Hirdetés

A vén PC-Főnix újjászületése

A nagyfiam kérdezte, hogy nem lehetne-e kicsit felturbózni, hogy komolyabb játékok is elfussanak rajta?

Egyszer réges-régen, volt a gyerekek szobájában egy ósdi PC. Amikor kisebbek voltak, SuperMario és pár nagysikerű ARCADE játék ment rajta (éveket emulátoroztunk)😊:
- MAME, SMES, NEO GEO és még kitudja mi más nem volt még.
- Cadillacs and Dinosaurs
- Final Fight
- Captain Commando
- The Punisher
- Streets of Rage
- Donkey Kong, stb.

De természetesen ahogy lenni szokott, egyre ritkábban lett bekapcsolva, aztán később már egyáltalán nem.
Ahogy nőttek a gyerekek jött a tablet meg a telefon és a PC teljesen háttérbe szorult.

Tavaly karácsonykor, a szünetben újra eszükbe jutott A GÉP.
Vagyis csak a nagyfiamnak, mert azt találta kérdezni, hogy nem lehetne-e kicsit felturbózni, hogy komolyabb játékok is elfussanak rajta?
Kérdeztem és mégis minek, ugye nem ROBLOX és társaival akarsz játszani ezen is??
De közben gondoltam magamban, szívemből szóltál fiam, mindig is szerettem gépet építeni 😊
Gyermekem a legjobb választ adta, amit adhatott, azok a játékok érdeklik amikkel én játszottam még annak idején😉

A idők során sok régi PC cucc maradt meg a gép építésekből, amit az ismerősök itt hagytak vagy kidobásra szántak.
Én persze nem dobtam ki semmit.
Elkezdtem túrni a régi cuccok között.
Az elgondolás az volt, hogy építünk egy fullos kis gépet, de nem csak fullosat, hanem olyat amilyet csak elbír az alaplap.
Ahaaa, olyat, amilyenről gyerekkoromban csak álmodtam volna :)
Merje mondani bárki, hogy az ember felnőtt korában nem akarja a gyermekkori hiányosságokat pótolni.
Ez nem pszichológia, hanem egyszerű TÉNY ;)

Hirdetés

No de lássuk milyen állapotában pusztult el a főnix.
Ócska kis megsárgult ház - már fotóm sincs róla talán.
MB: P5KPL-AM
https://www.asus.com/np/supportonly/p5kpl-am/helpdesk_cpu/
CPU: Core 2 Duo E4200 2mag 2szál 1.6 Ghz
RAM: 512 DDR2
HDD: 60 GB - nem mintha 20 gigánál több adat lett volna rajta :)
Meg approx táp , ezis bontva volt már valamiből, mert a Varga és TSA kihullott.

Ohh és a VGA: NVIDIA Quadro 410 - ezt anno konkrétan a szemétből szedtük ki egy hulladékgyűjtéskor. (PCI-E foglalat tesztelésére volt használva)
A HDMI csak azért fontos, hogy ne kelljen hangszórót használni, mert TV-re volt kötve az ARCADE
És mindez WIN7 alapokon.

Az alap elgondolás az volt, hogy tegyük bele a legbikább procit amit meg lehet venni.
Az alaplap által támogatott CPU-k listája még elérhető volt:
https://www.asus.com/np/supportonly/p5kpl-am/helpdesk_cpu/
BIOS frissítés detto:
https://www.asus.com/np/supportonly/p5kpl-am/helpdesk_bios/

Még egy kicsit túrtam a CPU world-ön, majd kicsit még rá olvastunk a CPU upgrade oldalra is.
Esetleg egy - két Reddites info tapasztalt-e valaki valamilyen problémát ennél a lapnál.
Semmi rémisztő infót nem találtam, úgyhogy neki is ugrottunk a projekt-nek.

Nem voltak nagy igények de ha lehet, akkor legyen 4 magos a processzor, biztos ami biztos :)
Elő is jöttek a listából a Core2 QUAD processzorok, ez az éra nekem teljesen kimaradt az életemből.
https://www.cpu-world.com/Related_CPUs/Socket%20775_Core.html
Természetesen a Q9550-re lőttünk rá elsőnek, de reális és gyorsan elérhető a Q8400 volt a használtpiacon.
úgyhogy már rendeltük is. (3.300 ft postával együtt)
Amíg úton volt a proci, el lett végezve a BIOS frissítés, nehogy oda vissza kelljen pakolgatni a processzorokat, egy ilyen öreg lapnál minden szétszedés rizikó.
A BIOS frissítés teljesen simán ment a jó öreg és bevált pendrive-os módszerrel. (Fura érzés volt egy 17 éves BIOS-t frissíteni egy 15 évesre).

Megérkezett a processzor, voltak fenntartásaim, de semmi probléma nem volt.( pozitív FB marketplacc élmény pipa )
Itt meg kell jegyeznem, hogy mindent a fiammal együtt csináltunk, ő szerelte ki a régi INTEL gyári hűtőt, na jó a processzort és tettem bele a foglalatba, viszont pasztázni már ő pasztázta.
A mindencuccos dobozból előjött egy DeepCool Ice Edge hűtő (DP-MCH2-IEMFS)- persze én tudtam, hogy ottvan, de csak reméltem, hogy 775-re is felmegy majd. :)
Ennek is megvan a maga története, egyszer régen egy gamer gépben kellett hűtőt cserélni egy még gémerebbre – világítósra mert az jobban hűt !!!! 😊
A lapot közben betettük egy másik házba – ez egy kicsi kompakt Aerocool - Cylon RGB TG. ( Ez sok évvel ezelőtt saját vásárlás volt, iszonyat le volt árazva és csak azért tettem be a kosárba, hogy a kosár értéke elérje az ingyen szállítást :)
Na de vissza a történethez.
Proci csere után WIN10 telepítés SSD -re.
Minden hibátlanul működött.
A WIN 10 olyan folyékonyan muzsikál offline állapotban, hogy álom használni. ( már szinte Win7-es nosztalgia érzésem volt )

