46:58 #3

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  potyautas

  tag

  LOGOUT blog (1)

  válasz thesound #2 üzenetére

  Nem futnék most neki az élethelyzetem felvázolásának. Nem a saját falumban lakom, de néha hazaszaladok. Nem a szülői, hanem a saját házba, ami a falu egy másik részén van. Nem sokon múlott legutóbb, hogy "anyu felé" kanyarodjak.

  Tutu! Keserűbb számomra ez a dal, mint korábban volt.

• #2 thesound addikt

  Új Válasz 2019-12-23 12:31:45 #2

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  thesound

  addikt

  LOGOUT blog (1)

  Valamelyest ismerős érzések. A szüleim még nem ilyen idősek, mint amit az anyukád megélt. Viszont nálunk is előjött a téma, hogy mit szólnék ha eladnák a házat amiben élnek, a gyerekkori házat, ahol felnőttem.
  Szerencsére nem történt meg, de ha rágondolok a sírógörcs keringet. Azt gondoltam ez élethelyzet függő, hogy az ember el tudja engedni, de az írásodból úgy tűnik nem. A gyökerek nagyon fontosak.

• #1 Tutu7030 veterán

  Új Válasz 2019-12-23 11:17:34 #1

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Tutu7030

  veterán

  Erről ez a dal jutott rögtön eszembe. [link]

Új hozzászólás Aktív témák