Tovább haladva a tervvel, ha a minden szépen működik és összeáll a rendszer, akkor bika ramot neki.
Az alaplap infók szerint 1066-os ramokat is kezel - ohh nem is rémlett, hogy DDR2-ben van ilyen.
Ebből azonnal találtam a HAP-on, ( király76 :R ) fórumtársnál - 2 x 2 GB DDR2 1066 GEIL kit - AZ arany SZETT :DD
Megérkezett tökéletesen működött.


Következő lépéseket már át kellett gondolni, mert egyik épült a másikra.
Lesz egy frankó VGA, , de akkor táp csere is kell.
Itt kizárólag az ár érték hobby szemléleltet kellett belőni.
20.000 ben egyeztünk meg a fiammal.
20.000 a VGA és 20.000 lesz a táp is. ( Csak megjegyzem, én még ennyit sem akartam rászánni a projekt-re ), de ahogy épült a gép a gyerkőc kezdett vérszemet kapni.
Sokat nem kellett fórumozni mert a GTX1050Ti és RX570 is volt már a nekem az utóbbi években.
Persze az RX580 8G volt a cél, de Így lett egy AMD RADEON RX 570 NITRO+ OC 4G
Ahogy ezeket a sorokat írom, már 580 8G is belefért volna, dehát ember tervez.
Valahol kell szabni egy határt…
A tápot azt én vállaltam, ez egy új be quiet! System Power 10 450 W
19.500 Ft lett boltból 2 év garival. (biztos ami tuti én így vagyok nyugodt)

A gép építésére nem szánok ódákat, pont olyan simán ment, ahogy terveztem, 10 perces meló ami órákig tart.
Persze itt minden lépés között, volt hogy hetek teltek el amire átbeszéltük, hogy mit vegyünk.
De együtt csináltuk a gyerkőccel, szóval elég jó volt.

ÉS megérkezett a VGA is! 👍 ( Szintén a HAP- ról , nagy köszönet filepr fórumtársnak :R )
Az első nagy meglepetés az volt, hogy a VGA alig fért be a házba .... azt sejtettem hogy így lesz de azt nem gondoltam, hogy ennyire :)

Batár !!!
A gép szépen elindult és tette a dolgát ....
Volt bennem egy kis izgalom amikor a vga drivert telepítettük, na mondom, beszemcsésedik a kép a szép lila apró pöttyökkel és akkor megette a fene az egészet.
De hál istennek nem volt probléma, és azóta is üzemel - Köszönöm.

Azért azt kell hogy mondjam, még mindig megvan a bája egy offline gépnek :)
Persze, ha kell valami kiegészítő program - olyankor felgyorsulnak az események mert kell egy pendrive, gyere töltsd le, másold át, csinálj mappát csomagold ki, jajj kell még valami menj vissza szedd le, azt mehet.
A 3. után már egyedül csinálta.
Ez a világ egy kicsit más, mint az hogy megnyomod a Steam-en a letölt, majd pedig a play gombokat.
Stupid USER-nek lenni, régen sem volt elég és a jelenlegi generációban is lesznek olyan karakterek, akikhez a többiek fognak segítségért fordulni.
Az alapokat mindenkor tudni kell.

Na de mire született a gép???
Volt egy beszélgetésünk ahol a fiam nagy örömmel mesélt róla, hogy a heverok beszélték, hogy a GTA 5 micsoda hűű meg haaa micsoda játék és hogy jön a GTA 6 X-box-ra meg PS-re meg woaaaa .
Mondom fiam, a GTA 5 az egy 12 éves játék - te meg 11 éves vagy :)
Még a GTA 3 is sok neked, de tudod mit ... ám legyen ... kezdjük az alapoktól.
És akkor jöttek a story-k. hogy milyen játékok voltak amikor ő kicsi volt és milyenek voltak amikor én játszottam.

És kialakult egy lista :

Return to castle Wofeinstein
Wolfenstein 2009
Need for Speed Most Wanted / Carbon
Medal of Honor Allied Assault / Spearhead / Braketrough
Call of Duty / Call of Duty 2
StarCraft
Diablo / Diablo2
GTA3
Serious Sam
Dead space
Far Cry
Prey
Quake I , II , III Arena / Quake IV
Doom 3
Alien vs Predator / Alien vs Predator 2 / Alien vs Predator 2010
Turok
TimeShift
Half-Life
STALKER
Gears of War
Tomb Raider Legend / Annyversary / Underworld

120 GB -os az SSD és még mindig van rajta pár GB hely 🙂
Az egész projektet elejétől a végéig nagyon élveztem.
A game copy-world még mindig úgy néz ki mint 25 évvel ezelőtt :)

De a történetnek nincs végleg vége , mert van egy kislányom is, igaz ő még csak 6 éves.
De neki is készül egy lista. : :K
Tarzan
Hercules
Earthworm Jim
Jazz jackrabbit 2
Abe’s OddySee

...és folyamatosan, folyamatosan egyre jobb és jobb címek jönnek elő a múltból.

Köszönöm, hogy elolvastad. :R

Hirdetés

Tovább a fórumba.